1.Fejezet

2.7K 102 1
                                    

Midoriya szemszöge
Bár még csak elsős vagyok a U.A-ben mégis rengeteg gonosszal kellett szembe néznem. Erőmet az Egy Mindenkiért-et All Might-tól kaptam, az első számú hőstől, ezért is sokat kellett dolgoznom.
Mindennek ellenére, semmitől sem féltem még annál jobban, hogy elmondjam barátaimnak: meleg vagyok.
Kiskoromban jöttem rá, mikor beleszerettem első szerelmembe. Nem mondtam el még anyunak se,először a barátaimmal szeretném tudatni.
Uraraka Ochako, legjobb lány barátom biztos jól fogadná, de nem tudom hogy mondjam el neki. Csak mondjam ki váratlanul? Az biztosan nem menne...
Lehet Todorokinak kellene elmondanom először. Ő mindig kedves velem, szerintem megértené. Mindent ugyan azzal a fapofával fogad, nagy baj nem lehet belőle. Igen, ez jó ötlet. Ő lesz az első aki megtudja.

De van egy ennél is aggasztóbb titkom, amit nem vagyok képes elmondani senkinek. Egyszerűen képtelen vagyok kimondani... Szeretem Kacchant. De tudom, reménytelen vágy, hogy valah is viszonozza érzéseimet. Kicsiként jóban voltunk, együtt játszottunk sőt, szinte együtt nőttünk fel. Épp ezért nem értem, hogy mi történt alsó középben, ugyanis azóta utál. Előtte is szemétkedett velem, de nem érdekelt mivel szerettem és barátomként tekintettem rá. Mindazok ellenére, hogy lelkileg és sokszor fizikailag is bántott. De én szerettem.. Meg akartam óvni hogy semmi baja ne eshessen. Persze tud magára vigyázni de nem érdekelt, ott akartam lenni mellette, támogatni őt mindenben. Ezt sem szereti bennem... Miket beszélek? Nem ezt SEM szereti bennem, konkrétan egész lényemet a pokol legmélyebb bugyraiba kívánná. De mivel hiába szeretné , nem történne meg ezért folyamatosan beszólogat és fenyeget.
Kacchan.. Nem szereti amikor így hívom. Kiskoromban nem tudtam kimondani hogy Katsuki-chan így lett belőle Kacchan. Akkoriban nem zavarta, ő is adott nekem nevet. Dekunak hív. Ezt gúnynévnek szánta, de már megszoktam és mióta tudja, Uraraka is így hív engem, mivel ez a név rajtam ragadt.. Hiába telt el 12 év.

~Másnap~
Midoriya szemszöge

Ma reggel is a szokásos ébresztőmre keltem. Éppen bepakoltam a táskám, hogy utána elmehessek zuhanyozni és fogat mosni, amikor kopogtak az ajtómon.
-Szabad - szóltam vidáman.
- Jó reggelt Deku! Csak én vagyok, ne haragudj a zavarásért. - egy barna hajú lány mosolygott rám az ajtóból, Uraraka az- Nincs véletlen egy zsepid? Elfogyott az enyém, és a jelek szerint megfáztam.
-Szia Uraraka! Persze, ott van az éjjeli szekrényen. - mosolyogva rá néztem majd folytattam amit elkezdtem.
-Köszönöm, megmentettél! - hálálkodott- De aranyos ez a kép!-mutatott közös képünkre Kacchannal. Még kiskorunkban készült és sokat jelentett nekem.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen képet kiteszel.-mondta halálosan komolyan.
-D-de kitettem, me-mert szeretem ka-khm ezt a képet. - majdnem elszóltam magam...
-Jah, oké. Köszönöm a zsepit! Akkor majd a koli előtt találkozunk ahogy szoktunk, szia! - ezzel kiment a szobámból.
Miután végeztem a pakolással, össze szedtem a cuccom ami kell a reggeli dolgaimhoz, majd a lépcső mellett döntve elindultam lefele. Majd amint leértem rájöttem, mennyire jól tettem hogy a  lépcsőn jöttem. Kacchan láthatólag nem felhőtlen kedvvel szállt ki a liftből, majd Kirishima, Kaminari és Mina felé indult.
-MELYIK BAROMARCÚ KAPCSOLTA KI AZ ÉBRESZTŐMET?! OKÉ HOGY MEGENGEDEM, HOGY NÁLAM BESZÉLGESSETEK ESTE DE ELEGEM VAN BELŐLETEK!!! - üvöltötte szokása szerint.
-Bakubro nyugi, lehet én voltam véletlen elejtettem az ébresztő órádat ne haragudj. De felkeltél nem? - szólt nyugodtan Kiri ahogy szokta.
-Nem az a lényeg!-szólt Kacchan már kevésbé mérges hangnemben. Majd rám nézett.
-TE MEG MIT BÁMULSZ SZAROS DEKU?!-ekkor esett le hogy ismételtem leragadtam őt bámulni.
-Semmit Ka-Kacchan. - majd odébb álltam és indultam a közös fürdő felé. Hallottam ahogy még utánam kiabál: A KURVA ÉLETBE HÁNYSZOR MONDTAM HOGY NE HÍVJ ÍGY?!
Megint mérges rám. Nagyon szuper mit nem mondjak...

Sziasztok! Ez az első fejezet lenne, ha tetszik nektek lesz még folytatása:)
Ez az első munkám "irományom" amit közzé teszek valahol. Szeretném megköszönni barátnőmnek aki rá vett hogy feltöltsem!❤️
Remélem tetszik, írjátok meg véleményeteket! 🥰

A Síron Túl Is [Bakudeku ff. - BEFEJEZETT] Donde viven las historias. Descúbrelo ahora