Bonyolult szerelem

"Minden jót. Szia"

*Ott álltunk egymást ölelve az ajtóban. Csak szorítottuk egymást. Előjöttek bennem az érzések. Előjött bennem az, hogy mennyire fontos nekem. Hogy mennyire szeretem. Nem akartam elveszíteni. De ott volt bennem az, hogy megcsalt. Az árulásn rosszabb dolog nincs. És bármennyire szerethetem akkor sem fogok tudni megbocsátani neki. Ott lesz mindig az, hogy tudom, hogy megcsalt. Ha egyszer megtörtént akkor másodszorra, harmadszorra is megtörténhet. Egy lépést hátrébb állt, elkenődött sminkkel, kisírt szemekkel rámnézett és mondta*: szeretlek. Kérlek ne haragudj. Nem tudom mit tettem. Könyörgöm bocsáss meg. Nem akarlak téged is elveszíteni. Én: sajnálom, de nem tudok neked megbocsátani. Mindig is életem szerelme maradsz, de ezen sosem fogok túl lenni. Sosem fogok úgy tenni, mintha nem csaltál volna meg. És tudod mi a legszörnyűbb? Az, hogy én annyira szerettelek, hogy képes lettem volna meghalni érted. A világon a legeslegfontosabb voltál nekem...
Én inkább most megyek. Ő: kérlek ne menj el. Léccives. Könyörgöm. Mit szeretnél? Bármit megteszek, csak ne hagyj itt egyedül. Én: nem vagy egyedül. Ott van neked az a majom. Szépek vagytok együtt. *megnyomtam a lifthívó gombot, közben mondta sírva*: nem jelentett semmit nekem. Véletlen volt. Esküszöm, többet nem fordul elő. Csak ne menj el. Én: 2 nap múlva elmegyek, és egy hónap múlva talán visszajövök. Csak akartam, hogy tudd. Minden jót. Szia. *beléptem a liftbe és megnyomtam az 'F' gombot. Sírva üvöltötte*: szeretlek. Könyörgöm ne hagyj itt. *az ajtó becsukódott és a földszintre vitt a lift. Rettenetes érzés volt. De ezt kellett tennem. Nagyon nagyon fájt, hogy ott kellett hagynom. De nem tehettem mást. Nem bírtam elviselni azt, hogy tudtam, hogy mással lefeküdt. Tudtam, hogy egy korszaknak itt vége. Az egyik szemem sírt a másik nevetett.*