Bonyolult szerelem

Egy döntő fordulat

*Odarohantam hozzá, megöleltem és kérdeztem*: mi a baj kicsim? *válaszul csak ennyit mondott*: meghalt... *nem értettem, hogy most mi van, mi történt. A szüleim elmentek a másik szobába.*
Én: kérlek mondd el mi történt! Ő: hát, hát. Zsolt meghalt. *teljesen ledöbbentem. Nem tudtam semmit sem mondani, mert lesokkolt amit mondott. *kérdeztem*: és hogy, vagy mi? Mi történt? Ő: agyvérzést kapott... *hosszan megöleltem és mondtam neki*: itt vagyok melletted, minden rendben lesz. *eltelt két óra, annyit sírt, hogy kimerült. Lefektettem az ágyra és betakartam. Főzött anya neki egy bögre forró málnás teát és letettem az ágya mellé. Kimentem a konyhába, ott volt anya és apa.*
Apa: na mi van fiam, hogy van? Én: nagyon oda van. Anya: azt megmondanád, hogy miért hozzánk jött? Válaszul csak ennyit mondtam: el fogok mindent mondani, csak nem most. *bementem a szobámba és mellé feküdtem. Fél óra múlva azt éreztem, hogy remeg, és mondja: ne, ne!! Gyorsan felébresztettem, és kérdeztem, hogy mit álmodt. Zsoltról álmodott. Megpusziltam a homlokát, és vittem neki nyugtatót. Bevette és vissza aludt. Míg ő aludt, én a fiain  gondolkoztam. Mi lesz velük? Klaudia nem tudja eltartani őket. Mindjárt megjönnek a táborból és el kell nekik mondani, hogy mi történt...
Hajnali kettőkor én is elaludtam. Másnap tizenegykor keltünk arra, hogy csörög a Klaudia telefonja. Klaudia felvette és az anyukája volt az. Megbeszélték, hogy találkoznak délután. Letette és hozzám bújt. Megcsókoltam és mondta*: köszönöm, hogy mellettem vagy. Válaszul ezt mondtam: ha akarnék se tudnék nem melletted lenni. A világon a legfontosabb ember vagy számomra. Megnyugodtál már?
Ő: igen meg. Nem szerettem. Csak annyira lesokkolt ez az egész, hogy nem tudtam mást tenni csak sírni.
Én: anya kérdezte, hogy miért ide jöttél, és mi van közöttünk...
Ő: és mit mondtál?
Én: csak azt, hogy elmondok majd mindent, de nem most.