Bonyolult szerelem

Otthon, édes otthon

*Teltek-múltak a napok, hetek. Klaudia és a szüleim minden nap bejöttek hozzám. Minden nap hoztak valami kis meglepetést. Jó érzés volt, tudtam, hogy bízhatok bennük. Tudtam, hogy itt vannak mellettem bármi van.
Végre elérkezett a nap. A nap amikor kiengedtek a kórházból. Már majdnem teljesen összeforrtak a bordáim, boldog is voltam. Megérkeztek anyáék, összepakoltak nekem és indultunk is haza. Mikor hazaértünk ott várt a kedvenc ételem. Nagyon finom volt mint mindig. Megkajáltunk, és csöngettek. Mondtam, majd én kinyitom. A Klaudia volt az. A nyakamba ugrott és megölelt.* ő: szia szerelmem. Én: szia. Gyere be. Kérsz enni? Ő: nem, köszi most ebédeltem. *anya mosogatott, Klau odament és segített neki.* anya: nem kell segítened, köszi. Aranyos vagy. Klau: de én segíteni szeretnék. Anya: jó, akkor én nem tartalak vissza. Én: anya, menj ülj le én elmosogatok helyetted. Anya: nem kell. Tényleg. Én: bújj oda apához. Okés? Anya: jólvan. Aztán ne legyen egy folt sem azon a tányéron! Én: jójó. *anya elment be apához és hozzábújt a kanapén. Mi addig elkezdtünk mosogatni.* Klau: és hogy vagy? Én: veled mindig jól. *adtam egy puszit az arcára* Klau: de én nem így értettem. Amúgy hogy vagy? Én: jól, köszi. Csak nehezet nem emelhetek pár napig és ennyi. Ő: de mást csinálhatsz? Én: mire gondolsz? *megfogtam a derekát és magamhoz húztam* ő: ketten kell csinálni, és mindketten élvezzük. *elkezdett csókolgatni* én: ne, most ne. Ő: miért? Nem vagyok kívánatos? Én: mindig az vagy, főleg reggel. A kócos hajaddal, az álmoskás hangoddal. Akkor vagy tökéletes. Ő: na hagyjááál. *megütött egy kicsit* én: gyere, mosogassunk el, és utána megbeszéljük a szobámban, jó?
*Bólogatott. Elmosogattunk és bementünk a szobámba*