"1819-et írunk, az alkotmányos monarchia bevezetése után öt évvel." -Egy "Darkosabb"" Melankólikus" hangvételű történet." "Vajon a véletlen okozná-e vagy tán sötét átkok uralkodnának a családon?" "Szomjának vágya marja meg, honja felett egy nap, lett füstben úszó felleg. Majd veszett ismét sötétnek mélyébe." Műfaját nézve sok minden van ötvözve. A történet légkörére vonatkozóan azon igyekszem hogy egy részletes de sűrűbb fogalmazást valósítsak meg. Ahogy szintén igyekszem egy melankólikusabb, zordabb atmoszférát teremteni, pszichológiai, metaforikusabb, kultúrális és még sokmás tartalmakkal, fordulatokkal mélyíteni a továbbiakban. A történet pedig dióhéjban: egy Rievelli nevű fiúról szól, aki szüleik elvesztése után próbál boldogulni miközben egy misztikumba csöppen, mi meghozza majd a további cselekményeket, dramaturgiát, fordulatokat és tanulságokat" A további részekben ezzel tervezem bővíteni. A mit még fontosnak tartok elmondani hogy maga a könyv egy részben kivetülése az én személyemnek. Ilyen módon is próbálom belerakni a példának okán a személyes világnézeteimet mint mondjuk; Humanizmus, vagy akár a Szabadkőművességből merített gondolatokat. Vagy akár az általam kedvelt művészeti ágazatok és stílusok, filozófusok eszméit mondjuk a felvilágosodás korai eszmeirányzat alapján vagy legyen akár a 12. 19. század. További egyéb inspirációk. Ennyi röviden bár tudom hogy sok mindent kihagytam és az is hogy hiba is akad idáig benne de mindenképpen törekszem a legjobbra csinálni. Mindenesetre azért előre is köszönöm azt is ha már belenéztél.