~•°•|♪|•°•~
Törvény nélkül
~•°•|♪|•°•~
Alec magányosan állt az ablaknál a szobájában. (Ha nincs, akkor most lesz nála ablak... ^-^) Már sokkal jobban érezte magát, pedig még csak két nap telt el azóta, hogy James eltűnt. Most tudta, hogy ténylegesen gyógyult, s nem valami démoni energia töltötte fel, mint legutóbb. Ténylegesen élt, s ez többet jelentett neki jelenleg mindennél. Igaz, még mindig nagyon sovány volt, s hosszabb sétákat nem tudott megtenni, de igyekezett. Ha lassan is, de hamarosan majd talán újra mehet démonokra vadászni.
Most viszont egyedül volt. Eddig valakit mindig talált maga mellett, mikor felébredt, ma reggel azonban nem. Később megtudta, hogy csak azért, mert kaptak egy gyors hívást, s olyankor bizony menni kell. Alec egyáltalán nem hibáztatta őket. Persze, kicsit egyedül érezte magát, de tudta, hogy vissza fognak térni hozzá. Mindig vissza fognak. Ha a Nap eltűnik, s a Föld megszűnik forogni, akkor is. Nincs számukra lehetetlen.
Ugyan már James nem volt a lelkében, a hangját még időnként hallotta. Nem, már nem élt. Alec pontosan tudta, hogy a volt Nephilim meghalt. Érezte, mikor az utolsó démoni tüske is távozott belőle. Már nem volt felette befolyása, mégis mindig attól félt, hogy egyszer visszatér, s befejezi a művét. Éjszakánként azt álmodta, hogy az egész csak egy túl szép kitaláció volt, s igazából még mindig a cellában van. A szürke és omladozó falak között.
De már megjelenik neki a fény, a remény. A barátai megnyugtatják akkor is, ha az éjszaka közepén ébreszti fel őket a kiáltásával. Nem haragszanak rá, csak ott vannak neki. Megölelik, és beszélgetnek vele. Együtt várják, hogy a Hajnal rózsaszín ujjai feltűnjenek a Nap sugarai között. Alec Lightwood végre újra érezte a családi szeretetet. A lelkébe visszatért a rég nem látott remény.
Mikor meghallotta a lépteket, azonnal megfordult, mert azt hitte, hogy a többiek már vissza is tértek. Tény, hogy nagyon hiányoztak neki. Főleg Magnus. A küszöbön viszont nem az állt, akire várt. Alec gyorsan rejtette el az arcáról az érzelmeit, de a keze így is megremegett egy pillanatra.
- Robert - emelte fel lassan a fejét Alec. - Mit akarsz itt?
- Nem látogathatom meg a beteg fiamat? - kérdezte gúnyos hangon a férfi. Ez az egész egy dologra emlékeztette Alecet. Egy szörnyű emlékre. Egy démoni vadászra.
- Mit akarsz itt? - kérdezte újra a fiú. - Ha megint le akarsz mindenről beszélni, ne is próbáld. Még mindig nem tudsz meggyőzni.
- Amit teszel nem egyezik a törvénnyel! - sziszegte Robert.
- Sehol nem olvastam azt, hogy egy árnyvadász nem lehet szerelmes - vonta meg a vállát Alec. - Te is voltál, nem?
- Ez nem egyszerű szerelem - felelte a férfi. - Legalább ne egy boszorkánymestert választottál volna!
- Anya már elfogadta. Te miért nem tudod?
- Mert ő sem törődik a törvénnyel! Nektek már nem is jelent semmit a Klávé!
- A Klávé?! - lépett előre Alec idegesen. - Mit tett értem a Klávé, mikor egy cellában kínoztak? Mit tett a Klávé azért, hogy James ne legyen ilyen? Semmit! Pedig, ha akkor cselekednek, most nem történt volna ez! Azért akart megölni, mert azt hitte, hogy meg sem próbáltam segíteni neki!
- Részben - felelte nyugodtan Robert, mikor Alec elhallgatott.
- Tessék? - kérdezett vissza Alec meglepetten.
- Csak részben miattad. Nem az volt az eredeti feladata, hogy megöljön téged. Már bánom, hogy nem figyeltem rá jobban.
- Te...?
- Én - bólintott a férfi még mindig gúnyosan mosolyogva.
- Hát ennyire fontos neked a törvény? Megöletnéd a saját a fiadat érte? - kérdezte Alec, s kicsit szomorú volt. Már nem sok kapocs kötötte az apjához, de ez szíven szúrta.
- Tévedsz - felelte Robert. - Nem akartam a halálodat.
- Mégis majdnem bekövetkezett!
- De nem az volt a terv. Elég lett volna, ha legyengülsz. Ha nem tudsz rendesen gondolkodni. Éppen, mint most. Gondold át a döntésedet, Alec. Vagy a törvény nélküli életed, vagy az Intézet.
- Nem fogok lemondani egyikről sem. Itt az ideje annak, hogy a Klávé normálisan működjön. Az Intézet pedig... Ameddig én vagyok a vezetője, nem akarlak itt látni.
- Ugye tudod, hogy gyenge lábakon állsz? - kérdezte a férfi.
- Veled ellentétben nekem van családom - felelte egyszerűen Alec, majd elindult kifelé, de Robert elkapta a karját. A fiatal árnyvadász még nem viselte jól az érintéseket, így azonnal a védekező üzemmódba kapcsolt.
~•°•|♪|•°•~
J
ace legszívesebben már a zuhany alatt állt volna a küldetés után, de aztán meglátta azt az ember az Intézetben, aki azonnal megváltoztatta az összes döntését.
- Maryse?
- Jace! - kiáltott fel a nő, majd elsietett a többi árnyvadász mellett, e a szőkéhez lépett. - Hogy van Alec?
- Már jobban - felelte még kicsit sokkosan Jace. - De mit keresel itt? Azt hittem, hogy Klávé még mindig visszatart téged.
- Már nem - rázta meg a fejét Maryse. - Nemrégen érkeztünk.
- Érkeztünk? - kérdezte Izzy, aki pont akkor ért oda, de hallotta a mondat végét.
- Igen. Robert és én - bólintott a nő, majd lassan el is sápadt. Rájött, hogy mi is a baj ezzel.
- Alec! - mordult fel Jace, majd a fiú szobája felé kezdett szaladni. Útközben a szeme sarkából észrevette Magnust is, aki megkérdezte tőle, hogy a mi a probléma, de a szőke válasz helyett, csak maga után rántotta, majd rohant tovább. A szobában váratlan látvány tárult elé.
Alec remegve állt ajtó közelében, a kezében ott volt a megfeszített íj, s Robert próbált kikerülni a nyíl sugarából, láthatóan kissé idegesen. Jace nem tudta, hogy pontosan mi történhetett, de azt kívánta, bárcsak Alec pontot tehetne végre az ügy végére.
- Alec - szólalt meg halkan Magnus, miközben óvatosan közelebb sétált a remegő fiúhoz.
- Megint azt akarta! - felelte Alec.
- Jól van, semmi baj - mosolyodott el halványan Magnus. - Csak tedd le a fegyvert, rendben? Nem fog tenni semmit, ezt megígérem neked.
Alec pár percig még ugyanúgy állt, majd a kezéből kihullott az íj és a nyilak is, ő maga pedig talán össze is esett volna, ha Magnus nem lép mögé, s tartja meg. Izzy szintén a bátyja mellé lépett, míg Maryse és Jace Robertet vette célkeresztbe.
- Menj innen! - sziszegte Jace. Rengeteg erő kellett ahhoz, hogy ne tegyen semmi olyat, amit később megbánt volna. - Menj innen, s ne is gyere vissza!
Robert ellenkezni akart, de hamar felfogta, hogy a helyzete eléggé kedvezőtlen, így inkább elment onnan, bár előtte még megállt, hogy a fiára nézzen.
- Reméltem, hogy erősebb vagy - mondta gúnyosan.
- Robert! - kiáltott fel Maryse. A férfi rá pillantott, majd kiment a szobából. Maryse maradni akart, de sejtette, hogy Alec most nem fogadná kitörő örömmel, így inkább a férje után sietett, hogy biztos legyen abban, tényleg elhagyta az Intézet területét.
Közben Magnus és Izzy leültették a földre a fiút, mert Alec még mindig nagyon remegett. Jace óvatosan mellé lépett, majd lassan megfogta a vállát, de vigyázva, mert nem akarta megijeszteni.
- Alec?
A kék szemek felnéztek rá, majd Alec gyorsan magához ölelte a testvérét. Jace hagyta neki, s közben intett Magnusnak, s Izzynek is, hogy csatlakozzanak ők is.
- Nem lesz már semmi baj - suttogta a szőke. - Sajnálom, hogy nem voltam itt. Nagyon sajnálom!
Ledobtál egy cserepet a földre. Összetört. Hiába kérsz tőle bocsánatot, az még nem fog összeállni.
~•°•|♪|•°•~
Woow!
Másnap rögtön rész? Igen. Ez van akkor, ha a csontváz rendszer helyett írni kezdek. Pedig amúgy az anatómia is érdekes, legalábbis számomra. :3