18.| THE FINAL BATTLE
AMINT BILL FEGYVERÉT GEORGIE HOMLOKÁHOZ HELYEZTE akaratlanul is elhagyta a számat egy döbbent sóhaj.
Néztem, ahogy a kisgyerek is még szomorúbb arcot vág és még több könny folyik le sápadt arcáról.
— De te nem Georgie vagy! - adta meg a végszót a fiú és határozottan meghúzta a ravaszt.
A kisfiú hátraesett a hatalmas erőlökéstől, teste mostmár élettelenül terült el a vizes talajon.
Egy ideig csend telepedett a helyre, mindenki próbálta feldolgozni az előbb látottakat. Egy ponton már kezdtem azt hinni, hogy Bill tényleg a saját öccsét lőtte le, de szerencsére hamar rájöttem, hogy tévedek.
A test elkezdett mozogni a földön, mint egy kukac, eközben fura hangokat kiadva. Levágott keze elkezdett visszanőni, és lassan az egész lény átalakult....
AZZÁ.
A bohóc megállt a dadogós előtt egy haláli tekintettel. Mindenki elkezdte azt ordítani, hogy lője már le, meg hogy mire vár még.
De sajnos tudtam, hogy a kegyelemdöfést nekem kell majd megadnom neki. És az a baj, hogy ezt ő is tudta.
Bill bepánikolt, látni lehetett az arcán, viszont mellettem mormolt valamit Mike, ami felkeltette az érdeklődésemet.
— Nincs benne szög. - világosodott meg, mire kitágultak a pupilláim.
A fiú a bohóc fejéhez emelte a fegyvert, de keze itt-ott kicsit megremegett.
— Bill, nincs benne szög. - ordította mostmár a néger, viszont pont abban a pillanatban elsült a ravasz.
AZ feje behorpadt egy részen és elkezdett rángani össze-vissza. Nem értettem mi történik, de tudtam, hogy biztosan nem ilyen egyszerű. Hiszen AZRÓL beszélünk.
Gerince hátratört és kiokádott valamilyen fekete folyadékot a száján. Ezután kiabálni kezdett, teljes torokból.
Kezei mindkét oldalon himbálóztak, és elindult felénk. Bill-t vette célba és rá is ugrott vékonyka testére.
Fogai most sokkal nagyobbak és hosszabbak voltak, ahogyan kitárta száját és készült volna megharapni a fiú fejét. Viszont ő gyorsabb volt, így csak a fegyver csövét sikerült.
Beverly készült volna leszúrni őt, pont mint a múltkor, de a bohóc pont időben fordult meg és kapta el a botot.
Mostmár sokkal felkészültebb és erősebb. Gondoltam magamban. El fogok bírni vele?
Mike besietett a vörös hajú lány elé, kezében egy baseball ütővel, de még mielőtt lendíthette volna, AZ erőteljesen ellökte onnan, ezzel repülve pár métert.
Bill ráugrott a hátára és egy másik botot emelt a szájához. Ráadásként Richie is ráugrott, hátha ketten együtt erősebbek lesznek.
Végül már mindenki valahogyan fogta őt, kivéve én. Én kívül álltam és csak néztem, döbbent tekintettel. Muszáj lesz tennem valamit, de nem tudom mikor jön el az ideje annak.
Időközben mindenkit lerepített magáról, csak Bill-t kaparintotta meg a kezei közé. Körbefogta a fejét, már készült arra, hogy eltörje a nyakát.
— Ne, őt hagyd. Engedd el. - szólalt meg Beverly, hangja megtört volt.
— Nem. - rázta a fejét AZ. — Jön velem. És ti is mind! A félelem áztatta húsotokat falom folyamatosan. - nevetett fel, majd aztán felmutatta mutatóujját. — Vaaaagy! Lehet akár így is. Őt elviszem, és csakis őt. Elvonulok a hosszú pihenőmre, ti pedig élhettek és sokasodhattok boldog életetek végéig! Hogy azután a semmivel váljatok eggyé!
Bekönnyeztem, miközben hallgattam. Nincs az az Isten, amiért odaadnánk neki Bill-t, kizárt dolog.
— Menjetek. - bukott ki az említettből.
— Ez jó, okos. - mormolta a bohóc, én pedig lehajtottam a fejem és próbáltam erőt venni magamon.
— Úgyis én rángattam bele mindenkit és-s-s nagyon sajnálom.
AZ felnevetett. — Sajnáld is.
— Menjetek! - szólt ránk erélyesebben.
— Nem! - kiáltottam fel ugyanolyan hangnemben.
— Mondtam Bill, kurvára megmondtam. Én nem fogok meghalni. A te hibád. Megütöttél, mindenféle hugyos vizekbe cibáltál, most meg ebbe a tetves házba. - számolta ujjain a tényeket Richie. — Úgyhogy, - emelt le maga mellől egy baseball ütőt. — Nyírhatom ki ezt a faszom bohócot.
AZ ekkor eldobta maga mellől Bill-t és a szemüvegeshez kezdett közelíteni. Bepánikoltam, de titkon reméltem, hogy el fog tudni bírni vele.
— Üdv a Vesztesek Klubjában, köcsög!
Ordította, mire a bohóc is hallatott egyet. Viszont Richie terve bevált, szépen arcon ütötte a szörnyet, aminek következtében megingott kicsit.
Ezután Mike is támadta, viszont a bohóc szájából ekkor kinyúlt pár kéz és megfogták az ütőt. Undorodva néztem, ahogy egyre csak nyúl és nyúl, egyenesen a néger arcához, de Stanley még időben levágta őket.
Mindenki püfölni kezdte, ahol csak tudta, ezzel együtt mindegyikünk félelmét még utoljára megjelenítette.
Hasztalannak éreztem magam abban a percben. Nem csináltam semmit, csak ott álltam és néztem, ahogy a többiek megbirkóznak a rémmel. Tennem kell valamit, most vagy soha!
— Állj! - kiáltottam fel, mire mindenki abbahagyta az ütést és kérdőn fordultak felém. — Én jövök.
A bohóc ijesztően széles mosolyra húzta a száját és már közeledni akart felém, de én feltartottam a kezem, és legnagyobb meglepetésemre meg is állt.
— Te tehetsz róla. - kezdtem, fogaimat összepréseltem és csak úgy köptem a szavakat. — Te hoztad elő belőlem ezt. Miattad lettem olyan, ami sose akartam lenni. Miattad lettem egy szörny! - rivalltam rá, de ez meg se hatotta.
— Már eleve egy szörny voltál, Olivia Hale. - nézett rám sárga szemeivel. — Jól tudom ám, ki vagy te.
— Nem tudsz semmit rólam. - sziszegtem, körmeimet belevájtam a bőrömbe.
AZ hisztérikusan felnevetett. — Ó, dehogynem. Tudom, hogy próbálod adni a keményet mindenkinek, holott te rettegsz a legjobban. Tudom, hogy próbálsz távol maradni mindenkitől, mert már egy kis szeretet is ráébreszt arra, hogy mekkora tátongó űr lapul benned. Jól tudom, hogy ki vagy! Ugyanolyan, mint én! - ordította és egyre közelebb sétált hozzám.
Szavaira ismét könnyek szöktek a szemembe. — Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te!
Már nyitotta ki a száját, de én megelőztem azzal, hogy sikítottam. De ez nem csak egy egyszerű sikítás volt. Ebbe beleadtam minden dühömet, erőmet és energiámat.
Ez volt életem legélesebb sikolya. Két kezemet kitártam magam elé, így ráküldtem a hanghullámokat. A bohóc két karját kitette maga elé, miközben elkezdett hátrálni.
De nem álltam meg. Folytattam tovább, habár a testem már majdnem megadta a szolgálatot. De nem hagyhattam, véget akartam vetni mindennek most rögtön.
Fényesség áradt körém. Éreztem, ahogy lábam elemelkedik a talajtól és már nem a földön állok, hanem lebegek a levegőben.
Egy ragyogó búra vett körül, és éreztem, hogy orromból elkezd folyni a vér. Hidegen hagyott.
A bohóc leborult a földre és próbálta a legjobban védeni magát a rá zúduló hangtól.
A többiek döbbenten néztek fel rám, fogalmuk se volt, hogy mégis mi történik velem. Igazából, nekem se volt.
Egy erőteljesebb lökéssel mintha robbanás keletkezett volna, hangom akkor volt a legharsányabb.
A fényesség kimúlt körülöttem és visszaestem a földre. AZ feje bomlásnak indult, majd hirtelen eltűnt egy másik kútszerű üreg legmélyén, de még kimondta utolsó szavát.
— Félj.
Mindenki utánanézett, de én képtelen voltam még mozdulni is. Végül Richie volt az, aki először mellém sietett.
— Olivia! - kiáltotta és leguggolt mellém, miközben kezei közé vette az arcom.
Orromból még mindig folyt a vér, szemem csukva volt. Testem nem mozdult, szinte élettelennek hatott.
Mindenki körénk gyűlt és könnyes szemekkel nézték végig a jelenetet.
— Olivia, kérlek. Ébredj fel. - suttogta reményvesztetten a szemüveges. — Kérlek, ne hagyj itt.
Ajkaim el voltak nyílva egymástól, így már az sem ért meglepetésként, amikor Richie ajkai találkoztak az enyémekkel.
A csók rövid volt, alig tartott pár másodpercig, de annál inkább kifejező. Átadott minden félelmet és aggódást, amit irántam érzett.
Lassan vált el tőlem, azután tovább fürkészte az arcom valamilyen reakciót várva. Amikor ezt nem kapta meg, pánikba esett.
— Nem, nem, nem, nem. - mondogatta folyamatosan.
— Richie, meghalt. - mormolta alig hallatóan Eddie és lehajtotta fejét.
— Nem! - kiáltott fel hirtelen a szemüveges. — Nem halt meg! Nem halhatott meg! Liv, hallasz engem? Kérlek, nyisd ki a szemed!
Ekkor elkezdett szájon át lélegeztetni, miközben mellkasomat is másodpercenként nyomta meg.
— Kérlek. - suttogta, majd adott egy utolsó csókot.
Élesen beszívtam a levegőt, miközben felültem. Köhögni kezdtem, és két kezemmel megtámaszkodtam magam mögött a földön.
Mindenki hallatott egy megkönnyebbült sóhajt, Richie pedig magához húzott. Sírva temettem bele arcomat a mellkasába, miközben ő körbefonta apró testemet.
— Hál' Istennek. - lehelte, és még szorosabban húzott magához.
Vége volt. El sem hittem, hogy megöltük. Annyi szenvedés után, ami történt velünk most itt vagyunk, és elmondhatjuk magunkról, hogy megöltünk egy gyilkos bohócot.
Pár perc múlva a szemüveges elengedett, de nem tartott sokáig az egyedüllét, Beverly egyből lerogyott mellém és ő is zokogva karolt át.
Boldog voltam. Hiába nem látszott, belül az voltam. Örültem, hogy vége a rémálomnak. Örültem, hogy megszabadultunk a rosszakarónktól.
Felálltam és odasétáltam a mély kúthoz. Lenéztem. AZ most ott van a legmélyén, szétporladva. Ezt reméltem. Hogy ő is szenved, mint ahogy mi.
— Szerintem tudom mit írok a nyári élményeimről.
Halványan felnevettem Richie kijelentésére. Erre a fiú egy kézzel körbeölelte a vállamat és magához húzott. Jó érzés volt tudni, hogy ő itt van nekem és rá számíthatok.
Bill kistestvére esőkabátját szorongatta, miközben térdére esett. Sajnáltam, mivel mint kiderült, Georgie sajnos nem él már.
Én voltam az első, aki megölelte. Engem követett mindenki, így egy nagy, csoportos ölelésben volt része a dadogós fiúnak a kút előtt.
Az a fontos, hogy mi élünk.
Voltak áldozatok.
Voltak vidám és szomorú pillanatok.
De a fő az,
hogy mindannyian élünk.
És legyőztük.
Legyőztük AZ-t...
~~~