07.| THE HISTORY REPEATS ITSELF
BEN SZOBÁJA EGYSZÓVAL IS ÁMULATOS VOLT. Falai tele voltak rakva különböző képekkel és iratokkal, néhol még posztereket is felfedeztem.
— Klassz, mi? - kérdezte a fiú, és mosollyal az arcán nézett ránk az egyik sarokból.
Aprót bólintottam, miközben még mindig a falakat csodáltam. A legtöbb egyértelműen Derry-ről szólt, de voltak már ügyekkel kapcsolatos irományok is.
— Nem. Mitől lenne már? Tök nem az. - szólalt meg Richie szarkasztikusan, mire én meglöktem gyengéden a kezét a könyökömmel. — Na, ez viszont jó. Ez a kép. Várj nem, annyira ez sem tetszik.
— Az mi? - lépett mellénk Stanley és rámutatott egy hosszabb levélre.
— Az írás? Az Derry alapító okirata.
A szemüveges fiú elnézett oldalra. — Milyen uncsi.
— Richie! - szóltam rá suttogva, mire küldött felém egy mosolyt.
— Nem, igazából nagyon érdekes. Derry-ben valamikor hódokat fogtak be. - magyarázta a duci srác, de Richie persze nem bírta megállni, ne szóljon most is közbe.
— Ezért lettünk hód-kórosak! - emelte fel egyik kezét egy pacsira várva, de senkitől nem kapta meg.
Megfogtam a csuklóját és lehajtottam a karját egy irritált tekintettel megspékelve. Kezdem úgy érezni, hogy ez a fiú szereti direkt idegesíteni az embereket.
— 91-en írták alá az alapító okiratot. De, még azon a télen eltűntek egytől-egyig.
— Az egész bagázs? - döbbent le Eddie és Ben-nel szemezett.
— Állítólag indiánok jöttek, csak erről nincs feljegyzés. Úgyhogy valószínűleg járvány üthetett ki, mert azt írják egyik napról a másikra tűntek el innen. - rázta a fejét a fiú, én pedig csendben álltam és elgondolkoztam szavain. — Az egyetlen nyom egy véres ruha volt, amit egy kútnál találtak.
— Klafa. Nevezzük át Derry-t a rejtélyek városának! - csattant fel Richie mellettem.
— Esküszöm te néha annyira hülye vagy. - nézett rá Eddie és kicsit halkabban beszélt.
— Hallod Ben, - szólalt meg Bill, amióta itt vagyunk először. — H-hol volt ez a kút?
— Nem tudom. - rázta a fejét. — Gondolom valahol a városban. Miért?
— Csak kérdem.
Tudtam, hogy Bill min gondolkodott és sejtettem, hogyha nem velünk, de titokban igenis meg akarja keresni ezt a helyet.
Emellett arra is rájöttem, hogy ennek mind Georgie az oka. Nem tudom pontosan hogyan tűnt el és miért, de láttam a fiún, hogy nagyon megviseli az öccse hiánya.
Fordított helyzetben én is azt akarnám, hogy a barátaim segítsenek megtalálni, és ez lebeg egyedül a fejemben. Hogy remélhetőleg értem is megtennék.
Csak valahogy nem tudom összerakni a képet. Hirtelen elkezdenek eltűnni gyerekek a városból, aztán a fura álmom, ami kiderül, hogy ténylegesen meg is történt, aztán pedig a tény, hogy ilyen már volt korábban.
Szokták mondani, hogy a történelem ismétli magát, de nem gondoltam, hogy így értendő. Ilyen rossz értelemben.
. . .
A mosdóban ülök és az elmúlt napon agyalok. Egy ideje nem hagy nyugodni ez az egész, és kezdek komolyan beleőrülni abba, hogy tudatlan vagyok.
Egy hirtelen mozdulattal felpattantam a földről és beálltam a tükör elé. Hajam ki volt engedve és egyenesen hullott a vállamra, testemet mostmár a kényelmes pizsamám fedte.
— Na mi van? - ordítottam bele a tükörbe. — Most nem akarsz megmutatkozni?
Idegességem úrrá lett rajtam, kezdtem szaporábban venni a levegőt. Ujjaim megremegtek, ahogy megéreztem rajtuk az izzadságcseppeket.
— Gyere és bújj elő!
Ekkor hirtelen lekapcsolódott a lámpa. Döbbenten néztem fel rá, majd a kapcsolóhoz nyúltam, de az azonnal meg is rázott.
Felszisszenve kaptam el onnan a kezemet és a fájó ponthoz nyúltam. A hatalmas csendben nem lehetett mást hallani, csak a lefolyó szívó hangját.
Odaléptem a csaphoz és lenéztem rá. Furcsállva pásztáztam a már kihúzott dugót, ami a kagylóban volt elhelyezve. Pedig én meg vagyok győződve arról, hogy beledugtam a lefolyóba.
Időm se volt ezen sokat agyalni, hirtelen meleg folyadékot éreztem meg az arcomban. Sugárba ömlött a lefolyóból, ezzel elérve, hogy még a plafon is olyan legyen.
Elléptem a csaptól és kezemet az arcomra tapasztottam. Ez nem víz volt, mivel a szemem környékén elképesztően csípett és alig láttam magam elé.
Az egész fürdőszoba mostmár tele volt ezzel az ismeretlen löttyel, féltem, hogy a csupasz lábammal el fogok csúszni a kövön.
Viszont ekkor se szó, se beszéd, a spriccelés abbamaradt. Nem értettem mi volt ez, de abban a pillanatban elhittem, hogy csak ennyi.
Tekintetem a tükörre siklott, amiben most állt valaki. De nem az, akit előzőleg láttam, nem a szétégett férfi volt.
Nem, ez az alak fehér-piros ruhát viselt, arcán festék volt ugyanezekkel a színekkel. Haja szintén vörös volt és néhol az égnek meredt. Egy bohóc.
Ördögien vigyorgott rám, olyannyira, hogy kissé megijedtem a kinézetétől. Kezében egy gyufát tartott, szeme egy percre sem hagyott el engem.
Kezdtem összerakni, hogy nagyjából mi történik. A bohóc a tükörben végighúzta a gyufaszálat a másik kezében tartott skatulyán, majd mosolya még nagyobbra húzódott.
Lenéztem a vizes kezemre, egyszerre egy döbbent és egy megvilágosult tekintettel.
Ez nem víz.
Ez benzin.
— A történelem ismétli önmagát, ugye Olivia? - mondta és egy kecses mozdulattal elhajította az égő gyufát.
Lassított felvételként nézhettem végig azt, ahogy a kis láng érintkezik a földön lévő benzinnel.
A tűz elkezdett terjedni, én pedig egyre jobban hátráltam, amíg hátam a falnak nem csapódott.
Kiabálni kezdtem, torkom szakadtából. Valamilyen segítség reményében, de már akkor tudtam, hogy innen nincs kiút.
A hatalmas lángok egyre jobban közelítettek felém, majd amikor elérték a lábamat, a mosdóajtó kitárult és szembetaláltam magam apám haragos tekintetével.
— Mi a jó istenért kiabálsz, huh? - ordította dühösen, nyakán kidülledtek a vastag lila erek.
Körbenéztem. Se tűz, se bohóc, még benzinfoltok se hevertek sehol. Én azonban még mindig be voltam vele borítva, amit egyébként a legjobban furcsálltam.
— I-i-itt volt. - motyogtam, és ijedten fordultam apa felé.
— Kicsoda?
— Egy bohóc. Itt volt egy bohóc, apa, nem viccelek! - gördült le egy könnycsepp az arcomról. — A-aztán megjelent a benzin, aztán a tűz, és...
— Állj, állj, állj! - emelte fel kezeit a férfi. — Én ezt nem fogom végighallgatni, ez badarság.
— De apa, kérlek higgy nekem! Tényleg itt volt, és felgyújtotta a fürdőt!
A férfi irritáltan kifújta a levegőt. — Olivia, szerinted ha felgyulladt volna a fürdő, akkor így nézne ki?
Csendben maradtam. Rájöttem, hogy akármennyire is próbálkozok nem tudom elhitetni vele, hogy amit láttam és átéltem, az tényleg valódi volt.
— Pontosan. - rázta meg a fejét. — Még egy ilyen és meglátod, milyen az igazi tűz. - mutatott rám fenyegetően, majd kisétált a szobából.
Lecsúsztam a földre, hátam a falnak támasztottam és beletemettem az arcom a tenyereimbe.
A történelem ismétli önmagát.
És én voltam az áldozat.
~~~