04.| GREYWATER AND BETTY RIPSON
KOPOGÁSRA ÉBREDTEM MÁSNAP KORA REGGEL. Először azt hittem csak az elmém játszik velem, de aztán meghallottam a sötét hajú fiú hangját, ami most kicsit idegesnek hatott.
Kikászálódtam az ágyamból és úgy, ahogy voltam, pizsamában ajtót nyitottam. Ott a már várt négy fiú fogadott, meglepett tekintetekkel.
— Mit kerestek itt? - kérdeztem kómásan és megtöröltem a szemeim.
Eddie volt az első, aki megszólalt. — Huh, reméltem, hogy te nyitsz ajtót és nem valami öregasszony. Az totál agyrém lett volna.
— Velünk kell jönnöd. - vette át a szót Stanley, teljesen ignorálva barátját.
— Miért? - ráncoltam a szemöldököm és egyik kezemet megtámasztottam az ajtófélfának.
— Megkeressük Bill öccsét egy hatalmas csatornarendszerben, ahol simán ott lehet a gyilkos is. Jól hangzik, nem? - igazította meg szemüvegét Richie, akin egy halvány mosoly ült.
Megszólalására a göndör hajú megütötte a karját. — Haver, ezt nem így kellett volna mondanod. Most biztos nem akar jönni.
— Ó, szóval az én hibám? - nézett rá döbbenten a fiú és teljes testével felé fordult.
— Igen, mivel ezt mondtam.
A két fiú elkezdett veszekedni, amit összeszűkült szemekkel hallgattam. Nem értettem a lényegét, hiszen csak két perce érkeztek meg és már találtak valamit, amin összekaphatnak.
— Segítened kell megtalálni G-g-georgie-t. - fordult felém Bill, miközben mögötte még mindig nagyban ment a vita.
— Elrabolták? - kérdeztem meg és reméltem nem veszi tolakodásnak a kíváncsiságomat.
A fiú nyelt egyet. — E-eltűnt. Már e-e-egy ideje és m-még nem találták meg. - magyarázta, szemei szomorúságtól csillogtak.
Elgondolkoztam. Szívesen segítenék nekik, ez nyilvánvalóvá vált a Henry-s eset után, viszont félek.
Nem érzem még magam olyan jól a tegnap esti álmom miatt és nem szeretném, hogy ezzel esetleg őket bajba sodorjam.
Végül összeszedtem minden bátorságomat és félretéve az aggodalmat, bólintottam egyet.
— Öt perc és kész vagyok.
. . .
— Az mérges szömörce. Meg az is szömörce. És még azok is ott. - mutatott rá a körülöttünk lévő összes fa leveleire Stan, én pedig megforgattam a szemem.
— Hol? Hol van szömörce? - kérdezte Eddie pánikolva.
— Sehol! - fordult hátra hozzájuk Richie. — Nem minden hülye gaz mérgező, Stanley.
— Már ettől is elkezdtem viszketni, úgyhogy állj le a baromságaiddal, jó? - figyelmeztette barátját a sötét hajú fiú, tekintete egy percre sem hagyta el az előtte lévő utat.
— Ugyanabban a kádban fürdesz, mint anyád?
— Néha igen.
— Akkor szerintem tetves vagy. - vágtam közbe, mire a szemüveges felém fordult és mosolyra húzta a száját.
— Rohadtul nem poén.
Bill, Richie és én bemásztunk a csatornába, viszont ekkor vettem észre, hogy a maradék kettő nincs mellettünk.
Hátrafordultunk, és láttuk, hogy Stan és Eddie kint ácsorognak és az alagutat bámulják.
— Most ti nem jöttök be? - kérdeztem kicsi gúnnyal a hangomban, mire Eddie megrázta a fejét.
— A-a. Tiszta szmötyi.
— Mi a fene az a szmötyi? - nézett rájuk Richie kicsit unottan.
— Általában.......szar és húgy! De ne izgasson. - emelte fel mindkét kezét, mire én hátradöntöttem a fejem irritációmban.
— Nyugodtan csobbanjatok csak, ezer millió liter szaros pisába. - folytatta kiakadását a fiú, miközben mellettem a szemüveges kezébe vett egy kisebb botot és az orrához emelte.
Szemöldök ráncolva néztem, ahogy szippant egyet, de arca semmilyen undort nem árult el.
— Én itt nem érzek semmilyen kaka szagot. - torzította el kicsit a hangját, nekem pedig meglepődés ült ki az arcomra e hallatán.
— Te nem, de én innen is érzem.
— Az valószínűleg csak attól van, hogy büdös a szád. - emeltem ajkaimhoz az egyik kezemet, mire a fiú idegesen nézett felváltva mindkettőnkre.
— Te meg miért őt véded? Nézd meg elhívunk egy eltűnt kisgyereket keresni és egyből Richie mellé szegődsz. - mutatott rám tenyerével.
Szarkasztikusan felnevettem. — Nyilván, mert ő tűnik a legnormálisabbnak közületek.
— Megszagolt egy botot! - világított rá egy alapvető tényre Eddie, hangja picit megemelkedett.
Tisztán láttam, ahogy mellette Stanley megforgatja a szemét és kicsit hátradönti a fejét. Látszólag neki is kezd elege lenni ebből a helyzetből, amit egyébként nem csodálok.
— Nézzétek! - szólalt meg a hátunk mögül Bill.
Kezében egy cipőt tartott, ami nem volt a legjobb állapotban, teljesen elázott és néhány helyen ki is szakadt.
Odasiettünk mellé és mégjobban szemügyre vettük a talált tárgyat.
— Baszki. - mormolta Stan a háttérben.
— Az ugye nem... - kezdtem ijedten és a fél pár tornacipővel szemeztem.
— Nem. G-g-georgie csizmában volt. - mondta a fiú, mire én megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.
Elég gáz lett volna, ha már a kereső akciónk elején rátalálunk a hullájára. Mélyen legbelül reménykedtem benne, hogy a kisgyerek még él, és épségben hazajuthat, bár elég kevés volt rá az esély.
Ha valaki eltűnik, nagy eséllyel nem tér vissza. Sose lehet látni olyat a hírekben, hogy sikeresen megtaláltak egy embert, aki már rég odaveszett. És ezt nem akartam Bill előtt kimondani.
— Akkor kinek a cipője? - rángatott vissza a valóságba Eddie hangja.
A két srác odavezette a zseblámpát az említett tárgyra, én pedig megpillantottam benne egy fekete tollal írt írást.
— Betty Ripson-é. - mondtuk ki egyszerre Richie-vel, majd lassan egymásra néztünk.
Tekintete neki is döbbent volt, csakúgy, mint nekem, illetve kis félelmet is ki lehetett belőle olvasni.
— Rohadt élet. A francba, de komolyan. Nálam ez nem nyert. - rázta a fejét Eddie, Stan mellette pedig szótlanul állt és bambult maga elé.
— Betty-nél szerinted? - jelent meg egy kisebb mosoly Richie arcán, ami egyre csak nagyobbodott. — Végigdagonyászni fél pár cipőben! - ugrott ő is egy lábra, hogy mégjobban demonstrálja mondanivalóját.
Mindenki dermedt arccal nézett rá, majd amint ez realizálódott benne, utolsó reményeként rám nézett, valamiféle vicces reakciót várva.
Tőlem se kapta meg, hitetlenül pásztáztam őt, mire ő is vette a lapot és rájött, hogy ezt lehet nem kellett volna.
— És ha még itt van? - csendült fel Stanley rémült hangja, Bill pedig beljebb lépkedett a csatornában, zseblámpával a kezében.
Követtem őt, habár lehet nem ez volt életem legjobb ötlete, ugyanis mi van, ha tényleg a lány itt tartózkodik még, vagy esetleg az elrablója.
Mögöttem jött Richie, akinek tekintete szinte lyukat égetett a hátamba, majd egyre lejjebb haladva a fenekembe is.
— Richard! - fordultam meg hirtelen és pont elkaptam egy másodpercet abból, ahogyan szinte szuggerálja a hátsó fertályomat.
— Mi az? - kérdezett vissza, mintha mi se történt volna.
— Tudom, hogy a fenekemet nézted.
Egy pillanatra kitágultak az íriszei. — Dehogyis.
— Dehogynem. Éppen láttam, ahogy nézed. - mutattam rá. — Miért hazudsz?
— Nem hazudok. - mormolta, mire én visszafordultam és elindultam Bill után. — Gyertek már! - szólt hátra a szemüveges a két lemaradtnak.
— Esküszöm, az anyám már attól is szívrohamot kap, ha megtudja, hogy idejöttem. Halál komolyan! - kezdett el megint magyarázni Eddie. — Bill?
Az említett hátrafordult és aggódva nézett rájuk. — H-ha Betty Ripson lennék, azt akarnám, hogy megtaláljanak. És G-g-georgie is.
— Hát én nem lennék a csaj helyében. Nézd már milyen cipőd hord, ezzel max a sarat lapátolnám a kertben. - mutattam a tárgyra szórakozottan, de csakúgy, mint Richie-nél, senki nem díjazta a humorom.
— Én nem akarom megtalálni őket. - törte meg a kínos csendet ismét Eddie.
Mindenki felé fordult, legtöbben egy döbbent tekintettel. Tudtam, hogy mire akar kilyukadni és valamilyen szinten jogos is volt, de mégsem akartam cserben hagyni szegény fiút.
— Mármint, bocs Bill, de nem fogom úgy végezni, mint ők.....
~~~