Négy órakor ébredtem fel az álmomból. Már egyáltalán nem voltam fáradt, és kedvem sem volt folytatni az esztelen történetet, ezért elővettem a laptopomat. Kíváncsi voltam, vajon én mit találnék Jiminről, ha kicsit beleásom magam a témába. Valahonnan letöltötte az adataimat, ami elvileg titkosítva van, ezért arra gondoltam, nekem is ilyen könnyen kell majd mennie.
De vakvágányra tévedtem. A semminél is kevesebbet találtam róla. Mintha nem is létezne. A nevét sehol se ismerte fel a rendszer, csak a hivatalos szerveren, ahol nagyjából csak az életkorát találtam meg. Se család, se lakhely, se egy elrejtett információmorzsa. Egy fantom volt a világhálózaton, és jelenleg a szememben is. És ez zavart. Vajon ő miket talált rólam?
Folyamatosan írtam YongRa-nak, hogy megint álmodtam, és jó lenne beszélni vele erről, de még nem válaszolt. Pedig lassan kilenc óra lesz. Hoseok se írt, ami persze jó hír, elvégre nem történt gyilkosság, de így csak feküdtem a saját unalmamba burkolózva. Megkerestem NamJoon ikonját a telefonomban, és írtam neki egy szívélyes üzenetet arról, mennyire hálás lennék neki, ha szolgáltatna némi infót nekem Jiminről. Jinhez ilyennel nem fordulhatok, még azt is letagadná, hogy a férfi aktája nála van. Ez a munkája, de előttem nem kellene ennyire tiltakoznia. Csak azt akarom megtudni, amit vélhetőleg Jimin is tud rólam.
Nagyjából tizenegy óra felé járhatott az idő, mikor kaptam egy üzenetet.
11:02
Ügyünk van
11:03
Ui.: Jimin vagyok. Te meg kócos.
Kinéztem az ablakon, oda ahol nem volt behúzva a függöny, de a férfit nem láttam. Fújtatva rohantam be a ruhámmal a mosdóba, és rittyentettem össze magamnak valami frizurát, csakhogy ne kelljen ezt egész nap hallgatnom. Furcsálltam, hogy nem Hoseok szólt, ahogy azt is, hogy YongRa még mindig nem válaszolt.
Mire beértem a laborba, Jimin már ott állt az áldozat mellett. Ahogy átléptem a küszöböt, érdekes zaj ütötte meg a fülem, amitől bezsongott a fejem. Szabályosan fájt a hang, olyan hangos volt, kezem a fülemhez emeltem, és hátrálni kezdtem a falig.
,,Tegyen le! A francba is, nem csináltam semmit, eresszen el!"
A zaj egyre erősödött, a férfi pedig olyan hangot adott ki, mintha víz alá került volna. Ekkor minden elcsendesült, én pedig a földön találtam magam. Jimin guggolt előttem, kezét a vállamra helyezve próbált szólongatni. Hoseok és NamJoon aggódó szemekkel néztek le rám a férfi mögött állva, én pedig hirtelen azt se tudtam, mit mondjak nekik.
- Jól vagy? - szólalt meg végül Hoseok.
- Persze, csak... Megszédültem. Ma még nem ittam kávét.
- Hazudsz - vágta rá NamJoon. - Ha nem ittál volna, kibírhatatlan lennél.
- Ne kiabáld el, csak most jöttem - álltam fel, és mosolyogtam Jiminre, köszönetképp. Az asztalon fekvő testre pillantottam, majd a mellette elhelyezkedő aprító gépre. Vagy nem is... El sem tudtam képzelni mi lehet az, ami előttem van. - Akkor.. - kezdtem bele. - Mit is tudunk?
- A gyilkos fegyver itt van előtted vélhetőleg - lépett mellém Hoseok. Egy húsüzemben találtak rá, a medencecsontból kiindulva férfi lehetett. A teljes felső része hiányzik, így azonosíthatatlan.
- De van egy tetoválása - jegyeztem meg, és mutattam a sarka felé.
- Igen. Most próbálom lefuttatni, hogy a megyében hány ilyen tetoválást csináltak. De már most van kétszázharminc találtat. - Nem csodálom. A horgony elég népszerű manapság.
- Gyanítom férfi volt a tettes.
- Miből? - szólalt fel mögülem Jimin. Felé fordultam, és a gépre mutattam.
- Elég magas. Egy nőről elképzelnéd, hogy megfogta, és behelyezte a férfit? Pláne, ha még élt - tettem hozzá. A gondolatában könyörgött, de volt már olyan ügyem, hogy ájultan érte a halál, mégis úgy könyörgött, mintha végignézte volna a kivégzését.
- Van jó hír is. Ujjlenyomatot találtam a nadrágján. Jobban mondva a bal farpofa részén - húzta el a száját. - A férfi neve Kim KiJoo, és a Steak nevű vállalatnál dolgozik ipari hentesként. Milyen elcseszett név ez egy vállalatnak - tette hozzá. NamJoon csak a vállát vonogatta, jelezve, hogy nem tud mit hozzáfűzni Hoseok kirohanásához.
- Akkor, indulás. Oh, nem láttátok YongRa-t vagy Taehyungot?
- Én nem. Tae fent van, de YongRa ma nem jött be - felelte NamJoon.
Szerencsére Jimint nem kellett meggyőznöm arról, hogy az én kocsimmal megyünk és természetesen én vezetek. Készségesen szállt be mellém, és egy szava sem volt, amíg oda nem értünk.
- Elmondod, mit gondolsz az ügyről? - lépett mellém. Felmutattam a jelvényemet a portásnak, aki azonnal beengedett minket a helyre. Már csak KiJoo-t kell megtalálnunk.
- Szerintem egy erős férfit keresünk. Semmiképp se nőt. Vagy egy olyan nyurga pasast, mint ő - mutattam az egyik dolgozóra, aki épp a dobozokat ellenőrizte. Jimin kiszemelt magának egy szimpatikus fiatalembert, és megkérdezte tőle, hol találjuk a gyanúsítottunkat. Nem kellett messzire menni, ott dolgozott, ahol vélhetőleg megölték az áldozatot. A gyár nem zárt be attól, hogy egy gépüket lefoglaltuk, és a ténytől, hogy gyilkosság történt. Sőt, úgy ment minden tovább, mintha mi se történt volna.
- Kim KiJoo? - szólította meg Jimin. A férfi megállt a munkában, de nem fordult felénk. - Park Jimin különleges ügynök vagyok, ő a társam, Min KiRa. Lenne pár kérdésünk.
Amint meghallotta kik vagyunk, fellökte az előttünk levő állványos kocsit, és menekülőre fogta a dolgot.
- Miért hiszik, hogy ez bejön? - kiáltott fel Jimin, és futott utána. A férfi a kijárat felé vette az irányt, én pedig az ellenkező oldalról futottam ki. Gyanítottam, hogy nem elbújni, hanem szökni fog, ezért leakasztottam egy jókora hús darabot, és vártam. Jimin folyamatosan a pasas nevét mantrázta, hogy álljon már meg, innen tudtam, hogy nem ő lesz az első, akivel összetalálkozok. Mikor már elég közel hallottam magamhoz a lépteinek zaját, felemeltem a húst, és meglendítettem. A férfi úgy ahogy volt beleszaladt, és elterült a földön. Orrából szivárogni kezdett a vér.
Mire Jimin beért minket, én már odaadtam a fegyvernek minősülő húst az egyik dolgozónak, és leguggoltam a férfihoz.
- Te komolyan fejen csaptad egy darab hússal?
- Egy marha lábszárral. Legalább is úgy nézett ki. De ki figyeli - vontam vállat. - Ezek után remélem eltörött az orra. Utálok futni. Te hívod a mentőket, vagy én, - néztem fel rá. Hitetlenségében a hajába túrt, és előkapta a mobilját. Bár nem volt megtervezve, örülök, hogy így alakult. Így legalább láthatja, kivel is fog együtt dolgozni.