Atsumival ahogy beértünk a társalgóba, ő helyet foglalt az egyik kanapén. Jómagam leültem mellé, majd a vállára hajtottam a fejemet.
- Olyan furcsa belegondolni, hogy annyi év eltelt, és mi mégis itt vagyunk. Nem hittem volna, hogy látlak még téged valaha - szólt halkabban a fiú.
- Én sem - kezdtem el piszkálni a kezét - Sose hittem volna, hogy valaha még itt lehetek veled. Együtt lehetek veled, és mégis megtörtént.
- Nem akarok hazamenni - döntötte hátra a fejét a kanapénak.
- Én sem - fúrtam az arcomat a vállába.
- Te biztos nem amiatt, amiért én.. - szólt alig hallhatóan.
- Miért? Ezt, hogy érted? - emeltem fel rá a tekintetem, majd a tekintetemet az övébe fúrtam.
- Mindegy, nem lényeges - sóhajtott egyet kicsit frusztráltan, majd óvatosan elmosolyodott - Most az a fontos, hogy használjuk ki az itt töltött időt.
Ezt követően Atsumu közelebb hajolt, majd az ajkait az enyémekre nyomta. Lassan csókolt, miközben kezével az oldalamra simított. Kellemes bizsergés járta át a testemet, és azt szerettem volna, hogy ha örökre így maradunk.
Percekig tartó csókunkban sokszor fogyott el a levegő, de ahogy elhajoltunk, egyből vissza. Ez ment percekig. Hosszú percekig. Egészen addig, amíg valaki be nem nyitott az ajtón, mire Atsumu elhajolt tőlem, és az ajtó irányába nézett.
- Áh, végre megvagytok! - mosolygott ránk Hinata - Kageyamaval lemegyünk a medencéhez csobbanni egyet. Jöttök ti is? - szólt fülig érő mosollyal.
- Én szeretnék! - emeltem fel hirtelen a kezemet - Te jössz? - néztem Atsumura.
- Aha - tápászkodott fel, majd én is felálltam - Tobio-kunnak nem baj, ha én is megyek?
- Nem hiszem - pislogott Hinata.
- Akkor jó - ropogtatta ki a nyakát Atsumu.
Mind a hárman visszaigyekeztünk a szállásra, és elmentünk átöltözni. Amikor én kész lettem, átmentem Tobioék szobájába. De bár ne tettem volna.
- Itt meg mi az isten történt? - döbbentem le a rendetlenségen teljesen.
- Hinata cucca - védte egyből be magát Tobio. A nyakában egy törölköző lógott, miközben fürdőnadrágban állt a hűtő előtt.
- Tessék? Nem igaz, a te cuccod is köztük van Kageyama! - fújta fel Hinata az arcát - Mondtad is, hogy nem találod az egyik pólód!
- Azért nem találom, mert a cuccaid szanaszét vannak - ivott bele a vizébe Tobio.
- Oké, elég - szóltam rájuk - Visszajöttünk, és akkor majd rendet teszünk itt. Jó?
- Én benne vagyok - sóhajtott Tobio.
- Nekem is muszáj? - húzta a száját Hinata.
- Itt laksz, csesszelek meg! - morrantam rá.
- Jó, jó - sóhajtott búsan, majd kifelé indult.
Már én is indultam volna, amikor Tobio elkapta a csuklómat.
- Tobio? - néztem rá hátra.
- Egy picit tudnánk beszélni? - szólt zavartan.
- Atsumu? - tértem egyből a lényegre.
- Én nem ismerem úgy Miya-sant, mint te de mivel barátok vagyunk mesélnél arról, hogy mi van köztetek?
- Igen. Akartam veled mindenképpen erről beszélni - néztem rá zavartan - Igazából nem tudom. Nem vagyunk együtt, inkább csak olyan alakulóban van. Azt hiszem...
- Azt hiszed? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem kérdezte meg, hogy szeretnék-e a barátnője lenni. Az meg hülyén hangzana, ha én kérdeznem meg.
- Biztos nem hamarkodod el ezt az egészet? Két év sok idő. Lehet más lett azóta.
- Jól esik, hogy aggódsz, de még egyszer nem esek bele ugyanabba a hibába.
- És ha rosszabba esel?
- Mi? - szeppentem meg.
- Mi lesz ha Kuroo-sannak igaza lesz? És tényleg megbánt?
- Nem úgy viselkedik - érveltem Atsumu mellett.
- Mindegy nem akarok ebből vitát, csak féltelek, és nem szeretném ha az lenne, mint két éve - suttogta.
- Nem lesz, ígérem - öleltem meg őt szorosan - Én csupán egy valamitől félek. Ami nem az, hogy átver.
- Akkor? - simogatta meg a fejemet.
- Félek, hogy akaratom ellenére is de elhanyagollak titeket. Mert azt nem szeretném. Csak vele most találkoztam két év után először.
- Igen, ez érthető - sóhajtott - Majd szólok ha úgy érzem, jó? - mosolygott rám.
- Rendben - bólintottam.
Tobioval lementünk a medencéhez végül, és pont akkor értünk oda, amikor Hinata épp beugrott a vízbe, ezzel minket is lefröcskölve.
- Idióta, viselkedj! - ordított rá Tobio, mire én csak elnevettem magamat.
Végül mindenki megtalálta a helyét. A fiúk a vízben voltak, én pedig a szélén ültem, és a lábamat tettem csak bele.
Pár Itachiyamas, Datekos, és Johzenjis srác volt ott, amikor megérkezett az Aoba Johsai.
- Bombaaaa! - ordította Oikawa, majd nekifutásból ugrott a vízbe, melynek következtében a medence szélén álló emberek tetőtől talpig vizesek lettek.
- Megölöm! - ordította Iwaizumi majd a lépcsőn lement a vízbe, és Oikawat kezdte el üldözni.
Jómagam csak nevettem azon, hogy Iwaizumi mennyire ideges Oikawara, és beleakarja fújtani a vízbe, miközben Tobio és Kindaichi próbálják leszedni a rémült fiúról Iwaizumit.
- Helloka - állt meg mellettem egy ismerős hanggal rendelkező személy, majd rátámaszkodott a vállamra, miközben az oldalamon állt - Mi ez az állatkert? - mutatott az elszabadult fiatalokra.
A Johzenjis srácok egymás hátára mászva ugráltak a vízbe, Iwaizumi még mindig Oikawat kergette és Tobio valamint Kindaichi próbálták megakadályozni azt, hogy Oikawanak bántódása essen. A Datekos srácok pedig Hinataval játszadoztak.
- Egy szokásos találkozó a Dateko, az Aoba Johsai és a Karasuno között - nevettem.
- És ők? - mutatott az Itachiyamas fiúkra.
- Ők a normális kategória - nevettem.
- De jó nekik - nevetett fel Atsumu.
- Hey, hey, hey!!! - üvöltött a háttérből egy hang, majd a következő pillanatban csak annyit láttam, hogy Koutaro ugrik bele a medencébe, miközben ott a vállán Akaashi.
- Mi a fasz - csúszott ki Atsumu száján.
- Az igen! - nevetett mögöttünk Tetsu, mire automatikusan megfordultam.
Tetsu fürdőruhában volt, ahogy a mellette álló Kenma is. Tetsu rávezette a tekintetét a fiatalabbik fiúra, majd elmosolyodott.
- Ha nem akarsz az udvaron aludni, én nem ajánlanám - nézett rá fintorogva.
- Viccelsz? Az a legnagyobb móka ebben a táborban! Max hazamegyek aludni! - röhögte el magát Tetsu, majd a derekánál fogva megragadta Kenmat, és rohanni kezdett vele a medence felé.
Igen ám, de mi túl közel ültünk Tetsuékhoz, így amikor elrohant mellettünk, véletlenül megcsúszott, a lába beleakadt Atsumu lábába, és mind a hárman egy óriásit zakóztak a vízbe. Míg a többiek nevettek, én addig a szám elé kaptam ijedten a kezemet.
- Jól vagytok?! - kiabáltam egyből, aggódva.
Másodpercek elteltével mind a hárman hirtelen jöttek fel a víz felszínére, miközben Tetsu és Atsumu megállás nélkül röhögött, Kenma pedig gyilkos tekintettel nézett a fekete hajú fiúra.
- Bocs haver - röhögött Tetsu, miközben a kezét Atsumu felé emelte egy pacsira. Mind a kettőjük haja lelapult, és az arcukra tapadt a víz miatt.
- Megérdemeltem - vont vállat nevetve Atsumu, majd felemelte a kezét.
- Ez igaz - gondolkodott el Tetsu, majd erőből belecsapott Atsumu kezébe.
Ők komolyan együtt nevetnek? Komolyan?
- Hé, tesó, szerencse, hogy nem őt találtad el - mutatott rám Koutaro, miközben odaúszott Tetsuékhoz.
- Hé, [Név]! Jól vagy? - kiabált oda nekem Tetsu.
- Mindjárt megáll a szívem, annyira megijedtem! - szóltam rájuk.
- Semmi baja - vont vállat Tetsu.
- Hogy még ehhez is béna legyél, tesó - rázta a fejét Koutaro, majd hozzám úszott, és felült mellém. Haja lelapult a víz miatt, izmos testéről pedig potyogtak le a vízcseppek - Semmi bajuk, szóval ne aggódj miattuk.
- Csak a hülyeség - ráztam a fejemet.
- Ha már a hülyeséget illető - állt fel, majd kiropogtatta a hátát - Van az itt bőven.
- Ezt, hogy érted? - néztem fel rá, mire ő hirtelen kapott fel a hónom alá nyúlva, így felállított magával szemben.
- Úgy, hogy most felfrissítelek! - vigyorgott rám, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
Mielőtt bármit is tudtam volna reagálni, Koutaru elkapott a derekamnál fogva, majd erősen elrugaszkodva a földtől, beugrott velem a vízbe. Az orromat időben fogtam be, de kapaszkodni nem tudtam mibe, hiszen Koutaru elengedett, miközben beugrott velem. Kapálózva kerestem a lehetőséget a kapaszkodásra, amikor valaki magához szorítva, hercegnőpózban jött fel velem a víz felszínére.
- Bokuto, gyere vissza! Gyere vissza ha mondom, mert elpicsázlak, ha nem! - kiabált Tetsu, és a hangja sokkal erősebbnek hangzott. És ennek az volt az oka, hogy ő kapott el engem, és húzott fel - Egek - rázta a fejét, majd lenézett rám barna szemeivel - Jól vagy? - kérdezte aggódva. Kellemes melegség áramlott végig bennem ahogy a szavakat felém küldte.
- Igen - szóltam sóhajtva, miközben szorosabban fogtam a nyakát karjaimmal, és fejemet a vállára hajtottam.
- Akaashi, Kenma! Menjetek már utána! Gyerünk! - kiabált nekik Tetsu.
Kinéztem a medencéből és csak annyit láttam, hogy Koutaro röhögve sprintel a szállás felé, miközben Akaashi és Terushima futnak utána. Vicces volt a jelenet. Nagyon is.
- Ez kész - fúrtam röhögve az arcomat Tetsu vállába.
- Ez nem normális, istenem - röhögte el magát Tetsu is.
- Minden oké? - úszott elénk Atsumu.
- Igen. Köszönöm Tetsu - hajoltam közelebb az arcához, majd egy hála puszit adtam neki. A puszi után éreztem, hogy erősebben fog magához, majd enged a szorításon, és végleg elenged.
- Mondd Atsumu, lenne 5 perced velem beszélni? - szólt kicsit komorabb hangon a fekete hajú.
- Öhm.. Persze - mosolygott kínosan.
A két fiú ekkor szó nélkül ott hagyott engem. Remélem nem nyírják ki egymást.
Miután a fiúk elmentek, kiszálltam a medencéből és elkezdtem a törölközőmmel megszárítkozni, miközben visszaindultam a szállásra. Ahogy mentem volna be az ajtón, Osamu jött ki, és el is állta az utamat.
- Pont jókor. Beszélni szerettem volna veled.
- Velem? - mutattam magamra - Mégis mit?
- Nem szívesen beszélek erről, de úgy érzem, hogy jó lenne ha tudnád - sóhajtott.
- Mégi..
- Hé, hé - szakított félbe valaki. Oldalra néztem és Sakusa-sant véltem felfedezni magunk mellett - Te Karasunos vagy igaz?
- Épp beszélgettünk - mutattam magamra és Osamura.
- Mindegy, nem olyan fontos - hátrált meg Osamu, majd visszament a szállásra.
- Mit szeretnél? - fordultam sóhajtva Sakusa-san felé.
- Az a kopasz meg a törpe a csapattársad igaz? - motyogta a maszkja mögül.
- Tanaka és Hinata?
- Nem, nem Hinata. Az a másik. Nem a sárga hajú, hanem a liberótok.
- Noya? - vontam fel a szemöldökömet.
- Igen. lennél Olyan szíves és visszakérnéd tőlük a matracomat?
- A midet? - néztem rá meglepetten.
- Annak a kettőnek nem volt jobb dolga, mint idegesíteni engem, és saját magukat hívatták meg a szobámba. Amíg elmentem kezet mosni, lenyúlták a matracomat, és nem tudom melyik szobában vannak.
- Hogy mi van? - röhögtem el magam hitetlenül - Jó ég - nevettem megállás nélkül.
- Hé! Ne nevess, szerezd vissza a matracomat! - kiabált rám, és hiába próbáltam komoly lenni, én nem tudtam komolyan venni. Komolyan elloptak egy matracot.
- Ez túl jó - fogtam a hasamat, majd megláttam Daichit, ahogy visszaér a futásból - Daichi! - szóltam oda neki, mire ő levegőt kapkodva jött oda hozzánk.
- Igen? - fújta ki magát.
- Noyaék..Elvittek egy... - nevettem, és próbáltam összeszedni magam.
- Azok a kis kukabúvárok elvitték a matracomat - szólt Sakusa-san, mire Daichi elkerekedett szemekkel nézett ránk.
- Melyik szobában is laksz, Sakusa-san? - kérdezte még higgadtan.
- Hetedik emelt, 4-es szoba.
Daichi ezután nem szólt, csak átváltott ideges módba, és berontott a szállásra. Már javában bent volt az épületben, amikor hallottam ahogy ordít a nyitott ablak miatt.
- Tanaka! Nishinoya! - üvöltötte a fiúk nevét.
- Segítség! - kiabált a két fiú, és mivel nyitva volt náluk az ablak, tisztán hallottam a hangjukat, mire csak nevettem megállás nélkül.
- Kösz - szólt a fekete hajú fiú, majd intett és magamra hagyott.
Én eddig csak nevetve mentem fel a szintünkre, hogy átöltözhessek az ebédhez. Nem hiába szeretem a Karasunot és a srácokat. Itt sose unatkozik az ember.