Ahogy végeztünk a vacsorával a szobánkba igyekeztünk.
- [Név] - állt meg a saját szobája előtt Tobio - Elmegyek futni. Van kedved velem jönni?
- Oh, igen! - néztem rá mosolyogva - 10 perc múlva kész leszek.
- Rendben, akkor majd aki előbb elkészül átmegy a másikért - tanácsolta, majd belépett a szobájukba.
Én is ugyanúgy tettem, és legnagyobb meglepetésemre egy pakoló Akanet láttam.
- Akane? Mit csinálsz? - néztem rá kíváncsian.
- Anyu telefonált, hogy a nagyink rosszul lett, és bevitték a kórházba. Beszéltünk az igazgatóval, hogy elmehessünk a táborból emiatt. Most fontosabb ez nekünk - szólt rekedt hangon.
- Iszonyatosan sajnálom, és remélem minden rendben lesz vele! - nézte rá aggódva, majd odaléptem hozzá - Tudok esetleg valamiben segíteni? Pakoljak össze neked?
- Ha a fürdőben lévő dolgaimat összepakolnád nekem, azért nagyon hálás lennék - mosolygott rám halványan.
Csak bólintottam, majd a fürdőbe lépve összepakoltam minden egyes dolgot, ami hozzá tartozott. Sajnálom őt. gy életvidám lány, és még most is próbál mosolyogni, holott látom rajta, hogy nehéz neki.
Hamar összepakoltuk Akane cuccait, és közben Tobio is átjött.
- Hát ti? - szeppent meg.
- Családi dolgok - legyintett Akane zavartan - Remélem ti azért még jól érzitek magatokat majd, és minden alkalat kihasználtok arra, hogy edzetek, és jól szórakozzatok.
- Ne segítsek levinni a holmid? - nézett rá Tobio.
- Nem kell, köszönöm. A bátyám már vár engem a folyosó végén.
- Kitartást - öleltem magamhoz őt erősen, és a végén egy biztató puszit adtam a fejére.
Akane szorosan magához fogott, és kiélvezte az ölelésem. Ezt követően elhúzódott, majd végleg elköszönt tőlünk. Egyedül maradtam Tobioval, de igazból ténylege gyedül. Hiszen nem volt már lakótársam.
- Mi történt? - nézett le rám Tobio.
- A nagymamájuk rosszul lett, és kórházba került.
- Oh, basszus.. - illetődött meg Tobio - remélem minél hamarabb jobban lesz.
- Én is - sóhajtottam - Sajnálom, hogy várnod kell.
- Semmi baj, csak nyugodtan - tartotta maga elé a kezét.
Végignéztem Tobion. Rövidnadrág, felül egy fekete póló, amin sportpulcsi van. Lábán futócipő.
A fiú tisztességes volt, és nem nézett oda, amíg átöltöztem.
- Megvagyok! - álltam elé rövidnadrágban, fehér pólóban, felkötött hajjal, pulcsival a derekamon.
Tobio biccentett, majd elhagytuk a szobámat, mely teljesen üres lett. Ahogy haladtunk lefelé, szinte semmilyen hangot nem hallottam. Valószínűleg mindenki pihen.
- Összeállítottam egy tervet - kezdte el húzogatni az ujját a képernyőn Tobio - Tessék - tartotta felém a telefont, én pedig megláttam az 5 km-es tervet.
- De jó, 5 km-t fogunk futni? - húztam a számat.
- Nem muszáj jönni ha nem akarsz - nyújtózott egyet - Nem foglak lehagyni, megvárlak.
- Pihenünk közben?
- Pihenünk - mosolygott rám a fekete hajú fiú.
Ekkor szó nélkül tettem el a zsebembe a telefont, majd futni kezdtem.
- Hé! - kiabált utánam Tobio.
- Érj utol! - szóltam neki vissza, majd futni kezdtem abba az iránya, amerre Tobio útiterve is volt.
Jó volt a memóriám, így hamar megjegyeztem az utat, ám sajnos azt kell, hogy mondjam Tobionak jobb volt a fizikuma, így alig 2 perc alatt utol is ért engem. A telefonját azonnal visszaadtam neki, és kocogva folytattuk a távot.
8 óra is elmúlott, mire visszaértünk a táborba. Az edzésről lekéstünk kicsit.
- Basszus, remélem nem kapunk érte - lihegett Tobio, hiszen visszafelé sprinteltünk az idő miatt.
- Oh, ott! - szóltam nehezen, hiszen kapkodtam a levegőt - Kuroo-san! - kiabáltam a férfinak, aki a sötétben megfordult, és felénk tartott - Tobioval elmentünk futni, és most értünk vissza. Sajnáljuk, hogy késtünk az edzésről.
- Nem késtetek el sehonnan - mosolygott ránk - Tetsurou beszélt mindenki érdekében, hogy a ma esti edzést halasszuk el, hogy tudjatok Just Dancelni a társalgóban.
- Komolyan? - lepődött meg Tobio.
- Igen. Szóval menjetek, és élvezzétek ki - mosolygott ránk kedvesen, majd visszament az irodájába.
- Ez de jó már! - néztem Tobiora, aki próbálta egyenletessé tenni a lélegzetét.
- Meghalok, basszus - szólt nehezen, ahogy a szállás felé ment.
Jómagam mentem utána, viszont annyira elfáradtam, hogy remegett a lábam.
- Elmész átöltözni? - álltam meg az előtérben lent.
- Dehogy - rázta meg a fejét - Úgyis lefogok izzadni még a tánc miatt, szóval mindegy - nevette el magát, majd ketten indultunk el a társalgó felé.
Ahogy haladtunk el se tudtuk volna téveszteni az ajtót, hiszen bömbölt a zene. Lenyomtam a kilincset, majd én voltam az első aki bement. Épp Kagonegawa és Hinata táncoltak egy Maroon 5 számra.
- Mégis hány decibellel bömböl itt a zene? - kiabált a fülembe Tobio, de még így is nehezen hallottam meg amit mondott.
- Mégis mennyit ittak ezek? - kérdeztem ezúttal én, ugyanis elég erősen alkohol szag volt bent, és az ablakok se voltak nyitva.
Nem tudtam, hogy lehet alkoholt hozni, de ha mégis, akkor biztos olyan szintig, hogy senkinek ne legyen baja, és azért épp legyen az eszünk.
Egyből kiszúrtam Tetsut az egyik bőrkanapén, és Tobio kezét megragadva mentem oda hozzá. Mire odaértem, elállt a zene. És ahogy elnéztem csak a PS4 volt itt. Az Xbox nem.
- Az Xbox? - kérdeztem egyből Tetsut.
- Sakusa nem engedte Komorinak, hogy odaadja, mert a végén megfertőzzük vagy valami hasonló. Vagyis ezt mondta - sóhajtott - Szóval csak ez van. De van hangszóró, szóval a hangulat garantált.
- Az érzem - mondtam direkt így - Apukád tud róla?
- Azt mondta, hogy ameddig nem sérül meg senki, és nem lesz senki a padlón, addig lehet - magyarázta - Merre voltatok?
- Futni - feleltem - Köszönöm, hogy megbeszélted apukáddal.
- Ugyan - legyintett - Táncolsz egyet velem?
- Aha! - mosolyogtam, majd ledobtam a derekamról a pulcsit, és újrakötöttem a hajamat.
- Tessék - tartott elém egy közepes méretű poharat, amiben kóla volt. Asszem - Aki táncol, iszik.
- Whiskey-kóla? - szagoltam bele.
- Whiskey-kóla - válaszolt, majd egy húzásra lehúzta az övét.
Egy táborban voltunk, ahol mindent lehetett. Még ezt is. És ha egyszer elengedi magát az ember, nem lehet belőle baj.
Két húzásra kiittam a tartalmát a pohárnak, majd Tetsuval a TV elé álltunk.
- Tessék, válassz - adta a kezembe a konzolt.
Lépkedni kezdtem a zenék között, amikor Tetsu rám szólt.
- Ott, állj meg!
- Itt?
- Nem, menj vissza kettőt!
Tettem amit kért, és amikor megláttam melyik zene az, örömömben ugrottam egyet. A 5 Second of Summertől a Teeth. Amióta kijött Tetsuval imádjuk ezt a számot. Egyből el is indítottam, és ahogy elindult a zene táncolni kezdtünk rá. És innentől nem volt megállás. Sorban jöttek azok a zenék, amiket szeretünk, és minden második zene előtt ittunk egyet. A Teeth-et követte a Do you Like Bass? Yellow Clawtól, a Please Don't Stop the Music Rihannatól, a High Hopes a Panic! At the Discotól, és a You Spin Me Round Chrish Filippeostól. Csupa olyan szám, amit imádtunk Tetsuval. Az utolsó zene után viszont leültünk, hiszen másik is itt voltak, és nem lehettünk önzőek.
- Ez rohadt jó volt - dőltem le a kanapéra, egyenest Tetsu mellkasának.
- Igen - szólt nevetve.
Ahogy hozzátapadtam mellkasához, éreztem hogy milyen hevesen ver a szíve.
Időközben Tobio és Iwaizumi megszerezték Sakusa-santól az Xbox-ot, így ők a mellettünk lévő tévénél játszottak különböző játékokat. Köréjük is odagyűltek páran, így Tetsuval kettesben maradtunk a bőrkanapén, és nem igen járt arra senki.
- Ez így jó volt nap végére - sóhajtottam, miközben teljesen a fekete hajú fiúnak dőltem.
- Igen - vezette át Tetsu a karját a hasamnál, majd úgy ölelt magához.
Én józan voltam még, viszont nem tudtam, hogy Tetsu mennyit is ivott mielőtt idejöttünk volna.
- Oh, baszki, forog a szoba - röhögte el magát, majd arcát a hajamba fúrta.
- Jézusom, jól vagy? Rosszul ne legyél - simogattam meg azt a karját, amivel ölelt.
- Jól vagyok. Még - röhögte el a végét, majd elhalkult és aprót sóhajtott.
És ezután percekig tartó csönd telepedett ránk. Tetsu nem szólt, ahogy én sem.
- Jól vagy? Ne hozzak vizet? - kérdeztem aggódva, miután szokatlanul sokáig volt csendben.
- Aha, csak gondolkodtam - vallotta be.
- Min? - húztam el a fejemet, majd a vállának döntöttem és úgy néztem fel rá.
- Van valami, amit elakarok mondani neked. Vagyis el kéne mondanom - döntötte a fejét az enyémnek - Viszont józanul képtelen lennék rá.
- Tetsu? - húztam el ismét a fejemet, és a szemébe néztem mélyen, és aggódva - Baj van?
- [Név]..Én.. - hajolt közelebb, ám mielőtt bármit is tudott volna tenni, valaki hirtelen megragadta a karomat, és felrántott a kanapéról.
Tetsu erőtlenül esett a kanapéra, mint valami rongybaba, és abban a pillanatban el is aludt. Felnéztem az illetőre, és azonnal elvesztem a barna szemekben.
- Hát te?
- Gondoltam megkereslek - mosolygott rám - Kimegyünk kicsit? Nagyon tömény szag van itt, és nem is lehet normálisa beszélgetni.
Mielőtt válaszoltam volna visszanéztem Tetsura. Mit akart mondani nekem?
- A csapattársa már keresni, szóval nem lesz baja - szorította meg gyengéden a kezemet - Kijössz velem? - hajolt közelebb, majd a fülembe suttogta a szavakat.
Bólintottam egyet, majd kimentem Atsumuval a friss levegőre. Kint megcsapott a hideg, a pulcsim pedig bent hagytam.
- Fázol? - nézet le rám, miközben a karomat dörzsöltem.
- Kicsit - vallottam be.
Atsumu ekkor leült a füves résznél található padkára, majd a kezét nyújtotta felém.
- Nem értelek.
- Gyere ide - szólt lágy hangon, mire villámcsapásként szúrt belém az emlék. Nem először csinálja ezt.
Közelebb léptem, majd ráültem az egyik lábára, fejemet pedig a vállára hajtottam. Ott akkor úgy éreztem, hogy nem muszáj megbeszélnünk azokat a sérelmeket, amik minket értek. Nem muszáj felhánytorgatni a fájdalmas gondolatokat és emlékeket. Elég ha onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. És emiatt nem éreztem, hogy rosszat cselekszek. Hiszen hiányzott nekem, és szeretnék vele lenni. Szeretném szeretni őt. És ennyi év után se érzem őt távolinak. Úgy érzem, mintha az a két év meg se történt volna, és az a csók is tegnap lett volna.
Atsumu egyik kezével a hátamnál tartott, míg másikkal a combomra írt le apró köröket az ujjával.
- Mennyit ittál? - kérdezte.
- Csak nagyon picikét - suttogtam.
- És jól érzed magad? Nem vagy rosszul?
Megráztam a fejemet.
- Nem, minden rendben - fúrtam hirtelen az arcomat a nyakába.
- Olyan aranyos vagy - nevette el magát hirtelen, majd szorosan magához ölelt.
Ott akkor minden jó emlékem visszaköszöntött az agyamban. Eszembe jutott minden kedves szava, minden szeretetteljes ölelése, és cselekedete. Szemeimbe könny szökött a kellemes, és régi érzés miatt. Úgy hiányzott már ez az érzés. Úgy hiányzott ő.
- Annyira hiányoztál... - vallottam be, miközben legörbült egy könnycsepp az arcomon.
Éreztem ahogy Atsumu megremeg kicsit, majd megszólalt.
- Te is nekem... - szólt halkan, majd magához szorított én pedig magamba szippantottam az illatát.
Percekig voltunk így, mígnem Atsumu adott egy puszit a fejemre.
- Atsumu? - néztem fel a szemébe.
Ő egy édes mosolyt küldött felém, majd ezt követően egyik kósza tincsemet a fülem mögé tűrte, és adott az ajkaimra egy puszit. Én nem hajoltam el, ő pedig emiatt felbátorodott, és ajkait az enyémekre nyomta. A testemen végigáramlott a hideg, főleg akkor, amikor megéreztem nyelvét az én számban. Közelebb húzott magához, én pedig visszacsókoltam őt. Ott akkor, abban a pillanatban nem tudott érdekelni semmi. Csak vele szerettem volna lenni, és azt, hogy ez a pillanat soha se érjen véget.
Csókunk percekig tartott, mígnem ő húzódott el.
- Ezúttal nem fogok eltűnni másnapra. Itt maradok veled - csókolt meg újra, én pedig annyira boldog voltam jelenleg, hogy legszívesebben sírni tudtam volna az örömtől.
- Tsumu - szólt egy erős hang mellettünk.
- Mi az, Samu? - motyogta Atsumu nem olyan nagy kedvvel az ikertestvérének.
- Mi a francot csinálsz? - szólt lekezelően Osamu.
- Látod. Nem? - motyogta az aranysárga hajú fiú.
- Fejezd be, míg szépen mondom - parancsolt a testvére Osamu.
- Hagyjál már békén - szólt rekedt hangon Atsumu, majd letessékelt magáról, és felállt velem együtt.
- Minden rendben? - néztem fel Atsumura aggódva.
- Hogyne, minden rendben - nevetett ki Osamu - Mi baj is lehetne? - szólt mérges hangon, majd szó nélkül ott hagyott minket.
- Ez meg mi volt? - szóltam megilletődve.
- Mostanában tiszta hülye, ne foglalkozz vele - sóhajtott a fiú - Hé, az ott.. - mutatott mögém, mire én megfordultam.
Mögöttem az egyik tujánál Tetsu térdelt, mellette pedig Kenma állt.
- Basszus! Ne haragudj, de muszáj segítenem neki! - szabadkoztam.
- Menj csak, majd holnap beszélünk.
- Ne haragudj - néztem rá szomorúan.
Ő csak küldött felém egy mosolyt, majd egy puszit adott az ajkamra, és ikertestvére után sietett. Én pedig Tetsuhoz. Ahogy odaértem meghallottam, hogy milyen durva módon jön ki belőle az alkohol.
- Úristen, jó, hogy jössz! - nézett rám Kenma - Maradj itt vele, amíg hozok vizet - szólt, és már itt sem volt.
- Nincs baj, engedd csak ki magadból - simogattam meg a hátát, ám ekkor olyan dolog történt, amire soha az életben nem számítottam.
Tetsu elcsapta a kezemet és arrébb állt.
- Hagyjál békén.. - szólt nehezen, majd egy újabb adag távozott belőle.
- Tetsu? - ijedtem meg.
- Menj Atsumuhoz, úgyis vele jöttél ki. Úgyis vele akarsz lenni, akkor miért nem mész hozzá?
- Miket beszélsz, Tetsu?
- Ha az előbb ott tudtál hagyni ittasan, akkor most is menni fog, nem? - szólt merő gúnnyal a hangjában - Menj vissza ahhoz az átkozott feladóhoz, én nem akarok veled beszélni. Menj vissza hozzá, nyaljátok-faljátok egymást - jött ki belőle egy újabb adag - Tudod, csak gratulálni tudok ahhoz, hogy még mindig szereted őt, azok után amit tett veled - nevetett fel fájdalmasan - Menj vissza, ugorj a karjaiba, vagy mit bánom én, de engem hagyj békén...
- Mégis mi a franc bajod van? - kérdeztem fájó hangon, könnyes szemekkel.
Tetsu ekkor felém fordult, barna szemei pedig könnyektől csillogtak.
- A francba is. Az a baromarcú elvett tőlem - mondta ki fájdalmas hangon, egy fájó mosoly mellett.
A szavak a torkomon akadtak. Miről beszél?
Kenma ahogy visszaért megakarta itatni Tetsut, ő viszont elrántott a fejét, és a saját erejéből indult a szállásra.
- Na végre megvagy, [Név]! - hallottam meg Koutaro hangját - Kageyama már mindenhol keres - tette a kezét a vállamra, mely rázkódott.
- Kou..taro.. - szóltam zokogva, mire a fiú csak pislogva meredt rám.
- [Név]?
Lassan fordultam meg, majd remegő testtel öleltem magamhoz Koutarot, aki habár nem értette, hogy mi történik, visszaölelt, és a fejemet simogatta, és próbált megnyugtatni. Bár ő hogyan érthetné a helyzetet, amikor még én sem értem. És mégis mi volt ez Tetsutól?