Még mielőtt bármibe is belekezdenénk, szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik eddig kitartottak mellettem, és olvasták a sztorijaim. Nem, nem fejezem be, és még egy ideig nem is szeretném, csak gondoltam megköszönöm, mert tényleg hálás vagyok.
De ez még nem minden, még van két dolog, amit szeretnék megköszönni nektek. Az első az lenne, hogy a sztorin már több mint 5k megtekintés van, ami számomra azért hihetetlen, mert ez mégcsak a 11. rész lesz. Az előző "könyvemen" valahol a 20-21. rész körül jött össze ennyi és én akkor is majdnem szívbajt kaptam miatta, most meg lassan nem 5k, hanem 55k lesz rajta. Tényleg lenyűgöző, imádlak titeket. ❤❤
A második pedig az lenne, hogy a profilomon meglett a századik követő, és ezért írtó hálás és emoshawnal vagyok. ❤ Bár tudom hogy így, hogy most ezt így kiírtam, páran majd mennek és kikövetnek, dehát egyet tudok érteni velük, mert nagyon nem érdemlem meg azt, amit tőletek kapok. Szeretlek titeket, és köszönöm szépen hogy itt vagytok.
Most pedig nem húznám tovább az időt, jó olvasást!
"ÉDES A BOSSZÚ"
Augusztus 19. Vasárnap, 02:56
- Mi igazából együtt vagyunk...
Elhűlve kapom a fejemet a mellettem trónoló fiúra, aki magabiztosan rám mosolyog, majd Janere vezeti a tekintetét. A lány vérben forró szemekkel néz Shawnra, de ő ezzel mit sem törődve rákulcsolja ujjait az enyémekre, aztán felém fordul.
- Igaz, Bébi? - kérdi felvont szemöldökkel, mire lassan bólintok, és lesütöm a szemem. Ekkor döbbenek rá, hogy tulajdonképpen még mindig meztelenül üldögélünk, miközben csupán egy takaró fedi a testünk, a legjobb barátnőm pedig éppen minket bámul.
De a lány nem zavartatja magát, kereszbe font karral fújtat egyet.
- Őszinte leszek veletek. - kezdi. - Akármi is folyik itt, nem mehet így tovább. Ha ez a parancsnok fülébe jut, nagyon nem lesz bolog, és hidd el nekem Pihe, nem akarod azt megtudni, milyen ő dühösen. - pár másodpercig szünetet tart, de aztán folytatja. - Nem lehet többet a védenced! Átveszem az ügyet.
Elhűlve bámulok rá. Ezt nem teheti!
- De... - próbálok közbevágni, a lány viszont nem engedi.
- Csak semmi 'de'! Ismerlek, Pihe! Ha nálad maradna az ügy, túlságosan kötődni kezdenél hozzá! - mutat Shawnra, aki köpni-nyelni nem tud. - Beszélned kell a parancsnokkal! - néz újból rám. - Három percetek van felöltözni, utána mindent elmondok. - közli, majd szó nélkül kimegy a szobából, és bevágja maga mögött az ajtót...
°°°
Immár felöltözve lépek ki a hűvös levegőre. Jane felnéz a telefonjából, majd az ajtóra vezeti a tekintetét.
- Ő hol van? - kérdi Shawnra az utalva.
- Még bent. - suttogom szomorúan. - Mondtam neki hogy maradjon, úgyis velem akarsz beszélni, nem vele. Addig összeszedi magát.
- Jó. - fordul felém a lány, majd körbenézve megbizonyosodik arról, hogy senki sem figyel minket. - Szóval a parancsnok az előbb hívott. A Hamas terrorszervezet emberei megtámadták Izraelt. - közli a szemembe nézve, bennem pedig egyből felmegy a pumpa.
- Megint? - csattanok fel.
- Igen. Egyelőre még a *vaskupola (magyarázat a fejezet alján. - a szerk.) kibírja a terhelést, de pár helyen már meggyengült és egy-két bomba becsapódott. Az egyik egy autópályán, és csak egy másodpercen múlott, hogy nem a kocsit találta el. - sóhajt fel. - Az autóban egy család ült, a hátsó ülésen lévő 3 éves kislány eszméletét vesztette, kórházban van. Ennél nagyobb probléma nem történt szerencsére.
- Még. - teszem hozzá dühtől fűtve, mire bólint. - Mi a dolgom?
Kérdésem felesleges volt, hiszen már tudtam a választ. Bármit is mondott volna Jane, én akkor is indultam volna.
Jane lemondóan sóhajt.
- Ezért hívott a parancsnok. Azt mondta valamelyikőnknek vissza kéne mennie, és likvidálnia kell a terrorita szervezet vezetőjét. Hivatalosan mi vagyunk a világ két legjobb mesterlövésze, de mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül te vagy a tapasztaltabb és benned ég a bosszúvágy. Bennem nem. Én csak a munkámat végzem, próbálom érzelemmentesen csinálni. - megvonja a vállát. - Te viszont minden érzelmedet beleviszed egy-egy akcióba ami néha hátrány, de... Most pont egy ilyen emberre lenne szükségünk, és nálad jobbat nem tudnék keresni.
Egy darabig még ízlelgetem Jane szavait, de minnél tovább tart a csend, annál jobban felforr a vérem, és lángolok a bosszúvágytól. Inkább megtöröm a köztünk beállt csendet.
- Értem... Mikor kell indulnom?
A lány együttérzően rám mosolyog.
- A jegyed a reptéren vár, egy óra múlva indul a géped. A parancsnok azt monda hogy semmit sem kell vinned. Ami szükséges, megkapod ha oda értél. Jensen már lent vár rád a parkolóban, szóval bármikor indulhattok. - bólintok, ő pedig kedvesen a vállamra helyezi egyik mancsát, majd az ajtó felé pillant. - Shawn miatt ne aggódj, vigyázok rá. A következő fellépése úgyis csak két hét múlva lesz, szóval simán végzel az üggyel. Addig meg remélhetőleg nem próbálják meg kinyírni. - kuncog, de ezt én egyáltalán nem találom viccesnek. Pár másodpercig csak fapofával bámulok rá, aztán hirtelen felindulásból előhúzok egy zsepit a zsebemből, ráfirkálok egy rövid üzenetet, majd a lány kezébe nyomom.
- Ezt add oda neki. - közlöm, majd sarkon fordulok és köszönés nélkül a parkolóba sietek...
°°°
Augusztus 19. Vasárnap, 4:30
A parancsnok irodájában ücsörögve dobolok a térdemen, miközben alaposabban szemügyre veszem a kis helyiséget. A falat kitüntetések, elismerések és különböző rangi fokozatok papírjának tömkelege borítja, míg az ajtóval szembe lévő sötétzöld falon egy hatalmas világ térkép helyezkedik el, amin filctollal rajzolt illetve tűvel és fonállal összekötöt pontok vannak. A szoba közepén lévő hatalmas fémasztal szinte üres, de tudom hogy a fiókokban ezernyi papír és adat van.
Más lassan tíz perce ülök itt, mikor végre kivágódik az ajtó, én pedig azonnal felpattanok, és vigyázzba vágom magam.
Az idős férfi hűvösen bólint egyet, majd magabiztos léptekkel a széke felé indul.
- Pihenj, katona. - szólal meg végül, mire kifújom az eddig bent tartott levegőt, aztán a parancsnokra nézek. - Foglaljon helyet. - mutat a vele szemben lévő székre, én pedig engedelmesen leülök.
Hosszú, kínos csend áll be közénk, amit én nem törhetek meg, ugyanis rangban bőven alatta vagyok. Már 3 éve együtt dolgozunk, mégsem alakult még ki az a bizalom kettőnk közt, amire szükségünk lenne egy felhőtlen társalgáshoz, de úgy érzem, erre nem is fog sor kerülni. Az öreg elég zárkózott és gyanakvó de azt hiszem ez érthető, hiszen évtizedek óta a szakmában van.
- Szóval... - néz rám végül, mire tekintetem az övébe fúrom, és tartom a szemkontaktust. - Gondolom hallotta már, mi történt.
- Igen, Uram!
- Remek. Akkor biztosan azt is tudja, hogy a Hamas vezetőjét az embereim már megpróbálták ártalmatlanítani, viszont hibáztak, és az apa helyett a fiút lőtték le. Ez pedig csak feldühítette a terror szervezetet, így még nagyobb erővel próbálnak áttörni a Gázai övezet határán.
- Ezt nem tudtam, Uram! - vallom be, mire meglepetésemre halványan elmosolyodik.
- Jobb is. Minnél kevesebben tudnak róla, annál jobb. Nem akarjuk, hogy a lakosság rettegjen. Mára pont elég volt nekik az is, hogy megszólaltattuk a vészjelzőket és az egész országban teljes katonai készültséget rendeltünk el. Az emberek más így is összeesküvés elméleteket gyártanak, nem akarunk rontani a helyzeten. - fáradtan megdörzsöli a szemeit, majd a tenyerébe temeti arcát. Teljes mértékben egyet értek a parancsnokkal, semmi szükség arra, hogy pánikot keltsünk.
A férfi újból rám néz, meggyötört arcáról lerí, hogy ezt az egészet a háta közepére sem kívánja.
- Az embereim elcseszték. Nem is kicsit. Ön az egyik legjobb akit ismerek, így arra kérem, ne rontsa el. Másodszorra már nem hibázhatunk. Megértette?
- Igenis, Uram. Úgy lesz. - vágom rá egyből.
- Rendben. A részleteket még megbeszéljük. Most egyen, aztán készülődjön össze. Két óra múlva várom az irodámban. - mondja, majd pakolászni kezd. - Most elmehet. - teszi hozzá mogorván, mire felpattanok, egy gyors tisztelgés után sarkon fordulok, és az étkezőbe irányítom lépteim.
Az a helyzet, hogy mivel a "könyv" eredetileg az akció kategóriába van betéve, ideje lenne valami érdekesnek is történnie. Ez az egész bombázós dolog amúgy teljesen igaz, talán két hete történt. Én éppen beteg voltam és a kanapén aludtam, mikor anyum így berontott a szobába, hogy "Pihe, a Hamasz bombázni kezdte Izraelt, kelj fel" én meg így konkrétan leestem a kanapéról, annyira nem tudtam hogy éppen miafasz történik xdxd
És hát mint ígértem, itt a "szómagyarázat". Megpróbáltam röviden leírni mert megnéztem, és a neten ilyen több oldalas cikkek vannak csak róla. Akit érdekel a téma, úgyis utána néz, akit meg nem, annak bőven elég ez a kis egyszerű magyarázat. ❤
*Vaskupola: Lényegében egy légvédelmi rendszer, a környező országokból Izrael területére irányított rakétáktól védi meg az embereket. Nagyjából annyi, hogy a bombákat még a levegőben felrobbantják mielőtt becsapódnának, így teljesen biztonságossá téve az adott területet. Jelenleg Izraelben van a világ egyetlen működő vaskupolája, ám az USA és Észak-Kórea is érdeklődik a technika iránt. Remélem ez így eléggé érthető xd
És hát igen, tudom hogy körülbelül három hónapja volt utoljára rész, akkor is csak azért, mert éppen Izraelben nyaraltam/dolgoztam (bébi szitterkedtem), és míg a kölykök aludtak, volt egy kis időm írni, bár ebben az időben általában mosogattam vagy teregettem, esetleg ekkor beszéltem pár szót a szüleimmel, szóval abban az egy hónapban is csak egy-egy-egy részt tudtam írni a 3 különböző sztorimba.
És hogy mi történt azután? Hát hogy őszinte legyek, én sem tudom. Valamiért olyan mély depresszióba kerültem, hogy még élni sem volt kedvem, nemhogy írni. Teljesen elmenekültem mindentől, kb két hónapig senkivel sem beszéltem és mindenkit sikeresen eltaszítottam magamtól. Csupán a zene volt képes lenyugtatni, szóval dalokat kezdtem írni, de a legtöbbjük olyan depis lett, hogy jobb ha nem látja/hallja őket senki. Rengeteget betegeskedtem, néha csak egy-egy napot, de volt hogy egy hetet is itthon voltam, ráadásul már az osztályfőnököm is gyanítani kezdett valamit. Férfi tesitanárként ő csakis akkor szól bele a dolgainkba ha úgy véli, komoly a gond. Hát, velem az elmúlt időszakban nagyon sokszor kellett beszélnie, hogy finoman fogalmazzak. De tök normális a pali, nagyon szeretem és ő tényleg olyan ember, akiben meg lehet bízni.
Viszont most így nem tudom, talán pont egy hete ez az egész egy 180 fokos fordulatot vett, és azóta minden tök jó, sőt, szinte túl tökéletes. Ami fura. És úgy érzem, ez bármikor megtörhet és még rosszabb lesz mint eddig volt, de hát megpróbálok optimista maradni, és kiélvezni ezt a kis boldogságot.
Szóval igen, ahogy az élet kedvem vissza tért, az írás is hiányozni kezdett, szóval ma leültem a gép elé, és hát... Voálá, vagy mi xd Tudom hogy ritka béna lett, dehát na, picit kijöttem a gyakorlatból, sajnálom.
Remélem meg tudtok nekem bocsátani, és tényleg sajnálom. De azt hiszem ha írtam volna részt, akkor valószínűleg az lett volna a vége hogy mindenki meghal és örökre abba hagytam volna az írást. Viszont még folytatni szeretném a történeteket és remélem hogy minden viszontagság ellenére még titeket is érdekel valamennyire a sztori.
Na nem fárasztalak titeket tovább, találkozunk a következő részben. (Vagy az I'm begging you for következő részében ha esetleg olvassátok, mert legközelebb oda tervezek részt kitenni.) HA TETSZETT A RÉSZ, KÉRLEK JELEZD EGY VOTE-TAL, ESETLEG EGY KOMMENTTEL, HA VAN RÁ IDŐD. ❤
2019. Dec. 1.