– Nem Potter, nem mehetek. Maradj egy éjszakára. Utána ígérem mehetünk. – rontottak ki a bejárati ajtón. – Csak egy nap.
– Nekem nincs időm Boris! Most jössz vagy nem? – fordult a fiúval szembe.
– Menj előre. Én megyek utánad. Egy vagy két nap. – lépett közelebb a fiúhoz.
– Ugyan, baszd meg, Boris. Ez is csak olyan mint az iskolakerülés. Még ma éjjel New Yorkba lehetünk. Van ott egy barátom, aki nagyon szívesen látna minket. Kérlek Boris. – ragadta meg a göndör karját.
– De Kotku... az apám. – próbált kinyögni egy értelmes mondatot.
– Kotku csak azért van veled, mert drogozol vele, az apád meg sosincs otthon. Fel sem tűnne neki. Kérlek Boris. – kérlelte.
– Yebat' tebya Potter. – sóhajtott idegesen a fiú. – Gyere. – húzta magával. Egészen Boriszék hazáig siettek. – Kint maradsz. Ha esetleg fater hazjönne, csak bújj el. – nézett határozottan a fiú szemeibe, majd besietett a házba. Alig lehetett a házban tíz percet, minden holmiját összepakolta. Egy hátizsák és egy oldaltáska. Valaki lent hangosan becsapta az ajtót. Az apja volt az. Boris remegő kezekkel fogta meg a holmijait és amilyem halkan csak tud lement. Az apja a fürdőbe ment, így volt elég ideje kidobálni a holmijait az ajtón. Gyorsan becsukta az ajtót és megvárta amíg az apja kijött a fürdőszobából. Valamit dühösen morgott ukránul. A fiára nézett és kiabálni kezdett vele, mire Boris is visszaszólt. Rövidre fogta a fiú, de mégis lényegre törő volt. Az apja tovább mondta a magáét és közelebb lépett a fiához, mire ő hátrálni kezdett. Mikor a fiú újra visszaszólt az apjának hátat fordított neki és sietősre fogta, de a férfi gyorsan reagál és botjával ráütött a fiú lábára aki hasra esett és beverte az állát. Utána próbált felállni, de az apja addigra odaért és ráütött a fiú hátára is, aki az oldalára fordult így Mr. Pavlikovsky bele tudott rúgni a fiú hasába. Nem is egyszer, a fiú vért köpött fel, mire a férfi abbahagyta és megemelte a fiút a pulcsija nyakánál fogva és kétszer határozottan pofon vágta. Boris próbált menekülni, de annyira homályosan látott, hogy alig tudta kivenni az apja alakját is. Ahogy a férfi elengedte ő a földön összeesett, de gyorsan fel is állt és amíg az apja nem figyelt az ajtóhoz sietett. Ahogy kinyitotta megfordult és elkiáltotta magát ukránul. – Do pobachennya tatusʹ i ebatʹ tebe! – és elsietett. Az ajtóban gyorsan felkapta a holmiját. – Potter, gyere! – kiabált a fiúnak aki az ház mellől elő jött és a fiú után futott. Mr. Pavlikovsky is utánuk ment, és oroszul ordította a különbözőbb felé mocskos szavakat. A két fiú pedig kitartóan futott, majd ahogy lehagyták a férfit és meggyőződtek róla, hogy nem követi őket megálltak és fújtak egyet.
– Jézusom Boris. Az arcod. – mondta elszörnyedve Theo. Látta már rosszabbul is barátját, de mindig egyre rosszabb volt látni amikor valami baja esett. Az is szörnyű volt, hogy az egészet végig nézte a fiú az üveg ajtón keresztül.
– Ne foglalkozz vele Potter. Volt ennél rosszabb is. – törölte meg az orrát amiből még mindig folyt a vér. – Semmi bajom. – nevette el magát. – Megyünk New Yorkba! – mosolyog a fiúra, aki látta, hogy még a fogai is véresek. – Egy perc alatt jól leszek. – nyúlt bele a nadrágja zsebébe ahol maradt még egy megviselt cigaretta csikk. Elkéri barátjától a gyufát és rágyújt. – Ez kellett csak. – fújta ki a füstöt. – Menjünk. – karolta át barátja vállát.
– Taxival megyünk. Jó? – nézett fel a fiúra aki bólint, majd énekelni kezd.
𝐴-𝑎-𝑎, 𝑎-𝑎-𝑎
𝑏𝑦𝑙𝑦 𝑠𝑜𝑏𝑖𝑒 𝑘𝑜𝑡𝑘𝑖 𝑑𝑤𝑎,
𝐴-𝑎-𝑎, 𝑘𝑜𝑡𝑘𝑖 𝑑𝑤𝑎,
𝑠𝑧𝑎𝑟𝑜-𝑏𝑢𝑟...
– Boris angolul. – könyökölt a fiú oldalába aki fájdalmasan felszisszent. – Bocsi. Ennyire fáj?
– Nem csak megjátszom magam. – válaszolta haragosan.
– Bocs. Énekeljük el angolul. Jó? – nézett vidáman a fiúra, ki elmosolyodott. – “Volt egyszer két kiscica.„ – kezdett bele.
– “Mindkettő szürkésbarna.„ – folytatta Boris és elnyomta a földön a csikket.
A-a-a
Ó aludj édesem,
És adok egy csillagot az égről,
Minden gyerek mélyen alszik...
Lassan visszaértek Theoék házához ahol Boris benyálazott egy zsebkendőt és megkérte a barátját, hogy mossa le a vért az arcáról, hogy ne legyen túl feltűnő. Ahogy a taxi megérkezet a két fiú beszállt a kocsiba, Theo megsimította Popper fejét a táskájában, és óvatosan beljebb nyomta a fejét. Átszálltak a buszra ami New Yorkba ment. Theo majdnem teljesen behúzta a táskája cipzárját csak annyi helyet hagyott, hogy a kutya elegendő levegőhöz jusson. Boris a barátja vállára hajtotta a fejét és lassan elaludt. Ahogy megérkeztek New Yorkba Theodore felkeltte a barátját, és ahogy leszálltak érezték, hogy az eső csöpög. Sietősre fogták, de az eső is. Mire James Hobarthoz értek bőrig áztak. Becsengettek a férfihoz, amíg vártak Boris kinyitotta Theo táskáját, hogy Popper ki tudja emelni a fejét. A férfi ajtót nyitott és a két vacogó fiúra nézett és beengedte őket. Adott nekik egy-egy pohár teát, majd átöltöztek és megkapták a vendégszobát.
– Addig maradtok amíg akartok. De most aludjatok. – csukta be mögöttük az ajtót.
– Mne nravitsya etot paren'! – szólalt meg Boris.
– Mi? – vette ki a kutyát a táskából.
– Hobie... jó fickó. Tetszik. – mutatott az ajtóra, majd elfeküdt az ágyon. – Meddig maradunk?
– Sokáig. Ha nem baj. – feküdt le mellé. – Szeretnék vele lakni.
– Komolyan? – néz a szemüvegesre, ki csak bólogatott és letette az éjjeli szekrényre a szemüveget. – Nekem nyolc. – próbált óvatosan betakarózni, de nagyon fájt a háta és a hasa is. – Segítesz vagy nézed ahogy szenvedek? – kérdezte. Theo elmosolyodott, de segített betakarózni a fiúnak.
– Majd holnap megnézzük a sebeket. Jó éjt Boris. – takarózott be a fiú is, majd lekapcsolta a lámpát. Popcsik kettőjük közé feküdt.
– Jó éjt Potter. – motyogta a göndör és már el is nyomta őket az álom.
OKÉ SRÁCOK, kint van ez is. remélem tetszett, mert nekem nagy kedvem van ehhez a könyvhöz. a többi rész hosszabb lesz, de hé! ez csak a prológus. úgyhogy ja remélem várjátok. Tumblron meg lehet nézni az előzetest kérlek valaki nézze meg, mert viszonylag sokat szenvedtem vele. köszi.