(B)Oreós éjszakák [Boreo ff.]

kilencedik fejezet

  – Boris, kellj fel. – suttogta a fiú fülébe a szemüveges és megpuszilta az arcát.
  – Még aludni akarok. – morogta. – Nem akarok felkelni. – húzta a fejére a takarót. Boris lelkét még mindig nagyon nyomta a tegnap este történtek. Úgy érezte képtelen lenne kimászni az ágyból és jó pofit vágni az élethez. Menekülni szerett volna egy biztos helyre.
  – Gyerünk talpra! – húzta le a göndör fejéről a takarót és nekiállt a göndör fürtökkel játszani. Borisnak ez nagyon is tetszett, de nem akart ebbe nagyon belebonyolodni, így inkább gyorsan felült, majd bevonult a fürdőbe. Theo megforgatta a szemét és szomorúan sóhajtott. Felöltözött és kiment a konyhába Hobihoz. – Jó reggelt. 
  – Jó reggelt. Hogy vagy? – kérdezte a férfi, aki az asztalnál ült és a reggeli újságot olvasta egy szál cigaretta és a kávéja társaságában. A fiú megvonta a vállát. Idegesítette, hogy Boris ilyen. – Van kedved eljönni és segíteni a munkában? – kérdezte a fiútól, aki erre azonnal bólintott. Lett volna egy szabad napja Boris nélkül, végre ő is eldönhette volna, hogy most akkor ez mi is, de ez nem így sült el. Mivel Hobie meghívta Borist is. – Theo... – szólt a férfi a fiúnak, ki azonnal felkapta a fejét. Boris leült az asztalhoz egy pohár teával és az asztalra könyökölt.
  – Igen?
  – Van valami nyakadon? Az seb? – kérdezi, mire a fiú tanácstalanul pillantott a barátjára. Valamit hirtelen ki kellett találni, hogy a férfi ne fogjon gyanút. Boris csak meredt maga elé és kortyolgatta a teáját. 
  – Semmiség. Szerintem elkapartam valamit vagy nem tudom. Van ilyen. – válaszolta zavartan és megrúgta a göndör lábát az asztal alatt, aki dühösen rá pillantott. 
  – Rendben, ha nem javulna látnia kéne egy orvosnak szerintem. – merült vissza az újságjába.
  – Boris. – rúgta meg újra a fiú lábát az asztal alatt és suttogta már-már tátogta a nevét. A fiú felnézett. – Segíthettél volna. – motyogta alig hallhatóan, így a fiú meg sem hallotta.
  – Mi van? – kérdezte a fiú, mire Hobie is felfigyelt. – Azt hiszem én most inkább felöltözöm. – állt fel az asztaltól és visszavonult a szobába. Theo megforgatta a szemét és visszaült az asztalhoz.
  – Seggfej. – motyogta Theo. 
  – Ne mondj ilyet rá. – mondta Hobie az újság mögül.
  – De az. 
  – Ugyan, miért? – kérdezte Hobie, mire a fiú nem válaszolt. Picit elpirult amit a férfi észrevett. Akkor már sejtett valamit. – Hát akkor ne mondd el. De lassan te is legyél teljesen kész, mert megyünk.. – mondta. A fiú felállt és a szoba felé vette az irányt. Amikor belépett a fiú rárivallt.
  – Nem hallottál arról, hogy kopogás? – kérdezte felháborodva.
  – Nyugi, láttalak már ruha nélkül. – szólt oda. A fiú nem mondott semmit, elkezdte rágni a körmét. – Mi a faszom bajod van velem? Egész reggel ignorálsz! – kérdezte dühösen. A göndör akkor sem válaszolt. – Jó, akkor ne mondd el. – nyitotta ki a gardróbot és kivett belőle a táskáját. Még egyszer a göndörre pillantott aki a cigijét kereste, majd kiment az erkélyre és rágyújtott. Hobie is kilépett. 
  – Elég rideg köztetek a hangulat. – szólalt meg a férfi. A fiú nem mondott semmit, nekitámaszkodott a korlátnak és nézte a kilátást. – Nekem ugyan nem kell elmondanod, de Theot zavarja a dolog. – gyújtott rá ő is. 
  – Tudom. – szólalt meg és kifújta a füstöt. Ő sem tudta pontosan miét volt olyan rossz hangulatban. Talán a tegnapi miatt. Talán az egész helyzet miatt. – Szerinted rossz hatással vagyok Theora? – kérdezte. 
  – Szerintem nem. Jót tesz neki, ha egy vele egykorúval barátkozhat. Miért kérded?
  – Csak érdekelt. Néha úgy érzem sok vagyok neki. – valotta be. 
  – Ezt már tőle kell megkérdezned. 
Boris onnantól újra némaságba burkolózott. Nem akart Theoval erről beszéni. Akkor nem. A boltban is csöndben marad, megtette amire Hobie kérte és próbálta kerülni Theot, aki szintén kerülte a göndört. A fiú kicsit megbántotta amiért ennyire semmibe vette őt. Boris a cigizésből jött vissza mikor látta, hogy Theo és Hobie két széket néznek és a férfi elmagyarázza neki, hogy az egyik miért nem antik. Egyik percben Hobie megfogta a szemüveges kezét és ráhelyezte a székre. Boris féltékeny lett. Emlékei azonnal előjöttek a tegnap estéről. Mikor éjjel, ő fogta a kezét, vagy amikor Theo végig simította a hátát, vagy ahogy erősen megfogta a combját. Azokkal a kezekkel, amivel akkor a széket simította. Ott volt az egész este a fejében. Amikor a testük olyan közel volt egymáshoz, ahogy egész végig egymás lihegését és nyökdécselésiket hallgaták, ahogy egymáshoz értek. Ahogy Theo a fiú nevét mondogatta, amikor megkérte, hogy először csak lassan. Ahogy visszagondolt rá, még jobban dühös lett. Nem csak magára, az egész helyzetre. Nem szólt egy szót sem csak otthagyta őket. Nem akarta azt nézni, ahogy a barátja kezét valaki más fogja. Folyamatosan az előző este járt a fejében. Jó volt. Gondolta magában. Nem tudta miért vannak kettős érzelmei.
Theo csak pár percre rá vette észre, hogy Boris elment. Nem érdekelte már, hogy hova mehetett. Reggel is olyan bunkó volt vele, most nem fog utána menni. Próbálta az időt hasznosan tölteni. De azért mindig nézte, hogy a fiú nem jön e vissza. Késő délután volt mikor végeztek a munka nagy részével. Hobienak már csak a papírmunka volt vissza, amit otthon is meg tudott csinálni. Hazafele menet nagy volt Theoban az aggodalom. Attól tartott, hogy a göndör nem lesz otthon és megint valahol a városban kódorog. A férfi érezte, hogy nem véletlenül van ez az egész, de pontosan nem tudta miért viselkednek így. Bár nem is az ő dolga volt az, hogy ezt elbírálja. A szemüveges már felkészült a csalódásra, hogy a ház üres lesz, csak Popcsik lesz otthon, akiről teljesen megfeledkezett. Viszont nem jött be a tippje. A fiú otthon volt, a földön ült és a tévét nézte, a kutya pedig mellette feküdt. Hobie köszönt a fiúnak, majd dolgozószobájába bevonult és elkezdte a papírmunkát. A kutyus Theodorehoz futott és körbeugrálta, mire ő megsimogatta. Boris egy pillantást sem vetett rá, ami feldűhítette a másikat. Ledobta a kabátját a kanapéra és a fiú elé állt, ezzel pedig kitakarva a képet, ami pedig a göndört dühítette fel. – Állj ki a képből! – szólt rá, de a fiú meg sem mozdult. – Potter! – szólt neki újra és próbálta arrébb tolni őt. – Mi a bajod?

– Ezt én is kérdezhetném. 

– Még mindig ezen vagy fennakadva? – nézett fel a szemüvegesre.

– Mi az, hogy még mindig? Egész nap levegőnek néztél, majd csak úgy eltűntél! Hol voltál? – kérdezte dühösen. A fiú megforgatta a szemeit. El akart menekülni a helyzet elől, de tudta, hogy a fiú amúgy se hagyná annyiban a dolgot. 

– Csak elmentem gondolkodni. – válaszolta röviden. És így is volt, de azt nem tette hozzá, hogy útközben találkozott Lacival is és vele végülis sikerült megbeszélni a dolgot. A göndör nem merte bevallani, de kiöntötte a férfinek a szívét, hogy mennyire szereti Theot, de tudja, hogy ez nem helyes és meg akarja ezt az érzést változtatni. Még sírt is hozzá, teljesen őszinte volt, kiadta magából az elfojtott fájdalmát. A férfi csak hallgatta a történetet és próbált használható segítséget adni neki. – Mi van? – kérdezte, mikor a szemüveges keresztbe rakta a karjait. – Az igazat mondtam.

– Jó. – ült le mellé. Boris a fiúra nézett, majd megfogadva Laci tanácsát, cselekedett.

– Sajnálom. Nem akartam ilyen lenni, csak fura ez a helyzet. – mondja.

– Tudom. Nem haragszom, csak rosszul esett, hogy ennyire ignorálsz, főleg azok után. – suttogta a végét. 

– Ja. – mosolyodott el és kezét a mellette ülő combjára helyezte. Theo nem értette a helyzetet és rá nézett. – Bocs. – húzta el a kezét, de a barna hajú megragadta és visszahelyezte ott ahol az előbb volt. – Nem zavar? – kérdezte, mire a fiú megrázta a fejét. 

– Tudod mit? Írjunk egy szabályzatot. 

– Mi? – kérdezte értetlenül.

– Hát tudod, csak azért, hogy így egyikünknek sem lesz rossz. Meg úgy azért könnyebb lesz az egész. És akkor nem lesznek ilyenek. – válaszolta. Talán a világ legbutább ötletének tűnt, mert az is volt. De akkor úgy érezték mindketten, hogy ez egy nagyon jó ötlet és csak is jól jöhetnek ki belőle. 

– Jó. Majd holnap megírhatjuk. – egyezett bele a fiú. Theo újra megfogta a fiú kezét és közelebb húzta az ágyékához. – Theo... öhm.

– Persze, bocsánat. – húzodott el.

– Nem, nem azért szóltam. Csak meglepődtem, hogy itt akarod. 

– Nem, nem itt, csak... – jött zavarba, mire a göndör elnevette magát. – Van kedved.

– Nekem mindig van kedvem. De csak ha te akarod. Csak, mert tegnap már volt egy. 

– Hagyd abba, ez nagyon idegesítő. – nevette el ő is magát. 

– Akkor ha már ennyire ki mered mutatni, nem zavar ha, – hajolt hozzá közelebb és megcsókolta. – ilyet teszek? 

– Nem. Egyáltalán nem. Amúgy levitted a kutyát sétálni? –kérdezte.

– Igen, de ez, hogy jön ide?

– Csak egy kérdés volt. – puszilta meg az arcát. – Mert akkor most teljesen nyugodtan bemehetünk a szobába. 

– Csak így?

– Csak így. – vágta rá és felállt a földről. – Jössz? 

– Még szép. – pattant fel. – Hobie?

– Majd vigyázunk és akkor nem hallja meg. Meg aztán bezárjuk az ajtót. – húzta közel magához a fiút. 

– Tetszik, hogy ennyi mindenre gondoltál. – csókolta meg újra. – Ígérem, hogy ezentúl nem leszek ilyen. Csak még szoknom kell a helyzetet.

– Jó. Én nekem is még fura, úgyhogy majd együtt megoldjuk. – csókolta meg a homlokát. 

HELÓ SRÁCOK, újra itt. hét hónap kihagyás után újra itt vagyok. enyhe ihlet hiányom volt, de nagy nehezen sikerült valamit kitalálnom. egy elég rövid résszel jöttem, ennek ellenére remélem tetszik. majd próbálok gyakrabban részt hozni, de nem ígérek semmit. most így, hogy jön a nyár, sok mindenbe belekezdek. ugye itt van ez a könyv meg a másik kettő, emellett még van egy amit már gőzerővel elkedztem leírni, meg egy ami még kidolgozás alatt áll. aztán nemrégiben kedztem el jobban foglalkozni az editeléssel, amit azért szeretnék csinálni, meg ugye kritikákat is elkezdtem írni, és ugye egy filmet végig nézni újra vagy először, nem egy perc. meg tervezgetek más dolgokat is, de azokról majd jóval később. most nem kifogásokat sorolok fel, hogy miért nem írtam ide. nem volt ötletem, se kedvem hozzá, úgyhogy nem írtam ide, de most van és próbálok még hozni. remélhetőleg sikerülni fog.