(B)Oreós éjszakák [Boreo ff.]

harmadik fejezet

Valamikor korán reggel Popper felugrott a fiúk agyára ahol már csak Boris aludt, de a kutya csaholására ő is felkelt. Theo az asztalhoz ment és újra nekiállt tanulni. Nem várta meg, míg Boris felkel, hogy levigyék a kutyát sétálni így megoldotta magától. A göndör a fejére húzta a takarót, de kutya nem hagyta aludni. Próbált úgy tenni mintha még mindig aludna, de az állatka nem volt buta tudta, hogy a fiú nem alszik. Végül kidugta a kezét a takaró alól és egy kicsit arrébb lökte a kutyát, ki úgy vette, hogy játszanak vele így rávetette magát a kezére, de ennek Boris nem nagyon örült. – Popcsik nem! – ütött rá finoman az állat orrára. – Nem játszunk, alszunk. – fordult hirtelen át, de azzal a lendülettel beverte a fejét a falba. – Baszki. – motyogta, majd a kutya az oldalára mászott és megnyalta az arcát és lemászott róla. Theo a barátjára nézett. A göndör nehezen felült az ágyba és kómásan a szemüvegesre nézett. – Na azt nem. – állt fel hirtelen. – Nem tanulunk. Jössz velem reggelizni. – túrta hátra rendezetlen, kócos haját.
  – De te meg megfésülködsz. Így úgy nézel ki, mint régen azzal a zsíros loboncoddal. – állt fel ő is.
  – Felőlem. Bár lehet nem ártana már egy hajmosás. – vakarta a fejét.
  – Akkor majd láthatsz is neki reggeli után. – mentek a konyhába. – Nem, nincs halasztás, mert nekem megint be kell segítenem Hobienak és este elviszlek valahova, ahol nincs könyvtár. – mondta mielőtt még a másik ellenkezhetett volna. A férfi hagyott nekik egy cetlit a hűtőn, szokásához híven.

Ma nem kell segítened, maradj csak otthon Theo. Este Pippa meglátogat, úgyhogy rakjátok rendben a lakást.

Hobie

  – Pippa. Várj az a csaj aki ott volt a balesetkor is? Akiről beszéltél? – kérdezte Boris, mire a fiú bólintott. – Oh... ha egész este vele akarsz lenni szólj, mert akkor én elhúzok a francba. – mondta.

  – Nem dehogy. El leszünk hárman. Csak... kicsit viselkedj majd normálisabban. Oké? – vette ki a tejet a hűtőből, Boris pedig két tálat és a müzlit.

  – Majd igyekszek. Ígérem. De most együnk. – ült le az asztalhoz.
Reggeli után a göndör elment hajat mosni, addig Theo beágyazott, kicsit rendbe rakta a lakást és adott enni a kutyusnak. – Nem tudom te, hogy vagy vele, de hajmosás után fél kilóval könnyebbnek érzem magam. – lépett ki még nyirkos hajjal a fiú.
  – Ez mind szép és jó, de állj neki elmosogatni. – utasította és odadobta neki a mosogató szivacsot.
  – És te addig mit csinálsz? – kérdezte.
  – Leviszem a szemetet. Aztán nekiállok tanulni. – fogta meg a szemetes zsákot. A göndör nem válaszolt erre, a csap fölé állt és nekiállt elmosogatni. – Te is neki fogsz állni. – mondta végszónak a fiú és elment.
  – Konechno. – motyogta. A fiúk gyorsan végeztek a lakás rendbe rakásával. Ahogy készen voltak Boris elővett egy üveg sört és leült a kanapéra. Popper mellé ült és várta, hogy egy kicsit foglalkozzanak vele.
  – Boris, gyere még nem végeztünk! – szólt a fiúra.
  – Nem érek rá. Épp Popcsikkal játszok. – tette rá a kezét a kutya hátára.
  – Nem is játszol vele.
  – Nem mindegy? Nem megyek és kész. – kortyolt bele a sörébe. – Menjünk el valahova. Vagy nem tudom. Csak ne tanuljunk. – ásított. Theo nem engedett. Nehezen sikerült rávennie a fiút, hogy álljon neki tanulni, de az első húsz percben el is aludt az ágyon.
Hobie délután már haza is ért és nekiállt elkészíteni a vacsorát, amiben Theo is szívesen kivette a részét. Közben beszélgettek. A munkáról, tanulásról, majd pedig az alvó Borisról is.
  – Makacs, de megszoktam, hogy úgy kell odakötözni a székhez, hogy tanuljon. Pedig szeret olvasni és új dolgokat megtudni, de nem így. – magyarázta a fiú. – Na itt is van. – pillantott a fiúra, aki kómásan, kócos hajjal és bamba tekintettel lépett a konyhába. – Jól aludtál Csipkerózsika? – cukkolta a fiút.
  – Jól. – válaszolta rekedt hangon.
Vacsorára Pippa és Cosmo is átjött. Ahogy Theo meglátta a lányt újra az az érzés fogta el, mint régen. A haja már teljesen visszanőtt, meg is nyúlt és az arca is megváltozott. Nőiesebb lett.
  – Szia. – köszönt a meglepődött, elpirult fiúnak.
  – Szia. – motyogta. A teljes leblokkolás és zavar volt benne. A furcsa érzések kavarogtak benne, a pillangok a gyomrában repkedtek és teljesen elfelejtette a gondjait és azt is, hogy Boris mögötte állt, Popcsik pedig a lányt nézte nagy csillogó szemekkel. Ahogy a vacsorára került sor, Boris mint az árnyék eltűnt és bement a szobájukba. Egész este levegőnek nézték úgy érezte ez már fel sem tűnne nekik. Theo végig Pippával beszélt, Cosmo pedig Hobieval, ő pedig teljesen egyedül maradt így inkább nagy unalmában rágyújtott egy cigarettára és felhívta az apját, ki meglepő módon felvette a telefont. Egy jó ideig beszéltek, mikor Theo és Pippa bejöttek. – Azt hittem már megszöktél. – poénkodott a fiú. A göndör felült és hagyta, hogy ketten leüljenek mellé. – Ja, amúgy Boris ő Pippa. Pippa ő Boris. Róla meséltem. – mutatta be egymásnak. Boris kezet rázott a lánnyal, majd rágyújtott egy újabb cigarettára. – Boris! – szólt rá a göndörre aki kérdően nézett rá.
  – Ez csak egy cigi! – fújta barátja arcába füstöt aki köhintett erre párat.
  – Arra gondoltunk járunk egyet a városba. Ha akarsz tarthatsz velünk. Megígértem, hogy kirángatlak itthonról, még a könyvtár közelébe se kell menned. Na? – néztek mindketten a fiúra aki hátradőlt az ágyon.
  – Megyek. – válaszolta. – Visszük Popcsikot? – kérdezte, mire a fiú megázta a fejét. – Miért is?
  – Tudod milyem hülye lesz ha embereket lát. – vágta rá, mire ő bólintott.
A Duna partján sétáltak és hol a vizet, hol Theo és Pippa egymásra néztek. Boris talán féltékeny is volt. Zavarta, hogy barátja nem vele beszél hanem a lánnyal, de próbált nem arra figyelni, hisz tudta ő is ilyen volt mikor Kotkuval még jártak.
  – Gyönyörű ez a város. Főleg most. Ti mindennap kijöttök ide? – kérdezte, majd leültek egy padra.
  – Általában. Bár erről Boris többet tudna mesélni. Ő, ha én nem is mindig, kijön. – válaszolta a szemüveges és a göndörre néztek mindketten.
  – Ja. Igen. Szép. – mondta zavartan, amit Theo nagyon is furcsállt. Egész este Boris annyira láthatatlan volt, hogy szinte el is felejtette. Pedig őt elég nehezen lehetett. Érezte, hogy valami nincs rendben. Lába megint gyors tempóban járt fel-le, szinte rángatózott, a körmét rágta és úgy tűnt teljesen elvan a gondolataiban.
  – Itt vagy? – kérdezte a fiú, mire ő csak bólintott. – Minden rendben van Boris? – kérdezte.
  – Persze, csak egy kis magányra van szükségem. – áll fel. – Otthon találkozunk. Szia Pippa. – köszönt el a lánytól és elment.
  – Mindig ilyen? – pillantott a fiú után.
  – Nem. Soha nem láttam ilyennek. – válaszolta. Kicsit zavarta Theot, hogy a legjobb barátja csak úgy otthagyta, de ha magányra van szüksége, hát legyen. Így is folyton a nyakán lóg a tanulás miatt. – De haza fog hamarosan menni. Lehet csak elment cigit venni. Vagy nem tudom. – áltatta magát, gyermeteg gondolatokkal. A helyzet az volt, hogy Boris nem cigiért vagy piáért ment, hanem elment egy olyan elhagyatott helyre ahol általában a drogosok és hajléktalanok szoktak tanyázni. Ott leült a földre és belőtte magát, hogy egy kicsit megnyugodjon. Rá is gyújtott egy újabb cigarettára. Amióta elhagyta Las Vegast sokkal többet szívott el a kelleténél. Mondhatta volna magát már láncdohányosnak is, de ott még nem tartott. Ő is tudta, hogy ez nem helyes. Napok óta nem tudta kialudni magát, minden éjszaka felkelt és minimum két óráig csak forgolódott vagy kint ült az erkélyen és nézte a várost. Furán érezte magát. Folyamatosan szomorúnak érezte magát, még Theo sem tudta felvidítani, ahogy régen és úgy volt vele, hogy bassza meg az egész világ én most öngyilkos leszek! De nem tette meg. Nem tudta. Nem akarta. Öngyilkosságot elkövetni akkor és ott nem lett volna helyes. Az apját teljesen kikészítette volna, Theot és Hobiet pedig pláne. Ezért inkább magába zárta az összes érzését és adta a szokásosat. A mindig vidám és őrült énjét amiből néha elege lett.
Úgy gondolta, ahogy hat a szer azonnal hazamegy, de nem volt annyi ereje, hogy felálljon és hazavánszorogjon.
  Theo aggódott, hogy barátja nem ért még vissza. Általában mindig maximum kilencig volt kint, de akkor már tíz óra is elmúlott és Boris nem volt sehol. Aztán tizenegy lett, de még mindig nem volt otthon a fiú, majd éjfél és még mindig nem volt sehol. Negyed egykor Theo még a nappaliban ült az ablaknál és nézte, hogy a fiú hátha megjön.
  – Le kéne feküdnöd. Boris biztos mindjárt hazaér. – lépett a szobába Hobie.
  – Nem Hobie. Boris nem csinált még ilyet. Még akkor sem mikor kibukott vagy részeg volt vagy bármi. Ez az első ilyen. Nem tudok aludni. – idegeskedett a fiú. – Ma... ma este nagyon fura volt. Meg sem szólalt, nem is vacsorázott és mikor elmentünk Pippával sétálni olyan volt, mintha teljesen... teljesen elveszettnek tűnt. Valami nem volt vele rendben. Meg kéne keresni. – indult meg, de a férfi nem engedte ki az ajtón.
  – Nem mész sehova! – szólt rá. – Boris haza fog jönni. – bíztatta tovább.
  – Hobie...
  – Megvárhatod, de nem mész el. Megértetted? – kérdezte határozottan.
  – Igen! – vágta rá.
  – Remek. Ha fél kettőkor se ér haza szólj. Akkor megkeresem. Én most lefekszem. Jó éjt Theo. – mondta a férfi és magára hagyta őt. Eltelt újabb fél óra. Már hajnali egy volt, aztán hajnali fél kettő. Theo már ment volna szólni a férfinek, de ekkor halknak mondható módon a göndör nyitott be a lakásba és csuka ba az ajtón majd próbált megállni.
  – Boris, hol a faszba voltál? – suttogta idegesen a fiúnak aki vele szembe fordult és megfogta barátja karjait. Teljesen kába volt, a drog még erősen hatott a szervezetében és ha akarta se tudta volna irányítani valódi mondatait, érzéseit. – Ba vagy állva?
  – Hagyjuk ezt. – motyogta.
  – Le kéne feküdnöd. – próbálta mozdulásra bírni a fiút, de ő nem mozdult. – Boris.
  – Nem tudok aludni. Már napok óta. Potter... – Itt megállt egy kicsit, próbálta összeszedni a gondolatait, majd a fiú szemeibe nézett. – valami baj van velem. Nagy baj. – mondta.
  – Ezzel nincs baj. Én se mindig tudtam aludni. Ez el fog múlni egy idő után. Most gyere...
  – Féltékeny vagyok. – vágott a szavába. – Pippa. Ő tehet mindenről. Pippára féltékeny vagyok. – csúszott ki a száján.
  – Miért? Alig látom évente. – mondta. Boris közelebb lépett a fiúhoz és próbált megállni a lábain.
  – De ahogy nézed. Féltékeny lettem rá. Valamit érzek Potter, de... de. – magyarázta. Ha akarta se tudta volna befogni a száját. A drog beszédkényezeres állapotba hozta amitől mindent elmondott volna, ha nem hagyatkozott volna a megérzéseiben. – Bassza meg, kit érdekel? – hadarta.
  – Boris... – mondott volna valamit a fiú, de a göndör kezei közé fogta a fiú arcát és hosszan szájon csókolta őt. Alig tartott öt másodpercig, mert Theo elhúzódott. – jobb lenne, ha lefeküdnél. – szólalt meg zavartan. A göndör bólintott és a szobába ment. Theo teljesen összezavarodott. Fogalma se volt arról mi történt és, hogy mit csináljon, vagy, hogy mit érezzen. Végül bement a szobába ahol Boris feküdt a falnál, Popcsik pedig a földön. Theo is lefeküdt és betakarózott, majd lassan mindketten elaludtak.
Boris nem sokat aludt. Alig pár órát és felkelt, hogy igyon egy kicsit, majd ahogy visszafeküdt az ágyba, látta, hogy a redőnyön keresztül halvány fénycsóvák áramlanak be a szobába. Már elég világos volt. Megnézte a telefonján. 7:45. Visszatette a szekrényre majd a mellette fekvő fiúra nézett. Valami kényszerítette arra, hogy közelebb menjen hozzá. Egy felsőbb, természetfeletti erő pedig húzta közelebb és közelebb egészen addig amíg annyira közel nem került a fiúhoz, hogy lassan megpuszilta a puha, szeplős arcát, nem is egyszer, mire ő elkezdett mocorogni és lassan nyitogatta a szemeit. – Popcsik? – motyogta, de ahogy elfordította a fejét csak a göndör tekintetévek találkozott. Érezte füstös lehelletét és látta a véres szemeit. – Bo-boris... – ejtette ki félálomba a fiú nevét, aki lassan átölelte őt.
  – Bocs. Nem akartam, hogy felkelj rám. – suttogta, rekedt hangon.
  – Semmi baj. Jobb lenne ha még aludnánk. – javasolta. Ebben mindketten egyetértettek. Gyorsan vissza is tudtak aludni, de csak úgy, hogy egymást ölelték.

OKÉ SRÁCOK itt az újabb rész, remélem tetszett. én tényleg igyekszem gyakrabban hozni, de hát nem tudom sajna, mert tanulás meg előkészítők meg külön órák meg minden, DE ebbe is van jó. például, hogy nyáron már meglesz a középfokú angol nyelv vizsgám úgyhogy jeeee! lényegtelen ez szerintem nektek. visszatérve az íráshoz én igyekszem. és most őszi szünetben nekiállok és megpróbálok sok részt írni ide is a másik könyvembe is és a My little sister folytatásához meg az első részt kijavítom ha tudom. de ezt még meglátom. legyen csodás napotok!