(B)Oreós éjszakák [Boreo ff.]

negyedik fejezet

  – Boris! – szólt a férfi a kómás fiúra. Ő, Hobie felé fordult és álmosan nézett rá. – Hol voltál? – kérdezte.
  – Csak sétáltam. – válaszolta. A gyomra borzalmasan kavargott, nagyon rosszul érezte magát. – Nagyon sápadt vagy. Jól érzed magad? – kérdezte. Lehet nem kellett volna a tíz fokban, éjjel rohangálnia az utcán, beállva, meg kitakaróznia éjjel, mikor teljesen kiizzadt. És talán nem volt túl jó keverni a vodkát a droggal és egyéb gyógyszerekkel amit csak úgy elfogadott egy hajléktalan lánytól.
A fiú bólintott. Hobie megfogta a homlokát, de nem érezte a fiút lázasnak. – Fáj valamid?
  – Jól leszek. Nincs bajom. – válaszolta. Úgy érzete azonnal elhányja magát, de igyekezett mindent visszatartani. – Sajnálom, hogy olyan sokáig elvoltam. Szólnom kellett volna vagy valami.
  – Semmi baj. A lényege, hogy itthon vagy. Kérsz valamit?
  – Nem, köszönöm. – utasította udvariasan vissza. Nem akart enni, se inni, csak feküdni az ágyban és meghalni. Érezni, hogy a légzése lassan lelassul majd eláll és, hogy semmivé lesz.
  – Rendben. Azért ha kell majd vegyél be gyógyszert. Tudod hol tartjuk. Nekem most rohannom kell. Pihenj egy kicsit. – sietett el a férfi. Boris csak a mosdóba ment és meghánytatta magát, mert magától nem ment volna. Theo a fiú öklendezéseire a mosdóhoz ment és megnézte, hogy jól van e. 
  – Jól vagy? – kérdezte tőle.
  – Szerinted? – nézett rá. Theo felsegítette a fiút a földről és a konyhaasztalhoz ültette. Adott neki egy pohár teát és leült mellé.
  – Mit vettél be?
  – Fogalmam sincs. Sok mindent. Ezt-azt tudod, csak ami jött. – válaszolta. Egy újabb késztetést érzett arra, hogy megcsókolja a fiút. Közelebb hajolt hozzá majd gyorsan szájon puszilta. Theo azonnal elhúzódott és a fiú szemeibe nézett. – Én úgy sajnálom Potter. Ez... ez csak a tegnapi miatt van. – állt fel hirtelen. Elkezdett szédülni amit a barátja is látott így elé lépett és megfogta a csuklójánál fogva a fiút és maga felé húzta, hogy átölelje. Ő se tudta volna megmagyarázni miért csinálta. Valamit érzett, de nem tudta mit. Új volt neki az érzés. Ahogy ölelte a fiút, hallotta szapora lélegzetvételeit. Nehézkes volt és gyors. Lassan elengedte a göndört akit kicsit kivert a víz, piros volt az arca és gyors sebességgel vette a levegőt.
  – Boris, jól vagy? – kérdezte aggódva, mire a fiú megrázta a fejét. – Gyere. – fogta meg újra a karját és bementek a szobába, leültette a fiút ő pedig elé guggolt és mélyen a szemébe nézett. – Nyugodj meg. Itt vagyok, nem lesz semmi baj. – mondta.
  – Könnyű ezt mondani Potter! – kiabált a fiúra, majd kezeibe temette az arcát. Popcsik felugrott az ágyra és nézte a jelenetet. – Nem fog menni. – motyogta, de a fiú ezt jól hallotta.
  – Fáj valamid?
  – Igen. – mondta elfojtott hangon. A hangulata valahol nagyon mélyen volt. Teljesen elveszettnek érezte magát, haszontalannak, szomorúnak, mondhatni depressziósnak. De nem volt az, csak nagyon rossz hetei voltak.
  Theo tudta, hogy barátja nincs rendben, hogy valami nagyon nyomja a szívét hogy nagyon is köze van hozzá, jobban mint kellene, mert ő maga volt a baj. Tisztában volt azzal, hogy az éjjeli és az előbbi csók nem véletlen volt, hogy a fiú valahol tudatosan csinálta az egészet. Hátra kellett tennie a saját gondjait és ezt megoldani, mert úgy érezte talán akkor az ő lelkiismeret furdalása a festmény miatt enyhül, vagy teljesen elmúlik.
  – Mondd el. Talán tudok segíteni. – ült fel mellé.
  – Kétlem.
  – Ugyan próbáljuk meg. Mondd el mi a baj. – próbálta meggyőzni, de ezzel csak idegesebb lett a másik és meggondolatlanul is előtört belőle az egész.
  – Te vagy a hiba Theo! – kapta fel a fejét. Soha nem hívta őt Theonak. Mindig Potter volt. Olyan volt hallani Boris szájából az ő nevét, hogy azt se hitte el először, hogy róla van szó. A kutya a kiabálásra felugatott, majd el is hallgatott. – Te meg a kurva személyiséged! Meg ez a helyzet. – állt fel. – Borzalmasan érzem magam mióta eljöttünk. Nem tudom ki vagyok itt. Olyan idegen és.. és nem is tudom! Csak rossz. Rémálmaim vannak! Persze akkor ha alszok, mert nem megy mindig! Szinte már soha! Aztán jött Pippa! Egész este vele voltál, engem el is felejtettél! Szellemnek hittem magam! Persze legyél csak a barátnőddel akibe teljesen bele vagy zúgva, de akkor ne az orrom előtt flörtölj vele, mert ez nekem kurva szarul esik! Az se tudom mi van velem! Sajnálok mindent! Nem kellett volna veled jönnöm. – túrt bele idegesen a hajába. Theo magát kezdte el hibáztatni, pedig nem az ő hibája volt, hogy Boris rosszul érezte magát. Nem teljesen. Egy kicsit tényleg jobban kellett volna figyelnie rá nem csak a tanulásra koncentrálnia egész idő alatt, meg Hobiera.
  – Sajnálom. Nem tudtam, hogy...
  – Te semmit sem tudtál! Te soha nem tudsz semmit! Jobb lenne, ha most elmennék mielőtt olyat mondok amit megbánok. – sietett ki. Felhúzta a cipőjét és a tegnapi ruhájábn, amiben aludt is, akart elmenni, a tizennégy fokban. Theo meg sem próbálta meg állítani a fiút. Próbált gondolkodni, de nem tudott. Az ajtócsapódásra felfigyelt, majd azonnal a fiú után futott. Popper figyelte az eseményeket és a fiúk után futott ő is.
  – Boris, várj! – próbálta megállítani a fiút a lépcsőház ajtajában, de a göndör már kilépett rajta. Theo utána ment, de a fiú elfutott. Utána visszament a lakásba és a kutyával is foglalkozott egy kicsit. Fel sem fogta mi történt az előbb.
  Hobie csak kora este jött haza a fiú addig egyedül volt és várta Boriszt aki nem jött. Ahogy meghallotta az ajtó nyitódását odarohant. Azt hitte a göndör az, de Hobie volt.
  – Ennyire örülsz nekem? – kérdezte viccelődve a férfi.
  – Azt hittem Boris jön haza. – mondta szomorkásan.
  – Megint elment? – kérdezte, mire a fiú bólintott. – Mikor?
  – Még reggel. Azóta nem láttam. Nagyon kibukott és ez az én hibám. Félek, hogy nem fog hazajönni. – nézett a férfira. – Meg kell keresnünk. Szerintem valami bajban lehet. – hadarta.
  – Megkeresem. – vette vissza a kabátját.
  – Én is megyek. – vágta rá a fiú, de Hobie nem engedte neki. Theo otthon maradt és az ablakban ült, hátha meglátja a fiút, de csak Pippát látta, aki pont akkor csengetett fel. Beengedte a lányt, aki viszonylag sietve ért fel. – Szia.
  – Szia. – lihegte. – Láttam Borist... minden rendben van vele? Olyan furának tűnt. – magyarázta. Theo azonnal nyugodtabb lett. Bár nagyon aggódott.
  – Hol láttad?
  – A Hősök terénél kószált. Olyan betegnek tűnt, meg letörtnek. Ahogy odamemtem hozzá, dühös lett és elsietett. – válaszolta. Theo gyorsan felhúzta a cipőjét és már ment is volna, de Pippa visszahúzta a lakásba.
  – Oda kell mennem.
  – Nem hiszem, hogy ott van már. Mi a baj vele Theo? – kérdezi aggódva. Tényleg érdekelte a lányt, hogy mi történt a fiúval.
  – Nem tudom. Nagyon fura. Tegnap nem jött haza fél kettőig. Mikor beesett az ajtón be volt állva. Ma meg teljesen kibukott. Ennyi. – zárta rövidre a magyarázkodást. Nem akarta a lányt beavatni ebbe a dologba. Amúgy is nagyon ritkán találkoztak. Nem is igazán ismerte. Csak annyira, hogy beleszeressen. Emellett pedig érzett valamit Boris iránt is, amit nem tudott megfejteni. Nagyon új volt neki. – Nem akarom ezt mondani, de jobb lenne, ha most egyedül hagynál. – mondta. Pippa persze megértette és inkább visszasétált a szállodába ahol Cosmoval megszálltak.
  Theo próbált megnyugodni, de sehogy nem ment. Hirtelen a vezetékes telefon elkezdett csörögni. Odasietett és azonnal felvette. Azt kívánta, hogy Boris szóljon bele, de Hobie volt az és szomorúan közölte, hogy nem találta meg a fiút. Theo már azon volt, hogy felhívja a rendőrséget, de egyszerűen nem tudta. Mit mondott volna? Főleg angolul? A barátja kiborult és elment? Lelépett? Ugyan már senkit sem érdekelt volna. Ahogy letette újra megcsörrent a telefon. Boris hívta.
  – Nem megyek haza. Talán majd holnap.
  – Azonnal gyere haza. Kérlek. Ne hagyj cserben. Hol vagy?
  – Valakinél. Nem ismered. Ne várj haza. És ne aggódj. Jól vagyok, meg biztonságban. – mondta és letette.
Theo egyáltalán nem érezte jól magát. Aggódott. Halálosan. Nem erőltethette rá a fiúra az akaratát, nem akart bunkó lenni. Ezért hagyta, hogy ott maradjon ahol volt.
  A híreket hallgatta, egyedül nézte végig a legújabb Barátok Közt részt, aminek még nem fejtette meg a lényegét, de az öröm akkor nem volt benne. Hiányztak neki Boris hülye beszólásai. Nem is nyúlt a vacsorájához, nem tanult. Csak olvasott a falat nézte és az ablakból nézett ki, hátha mégis hazamenne a fiú, de nem. Alig aludt éjjel. Fél órákra tudta elhunyni a szemét, majd fel is kelt, mert rémálmai voltak. A sírás határán állt, valamikor az éjszaka közepén, mikor halk ajtó nyitódást hallott. A bejárati ajtót nyitották ki. A kutya erre felkapta a fejét és morogni  kezdett, majd abbahagyta, ahogy Theo felemelte a fejét és az állatra nézett. Aztán halk léptek, majd pici csörtetések, aztán villany kapcsolódás, majd ajtó csukódás.
Már fél álomba volt, amikor valaki benyitott a szobába. És az a valaki Boris volt.
  – Boris. – állt fel hirtelen és a fiúhoz lépett. Volt egy monokli a bal szeme alatt és a szája is sebes volt. – Mi történt veled? – kérdezte és felkapcsolta az éjjeli szekrényen pihenő lámpát. Megfogta a kezét, majd látta, hogy a fiú ujjpercei is véresek és pirosak. – Kivel verekedtél?
  – Potter...
  – Kivel verekedtél? – ismételte meg a kérdést.
  – Valami részeg srácokkal. Nem tom'. – válaszolta. Pupillái tágak voltak, vacogott és fáradtnak látszott. Leült az ágyra és rágyújtott egy cigarettára.
  – Aggódtam. Nagyon. – mondta.
  – Nem kellett volna. – dőlt hátra.
  – Lemosom a kezed, meg a többi sebed. – sietett el a fiú, majd fertőtlenítővel és egy csomag zsebkendővel ért vissza. A fiú újra felült, elnyomta a cigaretta csikket és hagyta, hogy barátja letisztítsa az ujjperceit az orrát a száját és lekenje a szeme alatt a foltot. Közben egy bizsergető érzést érzett. Végig futott rajta, majd újra és újra. Ahogy Theo végzett kidobta a kukába a zsebkendőket, lakapcsolta a lámpát és mindketten befeküdtek az ágyba. Boris levette a pólóját, félrehajította, levette a farmernadrágját és azt is lehajította az ágyról, mire a kutya megijedt, de gyorsan visszaaludt.
  – Bocs. Mindenért. – szólalt meg a fiú és a mellette fekvőre nézett, aki szintén őt kémlelte.
  – Én sajnálom. Nem figyeltem eléggé. Nem fordul elő többet. Figylej...
  – Amit csináltam az nem volt helyes. – vágott a szavába. – Igaz, hogy... – mondta volna tovább, de ekkor Theo befogta a fiú száját majd gyorsan, csak egy pillanatra hozzá érintette ajkát a göndöréhez. Érezte rajta a fertőtlenítő és a vér ízét, meg valamilyen édeskés cukornak az aromáját is. Megcsapta egy kicsit a fiú bagó szaga, de már megszokta és nem zavarta. – Ez mi volt? – kérdezte.
  – Nem tudom. Egy kísérlet. Talán egy próba. Mindegy. Aludjunk. – válaszolta zavartan. A fiú gyorsan lehunyta a szemét, hogy ne lássa Boris mit reagál erre. A kísérlete sikerrel járt. A göndör megcsókolta őt majd átölelte és megpuszilta a hideg homlokát.

OKÉ SRÁCOK itt vagyok egy új résszel! remélem tetszett! azért csak ma tudom felrakni, mert tegnap mindenkit szét FREE HUGoltam a MondoConon, meg megvettem életem első Pop figuráját, méghozzá egy különleges Pennywise babát, AMIBŐL nem sok van, mert hát SPECKÓ! úgyhogy na. ja így egy csettintésre elköltöttem 9000 ft-ot, de hát ez volt a névnapi ajándékom, úgyhogy ja. megérte. de persze vettem mást is, nem csak ezt a figurát. mindegy. az őszi szünetben SEM tudtam írni, úgyhogy kurva fasza, de van ötletem és majd leírom ha le tudom. max. péntek éjfélkor fejezem be a részt mindegy. ennyit akartam csak ide írni BORIS VODKÁJA LEGYEN VELED!