Mérgesen csaptam a telefonomra, hogy hagyja már abba a csengést. Egyszer nem némítom le éjszakára, persze, hogy akkor hív valaki hajnalban. Fél 6 volt és Shawn száma villogott a képernyőn.
- Remélem fontos.- vettem fel dühösen a telefonom, mert jól tudta, hogy nálam mennyi az idő.
- Mindjárt kezdődik egy koncertem.. Nagyo izgulok, Anny. Csak hallani akartam a hangod, az mindig megnyugtat.
- Ahj, Shawn. Akárhányszor így felhívsz, mindig csak ugyanazt mondom. Imád mindenki, a bakijaiddal együtt, úgyhogy ne félj már fellépni.
- Tudom. De a szívverésemet nem tudom lenyugtatni. Egyszerűrn csak dobog, mintha versenyt futna valamivel.
- Figyelj, ha semmi nem segít, elküldtem Andrewnek egy gyógyszer nevét, szerintem már beszerezte. Kérj tőle. Nem csinál semmit csak segít megnyugodni úgy, hogy lelassítja a szívverésed.
- De az milyen gáz már, ha gyógyszer veszek be erre. Ez az életem, imádom csinálni, akkor meg miért van ez velem?
- Pontosan ezért. Túlságosan szereted és túl sokat törődsz másokkal. Az meg nem gyengeség, ha beveszed a gyógyszert. Segít. Aztán, ha jobban hozzászoksz ehhez a helyzethez, hogy sold out-os fellépések, majd már nem fog kelleni.
- Rendben. Akkor beszélek Andrew-val. Köszönöm.
- Szívesen, Shawn.
- Mennem kell, nem sokára kezdek. Hiányzol nagyon.
- Te is nekem. Na menj.- köszöntem el tőle mosolyogva.
- Szia, Anny.- tette le a telefont.
- Szia Shawn.- súgtam az üres vonalba.