Louisnak ez a nap is úgy indult, ahogy általában; unalmasan.
Fáradtan nyomta ki ébresztője idegesítő ricsaját, majd egy nagy sóhajt kiengedve ajkai közül indult meg a fürdő felé, hogy elvégezze minden napos dolgát. A szekrénye előtt egy kis ideig tétovázott, mire nagy nehezen eldöntötte, hogy mit is vegyen fel. Döntése egy selymes anyagú, halvány lila pulóverre esett, mellé pedig egy sima fekete csőnadrágot választott. Ujjait hajába szántotta, ezzel helyre igazítva a kósza tincseket, majd sietős léptekkel robogott le a lépcsőn. Leérve, az asztalon egy zacskót látott meg, közelebb lépve már a levelet is megpillantotta mellette, mit édesanyja hagyott neki.
Nem voltak gazdagok, de túl szegények se, mégis anyja mindig korán elment dolgozni és mindig későn ért haza, csak is azért, hogy fiának mindent megadhasson. Ezt Louis mérhetetlenül becsülte. Arcára mosoly kúszott, ahogy olvasta édesanyja kézírását és kedves szavait, mivel szép napot kívánt neki. Eltéve a zacskót, hátára vette baba kék hátizsákját, lábára felkapta a sima egyszerű fekete cipőjét, s kilépett az ajtón.
Mélyeket szippantott a levegőbe, miben most a nárcisz kellemes illata terjengett, hála a tavaszi lágy szellőnek, mi ismét összeborzolta tincseit. Imádta ezt az időt, ahogy azt is, hogy minden megújul és életre kell a zord hideg után. Csendesen sétálgatott a járdán, figyelve a természet változását, miközben már csak arra eszmélt fel, hogy elérte célját és az iskola bejárata előtt toporog.
Lábfejeit felváltva kezdte dörzsölni vádlijához, közben kékjeivel a földet vizslatta. Markába erősen szorította meg táskája puha pántját, míg egy utolsó nagy levegőt vett és tovább indult.
Nem szerette az iskolát, pedig már csak egy éve volt hátra, mégis túl sok rosszat kapott már ahhoz, hogy élvezhesse az itt eltöltött időt. Bántó szavaktól kezdve alacsonyabb termete miatt, egészen a kisebb pofonokig minden fajta kínzásban volt része, de nem tudott mit tenni. Csak tűrte, hogy megalázzák és a földbe tiporják, míg nem minden önbecsülése elveszett.
Viszont semmit nem bánt. Nem zavarta, hogy nincs neki több száz barátja, s nem érdekelte hány emberrel tud kapcsolatot kialakítani. Neki az az egy barátja is tökéletesen elég volt, ki most a szendvicsét majszolva várja őt a megszokott helyükön; az öreg tölgynél.
Festet szőke haját még a szél sem tudta megmozdítani állapotából, köszönhetően annak a tíz kilónyi hajlaknak, amit minden reggel oly gondosan ráfújt. Bűvölten bámulta a kezében lévő telefonját, észre sem véve érkező barátját. De Louis nem vette zokon, hiszen tudta, hogy barátja néha képes teljesen elmerülni a saját kis világába. Csendben lopózott most háta mögé, s mikor eljött a pillanat nagy lendülettel ugrott a nyakába, ezzel halálra rémisztve a másikat.
- Louis! Majdnem elejtettem a kajám!- förmedt rá teli szájjal, ám hamar mosoly terült szét arcán, hallva barátja hangos nevetését.
- Azért a félszendvicsért már igazán nem kár, Niall. Úgyis mindig ötöt hozol, hanem többet.- rántotta meg vállát, mire a szőkeség csak morgott valamit orra alatt és gyors mozdulatokkal tüntette el megmaradt ételét.
Csendben indultak meg a termek felé, miután beléptek az ajtón. Louisnak azonban feltűnt, hogy írbarátja, még mindig a telefonján babrál valamit. Nem nagyon foglalkoztatták az ilyen fajta dolgok, most mégis kíváncsisággal fordult a másik felé. Niall ezt észrevéve pedig egyből magyarázattal szolgált.
- Tudod, nem ártana egy kicsit jobban belemélyedned a közösségi oldalakba és persze azt észrevenned, ha valaki ír neked.- bökte meg fújtatva Louis vállát.
- Ne haragudj, nem figyeltem az üzeneteket.- kezdte előtúrni táskája aljáról készülékét, minek akkumulátora már lassan a végét járta.
- Látod, erről beszélek. Még csak nem is foglalkozol azzal, hogy hol hagyod el a telefonod.- rázta meg fejét.- A facebookon én vagyok az egyedüli ismerősöd. Ne értsd félre, nincs ezzel bajom, csak tudod, jót tenne neked egy kis változás. Kezdve azzal, hogy végre lecseréled azt az ős régi profilképed.
- Mi bajod van azzal a képpel? A kedvenc pulcsimban vagyok rajta.- Louis hangjában egy kisebb sértődöttség hangzott ki, mire Niall csak megforgatta szemeit.
Pedig imádta azt a rózsaszín pulcsit..
- Csak azt mondom, néha nem árt változtatni és új dolgokat kipróbálni, valamint új embereket megismerni. Hidd el, nem mindenki rossz ember, Lou.- állt meg, majd szorosan ölelésébe vonta az alacsony termetű fiút.
Louis pedig belátta, hogy igaza van most akcentussal rendelkező barátjának. Hiába szerette a megszokott, rutinos dolgokat, el kellett fogadnia, hogy egyszer minden megváltozik majd. S talán most jött el az ideje annak, hogy kezébe vegye a saját sorsát és lépéseket tegyen. A kérdés már csak az volt, hogy hogyan csinálja.
Persze akkor még nem tudta, hogy a sors sokkal inkább a kezére játszik, mint ahogy azt Ő gondolta..
_______________
Az órák semmit mondóak voltak Louis számára, s most semmi sem volt képes lekötni figyelmét. Kékjeivel a szabadság felé nézett, miközben fejében egyre inkább barátja szavai visszhangzottak. Változtatni akart, azonban félt, hogy valamit elszúr, hiszen sosem alakultak jól az emberi kapcsolatai. Valamiért mindig Ő volt az, kit feleslegesnek, s értéktelennek tartottak, ezután már csak az elutasítás keserű ízét érezhette.
A csengő utolsó éles dallama jelezte, hogy mára véget ért a napja, így sietősen vette magára holmiját és indult meg a kijárat felé. Megkönnyebbült, hisz a mai napja kellemesen telt és nem kapott egyetlen sértő szót sem. Niall a kapuban várta már toporzékolva, mintha valami miatt izgulna.
- Louis! Megtaláltam a megoldást számodra!- csapta össze tenyereit, miközben mosolya már az egekig ért.
Mielőtt azonban Lou bármit is kérdezhetett volna, az ír szőkeség karon ragadta, szorosan húzva magához.
- Mond, hogy csíz!- villant fel a vaku.
Szinte szólni sem tudott a döbbenettől, csak szemét kezdte dörzsölni az éles fény hatására, közben próbált összerakni mindent fejében.
- Ez most mire volt jó?- kérdezte kissé morcosan.
- Ez egész jó lett..- mondta sokkal inkább magának, mintsem a mellette álló fiúnak.- Fel is töltöm..- nyomkodta tovább telefonja képernyőjét.
- Horan!
- Bocsi, na. Nos, mivel nekem jóval több ismerősöm van, mint neked - hála a sportnak -, így arra gondoltam, feltöltök egy közös képet és hát kitudja..- rántotta meg vállát.- Lehet valakinek szimpi leszel. Sok lány barátom van..
- Niall!- fújtatott rá idegesen, ám hamar hangos nevetésben törtek ki.- Örült vagy..- rázta meg fejét lemondóan.
- Ezért vagyunk barátok, nem igaz Lou?
_______________
Fáradtan omlott a párnák közzé, kiengedve a gőzt és elgondolkozva azon, hogy milyen egy idióta barátra is tett szert még anno. Niall valóban sok ismeretséget szerzett, hála a focinak, amit szívből imádott. Sokat köszönhetett neki, s mindig hálás lesz azért, hogy mellette maradt és ha kellet, kiállt érte mindenben. Úgy védte őt, mintha csak testvérek lennének.
Louis erre a gondolatra halkan felnevetett és tudta, ezért jön neki egy nagy adag hamburgerrel és sült krumplival. Fejében egy szikra pattant eszébe jutva barátja szavai, sietős mozdulattal vette ki táskából telefonját, mit egyből töltőre is dugott. Egy pillanatig ujjai megremegtek, s félve oldotta fel, majd nyomott a kis ikonra, ezzel megnyitva az alkalmazást. A közös képük egyből arcon vágta, s be kellett látni ahhoz képest, hogy minden olyan hirtelen történt, egész jó lett a kép. Érkezett a képhez néhány kedves komment is, illetve számtalan kedvelés, mire Louis arcán egy széles mosoly terült szét.
Elmélyedve olvasta a viccesebbnél viccesebb kommenteket, amikor is hirtelen telefonja rezegni kezdett, jelezve; értesítése érkezett.
Arca egy pillanatra elsápadt, s nagyot nyelt, hisz nem tudta, mit is kellene most tenni. A telefonja pedig csak észt vesztve rezgett és rezgett, elhalmozva őt további hírekkel. Mély levegőt vett, és nehezen, de megnyitotta az első értesítést. Fürgén kezdte szemével követni a frissítéseket, azonban agyának ez túl sok információ volt egyszerre, ahogy olvasta a következőket:
" Harry Styles ismerősnek jelölt "
" Harry Styles kedvelte a fényképedet "
" Harry Styles hozzászólt a fénnyképedhez.."
... Harry Styles üzenetet szeretne neked küldeni.
A kis ablak pedig váratlanul ugrott fel, mi egy kérdést tett fel neki:
Elfogadja a felkérést?
Louis hezitált, ajkait kezdte ostromolni fogával idegességében, de végül egy aprót nyomott a képernyőre, mondván magában: Mi baj történhet?
Elfogadtad Harry Styles felkérését.
Louis azonban ekkor még nem tudta, hogy ezzel az apró érintéssel minden meg fog változni életében.