13. Fejezet

1.8K 151 41
                                    

Az apró test erősen ütődött neki egy nagyobb termetnek, figyelme teljesen elterelődött, hisz a könnyek marták kék színben ragyogó szemeit. Nem figyelte arra, ki is jön épp vele szembe, csak menekülni akart a jelenlegi helyszínről, egy messzi helyre, ahol senki sem találja meg, s hol senki nem fogja bántani. Niall órákon keresztül győzködte a minap, hogy kísérje el egyik edzésére, mire jó baráthoz hűen egy idő után igent mondott, hiszen nem akart egyetlen barátjának is csalódást okozni, pedig a félelem ott motoszkált zsigereiben, tudván, hogy a fekete hajú Zayn is ott lesz, mint a csapat tagja. Tisztában volt vele, bántódása nem eshet, hisz csak egy szavába kerül és az Ő Apucija bizony itt terem, s megvédi őt minden rontástól, mit az sors szánni kíván neki. Úgy tekintett a Göndörre, mintha csak egy filmből kilépett szuperhős lenne, ám nem viselt holmi álruhát, nem is lett volna rá szükség, anélkül is megérezte azt az erőt, ami a másik testébe lakozik és mi a mérhetetlen gyengédséggel is összevegyült már. Ugyanakkor a rettegés, a lelkében okozott sebek feltépődtek, miközben az egyik padon ücsörgött a pálya szélén, és pillantotta meg sérüléseinek okozóját. Bokája még mindig enyhén nyílalt különböző időközönként, a gyomrát pedig,- ha a fájdalom, a zúzódás nem is -, akkor az ideg őrölte belülről. Ám e feszültséget és nyugtalanságot nem feltétlen az őt ért fájdalmak eredményezték, magának ugyan nem vallotta be, de tudatát mit sem tudta átverni és eltusolni azt; ideges a hamarosan bekövetkező randija miatt. Érthető volt a reakciója, hiszen tinédzser, bár lassan már a felnőtt korba lép, sosem volt  egy randija se, sőt; élete első csókja is hiányzott még élete könyvéből. Nem akart csalódást okozni, nem akarta kinézetével elijeszteni a másik, s a legfontosabb, nem akart újabb sebeket szerezni. Tudta, Harry sosem bántaná úgy őt, szíve legmélyén érezte azt a törhetetlen szeretet, amit a másik szavaival biztosított felé és őrizte úgy, akár az érintetlen kincset. 

Felzaklatott lelkiállapota most mégis erősebbnek bizonyult, azok a csúf emlékképek ismét fejébe férkőztek és adtak utat a könnyeinek. Gyors léptekkel indult kifelé a pálya széléről, nem foglalkozott az ír fiúval sem, ki kétségbeesetten szólította folyamatosan nevén. A szomorúság cseppjei eközben már hullottak, fejét mélyen a föld felé szegezte, hogy ha esetleg valaki szembejönne vele, észre ne vegye megtört tekintetét, hisz nem volt szüksége senki sajnáló szavaira, mik ismét azt erősítették volna benne, milyen gyenge. Egy emberre lett volna csak igazán szüksége, ki képes lett volna őt megnyugtatni és álomba ringatni, ám a vele való találkozás lehetetlen volt, a szombati nap pedig még messze járt. Louisnak a sors azonban mást szánt, nem is sejtette, hogy a kívánt személy nincs is oly' messze tőle, mint azt ő gondolná, s nem utolsó sorban pedig az egyik élesebb fordulónál pont Harry lesz az, kibe ártatlanul beleütközik. 

Egy kisebb porfelhő keletkezik, amint egész testsúlya a földre huppan, tenyerével igyekszik tompítani az ütődést, ám ezzel csak éles fájdalmat okoz az említette testrészén. Orrán az apró porszemcsék bekúsznak, tüdejét kezdi irritálni a kosz, mi hangos köhögést eredményez nála, míg alsó felén is tompa kálvária suhan át. Felnyög, amint kitisztul neki a kép, minden érzet erősebb lesz, szinte megmerevedik az őt érő impulzusok miatt, mitől könnyei csak még jobban potyogni kezdenek, akárcsak egy csúszdáról leesett kisfiúnak. Szégyenli magát, hogy egy idegen előtt így kell mutatkoznia, s hogy megint bénázott egy sort. Fejében mélyen elregél pár szidást isten felé, majd erőt véve magán próbálna felállni, ám sikertelennek bizonyul a terve, hisz sérülései akadályozzák őt, bármennyire is nem szeretné. Nem néz fel, az előtte álló férfi ugyanakkor csak ledermedve bámulja, szinte issza magába a látványt, hogy még így is milyen gyönyörű az Ő angyalkája, kit a sors most az égből pottyantott neki, a fehér felhők burkai közül. A Göndör ajkai elnyílnak, szólásra nyitná száját és már ugrana is, hogy felsegítse Lout, azonban a fiú ír barátja gyorsabb és egy szempillantás alatt terem a földön ülő mellett. 

Private Message (larry ff. 18+)Where stories live. Discover now