Private Message (larry ff. 18+)

14. Fejezet

Őrjítő vádaskodás tör utat magának az elmékben, s kényszeríti őket a tétlenségre. Míg a szerény lelkű megszeppenve igyekszik felfogni a dolgokat, addig a másik, kinek személye bátrabb, viaskodik önmagával azon; vajon szabad e ilyet? Kincs kerül keze közé, mi fénylek, léte mégis olyan akár az üveg poháré, egy rossz mozdulat és szilánkokra tör, úgy hullik majd alá a földre. A kék szemű mégis izgatott, kicsi szíve heves ritmust diktál bordái között, félő kiszakad onnan és szabadjára kél, hogy összeforrhasson a másik hús vér, érző szervével. 

A szobában lévő hőmérséklet nő, tüdejükből kiszivárgó szén-dioxid melegséggel és párával látja el a teret, mire a kócos bújtatni próbálja arca vörösségét. Nagyokat nyel, képtelen elszakadni a borostyán íriszektől, mikben a különböző érzések fénye csillan meg, más más színkavalkádot okozva ezzel. Ám a göndör kissé érettebb, hiába a szégyellni kívánó zavar, tudatában van tetteivel és azok következményeivel, miket a jövőben akar tenni. Az apróbb testet a falhoz préselte hevességében, érzi, miként is remeg meg alatta a szendébb személy, s akaratlanul nem e fajta szituációt képzeli el, mibe jelenleg belecsöppent. Eddig megdermedt karja mozdulni készül, tenyere egyből a finom bőrre tapint, mi Louis arcát fedi és okoz rajtuk ingert kecses ujjperceivel. A fiatal ajkai közül egy jól eső sóhaj szalad ki, lehunyja szemeit, így simul bele a meleg érintésbe és hagyja, hogy a mámor tengere magával sodorja. Harry párnácskái mosolyra szaladnak, elégedettség önti el lelkét, gödröcskéi is megvillanni látszanak, közben a többre vágyás hatalma próbálja uralma alá vonni őt és vív mindezzel józan esze harcot. Ostoba volna, ha itt és most akarná őt magáévá tenni, hiszen megszegné hűen tett ígéretét mindezzel. A legjobbat akarja Angyalkájának, randi kérelme nem vész el és bizony bármennyire is nagy a vágy a hívogató, rózsaszínes ajkak iránt, miken lassan szeretget végig ujjbegyével, nem tesz semmit. Közeledés helyett hátralép, teret ad a másiknak, ki bágyadva és csalódottan fogadja a magányt és a hideget, mit az Ő fürtöse nélkül érez. 

- Mond, hogy álmodom..- suttogja erőtlenül, mégis elég hangosan ahhoz, hogy Harry fülébe jusson az édes hang és reakció gyanánt kuncoghasson egyet. 

- Csípj meg és megtudod.- nyújtja vissza felé kézfejét, tetszik neki e naivság, aranyosnak találja, ezáltal pedig csak még jobban akarja. 

- De mi van akkor, ha megteszem és kánfórrá válasz? Ha eltűnsz szemem elől, mint egy kósza képzelet füst formájában? Nem bírnám ki azt a fájdalmat..- szavai kétségbeesését sugározna, fél, efelől nincs kétely, kicsi szíve legnagyobb vágy teljesülne, ha valóban úgy lenne, ahogy azt mindig is elképzelte, mégsem meri megérinteni a kezet, mi masszívan maradna tovább akkor is, ha hozzá érne. 

- Mit tegyek, hogy bizonyítsam igazam?

- Érints meg, Harry.- vágja rá türelmetlenül, mire az idősebbik nagyot nyel, s bár őrült egy tánc ez, mi köztük jár, mégsem hagyja elveszíteni eszét. Legalább is még nem. 

Másodperceken belül szünteti meg a köztük lévő távolságot, a két teste ismét összepréselődik egy szeretettel teli ölelés létében, s válik eggyé a két idegen test és az eddig két, magányosan szálló lélek. Louis mélyen szívja be a másik áfonyás és mentolos illatát, míg Harry a barna tincsek közzé szimatolva issza magába a trópusi illatú sampon aromáját. 

Lou teste rázkódni kezd, az eddig egyedül cipelt teher, mintha könnyeivel együtt tűnne el és áztatná el a másik pólójának szövetét. Néma szavak ezek, a szív fájdalmának elhalt virágai, mik e pillanatban újra éledni készülnek, hála a másik mérhetetlen szeretetének, minek vize elárasztja az alacsonyabb lelkét és mossa ki onnan a mocskot, miket mások okoztak. Harry szorítja őt, nem engedi, hogy összeroppanjon, Ő lesz a támasza ezentúl. 

- Nyugodj meg drága, még a végén belázasodsz nekem.- nyugtatgatja lágy tónussal, míg egy kis kísértést engedve magának apró csókokat szór a karamell tincsek közé.

- Tényleg itt vagy.

- Tényleg itt vagyok. 

Az idő megszűnni látszik, nem számolják tovább a múló perceket, mintha a kinti külvilág most nem is létezne, s a szoba lenne most az Ő kicsiny világuk mibe bezárkóztak. Louis szipogása a csitulás jele, már nem hullnak könnyei, ugyanakkor a szoros ölelés nem lazul, épphogy ha lehet még erősebb lesz. A göndör ringatni kezdi, mivel azt éri el, hogy az álmok útjára kezdi terelni őt akaratlanul is.

- Ne aludj el bogaram, még le kell ápolnom a sebeid. Na gyere!- kap hirtelen térde alá, ölébe véve fekteti vissza az ágyra és indul a félbehagyott eszközök keresésére. 

Louis ajkaival csámcsogó hangot imitál, szemei épp hogy nem záródnak össze, de igyekszik eleget tenni a másik kérésének és itt maradni a valóságban. Harry sem akar sokat szöszölni, s szerencséjére nem is kell neki, hiszen hamar megtalálja a kötszert, a fertőtlenítős üveggel együtt. 

- Na mutasd, hol fáj Kincsem?- húz az ágy mellé egy széket, még a puha vattára folyat a kellemetlen szagú folyadékból, mire a kócosnak grimaszba torzul arca. 

- A könyököm és a tenyerem..- mutatja meg az említett testrészeket, miken halvány horzsolások nyomai látszódnak, a göndörnek mégis elég ahhoz, hogy úgy ápolja le azokat, mintha ezen múlna szerelme élete. 

- Ez egy kicsit csípni fog..- figyelmezteti, amint az alkohollal átitatott pamacs érinti a sérülést, a fiatal szájából fájdalmas szisszenés szakad ki és kezd kellemetlenül mocorogni az ágyon.- Maradj nyugton Louis, vagy kénytelen leszek megkötözni téged..

A kisebbik e utolsó mondatra megszeppen, talán mások félelmet éreznének ezek után, Ő mégis izgatott lesz a gondolatra és a fejében megjelenő képekre, miként is játszana el Apucija vele az ágyhoz kötözve. Azonban nem csak ő bűnös ilyen téren, hiszen a szavak kiejtőjének sem jár más az eszében, miközben Agyalkája térdénél matat és akaratlanul is megcirógatja zongorista ujjával combjának belső részét, mire az újonnan érzett emócióra mindkettőjük felsóhajt. Hamar megszünteti ugyan ezt a fajta kapcsolatot az idősebbik, hiába is tombol benne a vágy a másik után, Ő ennél sokkal szebben képzeli el Louis első alkalmát, nem pedig egy orvosi szobában, ahová bárki benyithat. 

- Mindjárt kész is vagyunk baba, már csak le kell ragasztanom.- az eddig kezében lévő pamacsot a kukába dobta, nem kínozta tovább a csípős érzéssel Lout, ki megkönnyebbülve sóhajtott fel és várta, hogy a másik letapassza végre aprócska sebeit.

A kék szeműnek ily' gyengédségben még sosem volt része, szerelmesen figyelte minden egyes mozdulatát a másiknak, amint hozzá ért, s amint leápolta ügyetlensége miatt szerzett bibijeit. 

- Nagyon ügyes volt, Lou.- simított bele lágyan a selymes hajkoronába, miután mindent a helyére pakolt. 

- Kapok valami jutalmat, apuci? 

- Miféle jutalomra gondolsz, kis tündér?

Harry szemöldökét kíváncsian vonja fel, ő akart játszani, most mégis mintha Louis megelőzte volna. A kristály kék szemekbe a huncutság szikrája szökött, szerette volna meghálálni valahogy e felé irányuló kedvességet, ugyan nagyon jól tudta, nem akar semmit sem elsietni, de egy kis rosszalkodás még beleférhet a csintalanságról írt listájába. A hatalmas tenyereket az ő apró kezei közé fogja, így irányítja fel maga mellé a másikat, kinek ajkai elnyílnak egymástól, s képtelen ellenkezni, őt is körbelengte már Louis rózsaszín felhői. 

- Olyan szép ajkaid vannak apuci, olyanok akár az érett szem cseresznyék. Megengeded, hogy meg megkóstoljam?