"A JOGAROM KÉSZEN VÁR RÁD"
2018 Augusztus 14. Kedd, 8:45
- Mégis mi tartott ennyi ideig? - pattan fel Jane az ágyról, mikor lihegve berobogok a szobába. - Majdnem egy órája hívtalak!
- Tudom, bocsi, siettem. - még mindig levegőért kapkodva a térdemre támaszkodok, abban reménykedve hogy így talán könnyebben oxigénhez jutok. - Előbb is jöttem volna, de a forgalom... Lehetetlen volt keresztül vágni a városon fél óra alatt. - mikor úgy érzem már nem fogok levegő hiányban meghalni, felegyenesedek, és a szemébe nézek. - Sajnálom.
A lány láthatóan megenyhül, ám próbálja fenttartani az "idősebb testvérként szigorúnak kell lennem veled" látszatot. A probléma csak az, hogy csupán pár hónappal idősebb. És mellesleg nem is a testvérem.
- Ez nem mentség, és ezt te is tudod. Katonaként nem állíthat meg téged egy kis dugó.
Szégyenkezve lehajtom a fejem. Jelenleg a padló sokkal érdekesebbnek bizonyul, mint bármi más ebben a szobában. Jane-nek sajnos igaza van. Néha el is felejtem, milyen nehéz katonának lenni. A legtöbb ember szerint a katonáknak csupán annyi a dolguk, hogy háborúban gyilkolják egymást, de fogalmuk sincs arról, titkon hányszor megmentjük őket. Például tegnap sokkal többen meghaltak volna, ha az eredeti terv szerint a késes és a robbantós merénylő is támadott volna. Mindenki azt hiszi hogy a katonák szívtelen, nem emberi lények, ám ez meg sem közelíti az igazságot. Példaként: Jane kívülről egy hidegvérű, érzéketlen, nemtörődöm lánynak tűnik, de ha megismeri az ember, rájön hogy a rideg, kék szemek mögött egy igenis érző, aggódó szív lapul. Képes lenne bármit megtenni a szeretteiért, és fő célja az igazságszolgáltatás. Ezért csatlakozott a hadsereghez, csakúgy, mint én.
Végül újra felnézek rá és mivel tudom hogy meg fog bocsátani, elmosolyodok.
- Tudom hogy nem mentség, de nem mondhattam a taxi sofőrnek hogy húzzon bele, mert éppen egy mesterlövész ül a kocsijában. Hiszen pont te mondtad, hogy legyek minnél kevésbé feltűnő...
- MI? Te taxival jöttél? - csap a homlokára idegesen. - Miért nem hívtad fel Jensen-t? Elment volna érted! Valószínűleg hamarabb ideértél volna, mint egy kicseszett taxival!
Felnevetek.
- Azt kétlem. Mire innen eljött volna értem, meg vissza ide, sokkal több időbe telt volna. Gyorsabb volt ha beugrottam egy taxiba. Meg amúgy sem akarom feleslegesen ugráltatni.
Jensen egyébként a sofőrünk, nagyjából mindenhova jön velünk. A kocsit persze mindig béreli valahonnan, hiszen nyilván nem tudnánk helikopterrel elszállítani. A srác nagyjából 26-27 éves, rövid barna hajával pedig pontosan úgy fest, mint egy elcseszett biztonságiőr az akciófilmekben. Jane-nel rengeteget cukkoljuk elmiatt, hiszen csak azért nyíratta rövidre a haját, hogy fontosabbnak nézzen ki. Ráadásul kiköpött Dean Winchester hasonmás az Odaát című sorozatból, úgyhogy a rajongók nem egyszer keverték össze vele, és emiatt rengetegszer kínos szituációkba keveredik. Múlt alkalommal például egy 16 éves lány csak úgy odarohant hozzá, a nyakába ugrott, és egyszerűen lekapta a nyílt utcán.
Jane végül egyetértően bólint.
- Ja, ki tudja Magyarországon mennyi Odaát fan van. Lehet hogy a végén elárasztották volna az utcákat azt kiabálva, hogy "Dean, vegyél el feleségül!" - elképzelve a jelenetet felnevetek. Igen, ezt totál el tudom képzelni a magyar fanokról. - Komolyan nem értem. Nem zavarja őket, hogy a pali 20-25 évvel idősebb náluk, van felesége, sőt még gyerekei is?
Kacagva megrázom a fejem.
- Nem, nem érdekli őket. Egy fangirl-nek semmi és senki nem szabhat gátat. Hidd el, sosem akarsz vitába keveredni egy rajongóval. A húgom is hatalmas Dean rajongó, és ha tudná hogy Jensen kiköpött hasonmása, valószínűleg éppen a vonaton ülne, hogy betörhessen a hotel szobájába. Pedig mégcsak 15! (Amúgy update, amikor ezt írtam, a húgom még azt sem tudta, mi az az Odaát. És láss csodát, mostanra tényleg ő a legnagyobb Supernatural rajongó akit ismerek, szóval kérem a jósnői diplomámat, vagy mi xd - a szerk.)
Jane elismerően bólint.
- Minden tiszteletem a tiéd. Hogy tudod elviselni?
- Hát, nem nehéz, ha többszáz kilóméterre vagy tőle. - kuncogok. - De anyáék már egyre nehezebben viselik. Totál kiakadtak, amikor a húgom egy életnagyságú katronbábúval tért haza. Apa szerint ez már túl sok volt, de a húgom megfenyegette, ha hozzá mer nyúlni, összetöri a laptopját. És hidd el, komolyan gondolta.
- Wow. - Csak ennyit képes kinyögni, azt hiszem ez a történet egy örök életre szóló traumát okozott neki. Gyorsan témát vált. - Amúgy csajszi, hatalmas szerencséd van, hogy a parancsnoknak bizonyára valami fontoabb dolga akadt, mert azóta egyszer sem keresett. Viszont azt mondta hogy neked köszönhetően legközelebb nem kapunk ilyen puccos szobát, hanem valami lepukkant motelben kell majd megszállnunk. És így még olcsón megúsztuk. Örülhetünk hogy egyikünket sem fokozott le, mert akkor buktuk volna az első helyet.
- Bocsi. - suttogom lehajtott fejjel, hiszen csak most ébredtem rá, mekkora volt a tét.
- Nem tőlem kéne bocsánatot kérned, hanem az ártatlan áldozatok családjától. - mondja okoskodva, mire könny gyűlik a szemembe, ő pedig azonnal befogja, mikor látja a reakciómat. Igen, nekem ez a gyenge pontom. Utálom, ha ártatlan emberek halnak meg. Ez olyan... Igazságtalan.
- Úriten Pihe, ne haragudj. Túl messzire mentem. Nem kellett volna ezt mondanom! Nem te tehetsz róla, oké?
Szipogva letörlök egy kósza könnycseppet, és próbálom visszafolytani az újabb kitörő kis patakot.
- Dehogynem! Te is tudod, hogy én tehetek róla! Meg kellett volna mentenem őket!
Jane együttérzően sóhajt, majd nyugtatólag a vállamra helyezi tenyerét. Egy kis idő után a sírás abba marad, így a könnyeimen keresztül végre felnézek rá. Mintha csak erre várt volna, megszólal:
- Ne törődj most ezzel, oké? Már nem lehet vissza csinálni. Gondolj arra, hogy a bomba hatástalanításával rengeteg ember életét megmentetted. Nélküled most nem élnének.
Hát igen, ez Jane. A rideg külső mögött ott rejtődik a törődés, a szeretet és a gondoskodás. Bárhol, bármilyen helyzetben képes megnyugtatni, és ezt most is megtette. Letörlöm az utolsó könnycseppet is, majd immár magabiztosan, felemelt fejjel léptem tovább.
- Oké, mi a következő úticél? - kérdezem, miközben a bőrönömhöz lépek. Nem sok mindent kell belepakolni, hiszen az elmúlt két és fél napból másfél napot a szállodán kívül tartózkodtam. - Megyünk vissza Izraelbe, vaaagy...?
- Japán. - jelenti ki vállat vonva, nekem meg leesik az állam.
- Japán? Mi a fenéért megyünk japánba? - kérdezem őszintén megdöbbenve, de a fiatal otaku* énem ujjong. 10 éves korom óra rettentően el akarok jutni japánba, hiszen mind a kultúra, mind a nyelv, mind az ételek hivogatóak. 14 évesen bármit megadtam volna azért hogy ebben a helyzetben legyek, most mégis gyanakodva méregetem a társamat.
(*Otaku: Anime/Manga rajongó. Általában minden japán/ázsiai dolgért odavannak. - a szerk.)
Jane felsóhajt.
- Az a terror szervezet valamiért mindenképpen ki akarja nyírni ezt a srácot. Fhuu mi is volt a neve? - gondolkozik, én pedig megvonom a vállam. Fogalmam sincs miről beszél. - Mindegy, valami kanadai énekes, most is fellépett a Sziget fesztiválon, gyakorlatilag őt kellett megvédened. Ez végülis sikerült, szóval valószínűleg a nagyfőnök ezért nem fokozott le. De úgy tűnik a terroristák mindenképpen holtan akarják látni szerencsétlen fiút, úgyhogy jobb lesz ha résen vagyunk. - a matracra dobott bőröndjére pillant. Ő viszont velem ellentétben mindent kipakolt, elfoglalva az összes szekrényt. - Majd meg kéne néznünk a srác nevét, hiszen nem ártana tudnunk, kit védelmezünk. Most viszont azt hiszem össze kéne pakolnom.
Megrökönyödve pillantok rá.
- Mer'? Mikor lesz az a fesztivál?
- Majd csak 18-án. - pillant rám a válla felett. Megkönnyebbülten fellsóhajtok. - De már ma este indulunk, mert el kell sajátítanunk a japán szokásokat, illetve a nyelv alapjait. Túl feltűnőek lennénk, ráadásul ott senki sem tud angolul.
Azt hittem, rosszul hallok. Mi van? Ma este?
- De... De én azt hittem... - makogom. - Én azt hittem, végre meglátogathatom a családomat...
- Hát szivi, sajnálom, de ezt most nem jött össze.
Szavai hallatán a szívem egy része darabokra törik. Két teljes éve nem találkoztam velük. És most, hogy végre esélyem lett volna egy gyors látogatásra, egy hülye "túl feltűnőek lennénk" feltételezés miatt bukott az egész.
- Jane, nem lehetne, hogy pár nap múlva utánatok megyek? Tudom a japán alapokat, a kultúrával is teljesen tisztában vagyok, sőt még a mondat alkotással sincs különösebb gondom. Ha minden szót ismerek, össze tudok rakni egy nyelvtanilag helyes mondatot. Kérleeek! - fogom könyörgőre.
A lány meggyötörten felsóhajt.
- Tudod, hogy ez nem rajtam múlik. Mondanám hogy kérdezd meg a parancsnokot, de a tegnapi után azt hiszem hogy jobb lenne, ha egy pár napig nem zaklatnád a magán dolgaiddal. Meg különben is, hogy jönnél utánunk? A fegyvereidet nem viheted fel csak úgy a repülőre!
Tudom hogy igaza van, mégis fáj, hogy nem láthatom a családomat, megint isten tudja meddig. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szabadna a saját akaratomat előtérbe helyeznem, mégis sokszor ez rettentően nehéz tud lenni.
Végül elfogadva a sorsomat bedobálom azt a pár cuccot a bőröndbe, és mivel Jane még szinte semmit sem pakolt össze, elterülök az ágyon. Kis hezitálás után kezembe veszem a telefonomat és megnézem, jött-e valami értesítés. Úgy gondoltam felesleges, mert általában csak Jane-nel beszélek, de ő itt van mellettem, úgyhogy nyilván nem üzent. Ennek ellenére a képernyőt megnyitva egy üzenet fogad, ismeretlen számról küldve. Meglepedten tápászkodok fel, majd a hátamat a háttámlának vetve megnyitom az üzenetet.
Ismeretlen: Életem legvadabb éjszakája volt. Nem szeretnéd valamikor megismételni? Mondjuk ma este ugyan itt?
A rövid szöveget látva elmosolyodtam. Annyira tudtam, hogy nem fog békén hagyni. Bár az igazat megvallva, a múlt éjszaka bennem is mély nyomott hagyott. Ahogy vissza gondolok arra, kezei merre kalandoztak és érintései milyen lágyak voltak az általa diktált heves tempóval szemben, az ölem egyből reagál az emlékképekre, és vágykozva lüktetni kezd. Fenébe! Este indul a gépünk, úgyhogy sajnos egy gyors menet sem férne bele.
Elmentem a számát, majd csalódottan pötyögöm be a választ.
Én: Sajnos nem lehet, 7-kor indul a gépem. Szívesen megismételném, de azt hiszem ez nem teljesíthető.
Shawn: Ezt sajnálattal hallom. Hova mész?
Pár pillanatig gondolkodok azon hogy megmondjam-e az igazat, de végül a féligazság mellett döntök. Mindig az aranyközépút a legjobb.
Én: Japánba. Üzleti út.
A válasz meglepő módon pillanatok alatt megérkezik.
Shawn: Na ne szivass! Komolyan Japánba mész?
Értetlenül nézek a képernyőre, de a következő üzenet láttán elkerekedik a szemem.
Shawn: Én is oda megyek, holnap reggel indulok.
Még mindig sokkos állapontban írom a választ.
Én: Erre mégis mennyi esély volt? Nem sok.
Én: Na és te? Milyen okból mész olyan messzire?
Komolyan kíváncsi lettem, egy ilyen srác miért akarna Magyarországból egyenesen Japánba menni.
Shawn: Summer Sonic fesztivál
A válaszát látva felnevetek. Jane érdeklődve néz felém úgyhogy úgy döntök, jobb ha befogom, még mielőtt elkezd kérdezgetni.
Én: Te ilyen "Menjünk el az összes létező fesztiválra" srác vagy?
Shawn: Hát, mondhatjuk így is.
Én: De miért pont Japán? Biztos vagyok benne, hogy közelebb is vannak fesztiválok.
Shawn: Az lehet, de én csak a nagyobbakra megyek. Azok mindig sokkal izgalmasabbak.
És veszélyesebbek. - teszem hozzá magamban.
Shawn: Akkor benne vagy az ismétlésben? Holnap este?
Én: Jó lenne, de holnap este üzleti vacsorán leszek. Valószínűleg sokáig fog tartani.
Gondolatban vállon veregetem magam. Ez egy hihető kifogás, ráadásul nagyon feltűnő lenne, ha már első este lelépnék a szállásról, és Jane tuti gyanakodni kezdene.
Shawn: Oh, nem baj. Holnap után? Tényleg, meddig maradsz?
Elmosolyodok. Irtó aranyos, ahogy próbálkozik!
Én: Nem adod fel, igaz?
Shawn: Nem, az nincs a véremben.
Én: He?
Shawn: Semmi, egy dalszövegből idéztem.
Én: Ja, oké. Egyébként 19-én indul vissza a gépünk, és igen, jó a holnap után. Benne vagyok az ismétlésben.
Mosolyogva várok a válaszra, ami nem sokkal később meg is érkezik.
Shawn: És mit szólnál előtte egy vacsorához? Kipróbálhatnánk a japán ínyencségeget!
A japán kaják gondolatára összefut a nyál a számban. Még sosem ettem semilyen japán cuccot, még sushi-t sem, pedig nagyon szerettem volna. Ne kövezzetek meg, de erre az ajánlatra nem tudtam nemet mondani.
Én: Jól hangzik. De csak akkor, ha nem randi.
Még régebben megtanultam, hogy a randiig sosem szabad eljutni. Ha katona vagy, nem kötődhetsz az emberekhez, mert hatalmas csalódás, ha elveszíted őket. Ezért csak két biztos pont van: A család, és Jane.
Shawn: Annak hívjuk, aminek akarod. Ha nem szeretnél randit, lehet randevú is.
Én: Shawn!
Shawn: Jól van, nyugi tigris. Akkor nem randi, oké? Csak elmegyünk vacsorázni, mint két ismerős. Megfelel?
Elmosolyodok. Valahogy érzem, hogy most önelégülten vigyorog tudva, hogy ezt úgysem fogom visszautasítani.
Én: Meg. Ja és Shawn...
Shawn: Igen?
Én: Hagyd abba!
Shawn: ???
Shawn: Mi hagyjak abba?
Én: A győztes vigyorgást, ami valószínűleg most ráfagyott az arcodra. Gyönyörű a mosolyod, de tartogasd máskorra!
Shawn: Szerinted gyönyörű a mosolyom?
Felnevetek.
Én: Látom megfogtad a lényget.
Shawn: Ez igenis nagyon lényeges dolog. Most gondolj bele, milyen lenne, ha mindig így mosolyognék:
Először nem értem mire gondol, de a képet meglátva egyszerűen rámtör a röhögő görcs, képtelen vagyok abba hagyni a nevetést.
Én: Jézusom, szerintem lemondom a randit!
Shawn: Szóval mégiscsak randizunk?
Én: Most mondtam, hogy nem.
Én: Mi? Ja, nem! Amúgy sem randi lett volna. Az autokorrect kijavította a kajálást randira.
Shawn: Ez eddig a legbénább kifogás, amit valaha hallottam.
Én: Ahj, fogd be. Tekintsünk el ettől a kis "nyelvbotlástól".
Shawn: A nyelved rábotolhatna (?) a farkamra. Csak úgy egészen véletlenül.
Tátott szájjal meredek a képernyőre. Most komoly?
Én: Shawn, ne legyél már ennyire férfi!
Shawn: Most azt kéred tőlem, hogy ne legyek férfi? Pedig tegnap éjjel még egészen más véleményed volt a férfiasságomat illetően.
Én: Jesszusom, te hülye vagy.
Én: Nem azt kértem hogy ne legyél férfi, hanem hogy ne legyél ennyire kanos állat. A kanosságod tartogasd későbbre!
Shawn: Meglesz, bébi! A jogarom készen vár rád!
Én: Szerintem jobb lesz, ha ezt a beszélgetést egyszerűen kitörlöm az emlékezetemből.
Shawn: Nyugi, tudod hogy csak hülyülök! Nem kell mindent halál komolyan venni, szivi!
Ohh hidd el Shawn, a halál ennél sokkal rosszabb.
Shawn: Most viszont mennem kell, majd később beszélünk!
Shawn: Ne felejtsd el a nem randi randit. Öltözz csinosan, mert kinéztem egy jó éttermet. A neten 4,7 csillaggal díjazták, szóval nem lehet annyira rossz.
Halkan felnevetek. Ez rohadt aranyos! Alig 10 perce kérdezte meg, de már most a helyszínt keresi.
Én: Rendben, és nem randi.
Shawn: Jó, akkor készülj fel a nem randira, nekem tök mindegy minek hívod.
Shawn: Most viszont tényleg lépnem kell, Andrew hív. Szia Pihe!
Én: Szia!
Bár fogalmam sincs ki az az Andrew, most nem is annyira érdekel. Búcsúzás képpen még küldött egy képet amit egyből beállítottam háttérképnek. Nem tudom miért tettem, szinte tudat alatt cselekedtem. Csak el ne felejtsem visszaváltoztatni a nemrandi randi előtt, mert kínos lenne ha meglátná...
Ha tetszett a rész, kérlek nyomj egy vote-ot, és pötyögj le pár szót kommentbe. ❤ Neked csak két perc, nekem viszont rengeteget számít minden egyes dolog. Lehet akár pozitívum, akár negatívum, bármi jöhet. Remélem nem csalódtatok, de ha mégis, azt is nyugodtan írjátok le ❤😇😂 Szeretném megköszönni, hogy az első 2 részre összegyűlt a 100 megtekintés, és ha erre a 4-re meglesz a 200, publikálom a harmadik "könyvem" prológusát, 'QUEEN' címmel. További szép napot mindenkinek. Luv ya!❤💕
2019. Jan. 10.