- Jimin!
- Hmm? - hallatta Jimin.
- Nem vagy dagadt! Te tökéletes vagy számomra megértetted?
- Igen. - majd Jungkook megpuszilta Jimin homlokát.
Jimin POV
Imádtam Jungkooknak ezt az aranyos énét. A pillangók csak úgy csakpkodnak a hasamban ahányszor csak megérint,vagy rámnéz vagy rámmosolyog. Imádom.
Reggelizésünket a telefonom csörgése zavarta fel. A kijelzőn az Apa név díszelgett,ekkor még fogalmam sem volt arról,hogy azonnal vége lesz ennek a meghitt pillanatnak. Habozás nélkül húztam jobbra a telefonon lévő fogadás ikont.
- Haló. - szóltam bele.
- Jimin.. - hallottam reszkető hangját.
- Valami baj van? - raktam le a villát a kezemből.
- Jimin.. - majd zokogott a telefonba.
- APA MI TÖRTÉNT? - kiabáltam.
- Anyád egy terrortámadás része lett. És meglőtték..
- Mi? - emeltem szám elé a kezem,és szemeim már könnybe lábadtak.
- Anyád meghalt.. - mondta apa halkan azt a két szót amit soha nem akartam hallani.
- Az nem lehet... - folyt le az első könnycsepp az arcomról. - Az lehetetlen... - kezdtem el zokogni. Jungkook azonnal közelebb jött és oldalról átölelt.
- Kedden temetés. Holnap gyere el. - mondta apa,majd bontotta a hívást.
- Mi történt? - kérdezte Jungkook.
- Anya meghalt.. - kezdtem mégjobban zokogni.
- Kincsem.. - majd szorosan magához húzott. - Minden rendben lesz..
- Jungkook..én ezt nem fogom bírni.
- Kibírod! Erős vagy! - húzott még jobban magához,én pedig még jobban zokogni kezdtem. Hihetetlenül nagy fájdalmat éreztem és ürességet. Hiába ott volt mellettem Kook minden olyan távolinak tűnt. Mindent olyan távolinak éreztem. Mintha egyedül lennék a fájdalom csapdájában ,és csak engem emésztene fel. Folyamatosan csak anyán kattogott az eszem,és a rengeteg emlékünkön.
Éjszaka sem tudtam aludni. Inkább kimentem a konyhába,hogy ne ébresszem fel Jungkookot. Csak ültem a teám felett és néztem a semmibe üres tekintettel,és próbáltam felfogni vagy csak megemészteni a fájdalmat,de hihetetlen nehéz volt. Egyszerűen nem tudtam elfogadni,de a lelkem mélyén nem is akartam. Azt kívántam ez bárcsak egy rémálom lenne és felébrednék belőle,de nem ez nem az volt.
Reggel
Én még mindig az asztalnál ültem hatalmas karikákkal a szemem alatt. Jungkook kócosan jött ki a hálószobából.
- Te meg?
- Nem tudtam aludni..
- Mégis mióta ülsz itt?
- Nemrég. Úgy hat órája.
- Jimin te normális vagy? - jött mellém,majd megölelt. - Nem bírnám ki ha bármi bajod lenne,ne csináld ezt.
- Mikor indulunk? - vetettem fel az első kérdést ami eszembe jutott.
- Amikor akarsz. - mondta.
- Most akarok. Minnél hamarabb ott szeretnék lenni.
- Legalább hadd reggelizzek.
- Addig rendbe hozom magam. - feleltem majd felálltam de nem ment olyan könnyen. Jó párszor megingottam Jungkook pedig folyamatosan utánam kapott.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Igen
- Nem kéne egy kicsit később indulnunk? Pihenj egy kicsit.
- Jungkook..minnél hamarabb ott akarok lenni.
- Oké - sóhajtott. - De te is egyél valamit.
- Majd útközben megeszek egy szendvicset.
- JIMIN! - kiabált én pedig megrémültem.
- Kook?!
- Már ezerszer elmondtam neked,hogy nem tűröm ha bajod esik - lágyult el hangja - , és szeretném ha tennél is azért,hogy ne essen bajod. - jött oda hozzám és megfogta két kezem. - Tudod mennyire szeretlek nem?
- Uhum. - hümmögtem és bólintottam egyet.
- Akkor kérlek ne csináld ezt velem..
- Oké.. - sóhajtottam.
- Megígéred? - mutatta fel kisujját.
- Meg! - akasztottam az én pici ujjam az övébe és mosolyogtam. Hihetetlen mi? Még egy olyan napon is mosolyt tud csalni az arcomra,amikor össze vagyok törve. - Én is szeretlek! - csókoltam meg.
Úristen annyira sajnálom ez a rengeteg késést,de hát csak nem jött az ihlet. De mostantól ígérem gyakrabban lesznek részek! <3