A nevem Nastya Petrova és ez az én történetem.
*Visszaemlékezés*
A szüleimmel hazafelé tartottunk a nagyi születésnapjáról,késő este volt már,minden sötétbe burkolózott.Az ablakon bámultam kifelé és néztem a mellettünk elsuhanó tájat.A szél süvített,sejteni lehetett,hogy vihar közeleg,a fák lombja vészjóslóan zörgött.A szüleim éppen röhögtek valamin,amikor egy fülsüketítő durranást hallottunk,összerezzentem és jéghideg borzongás futott végig a gerincemen,mintha megérteztem volna mi fog történni.Apa azonnal megállította az autót,hatalmas fékcsikorgás közepette,az autó utasterét égett gumiszag töltötte meg,ami már szinte émelyítő volt,de sajnos most kisebb gondunk is nagyobb volt ennél. Farkasszemet néztünk az úton nem messze tőlünk álló fekete maszkos férfival,aki az imént elsütötte a fegyvert ,ami a feltartott kezében pihent.Iszonyatosan remegtem nem tudtam normálisan még levegőt sem venni annyira megbénított a félelem,a szüleimre néztem,akik maguk sem tudták,hogy mit kezdjenek az előttünk álló éjfekete ruhás emberrel,aki valószínűleg meg fog gyilkolni bennünket.
-Martha-szólt apa anyának-minden áron meg kell védened Nastyát-mondja ,de szemét le sem veszi a pasasról,aki mindeközben elindul felénk,még a mozgásán is látni,hogy eszelős,lassan lépked,csakhogy még jobban hatalmába kerítsen minket a félelem.Anya bólint egyet,hogy megértette apa neki intézett kérését,de abban a pillanatban a fegyver megint elsül,majd édesanyám szőke feje élettelenül előrebicsaklik. Keserves zokogásban török ki és még jobban összekuporodom a hátsó ülésen,csak arra tudok gondolni,hogy ez biztos csak egy rémálom és mindjárt felébredek belőle.A fülemre szorítom a kezem és próbálom nyugtatni magam,lélegezz ,semmi baj nincs mindjárt felébredsz és anya ott fog mosolyogni rád az ágyad szélén ülve mint minden reggel.
-Kislányom!Ne bízz senkiben és légy nagyon erős!Szeretlek kicsim!-hallom tompán apa hangját.
Majd hirtelen csönd lesz,iszonyatosan hányingerem van,a szívem dübörög a mellkasomban és úgy érzem mindjárt elájulok.Hallok egy tompa puffanást ,majd nagy robajjal kiszakad a vezető felöli ajtó a helyéről,a gyilkos megfogja apa nyakát és annál fogva kiemeli a kocsiból.
-Fuss-nyögi erőtlenül én pedig mintha áramütés ért volna azonnal kipattanok az autóból és futok amerre a lábam visz.Vak sötét van,semmit nem látok,de még akkor sem állok meg,amikor az agyam azt diktálja,hogy elég lesz már biztonságos távolságban vagyok.Meg akarok menekülni, hajt az élni akarás jó messzire a szüleim holttestétől,a meggyilkolásuk helyszínétől.
Majd már teljesen kifulladva és átfagyva megállok és lekuporodom egy fa tövébe,megállhatatlanul folynak a könnyek a kipirosodott szememből,de még véletlenül se kezdem el hangosabban venni a levegőt,vagy szipogni,mert rettegek attól,hogy nem futottam elég messze attól az embertől és,hogy most én következem.Még kisebbre összehúzom magam és fülelek,eltelik pár perc mire meg merek fordulni annyira,hogy kinézhessek a fa mögül. Az eddig visszafojtott levegőt szép lassan kifújom és már elfog egyfajta megnyugvás,hogy senki nem jött utánam,de amikor visszafordulok felsikoltok.Ott áll fölém tornyosulva vértől csöpögő kézzel a szüleim gyilkosa,végig fut az agyamon,hogy már úgysincs veszíteni valóm ezért,az üss vagy fuss reakcióm életbe lép és én az üss részt választom.Gyorsan felugrom,lábaim alig tartanak meg,de kűzdök,összeszorított fogakkal nézek bele egyenesen a férfi szemébe és várom,hogy végre velem is végezzen.A szüleimmel akarok végre lenni és sajnos erős a gyanúm, hogy ez nem egy álom,különben már felébredtem volna ,úgyhogy most erősen reménykedni kezdek,hogy tényleg hihetek a papának és van menny ahova múlt évben felment a nyuszim és ma a szüleim,akiket most én fogok követni.A férfi mozdítja a kezét én pedig még feljebb emelem a fejem,haljunk meg méltósággal én azt vallottam abban a pillanatban
*Visszaemlékezés vége*
Ám sajnos nem az történt,amire számítottam,a bérgyilkos máshogy döntött. Nem ölt meg engem,látta és tapasztalta a mozdulataimban,hogy igen erős élet ösztönöm van,ezért inkább elkábított és elvitt a közeli Hydra bázisra.
Mindekkor 13 éves voltam,miután felébredtem,tudatosult bennem,hogy elraboltak és fogalmam sincs,hogy hol vagyok és mit akarnak tőlem.Teljesen meg voltam rémülve, ami végül is érthető hiszen az embernek ennyi idősen nem az az álma,hogy egy koszos,dohos szobában ébredjen fel az isten tudja hol azzal a tudattal,hogy a szülei halottak ő pedig még mindig él.Apám szavait ismételgettem magamban "Ne bízz senkiben és légy erős!",ez tartott életben,amikor végre egy örökké valóságnak tűnő idő után belépett hozzám és elmagyarázta miért vagyok itt. "Egy Birodalmat akarunk építeni és ti lesztek az alapkövei!" hangzanak még mindig a fülemben a szavai,amiket aznap mondott nekem.
Mint később kiderült nem csak én jártam úgy ahogy,vagy egy tucat gyerek volt még rajtam kívül azon a helyen.Az elején még elviselhető volt a bezártság,akkor még rendesen bántak velünk. Az első egy-két hétben még csak felmérték a fizikai képességeinket és az akaraterőnket és utána szabadult el maga a pokol. Sejthettük volna,hogy ez lesz,hiszen egy katonai bázisra nem azért hozzák a gyerekeket,hogy játszanak velük.Ki akartak képezni minket,vért és verejtéket akartak látni,azt akarták,hogy kűzdjünk meg a helyünkért,kűzdjünk meg az életünkért.Így történt az,hogy 16 éves korunkra abból az egy tucat gyerekből már csak négyen maradtunk meg,a többiek mind elhullottak út közben. A kiképzőtisztjeink azt vallották,hogy minél jobban fáj annál jobb és ezt nem sokan bírták sem fizikailag,sem szellemileg,volt,aki a kiképzés legelső hetében adta fel.Ő volt az elrettentő példa mindannyiónk számára,mert a Hydránál nincs olyan,hogy feladod, akkor világosan a tudtunkra adták,hogy aki puhány az ,meghal. Volt olyan,aki megbolondult a szellemileg ránk nehezedő nyomástól,nem bírta feldolgozni az egyedüllétet,az elzártságot,pedig az volt a kulcs a túléléshez.Sokkal rosszabb volt,ha egy társaddal zártak össze és azt várták el tőletek,hogy öljétek meg a másikat.Én az egyedüllétet sokkal jobban szerettem,tudtam gondolkodni,pihenni,ami azért ritkaságnak számított már akkor is.
Rengeteg különböző gyakorlaton mentünk keresztül,aminek következtében sajnos sokkal jobbak és sokkal embertelenebbek lettünk,nehéz az,amikor már a teljesítőképességed határán vagy,és döntened kell,hogy feladod és meghalsz vagy kűzdesz és talán akkor dobod fel a talpad,amikor már majdnem véghezviszed a tőled elvártakat.Pontosan ez történt velem 17 évesen,amikor egy brit tudóst kellett kiiktatnom,semmi alvás nélkül küldtek rá engem arra a szerencsétlen nőre,akinek két kisgyereke volt.Meg kellett találnom,át kellett úsznom érte egy kibaszott tavat -15 fokban és még meg is kellett ölnöm úgy,hogy szinte már semmit nem láttam a fáradtságtól és kimerültségtől.De végrehajtottam a parancsot likvidáltam őt a férje és a gyerekei szeme láttára,mert azt akarták tőlem a felettem levők.
Eleinte katasztrofálisan nehéz volt feldolgozni a sok halálesetet,ami nap mint nap ért,de szépen lassan belefásultam a sok gyilkolásba és már nem éreztem sem megbánást,sem pedig bűntudatot.Mindezt úgy fogtam fel mintha a munkám lenne,más embernek is van munkája,nekem ez az,amikor erre gondoltam sokkal emberibbnek éreztem magam és kevésbé egy szörnynek,ami valóban voltam.
Az elrablásom napjától kezdve mindenre máshogy kellett néznem,teljesen átértékelődött bennem minden és az első helyen már nem a család állt,nem is a szeretet,hanem a túlélés, később ez az élni akarás visszacsúszott a második helyre,majd a harmadikra és még lejjebb, Fontosabb célok vették át a helyét mint például a parancs tökéletes teljesítése vagy az érzelmek teljes elrejtése.
Mindenhol tökéletesen teljesítettem,de belül teljesen ripityára voltam törve,egyszerűen nem tudtam feldolgozni,hogy egyre többet és többet akarnak tőlünk,a lehetetlent kétszer,és ha nem fejlődtél tettek róla,hogy tudd nekik ez nem tetszik.Volt olyan,hogy,napokon keresztül nem tudtam aludni és ez nem azért volt,mert nem engedtek,volt olyan is,de amikor engedtek akkor viszont nem tudtam.És sajnos nem csak nálam jelentkezett ez a probléma,hanem a társaimnál is, az alvás hiány addig elfogadható volt,amíg az meg nem látszott a teljesítményünkön,aztán amikor már alig álltunk a lábunkon egy-egy küldetésnél a fejeseknek elege lett belőle. Elkezdtek fejleszteni számunkra egy különleges löttyöt,nem volt tökéletes ezt mindenki tudta,de beleegyeztünk a kísérletbe annak reményében,hogy hátha enyhíteni tud az átélt kínokon,és tényleg segített.Egy ideig óráig az a lötty valóban használt,felpörgetett,de szörnyű mellékhatásai voltak,a testünk tökéletesen működött,amíg magunkba döntöttük,volt hogy egy hétig nem is aludtunk,de az agyunkat teljesen kikészítette.Emlékszem hallucinációim volt és mindig egyre rosszabbak,nem tudtam racionálisan gondolkodni,teljesen begolyóztunk tőle,úgyhogy amint ezek a viselkedésformák kiütköztek már le is állítottak minket a szerről.Viszont így a probléma még mindig nem volt megoldva.Ezért egy akkoriban igen hatásos kezelésbe kezdtek bele nálunk,megkínoztak minket,de minden lehetséges módon,addig azt mondtam,hogy már átéltem a kínok kínját,de a nagyja még csak akkor jött. A fizikai és a szellemi fájdalom akkor majdnem összeroppantott,de nem adtam fel és harcoltam tovább azzal nyugtattam magam a falhoz láncolva töltött óráimban,hogy ennél már volt rosszabb és nem kell sokáig kibírnom már ezt csak még egy kicsit.Muszáj volt erősnek lennem,mert nem volt más választásom. Füleimben hallom még most is az elmebeteg kiképzőtisztek szónoklatait,amit minden egyes alkalommal elmondtak a korbácsolások,fojtogatások és sokkterápiák közben,"Emberként megszűntél létezni,egy nagyobb és összetettebb szerkezet része vagy,ha nem vagy elég jó lecserélünk.". Mindezek után már mindenre fel voltunk készülve,nem jöhetett olyan küldetés,vallatás amelyet ne bírtunk volna ki.Megacélozódtunk kívül,belül,mert csak úgy élhettük túl az élet még ránk váró megpróbáltatásait.
Tökéletes,megállíthatatlan,parancsra ugró vérebet csináltak belőlünk,akik csak úgy szomjazzák a vért és az öldöklést.Mindenki elégedett volt a triónk lenyűgöző teljesítményével,és valljuk be mindhárman keményen megdolgoztunk az általunk elfoglalt helyért.19 évesen imádtam a kiképzőpályán olyan hibátlanul végigmenni,hogy mindenkinek le volt esve az álla,imádtam nézni,ahogyan a kínzásra behozott emberek csak úgy szenvednek a kezem alatt és imádtam nézni,ahogy a fejesek bólogatva,elismerően nézték azt,amit a programuk létrehozott,egy jéghideg,érzéketlen,gyilkológépet.
Aztán se szó,se beszéd szétszakították a kiképző programot,amiben szinte felnevelkedtünk. Mivel a három legfejlettebb katona veszélyes volt a szervezetre,vagyis annak létezésére nézve mindenkit szó szerint kiírtottak,akinek még csak fogalma is volt arról,hogy létezünk egyáltalán. Azon az estén,az evakuálás estéjén láttam utoljára a testvéreimnek tartott két férfit, mindannyiónkat külön helyre szállítottak annak érdekében,hogy még csak véletlenül se lehessen összekötni a szálakat,vagy esetleg visszavezetni őket a Hydra fejeseire.Mindenki új személyazonosságot,azonosítót,csapatot kapott és így senkinek nem tűnt fel a turpisság a 9 halott és a 3 élő gyerek kiléte körül.Meg amúgy is kit akarok álltatni,senkinek se tűnt volna fel ,mivel minden egyes elrabolt gyereknél minden szálat az utolsó centiig elvarrtak,úgyhogy senki még csak emlékezni sem emlékezett,hogy léteztünk egyáltalán.
Az új otthonom iszonyatosan messze volt attól,ahol addig tartottak,sokkal hidegebb,nyirkosabb volt a levegő,a körülmények viszont felülmúlták a dohos pincét,amit a szobámnak tudtam be.Szibériában legalább nem a földön kellett aludnom,hanem kaptam egy saját ágyat,igaz,hogy kicsit már meg volt viselve,de hát tudjátok aki a kicsit nem becsüli,az a nagyot nem érdemli vagy valami ilyesmi. Az első éles küldetésem egyedül fantasztikusan sikerült büszke is voltam magamra,aztán ismét jött a krach.A csapatomon rajta ütöttek egy túl simának ígérkező akció során ,hátbatámadtak és megsérültem,a jobb karom egy a kezemben felrobbanó kézigránát miatt teljesen leszakadt.Biztos voltam benne,hogy meghalok,de az orvosainknak hála megmentették az életem és egy igen hosszú beavatkozás során acél kezet kaptam. Mint minden akkoriban ez is csak egy kísérleti beavatkozás volt,de sikerült nekik és ez volt a lényeg,beletelt egy kis időbe mire megszoktam,hogy a jobb kezem sokkal erősebb mint eddig volt,nem éreztem vele semmit és ez volt a legrettenetesebb része az egésznek.Puszta kézzel olyan dolgokra voltam képes,amikről addig még csak álmodni sem mertem,ennek köszönhetően még veszélyesebb és kegyetlenebb lettem.
Ahogy teltek az évek egyre rutinosabb lettem,de sajnos nem voltam elég egyedül,ezért a Hydra újra elindította a behozásomkor elkezdett programot és toborozni kezdett. Mintegy 20 embert szedtek össze,akik önként vállalkoztak az elképzelhetetlen kínokra csak a dicsőség miatt,hiszen tudták ha végig csinálják az egész herce-hurcát olyanok lehetnek mint én,ami azért elég hízelgő volt.Egy feladatom volt akkor,amikor megérkeztek a bázisra az újoncok,kiképezni és minél előbb csatarendbe állítani a zöldfülűeket,de ez a művelet nem ment olyan gyorsan mint ahogy azt várták.Odafenn nem számították bele,hogy az új generáció nem gyerekkorától számítva vett részt a programban,mint én vagy rajtam kívül egy páran,hanem már a húszas éveikben jártak,ennek köszönhetően sokkal több ideig tartott betörni és átformálni őket a nekünk tetsző formára. Rengeteget hajtottam érte,hogy elérjék a szintet,amit meg kellett ütniük,de mint ahogy azt sejteni lehetett nem mindenki élte túl,volt aki belehalt a sok megpróbáltatásba,ők voltak a gyengék,akik nem voltak elég jók. A program második fázisának befejezténél összesen öt tökéletesen engedelmes és vérszomjas katonája lett a télnek,akik az én kezem alól kerültek ki.Az elit osztag,ahogy neveztek minket ölt,pusztított,beépült és világokat döntött romba ha kellett.
Aztán én szépen lassan elkezdtem kikerülni a körből,már csak akkor mentem küldetésre,ha lehetetlennek tartották a feladatot.A színfalak mögül felügyeltem,hiszen kiképeztem egy egész kis hadsereget,akik akkor ugrottak ha füttyentettem.Nekem teljesen jó volt,hogy háttérbe szorultam, pihenhettem végre,nem rám koncentráltak,nem tőlem várták el a maximumnak a négyszeresét,hanem a katonáimtól.Mindennek a kényelemnek az vetett véget,hogy észre vették nem öregedtem egy percet sem,igaz kicsit furcsa volt még nekem is,hogy nem kezdtem el ráncosodni,de betudtam a fizikumomnak,aztán amikor minderre rámutattak és jobban elkezdtem figyelni magamra,valóban még mindig úgy néztem ki mint valami húsz éves,amikor már a negyvenes éveimet tapostam.A Hydra egyből kapott az alkalmon azonnal elkezdték a vizsgálatomat,mindenki a fiatal koromban beadott szérumra gyanakodott,csakhogy a 2 társam akiktől annak idején szintén beadták ugyanazt a koncentrátumot már rég halott volt.De a tudósok csakazért is ezen a nyomon nem elindulva laboratóriumban élő kísérleti patkányt csináltak belőlem.A szenvedéseimnek akkor lett vége amikor behozták őt, a félig halott,kéz nélküli,szakadékban talált pasast,Jamest.Az első napokban nála érdekesebb csoda nem volt a bázison,aztán szépen lassan elült az érdeklődés és minden ment a régi kerékvágásban,csakhogy kellett neki egy kiképzőtiszt,aki persze nem lehetett akárki mivel úgy gondolták,pontosabban tervezték,hogy ő is egy lesz az aranytojó tyúkok,a tél katonái közül.A választás persze a legjobbra,rám esett,felneveltem már egy generációt és úgy gondolták a fejesek,hogy mindez most is sikerülni fog,hiszen még mindig fiatal és erős vagyok,csak ott fent valaki máshogy tervezte.
Az elején még ugyanolyan keményen bántam vele hiszen itt nincs kivételezés,de amikor végre szót értettem vele és elkezdtünk beszélgetni rájöttem,hogy ugyan abban a cipőben jár mint én,tőle is elvették az életét,az ő keze helyén is egy fémdarab van akárcsak az enyémen.Szépen lassan közelebb kerültünk egymáshoz,átéreztük azt,amit a másik és sajnos vagy nem elkezdtem talán életemben először kötődni valakihez.Sokáig tartott megszoknom,hogy végre van valaki mellettem,akiben ha megbízni teljesen nem is tudok legalább támaszkodhatok rá.Aztán ahogy az mindig is lenni szokott a csöndes időszak után jött a hatalmas káosz,a Hydra nem nézte jó szemmel a férfi felé való közeledésemet túl értékesnek tartottak ahhoz,hogy tovább puhítson egy újonc,rájöttek hogyha James közelében vagyok a tökéletes katona a múlté és előbújik az összetört kislány,aki legbelül vagyok.A kiképzését átadták másnak engem pedig kitöröltek, az eljárás már jól ismert volt a szervezeten belül,de sokan azt vallották,hogyha nem csinálsz semmi ostobaságot nem kerülhetsz a szerkezet közelébe sem,nahát az én legnagyobb baklövésem amit elkövettem az életben,hogy engedtem az érzelmeimnek és ez egy megbocsájthatatlan véteknek számított mindenki szemében.Mindennek következtében kilúgozták az agyam,annyira emlékszem,hogy hatalmas volt a fájdalom szinte égetett belülről,aztán mintha csak elzárták volna a csapot csönd lett és sötét az agyamban,a gondolataim már nem röpködtek a fejemben csak üresség volt mindenhol.A szeretet és a bizalom helyét átvette a mérhetetlen gyilkolásvágy és végre újra egésznek éreztem magam,túl sokáig volt bezárva,leláncolva a gyilkos a lelkem mélyén és most eltépve béklyóit kiszabadult és elhatalmasodtak rajta a belévert ösztönök. Az újraindításom estéjén lemészároltam a fél bázist csakazért,mert nem engedték,hogy elmenjek és kiélhessem magam,az elmémen vastag fekete ködfelhő ült és nem gondolkoztam racionálisan,végülis maguk keresték a bajt én figyelmeztettem őket minden egyes alkalommal,hogy öldöklés lesz annak a vége ha kiengedik a szellemet a palackból.Én nem tudtam és nem is akartam kontrollálni magam,valamint a belém vésett programot,a körülöttem levők pedig már tehetetlenek voltak,amikor megindultam.Végül jégre tettek,jobbnak látták hogyha nyugalmi állapotban vagyok amíg nincs szükség rám...
Sziasztok!Eltelt már egy kis idő mióta kiraktam ezt a részt és ennyi év után visszaolvasva már nem tűnt olyan jónak mint amilyen akkor volt,ezért úgy döntöttem újra írom ezt a fejezetet,ahogyan az egész történetet.A lényeg nem fog változni csak a megfogalmazás és talán néhány részletet hozzáírok még,valamint ahogy most látom nagyon rövidek a részek és ezen is igyekszem javítani majd.Kommenteljetek légyszi,hogy érdemes e újraírnom a történetet és,hogy jobb lett e a sztori mondanivalója vagy úgy amúgy az egész.Addig is BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!