L O G A N
I know I could lie but I'm telling the truth
Wherever I go there's a shadow of you
I know I could try looking for something new
But wherever I go, I'll be looking for you
Some people lie but they're looking for magic
Others are quietly going insane
I feel alive when I'm close to the madness
No easy love could ever make me feel the same
I know I could lie, but I won't lie to you
Wherever I go, you're the ghost in the room
I don't even try looking for something new
Cause wherever I go, I'll be looking for you
Some people try but they can't find the magic
Others get down on their knees and they pray
I come alive when I'm close to the madness
No easy love could ever make me feel the same
Make me feel the same
Make me feel the same, same, same
I know I could lie but I'm telling the truth
Wherever I go there's a shadow of you
I know I could try looking for something new
But wherever I go, I'll be looking for you
Wherever I go, I'll be looking for you, you
Some people pray to their God for some magic
Cause no easy love could ever make them feel the same
No easy love could ever make me feel the same
Make me feel the same, same, same
I know I could lie but I'm telling the truth
Wherever I go there's a shadow of you
I know I could try looking for something new
But wherever I go, I'll be looking for you
You think it's a lie when I'm telling the truth
Wherever I go, I'll be looking for you
Wherever I go, I'll be looking for you
Looking for you, looking for you
One Republic - Wherever I go*
N I N A
- Az órarended is nálam van, de gondolom, az ráér - vigyorogtam rá, amikor már felfelé lépkedtünk a bejárati ajtóhoz. Egy teljesen átlagos sárga ház volt, egyedül azzal tűnt ki a többi közül, hogy Logan autója parkolt előtte.
- Az is nálad van? - kérdezte összezavarodott arckifejezéssel Logan, a nálad szónál megnyomva a hangsúlyt, miközben kinyitotta előttem az ajtót és előre engedett.
- Aha, Mrs Blake adta oda nekem, mert van egy csomó közös óránk - vontam vállat vidáman, és majd' kicsattantam az örömtől, amikor Logan udvariasan lehámozta rólam a kabátom. Ez a srác aztán tudja, mikor kell egy lányt fel- és leöltöztetni...
- Értem. Ráér - mosolyodott el.
A rövid folyosó a konyhába vezetett, ahol Ryan és egy számomra ismeretlen fiú beszélgetett jókedvűen, az asztalnál üldögélve, kávéval maguk előtt.
- Nina, ő Erik, egy suliba jártunk - mutatott az ismeretlen srácra, aki azonnal felpattant, de ahelyett, hogy a kezét nyújtotta volna, hevesen megölelt. Még nálam is alacsonyabb volt egy kicsit, és a sérülései nagyon hasonlítottak Loganéhez. - És Erik, ő Nina - intett most felém, amikor Erik elengedett.
- Akiről már sokat hallottam - tette hozzá Erik, mire elvigyorodtam és Logan felé fordultam. Elvörösödött!
- Kösz, haver - csapott a nyakára Logan, mire Erik huncutul rám kacsintott.
- Ezt jelenti, hogy egy suliba jártunk. Legjobb haverok vagyunk - magyarázta Erik, és most ő csapott Logan vállára.
- Örülök, hogy megismerhetlek - bólintottam nevetve. Egyetlen gondolat zavart: amikor koriztunk, Logan azt mondta, hogy nem nagyon voltak sehol barátai. Vajon mi másban hazudott még?
- Éhesek vagytok? Rendelhetek valamit - ajánlotta fel Erik készségesen.
- Éhen halok - bólintott Ryan. Igazán otthon érezhette magát, teljesen ellazultnak tűnt, ahogy ott ült a hatalmas ebédlőasztalnál. Egyik kezében a telefonját tartotta, amiből arra gyanakodtam, hogy játszik. Hiába írogatott volna bárkinek, a suliban senki nem nézi a telefonját.
- Én is tudnék enni - csatlakozott Logan, és ő is leült a hatszemélyes asztalhoz.
- Nekem nincs túl sok étvágyam - húztam el a számat.
- Reggel óta nem evett - rázta meg a fejét Ryan a két fiú felé fordulva.
- Enni fog - biccentett egyetértően Erik, majd felnyitotta a laptopot, ami már ott hevert az asztalon.
- Merre van a mosdó? - érdeklődtem morcosan. Nem szeretem, ha a jelenlétemben úgy beszélnek rólam, mintha ott sem lennék.
- A folyosón, ha megfordulsz, a jobb oldalon, a lépcső alatt. A második ajtó - magyarázta Logan, és visszahanyatlott a helyére, amikor megtaláltam a jó kilincset.
Nagyon kellett már ez a kis szünet, hogy lesimítsam a hajam, megmossam az arcom, és lenyugodjak. Átgondoltam, hogy volt mögöttem négy és fél óra út és visszafelé is várt rám ugyanennyi. Kisebb motivációs beszéd ment le a fejemben. Egyszer már megcsináltad, menni fog visszafelé is. Büszke vagyok rád. Elmosolyodtam, újra copfba fogtam a hajam és közben kiléptem a mosdóból. Így sétáltam be hozzájuk a konyhába.
- Pizzát rendeltünk, egy óra múlva hozzák - közölte Erik hátradőlve.
- Oké - vontam vállat.
- Hogy mentek haza? - tudakolta a srác.
- Én vezetek - jelentette ki Logan, mire mindannyian összeráncolt szemöldökkel néztünk rá.
- Ahogy én is - mondtam ki a nyilvánvalót elcsukló hangon.
- Nem elég nektek, hogy ott leszek a suliban hétfőn? Én vezetem vissza Ryan kocsiját és még a hétvégén visszajövök a sajátomért - magyarázott Logan.
- Hogy? - nézett rá unottan Ryan.
- Apámmal - vont vállat.
- Ne hülyéskedj, Nina is meg tudja csinálni. Ugye, Nina? Ha idáig eljöttünk, vissza is tudod vezetni az autót, nem? - nézett rám kedvesen Ryan, mire elmosolyodtam.
- Meg tudom csinálni - értettem egyet Ryannel. - Nem akarom, hogy miattam megtedd még kétszer ezt az utat - ráztam meg a fejem, még mindig erőtlen hangon, de egyre határozottabban elfogadva azt, hogy menni fog. Miért ne menne?
- Biztos vagy benne? - kérdezte Logan, kicsit közelebb hajolva a fülemhez.
- Persze - mosolyogtam rá a lehető legbiztatóbban.
- Oké - sóhajtotta belenyugodva. - Akkor addig felmegyek, összepakolom a cuccomat - mondta, mire bólintottunk.
- Videojáték? - dobta fel Erik, Ryan egyből belement, én meg vállat vontam. - Autóversenyzős, ha akarsz, te is beszállhatsz, Nina - mondta Erik, amikor automatikusan az oldalsó fotelbe dobtam le magam, és nem a tévével szemközti nagy kanapéra.
- Jó lesz így - legyintettem, de egy kör után a két srác között találtam magam, olyan izgalmasnak bizonyult a játék.
- Hallod, még törött kézzel is jobb vagyok nálad - lökött meg oldalról Ryan, amikor már rég beért a célba, én meg még a pálya közepén szerencsétlenkedtem.
- Huu, ez aztán a beszólás - röhögtem el magam, és mellettem Erik ugyanígy tett. - Na, de most mondjátok, hogy nem kezdek belejönni!
Hm, igen, két körrel később, Erik ellen már magabiztosabbnak éreztem magam - nem sok hiányzott, hogy beelőzzem.
- Na jó, had örüljön - biccentett Erik Ryan felé, mire nevetve a vállára csaptam. Aztán rátámaszkodtam és kikászálódtam közülük.
- Kimentem inni - közöltem, és már ott sem voltam. Korábban már kaptam egy poharat, benne vízzel, most azt töltöttem újra tele, aztán a konyhapultnak támaszkodtam.
Egy perccel később csengettek, én meg félrenyeltem a vizet, annyira megijedtem.
- Ez a pizza lesz - üvöltötte Erik, és szaladt az ajtóhoz. Logan lejött az emeletről, kezében egy sporttáskával, és Ryannel egyszerre értek oda hozzám, ahol fuldokoltam éppen. Ráadásul a zöld pólómra is ráömlött a víz - akkora egy szerencsétlennek éreztem magam.
- Na, meg ne fulladj - vert rá egy erőteljeset a hátamra Ryan, mire azt hittem, kiköpöm a tüdőm. De használt, a köhögő rohamom azonnal elmúlt!
- Köszönöm - mondtam csodálkozva, aztán visszaszaladtam a nappaliba, a levetett melegítőfelsőmért, és összehúztam a nedves dekoltázsom felett.
Nekem egy kis méretű margheritát rendeltek, ezzel vagy azt hitték, hogy nem lőhetnek mellé, vagy Logan emlékezett a kedvencemre. Megebédeltünk, és utána elégedetten dőltünk hátra a székünkön. Én nem ettem annyit, mint szoktam, de ahhoz eleget, hogy a fiúk ne ciccegjenek, hogy milyen keveset eszek.
- Lassan indulhatunk amúgy. Már úgyse fogunk világosban hazaérni, de azért még ma jó lenne - kekeckedett Ryan, mire mind elvigyorodtunk.
- Felőlem mehetünk - mondta Logan és rámnézett.
- Felőlem is - vontam vállat, és felálltam.
- Remélem, találkozunk még, Nina - ölelt meg Erik, amitől mosolyognom kellett. - Jófej lány vagy - engedett el, aztán először az én szemembe nézett, majd Loganébe. Utalás lett volna?
- Én is örülök, hogy találkoztunk - vigyorogtam rá.
Odakint pillanatoknak érződött, hogy Logan és Ryan is elköszönt Eriktől, Logan behajította a sporttáskáját a hátsó ülésre, én is a kabátomat Ryan fekete Volvójába a maradék pizzámmal együtt, aztán az ajtók csapódtak, én meg újra ott találtam magam a kormány előtt.
- Ezt nem gondoltam át elég jól - suttogtam, és éreztem, hogy a lélegzetem felgyorsul, a szívdobogásommal együtt.
- Menni fog - kötötte be magát Ryan.
A zsebemben elkezdett rezegni a telefonom, csodálkozva vettem elő. Mégis ki hív iskolaidőben?
Logan.
- Minden oké? - szólt bele a telefonba, én meg felvont szemöldökkel és mosollyal bámultam az előttem álló autó tükrébe. - Hangosíts ki nyugodtan, egész úton beszéhetünk.
Ryanre néztem, aki vigyorogva rázta a fejét.
- Ezt komolyan mondod? - szóltam bele először, de tényleg kihangosítottam.
- Persze. Kösd be magad! - Úgy tettem, ahogy kérte. - Azt mondtad, meg tudod csinálni. Akkor meg is fogod - közölte, és éreztem a hangján, hogy mosolyog. - Indítsd be a motort. - Elfordítottam a kocsikulcsot.
- Oké, nem kell mindenre egyesével utasítanod - nevettem fel, majd D-be tettem a váltót és végül a kormányra helyeztem a kezem.
- Ez még könnyebb lesz most, csak Logant kell követned - biccentett Ryan egyetértően.
- Felőlem mehettek elől ti is - csevegett Logan, de közben már elindult, intve egyet Eriknek.
- Nem, kösz - vágtam rá kicsit túl gyorsan, mire a két fiú felnevetett. Ryan is intett Eriknek, aztán már ki is értünk az utcából.
- Eddig nagyon jól csinálod - hallottam Logan hangját a telefonon keresztül.
- Fogd már be! - nevettem fel, mire Ryan felhorkant.
- Ezt fogom hallgatni végig hazafelé?
- Mit? - néztem csodálkozva Ryanre.
- A kis... vitatkozásotokat?
- Na jó, szerintem inkább most fogjátok be mindketten - ráztam meg a fejem.
Egy rövid csend után jöttem rá, hogy működött, amit csináltak. Elterelték a figyelmem, amíg vezettem. Észre sem vettem és már majdnem kiértünk Spokane-ből.
- Oké, talán mégis megengedem, hogy idegesítsetek - sóhajtottam, abszolút meghunyászkodva, de nem érdekelt.
- Tudtam én, hogy szeretsz minket - kiáltott fel Ryan, és közelebb hajolt, hogy bele tudjon öklözni a karomba. A telefonomból csak Logan nevetését tudtam kivenni.
Érdekes, azt mondtam neki, hogy fogja be - de az eszembe se jutott, hogy akár ki is nyomhatom a hívást.
- Logan, nem lesz kicsit nagy a telefonszámlád? - érdeklődtem, Ryan elvigyorodott. Épp most hajtottunk fel az autópályára, amitől automatikusan megfeszültem ültömben.
- Nem érdekes - felelte, és szinte láttam, hogy megvonja a vállát.
- És ha lemerül a telefonom? - kérdeztem, amikor közelebb hajoltam a műszerfalhoz, hogy lássam, hány százalékon van.
- Akkor megteszi Ryan telefonja is - oldotta meg gyorsan a problémát. - Na, meséljetek valamit, mi történt a Lincolnon, amíg nem voltam ott?
- Hallod, az edző rendesen beszart, hogy eltűntél. Már egy Collins kiesett, semmi kedve elveszteni a másikat.
- Áá, tudtam én, hogy egyenesen az edzőnek visztek haza - csettintett Logan.
- Persze, haver, senki másnak nem hiányzol - bólintott megjátszott szomorúsággal Ryan.
- Ja, és mi vagyunk a hű szolgái, akik egy szóra visszavisznek hozzá - biccentettem fancsali képpel, mire a két fiú jót röhögött.
És ez így ment órákon keresztül, ahogy suhant mellettünk a táj. Bennem néha megállt az ütő, amikor ki kellett előzni egy-egy teherautót vagy lassabb autót, de ráharaptam a számra és megcsináltam. Minden egyes alkalommal.
Egy idő után, öt óra körül, amikor már lement a Nap, Ryan mellettem úgy nézett ki, mint aki elbóbiskolt. Elhúztam a számat, mert azt mondta, nem fog elaludni. Megígérte.
- Logan? - kezdtem halkan. Egy ideges "Igen?" érkezett azonnal válasznak. - Nem állunk meg egy kicsit? Ryan elaludt és jólesne egy kávé.
- Oké, persze. Lehajtunk a legközelebbi benzinkútnál, oké?
- Köszönöm - bólintottam hálásan.
A két autót leparkoltuk egymás mellé, aztán Logan beszaladt a benzinkútra, mire én kiszálltam. Nem tudtam, hogy utánamenjek-e, és akkor hagyjam egyedül a kocsiban az alvó Ryant, vagy maradjak. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és a kocsi előtt ugrándozva próbáltam kirázni elgémberedett lábam, és a karomat dörzsölgettem a hideg ellen. Szerencsére egész nap nem esett semmiféle csapadék.
- Karamellás latte - nyújtotta oda nekem a poharat Logan, majd nekidőlt a BMW csomagtartójának, és beleivott a saját poharába.
- Tudtad, hogy ez a kedvencem? - néztem rá döbbenten, majd én is melléálltam és belekóstoltam a kávéba.
- Csak tipp volt - mosolyodott el szerényen, az autópálya irányába nézve. Elég sötét volt már, és a lámpák nem világították meg eléggé az arcát, így fogalmam sem volt, min gondolkozik.
- És a tied?
- Sima fekete kávé - vont vállat, majd megint belekortyolt.
- Van kedved megenni velem a maradék pizzámat? - mosolyodtam el, aztán megcsodálhattam Logan széles mosolyát, úgyhogy bemásztam a kocsiba a dobozért, és leraktam a csomagtartóra.
Annyira randinak tűnt az egész, egy parkolóban délután ötkor, kávéval és pizzával, és a sráccal, akivel annyira nyilvánvaló, hogy bejövünk egymásnak... De a mondat, hogy barátnője van, ugyanúgy ott lebegett felettünk, mint valami esőfelhő, ami a hangulatom elrontására keletkezett.
- ...és Josh hülye ötlete volt, hogy megijessze Eriket, és még fel is vette videóra, hogy Erik felsikít, és akkorát repült! Nem lett semmi baja, azon kívül, hogy meg akarta ölni Josht, de azóta azon a videón röhögünk - tette le a kávéspoharát Logan. Amíg befejeztük a pizzát, addig régi történetekkel szórakoztatott, amikor kilencedikes korában Erikkel gördeszkázni tanultak.
- Szegény Erik. Gondolom, azóta a gördeszkáért sem rajong - kuncogtam.
- Azóta csak vagy kétszer állt rajta - bólintott jókedvűen Logan, belefeledkezve az emlékekbe.
- Azt hittem, sehol nem nagyon voltak barátaid. Vagyis ezt mondtad, amikor koriztunk - tértem egy kicsit másabb témára, mert a gondolat nem hagyott nyugodni.
- Erik az a fajta barát, aki akkor kezd el hiányozni, ha elvesztetted - magyarázta sóhajtva. - Amíg Spokane-ben laktam, valahogy természetes volt, hogy néha együtt lógunk, már az első naptól. Csak pár házzal laktunk odébb tőlük egyébként, az utca túloldalán. De amíg ott voltam, addig tényleg csak lógás volt az egész, haverkodás. De aztán a balhék idején kiderült, hogy akármikor számíthatok rá; ezért volt ő más - vont vállat.
- Szóval akkor lettetek csak igazán barátok, miután elköltöztél?
- Igen.
- Értem - bólintottam. Ezek szerint mégsem hazudott.
Egy kis ideig hallgattunk, amíg lenyeltem az utolsó falatot, aztán összeszedtem a bátorságomat és feléfordultam.
- Nagyon fáj? - kérdeztem, és gyengéden végigsimítottam felszakadt szemöldökét.
- Már nem annyira - mosolyodott el, belenézve a szemembe. - El fogom mesélni - suttogta, aztán elkapta a tekintetét.
Olyan volt, mintha csak véletlenül csúszott volna ki a száján a mondat, mintha csak a fejében fordult volna meg, de nem állt szándékában kimondani, csak így sikerült.
- Ha eljön az ideje. De még haza kell érnünk - mosolyodtam el, aztán visszatettem a kiürült pizzásdobozt a hátsóülésre, és már kinyitottam az ajtót, hogy beszálljak, kezemben a már csak langyos lattémmal.
- Köszönöm - mondta Logan rekedtes hangon.
- Szívesen - kaptam rá vissza a tekintetem, aztán beültem a kormány mögé, és felkészültem az utolsó egy órára az autópályán.
- És nekem nem is hoztatok kávét? - kérdezte Ryan, csukott szemmel, mosollyal.
- Úristen, de megijesztettél! Te nem is aludtál?
- Megígértem, nem?
_________
*Na jó, tisztára a High School Musicalben érzem magam, hogy Logan meglátja Nina "új" mosolyát, aztán lenyomok egy ilyen számot.😂😂 De egyszerűen kihagyhatatlan, annyira Logan jut róla eszembe! 😊
Újra szeretném megköszönni az óriási támogatásotokat, minden egyes csillagot, minden egyes kommentet, minden hozzáadást "Kedvencek" és "Legjobbak" nevű olvasólistákhoz, minden percet, amikor Offline-t olvastok. Ti vagytok azok, akik hittek az Offline-ban a legelején, adtatok neki egy esélyt, és fogalmatok sincs, mennyire boldoggá tettetek ezzel.💖
Lehet most az egyszer egy kérdésem számotokra? :)
Mit gondoltatok az Offline-ról a legelején, amikor elkezdtétek? 😊
(Van egy olyan érzésem, hogy sokan azt hiszik, ez is egy két tini szenvedéséről szóló történet, és ezért meg sem nyitják..
Nem tudom, lehet, hogy igazuk
van.¯\_(ツ)_/¯ Na de miről maradnak le..😏😁)
xx, zitablack💛
2017. 04. 07.