-Anya, nyugodj meg. -Sziszegem a telefonba. -Figyelj, aludnom kell. -Forgatom a szemem.
-Nem érdekel! Mi az, hogy az a majomképű idióta nem hagy békén interjú alatt?! Tíz évvel idősebb nálad, kopjon le!!
-Ez nem... aj anya. -Fogom meg a fejem. -Nagyon nem felizgulásból csinálja, amit csinál.
-Hanem?
-Utál. -Vágom rá.
-MI? -Ordít a telefonba drága édesanyám.
-Ez rosszul hangzott... szóval, annyi, hogy nem igazán bírjuk egymást, de semmi komoly, csak ja... nem tudunk megülni egymás mellett.
-Istenem, tényleg ennyire gyerek vagy? -Érzem, hogy minden idegszálam lassan kettészakad, de csak nyugalom, az anyáddal beszélsz...
-Anya, figyelj ez elég bonyolult, és tényleg aludnom kéne, szóval majd máskor megbeszéljük, jó?
-De nincs semmi baj, ugye?
-Semmi.
-Akkor jó... holnap legyél ügyes, jó éjt.
-Köszi, és szép napot. -Nevetek, és kinyomom a hívást.
Bedőlök az ágyba, és amikor kinyitom a szemem már péntek reggel van.
***
Reggeli közben az egész csapat értesül a taktikáról, Stevennel csinálok pár nyújtó gyakorlatot a csapatház egy elrejtett pontján.
-Eszméletlen, hogy milyen hajlékony vagy. -Mondja, miközben állásból lemegyek hídba.
-Mert? -Nézek fel rá vigyorogva.
-Hát, tudod az izmaid is kicsik, és őszintén... ha nem sportolnál mióta élsz alma alkatod lenne.
-Mi? -Egyenesedek fel. -Ezt honnan veszed?
-Tudod egyetemen tanultam anatómiát, meg ilyeneket. -Nevet. -És ezt fel lehet ismerni, mert az arcod kerek, a melleid arányaiban nagyok, meg alap, mindened olyan kerek, csak alaposan ki vagy gyúrva.
-Szóval öreg koromra meg fogok hízni? -Nevetek fel, és megnyújtom a combom.
-Nem hagyom. -Lök meg, ettől kiesek az egyensúlyomból, és elterülök a földön. -Hé, nincs pihi! -Bököd meg a lábával.
-Éppen érvényesülnek rajtam a fizika törvényei! -Röhögök a földön.
-Gabi, öltözz! -Hallom meg Baklu hangját.
-Bocs, mennem kell. -Ugrok fel.
-Figyelj a levegővételre. -Fogja meg a vállam Steven.
-Rendben. -Mosolygok, és elmegyek a részlegembe.
Felkapom magamra az overált, és minden más tartozékot, majd a kocsimhoz megyek.
-Szia, édes. -Mosolygok, és megsimítom a hátsó szárnyakat.
-Ja, hogy a kocsihoz beszélsz. -Nevet fel Shara.
-Igen. -Bólintok nevetve. -Mi lesz a program?
-Első szabadedzésen a levegőáramlást nézzük, és kipróbáljuk a taktikánkat, másodikon az időmérős beállítást finomítjuk, kopást mérünk, fékek tűrőképességét tapasztald ki, harmadikon meg ami kimaradt, és a versenybeállítások.
-Értem. -Szorítom össze a számat elgondolkodva. -Akkor kezdjük? -Pillantok a kocsira.
-Igen, ülj be. -Mosolyog Shara, és beköt.
A levegőáramlást nem akarom részletezni, nem túl érdekes, na de a taktika betanulása... az már elég érdekes.
Mindketten bent vagyunk a garázsban, kereket cserélünk, és mivel Daniel boxsza van közelebb a pályához, így ő megy előre, de rögtön utána engem is kiengednek. Egymás mögött érkezünk meg a pályára. Veszek egy mély levegőt, és benyomom a rádiót.
-Jó, akkor kezdjük. -Hallom meg Chris hangját. -Mindkettőtökhöz beszélek, szóval kérlek ne vinnyogjatok, hogy a másik mért csinálja azt amit csinál.
Daniel gyorsít, én követem, és amikor beáll a tempónk Chris újra megszólal.
-Eddig jó. Nézzük meg a helycserét.
-Rendben. -Válaszolom röviden, és az izgalomtól izzadva előzésre húzom a kormányt.
Dani lemegy a fő ívről, és hagyja, hogy elé kerüljek. Gyorsan visszarendeződünk, és megyünk tovább.
-Szép. -Mondja Chris hallhatóan elégedetten. -Körönként cseréljetek, mindig az első DRS zóna elején.
Szabályosan csináljuk a dolgunkat, nincsenek félreértések köztünk, és annyira jó érzés ilyen összhangban vezetni! Daniel minden mozdulatát megértem, ahogy ő is az enyéimet, és akik mellett elmegyünk mind értetlenkedve figyelnek minket.
Amikor vége a szabadedzésnek vigyorogva szállok ki a garázsban, és Tom karjaiban találom magam. Megölel, és megütögeti a sisakom, amiből még nem szedtem ki magam. Chris is elismerően gratulál, végül Danielt is meglátom.
-Szép volt! -Mosolygok, és őt is megölel.
-Nyerők leszünk. -Szorít meg.
-Na, igen az időitek is jobbak átlagban. -Bólint Simon.
Gyorsan iszunk, Steven megint elkap, és "lenyújt", tehát izompihentető gyakorlatokat végeztet velem. Második szabadedzésen a beállításokra megyünk rá, majd a végén ugyanúgy gyakoroljuk a páros taktikát. Ebéd után pihenünk egyet, Chris csinál egy csapatképet facebookra, de utána vissza a kocsiba... kicsit már fáradok.
-Jó lesz ez. -Morogja a rádióba Tom. -Szerintem gyere le, mára ennyi. -Kapom az életmentő utasítást tíz perccel a harmadik edzés vége előtt.
-Biztos?
-Persze, van elég adat, meg nem lesz extrém időjárás.
-Rendben, köszi. -Sóhajtok fáradtan, és elveszem a lábam a gázról.
Hagyom, hogy a kocsi is kifújja magát, majd begurulok a boxutcába. Bent kicsit robotosan, de kiszállok, lepacsizok az egész csapattal, és bezárkózok a részlegemre. Levetkőzök, és egy szál bugyiban ülök percekig az apró fürdőszoba előtt, és nagyok sóhajtok. Megterhelt.
Lezuhanyozok, és felöltözök abba cuccba, amiben az állatkertbe kell mennem.
***
-Megérkeztünk. -Fordul hátra a taxisofőr az állatkert előtt.
-Köszönjük. -Mosolygok, és kiszállunk.
A bejáratnál Daniel elmondja mért is vagyunk itt, a jegyeladó nő elmagyarázza, hogy hova kell menni, és ad egy térképet is.
-Van még időnk, beugrunk előtte enni egyet? -Nézi az óráját Daniel.
-Aha. -Bólintok.
Na, igen ez egy rossz ötlet volt...
Szépen nyugodtan iszogatom a kávémat, ami kezd újra életet lehelni belém, Dani a hamburgerét tömi magába, az idő meg csak pörög, így sietősre fogjuk. Dan a térképpel a kezében megy elől, én pedig szorosan a nyomában vagyok, amikor hirtelen megtorpan.
-Le tudjuk vágni!
-Hol? -Állok lábujjhegyre, hogy én is lássam a térképet.
-Itt van a hüllőház, ha elmegyünk ezen a folyosó izén azonnal a tigriseknél vagyunk.
-Szuper. -Bólintok, és elindulunk a hüllők felé.
Folyosó, igen, izé... ez egy olyan folyosó, ahol mindenféle bazinagy pók, meg krokodil és ezekhez hasonlók vannak, és az ember SAJÁT FELELŐSSÉGRE átmehet ezen... biztató, ugye?
-Ide én be nem megyek! -Torpanok meg az ajtóban.
-Borsó, ne most hisztizz. -Húz be a fülledt helyiségbe.
-Daniel, nem! -Sikítok, de esélytelen vagyok.
Erősen megragad, maga elé rak, és szabályosan elkezd tolni a csapattársam egyenesen bele egy mesterséges dzsungelbe.
-Ha valami megmar, én tuti kísérteni foglak! -Sipítom.
-Nyugalom, otthon nagyobbak is vannak.
-Francot érdekli, hogy te, a Neander-völgyi ősember egy meglepően magas egyede milyen esőerdőben élsz!
-Hé. -Csap egyet a fenekemre.
-Bocs, parázok. -Bámulok meg egy hatalmas varánuszt, ami alig négy méterre van tőlem.
-Borsó. -Fordít magával szembe. -Sajnálom, oké, de ezek csak jóllakott gyíkok, semmi baj nincs.
-Tudom, menjünk. -Fordulok vissza, és tovább megyek.
A tigrisekhez érve kifújom a levegőt, de nincs időm túltenni magam ezen az enyhén hátborzongató élményen, mert már várnak minket. A stáb hamar kiszúr minket, és elvezetnek a gondozókhoz, és a kis tigrisekhez. IMÁDOM ezeket a cicákat! A szakemberek bevetnek minket egy kisebb belső karámba, ahol négy pici csíkos tigris nyivákol.
-Jaj, de édesek! -Kapok a számhoz, és leülök a földre.
Daniel is mellém települ, a gondozók lerakják elénk a kicsiket, én meg azonnal feléjük nyúlok. Az egyik kislány megszagolja a kezem, és bébijárásban dől bele az ölembe. Danielt is megtalálja az egyik kiscsaj, és elkezdi enni az óráját.
-Hé, hé. inkább ezt. -Veszi le a sapkáját, amire úgyszintén ráharap a kicsi.
-A fiúk szégyenlősebbek. -Nevet egy gondozó.
-Elsőre minden pasi. -Mosolygok, és Danielre pillantok, aki felhúzza a bal szemöldökét nevetve.
Még öt-hat percig simogatjuk a macskákat, és játszunk velük, de sajnos az idő kötelez minket, és meg kell válnunk tőlük.
A következő állomásra megyünk át a stábbal, ahol egy tini panda vár minket. A kifutójában ücsörög teljesen nyugodtan. Ahogy bemegyünk szépen, megfontoltan négy lábra áll, és közelebb jön hozzánk. Ennél édesebb dolgot nem láttam még soha! Lassan elénk ér, persze a gondozói csalogatják kajával. Amikor végre mellénk ér megkapja a jutalomfalatát, és miközben eszik megsimogathatjuk. Tényleg egy az egyben olyan, mint egy plüssmackó! Puha, duci, és nem igazán aktív. Csinálnak vagy ötven képet rólunk, majd mehetnénk, de se Dani, se én nem tudunk megszabadulni a földön fetrengő szőrgombóctól. Daniel megvakarja a hasát, mire a plüssállatka belefekszik az ölébe, és kényelmesen befészkeli magát.
-Hát, azt hiszem nem megyünk sehova egy ideig. -Nevetek, és megsimítom a panda fülét.
-Nem, nem. neki vissza kell mennie. -Emeli fel egy férfi a félig már alvó kölyköt.
-Kár. -Biggyeszti le a száját Dani.
-Sajnálom. -Mosolyog egy másik gondozó, és kivezet minket.
Még mászkálunk egy órát az állatkertben, megnézzük az elefántokat, meg a gorillákat, de mivel mindketten eléggé elfáradtunk felhívjuk Christ, aki értünk küld egy taxit, a hotelben meg átváltok vegetálásra, és elkezdek sorozatokat nézni. Olyan érdekes életem van...