Formula 1 Never Give Up

Rajongók, meg mindenki más

És megérkeznek az első rajongók. Veszek egy mély levegőt, és próbálom abbahagyni a remegést. Egy fiatal srác áll meg az asztal előtt és hevesen mozgó mellkassal szólít meg.

-Szia! -Köszön.

-Szia. -Mosolyodok el. 

-A... aláírnátok a zászlómat? -És lerak az asztalra egy Red Bullos zászlót.

-Persze. -Bólintok, és ráfirkálom a nevemet. 
  Ekkor még szépen kiírtam a nevem, sőt még pár embernek mosolygós arcot, esetleg szívet is rajzolok, de úgy a huszadik embernél elkezd fájni a kezem. Két aláírás között fájdalmasan rázom meg a csuklóm, de esélytelen vagyok, hasogat az egész alkarom. Hál' istennek a következő rajongó egy szelfit kér, az utána lévőnek pedig röviden csak GiGit írok. Daniel sem pihenhet rengetegen állnak sorba hozzá, végül is itthon van. Mondjuk ahhoz képest majdnem ugyanannyian akarnak tőlem autogramot. 

-Szia! -Integet az arcomba egy kisfiú.

-Szervusz. -Vigyorodok el. 

-Aláírod? -Mutat a sapkájára. 

-Igen, csak vedd le. -Nevetem el magam. 

-Tudod mért vagy a kedvencem? -Hadar gyerekhez illően.

-Na, miért. -Nézek a kis srácra. 

-Hát, mert apa mondta, hogy teszten te voltál a legbátrabb! Meg szép is vagy! 

-Köszönöm. -Vigyorodok el. -Készíthetek veled egy képet? -Ezt inkább a kisfiú kezét fogó édesanyától kérdezem, aki bólint, és a kicsi sem ellenkezik. 
  A képen a kis lovag átöleli a nyakam az aláírt sapkában, míg én jobban vigyorgok, mint ő. Hiába, ez nem csak a rajongóknak nagy élmény, nekem is az. Még rengetegen vannak, de mindjárt lejár az időnk, és ez kiakasztó! Egyre gyorsabban írok, és szelfizek, ahhoz képest, hogy a kezem, és a lábam kínoz. Hogy fájhat egy sokéves sérülés ennyire...?
Az időnk lejár, de már alig vannak, így még maradunk tíz percet. Utána természetesen menekülünk a csapatházba inni valamit. 

-Gabi! -Köszön rám valaki a boxutcában. Félve fordulok meg, de csak Steven az.

-Szia! -Intek mosolyogva. -Mikor érkeztél?

-Pár órája. Hogy vagy? Nincs izomlázad?

-Nincs, csak a lábam... pontosabban a térdem. 

-Orvos látta már?

-Hülye vagy?! Képes lenne eltiltani! Hidd el, nem egyszer szívtam már miattuk. Amíg a helyén van nincs baj. 

-Azt hittem egy nő nem ilyen... ilyen makacs, és meggondolatlan. 

-Tévedtél. -Vigyorgok önimádóan. -Te hogy vagy?

-Hát, a repülőúton kicsit rosszul lettem, de amúgy minden oké. Hoztam a pink súlyzókat. -Bök oldalba.

-Mi van? -Fordul meg Daniel. -Milyen pink súlyzó?

-Ja, az úgy volt -kezdem -hogy még tesztidőszakban elmentünk venni kenőcsöt, mert ugye elhasználtad. -Nézek szemrehányóan a csapattársamra. -És akkor találtunk két kilós rózsaszín súlyzókat, és beleszerettem. Pont meg az edzőnadrágomhoz, így megvettük. 

-De hozzá nem fért be, így én vittem haza. Plusz négy kilót cipeltem miattad! -Kiabál a fülembe. 

-Jaj, nem ártott meg. -Ütök a bicepszébe hangosan nevetve. -Olyan hülye vagy. 

-Mondja az, aki világhírű versenyzőként nem megy orvoshoz! 

-Hé, amíg nekem fáj egy szót se halljak! -Emelem fel a mutató ujjam. 

-Olyan édes. -Súgja Dan Stevennek.

-Kéne otthonra. -Nevet Steven.

-Nem úgy volt, hogy másik csapatban játszol? -Teszem csípőre a kezem.

-De csak felültetnélek a polcra, hogy nézz dühösen. -Borzolja össze a hajam.

-Addig a napig élnél. -Lököm meg. 

-Próbálkozol? -Feszíti hátra a vállát röhögve. 

-Verekedni akarsz? -Utánozom le a mozdulatát. 

-Hé, fiatalok! -Kiált ránk Chris. -Mért a csapatház előtt akarjátok megölni egymást? Amúgy a saját szabadidőtökből vesztek el. 

-Mentem. -Lép el mellőlünk Daniel. -Ja, de azt írja meg valamelyikőtök, hogy ki nyert. -Kacsint rám, és befut a házba.

-Nekem is mennem kéne, anyáéknak ígértem, hogy elmegyünk sétálni. Tisztára be vannak sózva. 

-Akkor menj. -Mosolyog nyugtatóan Steven.
  Bent megkeresem anyáékat, akik tényleg nagyon aranyosak, és csendben ülnek a részlegemen. Tom is velük van, és apának magyaráz a kocsiról. És, igen ezt tökéletesen érti, mivel amikor elkezdte nézni a forma-1-et még csak rádión hallgatta angol kommentárral. Csendben nekidőlök a falnak és halvány mosollyal figyelem, ahogy anya a sisakomat forgatja, Bori az overálomat szemléli, apa meg hevesen bólogat Tom szavaira. 

-Szerintem nem vettek észre. -Súg a fülembe valaki. Hátrafordulok és Daniel áll mögöttem. 

-Nem is akarom. -Sziszegem. 

-Maradj előtérben. Hidd el segít.

-Neked. -Nézek az ausztrál szemébe. -Nekem ez kell. Jó érzés látni, hogy boldogok, és érdeklődőek. 

-Gabó! -Üti meg a fülemet anya hangja. -Mehetünk, kincsem?

-Persze. -Fordulok felé. -Szia, Dani! -Húzom félmosolyra a számat, és anyába karolva elindulok kifelé. 
  Hazafelé a bérelt kocsiban nevetve mesélem az autogram osztást, apa pedig a kocsiról áradozik, hogy miket hallott róla. A hotelnél lerakjuk a kocsit, és lesétálunk a tengerpartra. 

****

Mikor hazaérünk fáradtan dőlök el az ágyamon, Bori lekapcsolja a villanyt. Lehunyom a szemem, és csak Tóbira tudok gondolni. It kéne lennie. Itt mellettem! Könnyek folynak le az arcomról. Remegek, és nem bírok aludni, így hát felöltözök, előkeresem a fülhallgatómat, és halkan elmegyek sétálni. Az utcák kihaltak és nyugodtak. Könnyes szemekkel sétálgatok fel-alá a városban és közben a „If I were a boy" című dalt hallgatom, és arra jövök rá, hogy bárhogyan is küzdök ellene fáj... fáj hogy csak úgy otthagyott, és elvesztettem... eddig nem sírtam miatta, mert úgy gondoltam nem illik hozzám... azt hittem nem sírhatok... de így a sötétben rájöttem, hogy ez baromság.
Leülök egy padra és veszek egy mély levegőt. Miközben ezen gondolkozok megszólal a „Like a champion" megállnak a könnyeim és mosolyogva nézek rá a telefonomra, aminek a hátterén a volt matektanárom egyik legjobb idézete virít. „Az ítélkezés a kispadon ülők luxusa." Még nagyobb mosoly teríti be az arcom. Megtörlöm a szememet és visszasétálok a hotelbe. Újra átöltözök, és bebújok a takaró alá. Lehunyom a szemem és azonnal elalszok.
  Álmomban fociztam aztán az összes barátommal elmentem fagyizni, majd mind eljöttek a versenyemre, utána valahogy a lovardába kerültem, ahol mindig is lovagoltam. Ott segítettem az edzőmnek, majd terep lovagoltam a többi lovas társammal. Minden annyira csodás volt, és valóságtalan...

Reggel Bori kelt.