Formula 1 Never Give Up

Megint a kórházi ágyon...

Hello, Hello mindenki! :) 
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem ezzel a fejezettel, de elég kaotikus volt a hétvégém, és mára jutottam el oda, hogy végre fel tudom tölteni ezt a rövid részt. 
Remélem tetszeni fog, szombaton jön a folytatás! :) 

Mielőtt elmennék a rajtrácshoz, még leülök pár percre a részlegembe, de Timi nem igazán akar békén hagyni. Hülyébbnél hülyébb fejeket vág. Az érett egyetemista, na igen...

-Abba hagyod! –Mutatom fel a mutatóujjam. 

-Nem tetszik? –Dől rám.

-Úgy tíz évvel ezelőtt tuti, hogy élveztem volna. –Csapok a combjára. -Dani hogy van?

-Szenved a nyugalomtól. –Húzza el a száját.

-Jaj, mindjárt elkezdem sajnálni! Tényleg, miután te elköltözöl otthonról, és vele fogsz lakni... mi lesz a következő lépés?

-Ez rajta is múlik. Persze szeretném, ha feltenné a kérdést, de először legyen meg a diplomám, és tudjak elhelyezkedni.

-Nem úgy ismerlek, mint akinek nem sikerülne valami.

-Aranyos vagy. De azért elég ijesztő... hamarosan jön az igazi élet, amikor már nem fognak anyuék zsebpénzt adni, és majd nem lesz senki, aki reggel a mosógéppel fog kelteni.

-Le kéne szoktatni erről anyut... -Gondolkozok el anya hülye szokásán.

-Olyan gyorsan felnőttünk. Emlékszem, amikor hazahoztak a kórházból anyuék. Olyan kicsi voltál. Tomi annyira féltett, hogy rendszeresen átjárt hozzád esténkét, és vigyázott rád.

-Tényleg?

-Már hét évesen is ilyen volt. Emlékszel, amikor általánosban az egyik csaj elhordott mindenfélének, az osztályodnak, és ő bement, mert sírva hívtad fel?

-Még szép. Akkor lógott először a gimiből. –Mosolyodok el.

-Annyira fura, hogy nem lakik velünk. Jó elég sokat lóg nálunk, de...

-Megtalálta az igazi életét. Remélem én is itt fogok majd tartani huszonhét évesen.

-Ne aggódj már ilyenek miatt. –Ölel át.

-Gabi, kocsiba. –Kapom az utasítást Tomtól.

-Akkor én megyek.

-Hajrá. -Szorongat meg.

-Köszi. 

  A rajt előtt csak egy dolgon jár az eszem: hogyan fogom megoldani a két mercit, meg Sebastiant. Na meg az sem segít, hogy Daniel és Kimi között vagyok. Pontosabban Kimi mellőlem indul, előttem meg Seb helye van a rajtrácson. A felvezető körön felmelegítem a gumikat, de nagyon hideg van, és még a nap se süt. Tuti eső lesz, jee... A rajtomnál otthagy Kimi, és Daniel megérkezik mellém. Pár kanyaron át gyötörjük egymást, amikor megreccsen a rádióm.

-Gabi, figyelj nagyon. Úgy néz ki a nyolcadik körre jön meg az eső, addig ezt meccsezzétek le.

-Meglesz. -Válaszolom röviden, és nyitom a DRS-t.
  Nagy erővel vágódok be az Ausztrál mellé, aki meg sem mozdulva néz előre. Nagyon koncentrálhat a fékezésre, el fogja rontani. Be is jön a jóslatom, azzal az egy bökkenővel, hogy én még jobban elrontom, Carlnak köszönhetően.

-Jön az eső. -Szólal meg hirtelen a rádiósom.

-Baszki! -Kiáltok fel az ijedtségtől, és lecsúszok a fűre. -Nem ért rá egy másodperccel később? -Ordítok.