A szürke eget egy villám szelte ketté; ez a látvány mindig is lenyűgözte Stellát, a villám bármit el tudna pusztítani, mégis olyan szép és vonzó messziről. Néhány ember számára akár ez is lehetne Stella Argent meghatározása, a távolból szép, de az egyedüli dolog, amihez értett, az a gyilkolás.
Fejét az ablaknak támasztotta, úgy figyelte az elsuhanó fákat, fáradt volt, fájt mindene, tele volt sérülésekkel, amiket nem akart ellátni, beleértve egy olyat is, mely még mindig vérzett. Semmi sem számított. Többet érdemelt, ott kellett volna lennie, hogy segítsen, de ehelyett elbukott, és emiatt ő örökre elment.
- Ne gondolj rá – zavarta meg a gondolatait Isaac hangja.
- Nem gondolok – mondta egyszerűen.
Stella és Isaac közelebb kerültek egymáshoz azok után, ami a lány és Stiles között történt; Stella rájött arra, hogy Isaac rendes srác és könnyedén el tudott vele beszélgetni.
- De igen. Látom rajtad.
Stella a fiú felé fordult.
- Nem igaz. Miért tenném? Csak, mennyi is, két hónapja találkoztam vele? Mellesleg nem tudunk vele mit kezdeni – szólt, mire Isaac Ethant kémlelte tovább.
Stella ismét az utat figyelte, ha nem érintette volna olyan mélyen a közte és Stiles között történtek, talán még mindig itt lenne.
- Disszonáns.
A hang, ami mögülük szólalt meg, ahhoz az emberhez tartozott, akin az utóbbi órákban folyamatosan járt Stella esze, képtelen volt elengedni a fiú néhány szavát, amiket neki intézett.
- Tudod használni mondatban? – kérdezte Scott, aki a hangja alapján nagyon nem tűnt rendben.
- Hogyne, teljesen disszonáns, hogy épp egy buszon dekkolunk valami hülye terepfutási találkozóra igyekezve a történtek után – mondta Stiles abban reménykedve, hogy kap egy pillantást a lánytól, aki az ablaknak dőlve ült egy olyan ember mellett, aki számára a legkevésbé kedveltek közé tartozott.
- Nem odaillő, abszurd.
- Oké, következő szó – lépett tovább Stiles. – Darach.
Stella az ajkára harapott az erőteljes szó hallatán.
- Ez egy főnév... - segített Stiles rávezetni a legjobb barátját, hogy mondjon valamit, de ő csak rápillantott Silesra, majd visszakerült az ablakhoz ugyanabba a pozícióba, amiben Stella is volt.
- Na! Muszáj beszélnünk róla, és most igazán ráérnénk, mert még 5 órán keresztül itt leszünk ezen a buszon.
Megköszörülte a torkát.
- A következő szó...
Stella álomba merült, így nem hallott többé semmit, a feje lüktetett, a teste fájt. Nyelt egyet, majd lehunyta a szemeit, melyek már jó ideje égtek.
Tudta, hogy szörnyű ötlet volt eljönni erre a maratonra, de vigyáznia kellett Scottra, mert pár napja megígérte az unokatestvérének, hogy így fog tenni.
A kopogása hangos volt, Allison aggódó arckifejezéssel nyitott ajtót.
- Mi a baj? – kérdezte Stella, mire Allison felsóhajtott.
- Csak aggódom Scott miatt – vallotta be legjobb barátjának, Stella a homlokát ráncolta, de aztán észrevette, hogy Allison sokkal inkább emberibb, mint ő. Hagyja, hogy érezzen.
- Miért? – lépett be az unokatestvére szobájába, és leült az ágy sarkára.
- Én csak... nem tudom. Valahogy meg kell őt védenem – fordult Stellához, és mélyen a szemébe nézett. – Érzem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni, Stell.
A másik Argent megfogta unokatestvére kezét.
- Ne aggódj, Al, megígérem neked, hogy figyelni fogok rá. Tartozom neked ezzel.
Hirtelen egy éles mozdulatot vett a busz, mire Scott felnyögött fájdalmában, és ebben a pillanatban Stella szemei kipattantak, melyet saját szenvedése idézett elő. Érezte Isaac tekintetét magán, végül is vérfarkas volt, hallotta őt, amint nyöszörgött, de ahelyett, hogy megkérdezte volna, jól van-e, Scotthoz fordult.
- Megsérültél? – kérdezte a fiút.
Stiles nem hazudtolta meg magát, így ignorálta Lahey-t, majd a legjobb barátjára pillantott.
- Jól vagy?
Scott válasza egy nyögés volt mindössze.
- Nem kellett volna eljönnünk – szólt, majd körülnézett, hátha sikerül valamit találnia, ami segíthet a helyzeten.
- Miért érzek vért? – kérdezte Isaac mindkét tinédzsertől.
- Hát, nem is tudom. Talán mert Scott vérzik?! – válaszolta Stiles frusztráltan.
Scott lassan kinyitotta a szemeit.
- Nem én vagyok – mondta egyszerűen. – Én is érzem, de nem az én vérem – folytatta.
- Akkor kié? – kérdezte Stiles, de Scott elfordult.
- Nem hiszem el, hogy meghalt. Derek nem halhatott meg.
Képek váltakoztak a fejében arról, ami történt, attól kezdve, hogy rájött, az alfa falka az Argentek épületében van, hogy harcoljanak, egészen addig, hogy Dereknek sikerült meggyőznie Stellát, hogy segítsen nekik. Scott azóta is furcsállta, hogy a lányon nem volt semmi látható sérülés.
Isaac továbbra is a két fiú felé volt fordulva, miközben teljesen megfeledkeztek mindhárman az egyedüli lányról a buszon.
- Jared? Rosszul van? Megint?
Hallották, amint az edző kiabál a busz másik végében.
- Hogyan tudott egyáltalán felszállni a buszra?
Az edző hátrafordult, pont oda, ahol ők voltak.
- LAHEY! Hagyd a lányt egyedül, és ülj Boyd mellé!
Isaac bólintott, és anélkül, hogy hátranézett volna, elült a helyéről. Az edző megpillantotta Scottot, mire a homlokát ráncolta.
- McCall! Maga is? – jegyezte meg a férfi, Scott pedig kinyitotta a szemeit, és magára erőltetett egy mosolyt.
- Nem, edző! Minden oké! – próbált kiabálni.
- Majd meglátjuk, ha fel tudja ébreszteni Argentet! – mondta, majd elindult vissza a helyére.
Stilinski a homlokát ráncolta a férfi megjegyzésére, és a lányra nézett, a szíve pedig azonnal gyorsabban kezdett el verni. Sápadt volt, ez nem volt jellemző Stellára, csukott szemmel ült fejét az ablaknak döntve.
- Miért ver ilyen gyorsan a szíved, Stiles? – préselte ki a szavakat magából Scott.
- Azt mondtad, hogy vért érzel, de nem a sajátodat. Szóval ki lehet az? – kérdezte Stiles a legjobb barátját, mire Scott lehunyta a szemeit, hogy megpróbálja megtalálni, honnan jön a szag, de túl gyenge volt hozzá.
- Sajnálom, n-nem tudom megtalálni.
Stiles aggódó tekintettel pillantott barátjára.
- Várj itt – mondta, és átült Stella mellé. – Szia, Stell – kezdte felrázni a lányt. – Stella – szólt újra, mire a vadász lassan kinyitotta a szemét.
A lány Stilesra nézett, mire egy kis megkönnyebbülést érzett, amiért a fiú még hozzászólt.
- Mit akarsz? – kérdezte, és bár élesnek tűnt, hangja lassú volt és gyenge.
Stiles még inkább aggódni kezdett.
- Vérzel, Stella?
A lány kissé pánikolni kezdett, nem igazán élvezte, ha az emberek rájönnek, hogy megsérült, azt szerette, ha erős, független nőként tekintenek rá, és ott volt az a dolog is, amit csak Stiles tudott róla, de valahogy mégis kényelmesen érezte magát mellette, kész lenne neki mindent elmondani, és ez korábban meg is történt.
- Talán – válaszolta ismét lehunyva a szemeit.
- Oh, jézusom – suttogta Stiles. – Szólnom kell az edzőnek.
- Mi? Ne. Ne tedd – mondta megragadva a fiú karját, mire Stiles ránézett.
- Muszáj, nemcsak rólad van szó, Scott is vérzik – szólt kerülve a lányt a tekintetével, miközben próbált összerakni egy tervet a fejében, hogy lekerülhessenek a buszról.
- Stiles – hallatszódott Scott halk hangja. – Figyel – intette óva barátját Ethant fürkészve.
Stiles az ikerpárra pillantott, miközben még mindig Stellát tartotta, de a lány megint kezdte elveszíteni az eszméletét.
- Tenni fog valamit?
- Nem. Ennyi ember előtt nem – válaszolta Scott.
- És mi van a két időzített bombával mellettük?
Ezúttal egy női hang szólalt meg, mire Scott aggódni kezdett.
- Ők sem fognak. Stella, jól va... - kérdezte, de a busz hirtelen megállása egy hatalmas dugó miatt félbeszakította.
Stella ismét lehunyta a szemeit, de ez alkalommal az elméje visszajátszott mindent tegnap estéről, különösen azt a jelenetet, amikor látta lezuhanni Dereket. Szemei kipattantak és száját is kinyitotta, amint levegőért kapkodott. Hirtelen érezte, hogy valaki megrázza őt, de nem értette, miért.
- Stella! – nézett Stiles a lányra, miközben átkarolva tartotta őt. – Lélegezz, nézz rám, Stell – fogta meg gyengéden az állát, hogy maga felé fordítsa. – Nézz a szemembe, nyugodj meg. Lélegezz – mondta Stiles, mire Stella bólintott, ezzel megnyugtatva magát, és belenézett a fiú karamella színű szemeibe.
- Jól vagyok, jól vagyok.
- Mindig ezt mondod, de sosem vagy jól – mormogta Stiles, de a lány az állapota miatt nem tudta megérteni, mit mondott a fiú, és nem is kérdezett rá, mert tudta, hogy a válasz csak egy "semmi" lett volna.
- Nem tetszik, hogy Ethan Danny mellett ül – jegyezte meg Stella, mire a két srác bólintott.
- Igen, nekem sem – értett egyet Scott.
- Ja, valami ördögi van azokban a szemekben – szólt Stiles, majd elővette a telefonját. – Megkérdezem Danny-t, hogy mi a helyzet.
Az egyedüli dolog, amit Stella felfogott az ezt követő percekből, hogy Stiles telefonja folyamatosan csipogott, aztán végül a srác megszólalt.
- Enis nem halt meg.
Stella a homlokát ráncolta a kijelentés hallatán, hosszú idő után először érezte azt, hogy van még remény.
- Akkor talán Derek is él még – mondta Stella, mire a két fiú egymásra pillantott.
***
- Nem fogunk megállni! – ismételte az edző már tizedjére, ezzel rásegítve Stella fejfájására.
- De ha...
Stella a szemeit forgatta.
- Stiles, fejezd be. Nem fogunk megállni – morogta a lány, Stiles arcán pedig hitetlenkedő arckifejezés ült.
- Nem fo... Néztél mostanában tükörbe? Szörnyen nézel ki, és – mutatott Scottra. – Ő is szörnyen néz ki. Meg kell állnunk, különben mindketten meghaltok ezen a buszon – szólt, és közel hajolt Stellához. – Egy buszban akarsz meghalni, Stella?
- Ha ez véget vetne a be nem álló szádnak, akkor igen – suttogta a végtelenségig tartó kocsisort bámulva.
- Beszéltél Deatonnel? – kérdezte Stiles Scottot, aki felsóhajtott.
- Nem, a hangposta kapcsol be.
Stiles egyre idegesebb lett.
- Akkor hívd Lydiát vagy Allisont.
Stella elvigyorodott.
- Órák óta követnek minket – mondta.
- Mi? Hogyan... - ráncolta a homlokát Stiles.
- Láttam Allison kocsiját visszatükröződni a busz ablakán.
- Akkor is felhívom – motyogta a fiú, és tárcsázni kezdte Lydia számát. - ... TUDOM, HOGY MÖGÖTTÜNK VAGYTOK, hangosíts ki... Oké, figyeljetek, Scott még mindig sérült és úgy tűnik, Stella is. Nem, és nem. Elég rosszul néznek ki. És Scott vére feketévé válik... Hogy mi a baj ve... Miért engem kérdeztek? Nincs doktorim, honnan tudjam? – beszélgetetett Lydiával, miközben felváltva figyelte Scottot és Stellát. – Igen, próbáltam. Stella még mondta is, hogy fogjam már be, mert idegesítő vagyok... Hogy miért nem sikerült? Találkoztál már az edzővel?
Stiles Stellára pillantott.
- Letette a telefont? Oh, édes istenem.
Stella felsóhajtott, mert nem javult az állapota, nem zárt ki mindent maga körül, csupán próbált egyetlenegy dologra koncentrálni, mégpedig arra, hogy élve kijusson innen. El kellett magyaráznia Stilesnak egy csomó mindent, hiszen megérdemelte, azok után, hogy megtudta, Kate az anyja. Nem ismerte olyan jól Kate-et, nem is ő nevelte fel, de az élet nem egyszerű. Mocskos és bonyolult.
Stella Stilest figyelte, ahogy a fiú a földet bámulta, miközben azon törte a fejét, hogyan juttassa le őket a buszról; Stiles az edzőre pillantott, és milliónyi gondolat futott át az agyán, Stella elmosolyodott azon az elképzelésen, hogy a fiú vajon mit rejtegethetett még abban a kis dobozban, amit agynak hívnak. Stiles Scott felé fordult aggódó és szomorú tekintettel, majd újra a kezeit bámulta.
Valahogyan Stella érezte, min gondolkodik Stiles; hogyha természetfeletti lenne ő is, mennyivel egyszerűbb lenne minden, vagy hogy segíteni tudna rajtuk, de Stella tudta. Tudta, hogy Stiles nem volt egy átlagos ember, hanem sokkal több.
Meglepetésére Stiles ránézett egyenesen a lány szemeit célozva, Stella nem fordult el, nem akart. Ugyanúgy nézett rá is, mint Scottra, azzal az aggódó és szomorú tekintettel. Stella elmosolyodott, mire a fiú arcán is megjelent egy apró mosoly, majd a lány ismét az ablakon bámult kifelé.
Stiles meg akarta menteni Scottot és Stellát.
A lány elmosolyodott a gondolatra, hogy Stiles meg akarja őt menteni. Mélyen, legbelül tudta, mit jelent ez, az az állandó boldogság, amit a fiú társaságában érzett. Stiles nem volt közömbös számára, mégsem akarta szabadjára engedni az érzéseit.
Olyan egyszerű lenne odasétálni hozzá azon pillanatok egyikében, mint amikor a gondnok szobájában vagy éppen Roscoeban csókolóztak egymással, egyértelműen törődött vele, talán többet is szerettet volna ennél. De az élet nem egyszerű, bonyolult, és Stella még inkább azzá teszi.