Ridley:
-Tuti,hogy magadban akarsz menni? Várd meg a későbbit. Nem akarom,hogy egyedül légy most.-ismételte magát 1000x Max.
-Nem lesz semmi gáz. Megígértem Laurennek,hogy mellette leszek. Szüksége van most rám. És nekem is rá.-próbáltam nyugtatni,de hangom olyan távolinak és idegennek hatott,hogy még én is meglepődtem.
-Lauren megértené,ha kicsivel később mész. Kérlek!-próbálkozott tovább,majd mikor nemlegesen megráztam a fejem,magához húzott és úgy szorított,mint aki biztos,hogy nem enged el-Fene abba a nyavalyás makacsságodba kölyök.-mondta feszülten,mire felnevettem,majd elhúzódtam és a bőröndömért nyúltam.
-Ha haza értem felhívlak.-ígértem meg.
-Máskülönben meg is vernélek.-próbált felvidítani,de csak egy félmosolyt sikerült magamra erőltetem-Úgy sajnálom R.-komolyodott el a hangja,mire egy pillanatra elfordítottam a fejem és az ég felé kezdtem pislogni,hogy uralkodni tudjak a rám törő sírógörccsel.
-Ne sajnáld. Nem a te hibád.-fordultam vissza,de ahogy szembesültem Max szomorú,őszinte sajnálattal és aggodalommal teli tekintetével,végül nem bírtam tovább tartani magam és zokogva a mellkasára borultam. Ő egy szót sem szólt,csak szorított magához védelmezően,néha pedig megsimította a hátam,vagy a hajamba puszilt. Ez hát a története annak,hogy omlottam össze a New York-i repülőtér várótermének kellős közepén,miután szembesültem a ténnyel,miszerint az egész életem egy gyönyörűen megtervezett,hazugságokkal teli illúzió,melynek eljött a vége és most,hogy összeomlott nem maradt semmi más,csak az űr utána. Miután a váróteremben olyan látványosan megtörtem,Max természetesen nem engedett el magamban,hanem áttetette az én jegyem is a későbbi járatra,majd együtt ücsörögtünk egy széken az órákkal későbbi gépre várva,miközben én megállás nélkül csak sírtam és sírtam. Pár órával később elhasználtam az összes raktáron lévő könnyem,így jobb híján csak ültem és bámultam magam elé fapofával. Meg kell hagyni Max nagyon jól bírta. Ezt mindig is szerettem benne. Pontosan tudja,mikor mire van szüksége az embernek. Egyetlen szót sem szólt hozzám,nem próbált nyugtatni,feleslegesen hitegetni,hogy minden jobb lesz vagy valami. Nem. Csak ült mellettem és néma csendben ölelt magához. Időközönként elment zsebkendőt vagy innivalót venni,mikor látta,hogy kezdek kiszáradni és ennyi.
-Megkezdődött a felszállás.-szólalt meg órák után először,miután a reptéri diszpécser bejelentette a járatunkra való felszállást,majd felállt és a bőröndjeinkért nyúlt,hogy ő majd mindkettőnk csomagját hozza,de megelőztem és elvettem a saját cuccaim,majd elindultam a beszállókapu felé.
-Max!-torpantam meg egy pillanatra,majd a mögöttem csendben sétáló fiú felé fordultam,aki neve hallatán szintén megtorpant és ijedten kapta fel a fejét,majd aggodalmasan kezdett fürkészni szemeivel.
-Igen?-kérdezte óvatosan,mire ledobtam a cuccaim és a karjai közé bújtam.
-Köszönöm. Köszönök mindent.-motyogtam a vállába,mire erősített az ölelésén.
-Ne köszönd kölyök. Ez a dolgom. Elvégre én lennék a te bátyuskád,vagy mifene.-puszilt bele a hajamba,mire halványan elmosolyodtam és miután még egy gyors puszit nyomtam az arcára,elhúzódtam és felvettem a táskáim,hogy felszálljunk végre a gépre.
-Ilyen nincs! Ezt figyeld!-bökdöste az oldalam,mire felé fordultam,majd értetlenül néztem abba az irányba,amerre mutatott a széksorok közt,miközben a helyünk kerestük.
-Hát ez kész!-nevettem fel én is,majd elindultam Max után a helyünkre.
-Grace néni!-kurjantotta hangosan az idős hölgy mellett állva,aki a hirtelen hangzavartól,mint a villám ugrott fel a székéből,majd mikor felismerte Maxet,a tekintete elkomorodott és a kezében lévő újsággal akkorát sózott Max fejére,hogy az még meg is tántorodott egy pillanatra.
-Nem megmondtam ifjú úrfi,hogy ha lehet mellőzze az efféle illetlen,gyerekes megnyilvánulásait?-kezdte el ledorgálni Maxet.
-De igen Grace néni.-hajtotta le Max a fejét bűnbánóan. Egyszerűen annyira abszurd és hihetetlen látvány volt,ahogy a széksorok közt egymással szemben áll egy alig 150cm-es idős hölgy és egy jól megtermett,csaknem 190cm-es huszonéves fiú,aki félve hunyászkodik meg ezelőtt a törpe méretű nénike előtt.
-Mit tanítottam neked,hogy kell illendően üdvözölni egy hölgyet?-hadonászott vaskos újságjával Grace néni Max felé,aki ezt látva azonnal hátrálni kezdett.
-Jó napot Grace néni.-nyújtotta kezét Grace néni kezéért,aki kimérten odanyújtotta azt,Max pedig kezet csókolt neki-Hogy van mindig?
-Látod,sokkal jobban áll ez a modor.-biccentett egy aprót az idős nő,majd visszaereszkedett a székébe és szemüvegét feltéve ismét az újságjába merült. Maxnek se kellett több,elköszönt,majd sietősen elindult a helyünkre,ami szerencsére elég messze esett Grace néni ülőhelyétől.
-Jézusom.-fújta ki az eddig bent tartott levegőt,mikor végre leültünk,majd az övvel kezdett babrálni,amit természetesen nem tudott becsatolni,így én intéztem azt el neki-Kösz.-nézett rám hálásan.
-Úgy látom Grace néni igazán megkedvelt téged.-kuncogtam az említett nő felé biccentve.
-Még mindig sajog a fejem.-simogatta fájdalmas ábrázattal a feje tetejét,mire a rosszkedvem ellenére is hangosan nevetni kezdtem. Ezek után az út csendben telt. Max még a New Yorkba tartó úton lopott regényének az olvasását fejezte be,miközben én a felhőket figyeltem és igyekeztem minél hangosabbra állítani a zenelejátszóm,de így sem volt elég ahhoz,hogy elnyomja a folyton rám törő gondolatokat. Úgy fél útnál járhattunk,mikor pár stewardess kijött csekkolni az embereket és kajával meg mindenféle reptéri hulladékkal kínálta az utasokat.
-Nane! Max! Max!-kezdtem el rángatni Max vállát,aki annyira belemélyült a regényébe,hogy fel sem tűnt neki mi történik körülötte.
-Mi az?!-nézett fel ijedten az olvasásból és szinte azonnal harci készültségbe helyezte magát az esetleges támadásokkal szemben.
-Odanézz!-mutattam a mosolyogva felém lépkedő stewardess felé.
-Hohóó!-váltott stílust azonnal,ahogy ő is észrevette.
-Segíts! Engedj ki pisilni,vagy valami!-hadartam idegesen,majd felugrottam és elkezdtem kifelé taszigálni Maxet az üléséből,de addigra már késő volt.
-Baj van? Esetleg segíthetek?-simított végig egy kéz a vállamon,mire megborzongtam majd egy erőltetett mosollyal a tulajdonosa felé fordultam.
-Nem,nincs semmi gond. Igazán ne fáradjon.-ereszkedtem le a székembe.
-Ohh,hello elbűvölő idegen!-kiáltott fel tettetett meglepettséggel,hiszen pontosan tudta,hogy én vagyok az-Emlékszel még rám?
-Hogyne. Becca,igaz?-vigyorogtam,de szerintem az inkább vicsorgásnak hatott.
-Úgy ám. Milyen sorsszerű,hogy ismét pont azon a járaton utazol,amelyiken én dolgozom,nem de?
-De. Szinte már a csoda kategóriába sorolható.-pillantottam a kezeire,amik újfent a kelleténél kicsit lentebb állapodtak meg.
-Nem jöttél el a szállásunkra.-hajolt előrébb fezsülő uniformisában,hogy kellőképp az arcomba tolhassa kebleit.
-Sokat dolgoztam.-feszengtem kényelmetlenül a székemben.
-Most vissza kell mennem dolgozni,de még később visszanézek hozzád.-egyenesedett fel végre.
-Alig várom.-vigyorogtam gúnyosan,mire rám kacsintott és elment.
-Hát ez beszarás!-kiáltotta Max,mire Grace néni rosszallóan hátrafordult és meglengette felé az újságját-Bocs Grace néni.-húzta be a nyakát-Hát ez beszarás.-suttogta a fülembe,miközben én megállás nélkül nevettem az előbbi jelenetet látva.
-Fuuu!-sóhajtottam egy nagyot-Mennyi van még az útból?
-Egy óra.
-Remek. Életem legszebb egy órája lesz. Azt hiszem én most inkább elmegyek és bezárkózom a repülőn lévő mosdóba.-álltam fel,de Max nevetve lerántott vissza maga mellé a karomnál fogva.
-Nemhogy örülnél,hogy egy csaj ennyire lesi minden kívánságod.-kacsintott rám pimaszul.
-Ha elfelejtetted volna,akkor eszedbe juttatom,hogy barátnőm van. Tudod. Laurennek hívják és nem mellesleg szeretem is.
-Jó jó,persze Lauren. De azért valld be,hogy ha nem lenne,már rég leteperted volna a kis Beccát a mosdóban.
-Annó talán ezt tettem volna. De sok minden változott azóta.-fordultam vissza az ablak felé. A továbbiakban Max sem szólt már,csak tovább olvasott. Becca néha néha még odajött hozzám,de udvariasan elhajtottam,majd visszadugtam a fülesem és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést.
Lauren:
-Jó reggelt Angyalka!-üdvözölt Candy a megterített konyhaasztalnál ülve,kezében egy pohár kávéval,de mikor felmérte az állapotom,inkább letette a poharát és felállt.
-Szörnyen hasogat a fejem!-nyöszörögtem,miközben ledobtam magam az egyik székre.
-Tessék,van itt még pár gyógyszer,meg egy kis pirítós. Egyél meg igyál és jobban leszel.-tette elém egy tányéron a gyógyszereket meg a kaját.
-Nem! Ez soha nem fog elmúlni!-dörzsöltem a majd szétrobbanó halántékomat,mire Candy megforgatta a szemét és a gyógyszereket a számba tömte,majd egy pohár narancslével leöblítette azt-Basszus. Majdnem megfulladtam.-köhögtem.
-De csak majdnem.-morogta az orra alatt,majd leült vissza velem szemben és tovább itta a kávéját.
-Ridleyról tudsz már valamit?-pillantottam az óra felé,amin délelőtt 10 óra állt.
-Még nem érkeztek meg.-nézett fel egy pillanatra a telefonjából.
-De úgy volt,hogy reggel hatra itt a gépe,nem? Történt valami?-rágcsáltam idegesen a szám szélét.
-Nem tudok semmit. Max csak annyit írt sms-ben,hogy a későbbi járattal érkeznek,olyan 11 körül.-csúsztatta elém a mobilját,majd felállt elmosni a bögréjét-Jót tenne,ha elmennél letusolni. Először is,mert rémes szagod van.
-Kösz.-sziszegtem a fogaim közt,de nem tagadtam,mert teljes mértékben egyet értettem vele. Csak úgy áradt belőlem a pia és füst szag.
-Másodszor pedig,mert legalább kitisztulna egy kicsit a fejed.-szedte el előlem az érintetlen tányért.
-Rendben.-álltam fel gyorsan,de kár volt,mert úgy megszédültem,hogy azonnal visszaestem a székbe.
-Nem ártana kicsit lassabban.-kuncogott.
-Ha megtudsz valamit szólj.-álltam fel ismét,immáron már lassabban.
-Okey.
-Lehet néha nem ártana ellenőrizned,nem e fulladtam bele a kádba.-szóltam vissza az ajtóból,mire hangosan felnevetett.
Ridley:
-Lassan leszállunk.-ismételte meg a mondandóját Max,mivel elsőre nem hallottam a zenétől-Készen állsz?-méregetett aggodalmasan.
-Készen lehet erre állni?-tártam szét a karom tehetetlenül,mire csak szomorúan megrázta a fejét,majd arrébb húzta a kezét,hogy betudjam csatolni az övét. Már épp csatoltam volna be a sajátom is,de egy kéz megelőzött.
-Csak nekem van enyhe déja vu érzésem?-néztem fel az előttem vigyorgó stewardessre.
-Szabadna megtudnom ennek az elbűvölő idegennek a nevét?-döntötte oldalra a fejét.
-Van barátnőm és nem áll szándékomban megcsalni a nevem.-vetettem oda flegmán,mert nagyon nem voltam jópofizós hangulatomban.
-Oh.-kerekedett el a szeme,majd gyorsan felegyenesedett-Ne haragudj.-igazgatta feszengve az uniformját,majd zavartan elsietett.
-Ez kicsit durva volt. Minden okey?-nézett rám gyanakvóan Max.
-Nem Max. Az a helyzet,hogy semmi sem okey. Úgy érzem magam,mint aki eddig egy tetves üvegbúra alatt élt és most,hogy az összetört teljesen el elvesztem és a szilánkok közt fekve vérzem el szép lassan.-mondtam szárazon,mire Max csak bólintott egyet és nem szólt többet. Leszállás után csak tanácstalanul forgolódtam körbe a reptéren,fogalmam sem volt merre,hova menjek. Nataliet nem akartam látni,Laurennel pedig addig nem akartam találkozni,míg össze nem szedem magam egy kicsit,így végül az egyik menedékházamba mentem.
-Hű kölyök! A nappalid nagyobb,mint nekem az egész kecóm.-nézett körül elcsodálkozva Max a házban.
-Helyezd magad kényelembe.-intettem,majd bementem a hálóba átöltözni,aztán pedig vissza ki hozzá. Már vagy percek óta fel-alá járkáltam a nappaliban a telefonom szorongatva,mikor ezt végül Max megelégelte és kikapta a kezemből.
-Hívd már fel! Mit gondolkodsz ennyit rajta? A barátnőd.
-Tudom,csak nem tudom.-ereszkedtem le tanácstalanul a kanapéra.
-Ez nagyon értelmes volt.-ült le mellém Max is-Felhívjam én?
-Nem.-vettem ki a mobilom a kezéből-Felhívom Candyt.
-Rendben. Addig csinálok magamnak valami kaját.-állt fel,majd kisétált a konyhába,én pedig tárcsáztam.
-Na végre már!-kapta fel első csöngésre a telefont-Mi a franc van már?
-Neked is szia Candy.-sóhajtottam.
-Mi történt?-váltott stílust a hangom hallva.
-Majd elmondom személyesen. Találkoznunk kellene.
-Hol?
-Van egy menedékházam itt a régi vidámpark alatt.
-A régi Everwood-i vidámpark alatt vannak házak?-kérdezte meglepetten.
-Kérlek. Egy egész város helyezkedik el ezalatt a porfészek alatt.-kuncogtam.
-Nahát,ez a kis putri mennyi titkot tartogat.
-Többet,mint gondolnád.-sóhajtottam.
-A kis Angyalkáddal mi legyen? Őt is vigyem?
-Nem. Vidd be a kórházba. Max odamegy.
-Rendben.-mondta,majd bontotta a vonalat.
-Ezer éve nem jártam már az Everwood-i kórházban.-dobta le magát mellém a kanapéra Max.
-Épp itt az ideje,hogy tiszteleted tedd ott.
-Jól van. Akkor megyek. De a szenyám nem hagyom itt neked. Csinálj magadnak.-pattant fel.
-Nehogy itt hagyd.-forgattam meg a szemem.
-Hogy a bánatba menjek amúgy?-fordult vissza.
-Vidd ezt.-dobtam a kezébe az egyik slusszkulcsot az asztalról-A lifttel menj le a parkolóházba,ott áll egy fekete Audi azzal tudsz menni.
-Tyű! Hány kocsid van neked?-forgatta meglepetten a kezében a kis slusszkulcsot.
-Igazából vagy 8. Sokat nyertem el kártyán még annó.-vontam vállat.
-Chh. És Maxi bácsinak soha nem adtál egyet se.-játszotta a sértődöttet.
-A tied lehet. De menj. Candy írt sms-t,hogy indulnak.
-Jól van. Jó legyél.-zárta be maga után az ajtót.
-Mindig jó vagyok.-dünnyögtem magam elé,majd eldőltem a kanapén és a plafont kezdtem el bámulni.
Lauren:
-Gyere Angyalka,beviszlek a kórházba,aztán nekem dolgom van,de ne aggódj lesz felügyelőd.-nyitott be Candy kopogás nélkül a szobámba,miközben öltöztem-Nahát! Nem is rossz!-mért végig idegesítően alaposan,miközben nekem már tűzvörösen égett az arcom.
-Khm!-köszörültem meg zavartan a torkom,mire elkapta a fejét-Felügyelő? Nem valami fegyenc vagyok.
-Nem is mondtunk ilyet. De a történtek után kell valaki,aki melletted van.-magyarázta nekem háttal állva-Szóval Max bemegy hozzád a kórházba és vigyáz rád.
-Max?-kérdeztem meglepetten a melltartóm pántjával szerencsétlenkedve-Ő nem Ridleyval van New Yorkban? A rohadt életbe már!-dünnyögtem,mert az a vacak sehogy nem akart bekapcsolódni.
-Mi az?-sandított egy picit hátra,majd mikor látta,hogy a szoba közepén forgolódom körbe-körbe,miközben a melltartóm pántjával szerencsétlenkedem,végül odasétált hozzám,leállított és becsatolta helyettem-Már nincsenek New Yorkban.-mondta mögöttem állva.
-Akkor Ridley miért nem hívott még fel?-harapdáltam a szám szélét,egyrészt a zavartság miatt,elvégre ott álltam Candy előtt egy farmerban meg egy melltartóban,másrészt pedig az idegesség miatt,mert nem értettem Rid viselkedését.
-Engem hívott. Azt mondta el kell mondania valamit.-sétált vissza az ajtóm felé nekem háttal,én pedig addig magamra kaptam egy felsőm-Úgyhogy téged viszlek a kórházba,ahol Max levált engem,én pedig megyek Ridhez.
-De várj már! Akkor engem miért nem hozzá viszel?-értem be a lépcsőn.
-Mert azt mondta ne vigyelek oda.-kapta fel a kocsikulcsait a konyhapultról,majd kiment a házból.
-Nem értem.-szálltam be a kocsijába tanácstalanul rázva a fejem-Most akkor nem akar engem látni?
-Nem tudom. Én csak teszem,amit mond. Egyébként biztos nem erről van szó. Csupán nem akar veszélybe sodorni,ezért nem akarja,hogy halld,amit elmond majd.
-Nem. Ilyet nem játszunk. Megmondtam neki,hogy ez már nagyon rég nem csak az ő harca. Engem is odaviszel magaddal.-jelentettem ki.
-Nem,nem viszlek. Nem ez volt a kérése. És egyébként is nyilván oka van annak,hogy nem akarja,hogy halld a dolgokat.
-Kérlek Candy! Szeretem ezt a lányt. Az életem is odaadnám érte. Nem zárhat ki belőle. Ha kell harcolok,ölök érte. Kérlek! Vigyél magaddal!-fordultam felé,mire lefékezett.
-Biztos,hogy ezt akarod?-fürkészett zöld szemeivel.
-Sosem voltam még semmiben sem ennyire biztos.-mondtam határozottan,Candy pedig egy szó nélkül beindította az autóját,megfordult az úton és elindultunk.
-Miért jövünk a régi vidámparkba?-kérdeztem,mikor elkezdtem felismerni a helyet,ahol járunk.
-Ridleynak van itt valahol egy menedékháza.
-Itt?-kérdeztem értetlenül.
-Pontosabban ez alatt.-bólintott határozatlanul,majd a rezgő telefonjáért nyúlt,amit felvett,majd kihangosítva visszatett a műszerfalra-Itt vagyunk.
-Vagytok?-kérdezte a vonal másik végéről Rid mély hangja,amitől egyszerre öntött el a nyugalom és az idegesség.
-Változott a terv.-közöltem és hallottam,hogy Rid felsóhajt.
-Nem ezt kértem Candy.-mondta gondterhelten-Hajtsatok a parkolóházba,ott letudod tenni a kocsit,a liftbe beszállva pedig nyomd meg a stop gombot.
-A stop gombot?-kérdezte Candy meglepetten.
-Bízz bennem.-mondta Rid,majd bontotta a vonalat.
-Te tudtál egyébként ezekről a titkos házakról Angyalka?-kérdezte Candy,miközben a lift felé sétáltunk a parkolóházban.
-Nem. Soha nem hallottam róla. Ezt a vidámparkot már vagy 60 éve bezárták és azóta állítólag semmire nem használják.
-Na. Hát most vagy soha.-tartotta Candy az ujját bizonytalanul a stop gomba felett,mire fogtam és rátettem a kezem az övére és lenyomtuk a gombot. A lift döcögve beindult,majd csak ment és ment és ment. Már vagy 5 perce mehettünk,mikor végre csikorogva leállt az ajtó pedig kinyílt,és én gondolkodás nélkül vetettem magam Ridley kezei közé,akinek a kezei úgy szorítottak magához,hogy más esetben valószínűleg igen komoly fájdalmat okozott volna,most viszont úgy éreztem még így sem ölel elég szorosan.
-Angyalom.-búgta a fülembe megtört hangon.
-Ridley.-szívtam be mélyen az illatát,majd egy kicsit elhúzódtam tőle és láttam,hogy szemei könnyben áznak,így az ujjaim hátával finoman letöröltem azokat,majd tenyerem a tarkójára csúsztattam és közelebb húztam magamhoz,hogy megcsókoljam. Ridley ugyanilyen hevesen reagált és az egyik kezét végigfuttatta a hátamon,amitől jóleső borzongás száguldott keresztül a gerincemen,a másik kezét pedig a hajamba fűzte és úgy húzott magához egyre közelebb és közelebb,míg végül már egy milliméter hely sem volt köztünk.
-Nagyon hiányoztál.-cirógatta ujja hegyével az arcom,miután ajkaink elváltak egymástól-Belehaltam volna,ha valami bántódásod esik.-csókolt homlokon.
-Te is nagyon hiányoztál. De nem zárhatsz ki az életedből. Nem hagyom.-simítottam a kezét az arcomra,ő pedig a homlokomnak döntötte az övét,majd szorosan lehunyta a szemeit és könnyezni kezdett-Mi történt?-törölgettem az egyre csak patakzó könnyeit,Rid viszont elhúzódott és két kezével nekitámaszkodott az egyik falnak nekem háttal.
-Az egész egy hazugság. Csupán egy illúzió.-mondta szaggatott,megtört hangon.
-Mi történt Rid?-előzött meg Candy,majd Ridley mellé sétált és óvatosan megfogta a vállát,majd intett,hogy egyenlőre ne menjek oda.
-Minden csak hazugság. Megtévesztés.-fordult Rid Candy felé-Natalie. Natalie az anyám. Ca-Carl pedig az apám.-fejezte be a mondatot elfúló hangon,nekem és Candynek pedig egyszerre kerekedett ki a szemünk. Épp szóltam volna,de nem tudtam semmit sem mondani,csak tátott szájjal bámultam a zokogó lányt,aki végül Candy vállára borult és szinte összecsuklott a sírástól.