Ez a reggel is eljött. Az érettségi... Ha belegondolok, mikor négy éve úgy keltem fel, hogy mentem az évnyitóra görcsbe rándult gyomorral, izzadt a tenyérrel... Mégis hová tűnt az a négy éve? Ha visszagondolok, mennyi minden történt velem ebben az iskolában. Persze volt, mikor szidtam az épületet mint a bokrot, de most mégis fáj érte a szívem. Elvégre itt tettem szert a három legeslegjobb barátnőmre. Leilára, Bernire, és Orsira.
Leila és Berni igen csak hasonlóak. Mind a ketten smink, és divat őrültek. Imádják a drága holmikat, és a magas sarkukat. Órákig vannak el a szájfényekkel. Külsőre persze egészen különböznek. Leila magas, hosszú szőke hajú, Berni pedig az alacsony, rövid barna hajú, és hát...hogy is mondjam... neki kissé lassabb a felfogása mint a többi embernek, de mi így szeretjük.
Orsi teljesen más tészta. Ő az eszes, megtörhetetlen lány. Velem egy magas, -azaz olyan 168 centi körül. Hosszú, göndör világos barna haj, arcán néhány halvány szeplő virít, szemüvege mögött hatalmas zöld szemek ragyognak.
Ami a legnagyobb különbség négyünk között az a zene. Én a rock zenét istenítem, amit a lányok ki nem állhatnak, ahogyan azt is, hogy sok időt töltök az iskolában a „lázadó" barátaimmal. Sajnos sokszor össze is kaptunk már ezen.
Berninek és Leilának egy az ízlése. A mostani „menő" slágereket tolják, és imádják az elektronikus zenét.
Orsi rapzene terén van otthon. És csak olyanokat hallgat, aminek kemény, erősítő szövege van. Nos, a zenehallgatás, amit sosem bírtunk együtt csinálni, de így is megvoltunk. Magyarul, ha nincs ez az iskola, akkor nem ismerem meg őket, ahogyan Dávidot sem...
Hogy ki is ő?
Szőke haj, kék szem, és tízpontos mosoly. Ott van a gimi legjobb öt pasijában. Focizik, jó tanuló, irtó népszerű. Már kicsit több mint egy éve vagyunk együtt. Soha nem veszekszünk, és nagyon jól megvagyunk. Ennél boldogabb párkapcsolatom nem igen lehetne.
Érettségi osztás után mindenki ment hazafele, vagy a családjával/barátokkal ünnepelni. Én haza mentem, ahogy a többiek nagy része is, hisz este nagy buli lesz egy évfolyamtársunknál, akit Petinek hívnak. Magas, kék szemű srác. Szintén rockerek közé sorolnám. Ő is olyan helyzetben van, mint én. Sok haverja „páva", viszont ugyan úgy jóban van a lázadókkal is. Jól kijövünk egymással, már az első héten megkedveltem.
Ahogy hazaértem, az volt az első, hogy végre levegyem ezt az ugyan gyönyörű, de iszonyat kényelmetlen magassarkúmat. Aztán fogtam a virágcsokraimat, és vízbe helyeztem őket.
A családomtól összesen két csokrot kaptam. Egyet a kereszt szüleimtől, -akik képesek voltak haza jönni Ausztriából, csak hogy itt lehessenek a ballagásomon, és már este indulnak is vissza- a másikat pedig a nagymamámtól, aki jelenleg egy idős otthonban él. Anyám nem akarta befogadni, azt mondta nem akar "púpot" a hátára. Szerintem nagyjából ezzel be is mutattam anyámat. Nem egy csupaszív, kedves ember. Sokkal inkább az a mogorva, határozott, dirigáló személy, akinek a karrierje, és a munkáján kívül nem sok fontos dolog van az életében. Legyen szó akár családról is... Nem is tudom, mikor volt az, hogy mi hárman leülünk mondjuk az asztalhoz vacsorázni. Sajnos kijelenthetem, hogy sosem voltunk egy igazi család. Soha nem törődtünk a másikkal, vagy figyeltünk rá. Mindig is el voltunk távolodva egymástól.
Én épp a szekrényemet nézegettem, Berni sminkelt, Leila a ruháit dobálta szanaszét, Orsi meg könyvet olvasott. Berni egyszer csak felállt, és a laptopomon bekapcsolta a „Little Mix- Little Me" című számát, aminek ők ketten örültek. Nos, én annyira nem... de mégsem szóltam. Orsi nem tűrte ezt a borzadályt, azonnal elővette a telefonját a fülhallgatójával, majd a könyve társaságában szépen kizárt minket.
- Ahw. Imádom ezt a számot! - vigyorgott Leila
- A legjobb! –értett egyet Berni
- Neked, Kriszta? –fordult felém.
- Hát... Nem a kedvencem, de egynek elmegy. –vontam vállat. És akkor itt megkaptam a szokásos „ahj, menj már!" meg a „Neked nincs jó ízlésed" és a „ Hogy nem tudom szeretni a világ legjobb bandáját?" - Csak hogy tisztázzuk. –emeltem fel a mutató ujjam.
- Kezdi. –forgatta a szemét Leila.
- Ez egy lány, pop-együttes, nem pedig banda! A banda szót meg sem közelítik! -hadonásztam kezeimmel.
- Mért, az a hülye Asking Alexandria például miért jó? -fonta össze maga előtt karjait Berni.
- Nem hülye! És én se cikizem a ti zenéteket, nem értem ti miért?
- Kriszta... –nézett rám komolyan Leila. - Hörögnek benne.
- Attól még jó! –vágtam rá durcásan.
- Attól még beteg. –dobott hozzám Berni egy kispárnát.
- Hé. –szóltam rá.
- Nyugi. Nem a szerelmeidet bántottuk. –cukkolt tovább.
- Oké, a The High Road-ot békén hagyni! –emeltem fel a kezem, mert ők nekem szent banda. Nem találtam még náluk jobbat. A kedvenc zenéim is tőlük vannak. A telefonom, és a gépem is tele van velük. Magyar banda, és itt is élnek. A szövegeik viszont egytől egyig angolul vannak,ami okos húzás volt, hisz így történt az, hogy ők bizony világhírű zenészek lettek. No, meg az elképesztő zene, és szöveg miatt. A Föld szinte mindegy egyes országán játszottak már. Hatalmas a rajongótáboruk, amit meg is értek. Ha valaki meghallgatja őket, mind azt hiszik, hogy valami nagy, híres Amerikai banda. Az énekes-gitáros ír saját maga minden egyes számot. Piszok tehetséges! Elképesztő hangja van, és olyan szövegeket ír, ami egyszerűen hihetetlen.
- Azt mondjuk el kell ismernem, hogy az énekesük piszok helyes pali. –keresett rá Berni a neten.
- Mutasd! –lökte arrébb Leila. – Te atya világ! –fagyott le a kép láttán. - Ki ez? Valami fél isten?! Fogadjunk te is csak azért hallgatod őket, mert bejön neked. –vigyorgott rám.
- Delon? –emeltem fel az egyik szemöldököm, majd elnevettem magam.
- Delonnak hívják?
- Ja, de ez csak becenév. –legyintettem.
- De mi van vele? –sürgetett.
- Az, hogy ez a srác egy seggfej.-biccentettem a monitor felé az állammal - Szerintem egy beképzelt bunkó. Azt elismerem, hogy nagyon tehetséges, és hogy jól néz ki. –és így is gondoltam. Elvégre a srác úgy 187 centi körül lehet. Széles válla van, izmos karjai, kockás hasa. Sötét, szinte fekete szeme van, ehhez társul a sötét barna haja, ami a homlokába van fésülve, mégis kusza. Nagyon egybe van a srác, az tény. - Viszont minden egyes képen más csajjal látod, akiket csak egy éjszakára használ ki, aztán reggel felkel, és szépen ott hagyja őket. Sosem kéne egy ilyen megbízhatatlan férfi.
- Engem nyugodtan kihasználhatna. –bólogatott Bernii a képet nézegetve. - Hány éves is?
- Huszonkettő
- A legjobb! –bólogatott.
- Oké, ezt lecsukom, még mielőtt elélveznél. –hajtottam le a laptop fedelét. – És különben is, fél tíz. Azt mondtuk tízre ott vagyunk, de még senki sincs kész.
- Később mindig jobb a buli. –rúzsozta ki a száját Leila.
- Ha már így a pasiknál tartunk. –kezdte izgatottan Berni - Köztetek megvolt már végre Dáviddal?
- Őhm...- sütöttem le a tekintetem, és itt már el is árultam magam.
- Ez most komoly? –hüledeztek mind. - Meddig akarod még kínozni szegény srácot?
- Tudom, tudom! – csitítottam őket. - És sokat is gondolkodtam már ezen.
- És? –kérdezték egyszerre.
- Ma estére terveztem. –vigyorogtam, mire ők sikongásban törtek ki.
Ahogy odaértünk, már messziről kiszűrődött a zene. Az ablakok, ajtók mind tárva nyitva voltak. Rengeteg ember téblábolt, konkrétan három osztály, plusz még úgy negyven ember. Voltak, akik táncoltak, voltak, akik csoportokba verődve beszélgettek, ittak, nevettek, cigiztek. És voltak, akik már nagyon illuminált állapotba kerültek, pedig a buli még csak maximum egy órája tarthat. Szép teljesítmény!
Mikor beértünk a házba, Peti már azonnal oda jött, hogy köszöntsön.
- Na, zsír hogy jöttetek. – mosolygott.
- Szerinted pont egy ilyen bulit hagytam volna ki? –vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Nagyon reméltem, hogy nem. –ölelt át a vállamnál. - Dögösek vagytok. –nézett végig rajtunk.
- Ez csak természetes. –legyintett Leila, én pedig csak lesütöttem a szemem, Peti meg rám nézett, de intettem neki, hogy ne szóljon semmit.
- Peti? –néztem fel rá. - Dávid már itt van?
- Aha, asszem a csocsónál láttam utoljára.
- Köszi. –mosolyogtam, és intettem a csajoknak, akik helyeselve bólogattak.
Átmentem a másik szobába, ahol Dávid játszott pár sráccal. Mikor beértem, pont nagyon örült, hogy szerzett egy gólt, és beleivott a sörébe.
Mögé mentem, majd átkarolva adtam egy puszit az arcára.
- Szia, bébi! Mi a helyzet?
- Semmi. Beszélhetnénk?
- Ezt lejátsszuk és utána, oké?
- De ez fontos lenne.
- Max húsz perc. Annyit nem tud várni?
- De. –biggyesztettem le a szám, majd leültem a kanapéra Rebeka mellé.
- Neked is azt mondta, hogy majd hajlandó lesz veled foglalkozni, ha ezt lejátsszák? –kérdezte unottan.
- Aha. – sóhajtottam. - Nem megyünk inkább addig bulizni? –néztem rá, ő meg amolyan „mért is ne" fejjel bólintott. Rebeka az én „parti lelki társam" Folyton együtt bulizunk, mert Berniék nem táncolnak, hisz leizzadnak, a srácok meg csak egyszerűen nem szeretnek.
Annyira jól éreztem magam a többiekkel, hogy fel sem tűnt mennyire elszaladt az idő. Úgy másfél óra telt el, mióta beszéltem Dáviddal, így hát indultam megkeresni, majd visszamentem a csocsóhoz, de már nem volt ott. Megnéztem kint is, sőt meg is kérdeztem, hogy nem látták-e, de semmi. Kicsit gondolkoztam, majd fogalmam sincs miért, de úgy éreztem meg kell néznem az emeleten. A lépcsőnél jártam, mikor csak úgy a semmiből előugrott Berni és Orsi.
- Na, milyen a buli? –kérdezte Orsi próbálva túlüvölteni a zenét.
- Tök jó. Csak megyek, megkeresem Dávidot.
- Minek? Pasi nélkül is lehet bulizni! –emelte fel a poharát.
- Igen, de tudod... - célozgattam
- Ó, hogy az! Igaz. Keresd meg kint. – javasolta Berni.
- Már néztem, és sehol sincs. Ha csak haza nem ment...
- Ja, tényleg! Haza ment! -csapott a homlokára. - Mondta is, hogy szóljunk! Nem érezte itt jól magát. –húzta a száját, amolyan „a fenébe" arckifejezéssel.
- Nagyon furák vagytok. –ráncoltam össze a szemöldököm.
- Ja, kicsit sokat ittunk.
- Nem, ez nem az. –csóváltam a fejem. - Van valami baj?
- Mi lenne? Gyere, menyünk bulizni! –fogta meg a kezem Berni.
- Jó, csak megnézem, hogy fenn van-e.
- Ne menj fel!
- Mért ne? –vontam fel az egyik szemöldököm.
- Mert láttam fenn egy nagy csótányt! Tök undi volt. – borzongott meg Berni.
- Na, jó. Most már tényleg hagyjatok! – törtem magamnak utat,hogy határozott lépteimmel az emelet felé vegyem az irányt. A lányok szaladtak utánam, de nem érdekelt. Ahogy felértem a folyósora egy szobából furcsa hangok jöttek ki. Egy lány igen csak jól érezhette magát. Nem akartam még magamnak se bevallani, de tudtam, hogy kik vannak benn. Ott álltam az ajtó előtt, a kezem a kilincsen, majd a lányokra néztem, akik csak lehajtott fejjel álltak.
Már minden mindegy alapon, lenyomtam a kilincset. Talán csak azért, mert valahol mélyen volt még bennem egy kis remény, hogy tévedek, de amikor kitárult az ajtó, a gyanúm beigazolódott. Dávid megcsal engem Leilával...