M A G N O L I A !
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
-
Juniper drágám, ne sírj - guggoltam le a kislányhoz, aki szomorú arckifejezést vágva nem akart elengedni Max meccsére. - Tudom, hogy szereted, amikor én vigyázok rád, de most a bátyád... az apukádnak van szüksége a támogatásomra. Itthon jó kezekben leszel, gondoskodtam róla - pillantottam fel a házban s annak rendjében járatos személyi szakácsra, aki csak egy bátorító mosollyal igazolta reményeimet.
- Siess haza - ölelte át nyakamat a kislány, mire megszakadt érte a szívem.
Ha Max nem lett volna olyan határozott - határozottság alatt falnak döntős fenyegetését értve - azzal kapcsolatban, hogy jelenjek meg a suli sportcsarnokában, akkor gondolkodás nélkül vigyáztam volna Juniper-re. De mivel kénytelen voltam elindulni, így elhagytam a házat, magam mögött hagyva a napjaimat beragyogó kislányt.
Juniper a két ennivaló pofijával, ártatlan jellemével és a világra nyíló végtelen pozitív képzelgéseivel mindent megváltoztatott bennem. A jövőmet korábban mindössze a karrierem képében festettem le magam előtt, úgy álmodtam meg, hogy egy derék orvos leszek, aki a hivatásának él és szabadidejében is segít az arra szorulókon. Akárcsak, ahogy az édesanyám tette. Talán miatta, pontosabban az apámmal való viszonya miatt határoztam úgy, hogy nem lesz gyerekem. Nem akartam szülni, hátha egy olyan apja lesz a gyermekemnek, mint amilyen Christian volt nekem: lelktelen, agresszív, nemtörődöm. Aztán találkoztam Maximus-szal, aki keresztülhúzta a számításaimat és megszállottan beleszerettem. Fordult egyet velem a világ és úgy gondoltam, Juniper, Max és én egy erős, szerető családot alkothatnánk, így teljesen új értelmet adtak jelenemnek, jövőmnek, de még a múltamnak is.
Piros kis autómba ülve kellemes árnyként futott át az agyamon, hogyan is ajándékozott nekem a kemény páncél alatt érzékeny lelkű barátom egy kocsit, ezzel mosolygásra késztetve. A rádióban a Personal Jesus szólalt meg, ami már-már félelmetesen folytotta belém a Max emlékhullámaimat. Lehajoltam, hogy felhangosítsam, ekkor azonban egy autó hátulról nekem ütközött, ezt egy hatalmas lökéssel éreztetve, amitől fejem a műszerfalnak csapódott.
▱ ꧁♚❦♛꧂ ▱
Elviselhetetlen fájdalom összpontosult halántékomba, amikor ébredezve nyitogattam elnehezedő szempilláimat. Lassan sikerült visszanyernem a látásomat, így a hatalmas fekteséget egy poros, raklapokkal telepakolt raktár váltotta fel. Zúgó fejemhez emeltem volna kezemet, hogy megmasszírozzam, de nem fértem hozzá, mert a kezeim egy kötéllel voltak összekötve, csakígy a szék lábaihoz szegezett lábaim, ezzel megfosztva a mozgás lehetőségétől.
- Jó reggelt Csipkerózsika! - egy ismerős férfi hang szólalt meg hátam mögül, aminek tulajdonosa, megkerülve engem, maga alá lendített egy széket, hogy velem szemben lovagló ülésben elhelyezkedve szívózzon velem.
- Jasper?! - hőköltem hátra meglepődve a főbérlőm láttán. - Mi történt? Kifizettem neked a tartozásomat és minden kárt, amit apám okozott.
- Ezúttal nem a te tartozásod miatt randizunk - mosolygott rám, arcomba lógó tincsemet fülem mögé simítva. Undorodva hajoltam el, ekkor azonban egy vékony mazsorett bottal megcsapta arcomat, ami felsértve az érzékeny bőrömet, az ütés helyén egy csíkban kivéreztette azt. - Ha jól viselkedsz, gyorsan végzek veled, de ha szemtelenkedsz, lassú, kínok közti halállal jutalmazlak.
- Mit számít? Úgyis meghalok! - nevettem fel hisztérikusan, mire kaptam egy újabb ütést. - Ú, ettől beindultam, kaphatok mégegyet? - húzogattam az oroszlán bajszát, habár piszkosul fájt minden "érintése". Többre ment a lelki gyötréssel - apám szokásai miatt -, amit a kis beszólásomnak köszönhetően meg is tudott, így taktikát váltott.
- Maximus évekkel elvett egy csodálatos nőt. Szőke hajú, hosszú combú, kivételesen okos, páratlan nőt. Yolandat, a testvéremet. Szerették egymást, minden hibájukkal együtt, bár a nővéremnek csak az az egy akadt, hogy abba a fasiztába szeretett bele, aztán szült neki egy kislányt. Egy kislányt, aki egy életre összeköti őket. Yolanda halála után is, akárhányszor Juniper-re néz, az egyetlen nőt látja, akit valaha szeretett. Akinek te soha nem léphetsz a helyébe, mert te egy senki maradsz, míg Maximus szemében Yolanda marad a minden.
Helyemben rángatóztam egyet, hogy szabaduljak a szavaitól reményeim szerint eloldozva magam, de olyan erős csomóval lettem röghöz kötve, hogy ez a lehetetlennel vált egyenlővé.
- Ez így már jobban tetszik. Mondd csak, Ficánka, milyen a szex Perez-zel?
- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de a testvéred miatti tiszteletből annyit elárulhatok, hogy Yolanda ágyában nem csináltuk - Jasper bizonyára azt gondolta, Max olyan depresszíven gyászolja néhai kedvesét, hogy halála után nem nyúl többet nőhöz. Az ellenkezőjét hallva viszont az előttem ülő férfi szörnyen paprikás hangulatba került, amit rögtön tudomásomra is hozott.
- Ribanc! - kiáltotta és kezébe fogva egy több helyen megcsomózott kötéllel mért csapást a hasamra. Az oda összpontosuló fájdalomtól összegörnyedtem, már amennyire a kezeimet hátam mögé szorító kötél engedte. A "gombócok" a lendítés erejétől olyan hatást keltettek, mintha gyomorszájon rúgtak vola és csak Max pulcsijából áradó illatfelhő nyújthatott csillapítást erre a fájdalomra. - Ha nem akarod, hogy kiverjem a szopós szádból a fogaidat, akkor ne hazudj többet.
- Egyenként kihúzhatod mind a harminckét fogamat, vagy ki is tépheted a hajszálaimat, egyik sem változtat a tényen, hogy Max továbblépett, veled ellentétben. Yolanda meghalt és akkor sem támad fel, ha megölsz engem, Maximus-t, sőt a földkerekségen mindenkit.
- Hallgass! - ordította el magát megint, a mazsorett bottal ezúttal combomra mérve a csapást. A harisnya aligha fogott fel valamennyit az ütésből, így tiszta sebet ejtve, nyílt szét a bőröm egy vékony csíkban. A fájdalomtól patakokban folytak könnyeim, összeszorított fogakkal nyomtam el a sikításomat, melybe még állkapcsom is belesajdult.
- Egy módon lehetsz vele, amit te is ismersz, de túl önző vagy ahhoz, hogy elvedd a saját életedet - szipogtam, mikor leülepedett bennem a fizikai kín. Öngyilkosságra való buzdításért biztosan a pokolra kerülök, de egy drogbáróval közösülésért is maximum egy másik bugyor járna odalent, tehát nem volt veszítenivalóm a túlvilági folytatást tekintve.
- Érte bármit megtennék - fogta közre arcomat két oldalról, hogy szemeibe nézve győződjek meg komolyságáról. - De csekély esélyt látok arra, hogy beenged a főnök a tetőtérre halálom után, ha érted mire célzok.
- Miért, szerinted Yolanda nem a picében kuksol? Hozzáment egy maffiózóhoz és szült neki egy gyereket, nem mellesleg azért halt meg, mert belekeveredett az alvilági üzelmekbe. Szóval, Jasper, nagyon elmentek neked otthonról, ha azt hiszed ezek után Yoli a mennyben szürcsöl egy virgin margaritát.
- Te ennyire meg akarsz halni?! - nevetett fel hitetlenkedve, majd felpattant a székről és az elkobzott személyes tárgyaimhoz fordult, ahonnan előkapta a telefonomat. - Úgy látom a testi kín neked nem elég leckéztetés, szóval lássuk mit szólsz ahhoz, ha felhívjuk a barátodat.
- Hagyd őt békén!
- Ha nem lenne olyan hiányos a memóriád, talán emlékeznél rá, ennek az egésznek az a célja, hogy ne hagyjam őt békén - nézett fel a képernyőről, majd füléhez tartotta a telefont és míg kicsengett, tovább beszélt hozzám. - Megvárom, amíg ideér, majd a szeme láttára golyót fogok repíteni a csinos kis fejedbe. Aztán fogom Junipert, az egyetlen élő darabot Yolanda-ból és egy biztonságos helyen felnevelem.
- Azt lesheted! - sziszegtem összeszorított fogaim közt.
Míg Jasper barátommal társalgott, addig én egyre több részletet igyekeztem megjegyezni a helyszínről, ahová hozott. Nem sok esélyt láttam rá ugyan, hogy élve kijutok onnan, de az is pont elegendő volt ahhoz, hogy reményt ébresszen bennem. Tekintetemet végigvezettem a raklapokon, a plafonra tévedve, ami alacsony belmagassága és az onnan lógó, az egész helyiséget bevilágító villanykörtének köszönhetően megbizonyosodtam arról, hogy valóban nem egy raktárban vagyok fogva tartva. A falakon függönnyel eltakart ablakokból és a dohos szag hiányából pedig arra következtettem, hogy egy garázsban vagyunk, mintsem egy pincében.
- Egy percet kapsz - zökkentett ki Jasper a fejbeli térkép készítéséből, telefonomat a fülemhez tartva.
- Maximus - szóltam bele gyenge hangon. Alig vártam, hogy a vonal túlsó végéről meghalljam hangját, arra az esetre, ha Jasper ténylegesen beválltaná az ígéretét, legalább egy szép emlékkel távozzak ebből az életből.
- Meg foglak találni, Lia, ne aggódj - bíztatott könnyektől akadozva. Az, hogy a helyzet így padlóra küldte a világ legerősebb lelkületű emberét csak mégjobban megingatta az én állapotomat. Számba harapva fojtottam el a sírást, ami alattomosan próbált leteríteni, de köhögéssé fordult át, ami csak egy újabb képletes tőr döfése volt fájdalomtól görcsbe rándult hasamba.
- Ne merészeld, ne dőlj be semmilyen fenyegetésnek! Velem csak a világ több, szóval fogd Junipert és fuss, menekülj amerre látsz - ellenkeztem rögtön Jasper szavaira támaszkodva. Nem akartam, hogy feláldozza magát és Junipert miattam, hisz nekik még lehet jövőjük, de az enyém hatalmas kérdőjellel riogatott. - A nevemben köszönj el Rebe-től, kérlek - fűztem hozzá legjobb barátnőmre gondolva, aki az évek során minden rossz napomon mosolyt csalt arcomra, míg a jobbakon gondoskodott arról, hogy azok is maradjanak.
- Felejtsd el, nélküled nem megyünk sehová! - tiltakozott rögtön. A szívem megszakadt, amiért ilyen harciasan próbált megmenteni, de nem hagyhattam, hogy még két élet vesszen kárba az enyémen kívül.
- Kettőnk közül én vagyok egy székhez kötözve, szóval ez egyszer hallgass rám - kérleltem egy aljas fegyvert bevetve, majd egy nevetéssel ejtettem ki a következő szavakat, hogy úgy maradjon fenn benne emlékem, amilyen életemben, nem utolsó pillanataimban voltam. - Szeretlek Maximus, vigyázz magadra és igyál meg helyettem egy margaritát, amikor biztonságban lesztek.
Találkozásunkkor eszembe sem jutott volna, hogy vicces pillanataink is lehetnek együtt, de a margaritás délutánunk erre rácáfolt, eltekintve a Yolanda-ügytől. Emlékszem, úgy berúgtam, hogy Maximus-ra zúdítottam minden szart, ami éppen eszembe jutott, kezdve a lehengerlő megjelenésének megjegyzésétől, egészen az apámmal kapcsolatos zűrökig. És ő csendben végighallgatott mindent, azért mert szeretett. Szeretett, holott bőven akadtak hibáim, amikkel tisztában volt, sőt azok ellenére, vagy inkább velük együtt szerett. Ez pedig mindennél kedvesebb érzés marad számomra, történjék akármi is.
- Magnolia, tarts ki, amíg...
Bumm! - egy pisztoly sült el váratlanul, melynek durranása felkavaró visszhanggal törte meg a garázsban ránk telepedő némaságot.