Egy ideje csak a halk szuszogását hallgattam, miközben a plafont bámultam, nem mintha sokat láttam volna belőle, csak árnyakat. Képtelen voltam elaludni, mert túlzsúfolt volt az agyam attól a rengeteg gondolattól, amiből nehéz volt kiragadni egyet, mert mind más és más körül forgott.
Kriszti megmoccant a vállamon, így apró köröket rajzoltam a gerince vonalára. Olyan békésnek hatott, ahogy összegömbölyödve alszik az oldalamhoz simulva, míg egyik keze a hasam alsóívén pihen. Mégis összeszorult tőle a mellkasom, mert ennek hamarosan vége és nem tudom, hogy az emlékkel meddig leszek képes egyedül lenni, magányosan ágyba bújni esténként. Őrülten fog hiányozni az illata, a teste, a csókja, az íze, a melege...
Csessze meg, ő maga teljes egészében!
A szőke fürtökbe vezettem az ujjaim, majd egy tincset az ujjaim közé csípve csavargatni kezdtem.
Honvágyam volt, mert ha lehet azt mondani, akkor rég ott volt az otthonom, de Kriszta miatt... Ha kérné, ha akarná...
Vajon képes lennék visszatérni ide? Ekkorát visszalépni érte?
Sóhaj szakadt fel sajgó mellkasomból, ami miatt megdörzsöltem szabad kezemmel a szívem felett. Nem most fogok ezen gondolkodni. Nem ma, amikor itt fekszik a karjaimban.
Akad viszont más, sokkal gyötrőbb gondolat, aminek köze sem volt Krisztihez, csakis Liához.
Baszki, de furcsa még mindig ez az egész.
Nem vagyok az a fajta, aki rossz szemmel nézné ezt, sőt, egy cseppet sem zavar senki nemi identitása, gondolkodás módja. Hiszen a szerelem, a vonzódás nem az az érzelem, amit irányítani lehet, nem egy olyan dolog, amibe van valódi beleszólásod. Ez jön és elemi erővel beléd hasít, hogy lekaszaboljon és az uralma alá vonjon, pontosan úgy, mint ahogy velem történt.
De azt nem tudom felfogni, miért nem vettem észre, miért nem tett erre utalást sosem. Sülve-főve együtt voltunk, együtt csajoztunk, együtt buliztunk, a legjobb barátom volt.
Hogy nem vettem észre, hogy nem érzi jól magát a bőrében?
Újra megdörzsöltem sajgó mellkasom, és mintha a rajta alvó nő megérezte volna, milyen háború dúl bennem, nyöszörögve magához húzott. Nagy valószínűséggel önkéntelen, álomittas mozdulat volt, mégis hevesebb ütemben vert tőle a szívem.
Kriszta mindig is fontos volt nekem, nem csak egy lány a szomszédból. Barátok voltunk, és bassza meg, mindig is tetszett valahol, csak... Csak fura lett volna lépni felé.
Kis híján felnevettem a csókunk emlékére a szilvafa alatt. Sosem felejtem el, mert mindig is a legszebb emlékeim egyike marad, amikhez ez alatt az egy hét alatt rengeteget gyűjtöttem, és ha vénségemre eszembe jut Kriszta arca...
Elhessegettem a gondolatot, és inkább oldalra fordítottam a fejem, hogy az éjjeli szekrény tetején heverő telefonra nézzek.
Válaszolni kéne valamit. Nem adhatom fel itt.
A szabad kezemmel óvatosan leemeltem magamról Kriszti kezét, majd lassan kihúzódtam a feje alól, mire felnyögött, és valami fagylaltról gagyogott, amin vigyorognom kellett. Melegség költözött a mellkasomba, ahogy az arcából kisepertem a haját, majd végigsimítottam érzéki telt ajkain.
- Kibaszottul szeretlek - csókoltam meg, aztán megdermedtem, mint akit felpofoztak.
Célozgattam rá, éreztem és tudtam is, hogy így érzek, de kimondva, a saját rekedt torokhangomon susogva a fülébe teljesen más volt. Teljesen váratlan, csodálatos és egyben rohadtul félelmetes.
Azonban Kriszta nem moccant meg, csak szuszogott, miközben édes álmaiban remélhetőleg rólam ábrándozott. Legalábbis reméltem.
Újra megsimítottam az alsó ajkát, aztán félig felülve kezembe vettem a telefont. Olyan érzés volt, mint kígyót szorongatni az ujjaim közt, mintha bármelyik pillanatban kinyúlhatna, és rám vethetné magát, hogy belém mélyessze a méregfogait. A számba haraptam, aztán megembereltem magam.
Mi a faszt picsogok, mint valami csitri?
Remegett a gyomrom, ahogy rutinosan feloldottam a képernyőt, aztán elvakított egy pillanatra a fehér fény, amitől hunyorgó szemmel vettem lejjebb a fényerőt.
Tétováztam, bár hogy pontosan miért, arról fogalmam sem volt. Tudtam, hogy vissza kell írnom előbb-utóbb, hisz hülyeség lenne visszakozni, plusz nem is állt egy pillanatig sem szándékomban.
Lepillantottam Krisztire, miközben vártam, hogy a Messenger betöltsön, és elakadt a lélegzetem pont, ahogyan eddig is minden olyan alkalommal, mikor lopva megpillanthattam alvás közben.
Meg ébren is.
A hosszú pillái felfelé pöndörödve félhold alakban vetett árnyékot halványan szeplős arcára. A szája sarka, mintha mosolyra görbült volna, megrezzent. Lejjebb siklott a tekintetem a hátára, amit a pólóm anyaga rejtett el előlem. De nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, milyen a tapintása, az íze, az illata, testének minden hajlata. És be kell vallanom, kibaszott szexi volt a saját ruhámban látni őt.
Nehezen, de elszakítottam róla a szemem, és újra a telefonra összpontosítottam. Újraolvastam a szöveget, és kis híján felnevettem a szöveg stílusán. Nyoma sincs benne Lacinak. Aztán bepötyögtem egy Sziá- t, majd ki is töröltem a picsába.
A fogamat csikorgatva szusszantam egyet, miközben az igazán unalmas plafonra meredtem. Sosem volt bajom a szavakkal. Mármint, ha róla volt szó, hiszen szinte tesók voltunk. Nem csak holmi haverok.
Minden akkor romlott el, amikor megismertem Lindát. Minden azon a pocsék estén baszódott el, amikor bemutattam Ábelnek, és akkor robbant a szarbomba, amikor rajtakaptam őket.
Aztán nesze!
Most meg itt nyüglődők, mint egy béna fasz, mert nem tudom, hol javítsam meg, ami ezzel foslavinával el lett tarolva. Újjáépíteni kurva nehéz, és nem is a strapás része a sok, hanem a lelki, hogy szembe nézzek a saját rossz döntéseimmel. És az kurva sok van.
Az ujjaim a képernyőre simultak, és beütöttem az első szót „Sajnálom" , és aztán behunytam a szemem.
Emlékeztem mindenre, minden apró rohadt részletre, mert azóta is kísértett az a sok szarság.
Még azt is tudom, hogy aznap kibaszott hideg volt...
Az ujjaim szinte lefagytak a kesztyűben, miközben felfelé igyekeztem a lépcsőházban. Már magam előtt láttam, ahogy bekuckózom mellé az ágyba és hagyom, hogy felmelegítsen. Bár elég ritkán volt alkalmunk mostanában eljutni a szexig. Vizsgaidőszak, a tanulás, az anyja... Pedig minden vágyam az volt, hogy beletemetkezzek kicsit.
Talán ezért is nem szóltam, hogy hamarabb jövök. Az előadótanár beteget jelentett, az előadás pedig elmaradt. Amit egy percig sem bántam, mert reggel álló farokkal voltam kénytelen kimászni az ágyból, anélkül, hogy...
Elég volt a gondolat, és máris lüktetni kezdett az ágyékom.
Remélem, még nem kelt ki. Ha előre szólnak, megy be a franc!
A kulcsommal nem sokat bíbelődve halkan kinyitottam a bejárat vaskos műanyag ajtaját, lerúgtam a bakancsom, majd kibújtam a cuccaimból.
Ha lett volna legalább egy csepp eszem, kocsival megyek reggel, de nem akartam szarakodni a jéggel.
A zoknim meg-megcsúszott a parkettán, ahogy nekiiramodtam a szobám felé, ám valami megállára késztetett. Egy halk kuncogó hang, amit mindennél jobban ismertem, és ami a konyha irányából érkezett.
Igazából az egész lakás nem volt valami nagy. A bejárat a nappaliba nyílt, onnan jobbra volt a fürdő, szemben a két szoba, amibe kábé az ágyunk fért be egy asztallal meg egy szekrénnyel, balra pedig a zárt főzőfülke.
Irányt változtattam, de valami furcsa rossz érzés képződött a gyomromban, ahogy Ábel mély nevetése, mint valami dorombolás társult Lindáéhoz.
Aztán kinyitottam az ajtót...
A testembe hideg költözött, ami a lábujjaimból és az ujjaimból indult, majd fúródott végül a szívem közepébe megfagyasztva azt. Linda a konyhapulton ült az én kibaszott pólómban, a bátyám... A tulajdon bátyám meg a lába közt állt, miközben a pofája a nyakában!
A nyelőcsövembe akkora gombóc nőtt, hogy félő volt sosem jön már ki hang a torkomon. Pedig üvölteni akartam torkom szakadtából, mint akinek elment az esze vagy legalább tenni valamit, de a zsibbadtság, ami belém költözött képtelenné tett a mozgásra is. Csak álltam ott, mint egy szobor, míg Linda sötét szeme rám nem talált.
Nem telhetett el az érkezésemtől alig pár pillanat, mégis olyan volt, minta órák óta szorulna ökölbe a kezem.
A nő megmerevedett, és megpróbálta eltolni Ábelt, aki először homlokráncolva felnézett, majd követte a még mindig engem néző tekintetet.
Ábel arca elfehéredett, mintha kifutott volna belőle a vér, aztán felemelte a kezeit, mintha az bármin javíthatna.
- Meg tudom magyarázni!
A szám elnyílt, a levegő kiszaladt a tüdömből, és nem találtam a hangom.
- Andris! - ugrott le Linda, majd Ábel ujjai közé fonta a sajátját, miközben bátorítóan felpillantott rá.
És ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy ez nem egy egyszeri alkalom, nem egy véletlen, egy elbaszott félrekacsintás, mert úgy néztek egymásra, ahogy én néztem ő rá.
A szívembe fájdalom hasított, a testem megfeszült, és a következő pillanatban a kezem a levegőbe lendült, az öklöm pedig találkozott a testvérem - Milyen vicces szó! - arcával. Linda felsikoltott, miközben valamit ordítozni kezdett, de én csak tompa lüktetést hallottam, mintha víz alatt lennék. A körmeim a tenyerembe vájtak, a tekintetem pedig végig azon az emberen tartottam, akire mindeddig felnéztem, aki a legnagyobb példa volt előttem.
Aztán Ábel a szemembe nézett.
- Ezt megérdemeltem - dörzsölte meg a kipirosodott bőrt. - De meg kell értened öcsi...
- Ne nevezz így! - sziszegtem csikorgó fogaim közt.
- Tudom, hogy... Nem így kellett volna... Mi... Csak úgy megtörtént.
Örömtelen kacaj csiklandozta a torkomat.
Hogy a faszba mondhat ilyet?
A nevetés mégsem kúszott fel, mert ekkor törékeny hosszú ujjai fogták körbe még mindig ütésre feszített karomat. Lindára néztem, és az undor sziruposan öntötte el a testemet. A számba kesernyés íz telepedett, majd vonta be a nyelvem, amitől émelyegni kezdtem.
Az én ágyamból keltél ki, az én ruhámat hordod, az én...
Újra Ábelre néztem, és meghalt bennem valami. Valami nagyon fontos, amit képtelen lettem volna nevén nevezni, de belesajdult a mellkasom.
- Mióta tart? - köptem, mire egymásra néztek, és ebben a kijózanító pillanatban tértem végre magamhoz. Elnevettem magam a saját nyomoromon, miközben hátrálni kezdtem. - Hogy lehettem ekkora vak, bassza meg!
- Andris! - lépett felém Ábel, mire felemeltem a kezem.
- Ne gyere közelebb vagy kapsz még egyet!
- De...
Linda közénk lépett ezzel visszatartva a sápadt fivéremet, aki úgy döfött hátba, mint még soha senki, és akkor még itt van ez a ringyó is! Akibe szerelmes voltam minden kibaszott porcikámmal.
A testem remegni kezdett, a szemeimbe szúró érzés költözött.
Le kell lépnem!
Linda előrébb araszolt.
- Meg kell értened, hogy ez nem miattad van.
Horkantottam.
- Na ez kurvára biztos.
Fintorgott egyet.
- Beleszerettem. Annyiszor el akartam mondani... El akartuk mondani... Nem akartunk bántani.
Kínomban felröhögtem.
- Inkább felváltva dugattad magad hol velem, hol ezzel... - intettem undorodva Ábelre.
- Ne beszélj így vele! - szólalt meg fenyegető hangon, mire megemelkedett a szemöldököm.
- Mit gondolsz - léptem határozottan előre, miközben Linda feje felett egyenesen a barna szemekbe néztem, amiket születésem óta ismertem -, csak aludni járt az ágyamba?
Hazudtam is meg nem is. Linda mostanában mindenre fogta, csak ne jussunk messzebb a pettingnél, de őszintén, ez is bőven elég!
A hajamba túrva néztem egyikről a másikra, majd megállapodtam a nőn, akitől a hányinger kerülgetett.
- És még te nevezted magad egyenes embernek?!
Idegesen, szégyenkezve tűrte hátra egy tincsét, aminek ismertem a selymességét, az illatát.
- Te voltál az állomás az igazihoz. Hidd el, ha tudom...
Nem sokon múlott, hogy szemen ne köpjem.
Szédelegve megfordultam, és kimasíroztam, hogy magamra kapkodjak mindent, és lelépjek a faszba, amilyen gyorsan csak lehetséges.
- Most hová mész? - lépett mellém a bátyám, ahogy a fejembe húztam a sapkát.
Nem válaszoltam, azzal voltam elfoglalva, hogy a viszkető öklöm ne találkozzon újra a képével. A hazug, hamis, áruló képével.
Kinyitottam a bejárati ajtót.
- Öcsi! - könyörgött megragadva azt.
A szemeibe néztem, és egy hosszú pillanatig csak bámultuk a másikat, aztán amikor már az állkapcsom is belesajdult, annyira egymásnak feszültek a fogaim, elfordultam.
Az nap este egy közeli kocsmában kötöttem ki, ahol poénból beálltam a haverom mellé a pultba, akié a hely volt, vagyis a faterjáé, de ez részletkérdés. Aztán amikor bezárt, azután is ottmaradtam.
Leittuk magunkat, ami nélkül azt hiszem, úgy omlottam volna össze, mint a kártyavár. Jót tett, hogy habár látja a nyomorom, meghallgat, mindezt külsőszemlélőként teszi, hiszen nem ismert olyan mélyen, csak felszínesen. Így nem sajnálkozott, nem ítélkezett, csak velem ivott.
De eljött a másnap reggel, és a srác olyan ajánlatot tett, amit hülyeség lett volna visszautasítanom. Mégcsak gondolkodnom sem kellett, amikor kimondta, hogy az apja haverjához megy dolgozni Görögbe, aztán felvetette, hogy én is vele mehetnék. És maradni amúgy is képtelen lettem volna, így könnyűszerrel beadtam a derekam.
<b> - Mikor indulunk? - néztem fel a rekeszről, amin ültem.
Vágta a seggem, de a faszomnak sem volt kedve megmoccani.
Géza megrántotta a vállát.
- Még pár nap, addig elintézhetsz mindent. Fater visz ki minket.
- És mit csinálhatnék ott? - kérdeztem kásás hangon.
Géza a sörébe fojtotta a mosolyát.
- Van egy király hotel, amihez tartozik egy bár. Fater ismeri az ürgét, aki vezeti. Azt akarja, szerezzek nagyobb tapasztalatot, mielőtt teljesen átveszem ezt a kócerájt! - intett körbe az üres kocsmán.
Nem volt valami nagy szám a hely, de amikor néhány osztálytársammal rátaláltam, rögtön összespanoltam ezzel az elvetemült emberrel.
Géza megemelte kivarrt kézfejét, amin egy koponya tátott szája ordított rám, a gyűrűi pedig a mozdulatnál megkoccantak az üvegen.
- A kis kurva nélküli új életedre! - lengette meg az üveg alját.
Felnéztem kék szemébe, aztán határozottan az övéhez ütöttem a sajátom.
Kriszta megrezzent, és a másik oldalára fordult, ami kirángatott a mélázásomból.
Milyen fura? - gondoltam, ahogy ráébredtem, hogy ez emlékek sem hatnak már úgy rám, és ez nem is az időnek a jótékony hatása, vagyis nem teljesen.
Az ujjaim végigsiklottak a női fenék csodás domborulatán, amire a szívem és az ágyékom is hevesen reagált.
Baszki, de imádom minden porcikáját!
Lia fenyegetésére gondoltam, és az ajkamba kellett harapnom, nehogy felkacagjak.
Vasvillával sem tarthatna távol.
Erről pedig eszembe jutott, honnan is kalandoztam el.
Vissza kell írnom, mert mi mást tehetnék. Ha már egyszer belekezdtem, nem hátrálhatok meg. Akkor sem tettem, amikor Ábel megpróbált lebeszélni, vagy amikor búcsú nélkül tipliztem. Tudtam, hogy megbántom majd Lacit, mégsem bírtam rávenni magam, hogy elköszönjek. Az oka pedig akkor érthető volt. Nem akartam kiönteni neki a szívem, mert akkor elsüllyedtem volna a saját önsajnálatomban, és talán sosem állok talpra. Géza pedig pont az ellenkezője felé sodort.
Bulikba, piába, nőkbe és munkába fojtottam minden kibaszott bánatom. Úgy váltogattam őket, mint a ruhát, mert mindben csak a csalárd tyúkot láttam, amivé a legszelídebb bárány is átalakult egy pillanat alatt.
Bár tudná, hányszor gépeltem be egy-egy üzenetet, amit aztán újraolvasva ki is töröltem. És Géza hazajövetelekor, amikor egyedül maradtam is megpróbáltam, csak aztán megállított valami.
Ó, Istenem, de hányszor!
Még Krisztit is felhívtam egyszer, csak ki volt kapcsolva, aztán meg ezt jelnek vettem, és inkább belemerültem a saját kis csodavilágomba.
Mert az volt. A megváltás.
Horkantottam, és miközben a bűntudatom megint agyon nyomot, hiszen amíg én megmenekültem a sok szar elől, addig ők szenvedve kapaszkodtak egymásba.
Ha maradok, lehet, megvédhettem volna őket... Krisztát pedig...
Elmosolyodtam, mert valahol a zsigereimben tudtam, hogy rég velem lenne, hogy rég az enyém lenne.
A képernyőn megremegett az ujjam és hagytam, had vezessen a szívem, amikor befejeztem az elkezdett üzentet.
Szűkszavú, tömör, de tökéletesen leír mindent.
„Sajnálom! Mindennél jobban sajnálom!"
Egy szusszanással elküldtem, majd mint egy gyávanyúl, kinyomtam a netet, és az asztalra tettem a telefont, hogy aztán az oldalamra fordulva kiskifli-nagykifli pozitúrába bújjak Krisztához.
Mélyen belefúltam az orrom a nyakába, magamba szívtam a jázmin illatát, miközben a kezemet a hasára csúsztattam, majd a fenekét az ágyékomhoz húztam. Annyira illett a karomba, mint legó domború oldala a másik fordítottjába.
A szívem fájdalmasan nagyot dobbant, a számra mosoly kúszott, majd a legédesebb álomba merültem mellette.
XXX
Hatalmas csattanásra eszméltem, ami az arcomon ért, aztán sajogni is kezdett.
Mi a picsa?
Nehezen pislogva fordultam a hátamra, majd próbáltam a homályos látásom ellenére valamit felfogni.
Kriszta az ágy szélén ült, miközben valamit matatott. Valószínűleg próbált halk lenni, csak a magában motyogott szitokszavak nem igazán tették lehetővé.
- Mi baj, édes?
Kriszta erre hátrafordult, amitől az arcába csapódott szőke haja. Elég kipirultnak, ziláltnak látszott, ami kimondottan tetszett.
- Elaludtam - pattant volna fel, de a csuklójánál fogva visszahúztam, amitől elterült az ölemben.
Nem mondom, elég kényelmesnek találtam a helyzetet.
Az ujjaimmal a hajába túrtam, míg a tarkója alatt biztosan nem tudtam tartani, hogy aztán felhúzzam magamhoz. A szám lassan simult az övére, és amikor érezhetően megremegett, felmordulva toltam előre a nyelvem, amit örömmel fogadott.
Úgy két percig, majd a kezét az államra téve eltolta a fejem.
- Jobb vagy, mint a kávé, szépfiú, de igyekeznem kell.
Lebiggyesztettem a szám.
- Ha már elkésel, késs tisztességesen! Belefér még húsz-harminc perc - duruzsoltam a legmeggyőzőbb kiskutya tekintetemet elővéve.
A barna szemei tágra nyíltak, majd a szemhéja félárbocra ereszkedett, amitől bizseregni kezdett a testem. hiszen tudtam, hogy kibaszottul győztem.
- Mire célozgatsz? - kérdezte vágytól felpezsdült hangon.
A szám vigyorra húzódott, miközben egy gyors mozdulattal magam mellé fektettem, aztán fölé kerekedtem.
- Mit gondolsz, mire? - incselkedtem, miközben a jobb kezem már is a térdhajlatára siklott, majd az ujjaimmal lassan araszolni kezdtem felfelé.
A légzése felgyorsult, akárcsak az enyém, mintha épp lefutnánk egy maratont, amiben nem a nyerés volt a lényeg, hanem a célszalag, amit együtt akarunk átszakítani. Az izgalom és a vágy szerteáramlott az ereimben, ahogy lassan hozzádörgölőztem, és fellobbant a testem. Forró lávaként dübörgött a vérem lefelé, és megolvasztotta a szívem.
Élvezettel néztem le rá, ahogy elakadt a lélegzete. Sötét szeme, mint két feketelyuk tartott fogva, a tenyere lassan felkúszott a karomon, majd a nyakamon, míg végül az arcomon állapodott meg.
- Csak öt percet kapsz, szépfiú! - lehelte határozottan az ajkamra, amint magára rántott.
- Akkor gyorstüzelő leszek, édesem.
Öt perc nem kevés, ha az ember kellőképpen tudja, mit akar. És nekem bőven elég volt ahhoz, hogy a mennyekbe repítsem mindkettőnket. Ezért is lehet, hogy elégedetten dőltem hátra, miközben fél szemmel figyeltem, ahogy elkészül, majd meglepetésemre az ablakon oson ki.
De ahogy Kriszta eltűnt, lehervadt a mosolyom, mert egyedül maradtam a telefonommal, amin Lia üzenete gúnyolódott velem.
Két kurva szó, de azt hiszem, leírta, mekkora szarban vagyok.
„Én is!"
A gyomromba görcs költözött, amit csak a reggeli képek emléke enyhített némiképp.
Tudtam, hogy kemény dió lesz, ha megérkezik, de azt is, hogy én még a vajat is meg tudom olvasztani. Nem adhatom fel! Lia fontos Krisztinek, nekem pedig mindketten azok.
Szép jó reggelt kedves Olvasóm! Remélem, ez az aprócska szelet Andris múltjából, ez az inkább gondolatokat felölelő rész még közelebb hozta őt hozzátok. Ez egy fontos momentuma a férfi életének, döntéseinek, amit ideje volt megismernetek.
Ui. Minden visszajelzés örömmel fogadok, mert számomra fontos a véleményetek.
Kellemes hosszúhétvégét kívánok 🥰