Nász Ajándékba (18+) ~ [BEFEJEZETT]

Andris (46.)

Mindenki készülődött ezerrel. Ábelt mamus ajnározta, de sokkal ridegebben bánt vele, mint valaha is. Talán akkor haragudott rá ilyenformán utoljára, amikor hatéves korában lelökött a bakról a szénába, mert megharaptam.

Egy darabig tébláboltam, míg a fotós vagy ki, nyomatta magát Ábel szobájában. Aztán a Liával váltott üzeneteimet olvastam vissza a konyhában, miszerint reménytelen a helyzet.
Képtelen voltam ezt elfogadni. Vagyis, inkább úgy mondanám, hogy hullámzott ez az érzés bennem, akár a viharos tenger. Hol megkönnyebbülés fogott el, hogy nem lesz olyan macerás lezárni - csakhogy nem akartam lezárni -, máskor meg a falba vertem volna kínomban a fejem, mert nem lehet csak így vége.

Anya megállt a mozdulatban, amivel a nyakkendőmet húzta meg, és mindkét tenyerét a mellkasomra fektette, amivel visszarántott az ablakon kifelé bámulásból.
- Jaj, édes fiam! - sóhajtotta, miközben könnyben úszó tekintettel felnézett rám. - Olyan fess vagy - sóhajtott fel.

- Ugyan, Mamus, Ábelé a mai főszerep! Őt dicsérd rommá - vicceltem el, mert az igazat megvallva, túlzottan meghatott a belőle sugárzó büszkeség, amit nem éreztem megérdemeltnek.

Nem tettem én semmit azon kívül, hogy hazajöttem és fejtetőre állítottam mindent.

- De ha egyszer az vagy, te rossz pulya! No de, majd a te lagzidon érzeleghetek, ugyi? Persze, majd ha Kri...

Upszika! Ezt elfelejtettem megemlíteni. Mármint a szakítást. Mert ha kimondom... Igazzá válik.

- Nem egy hét - vagyis kettő - után szokás nőül venni valakit - mentegetőztem. - Meg egyébként is...
Mamus meglapogatta a mellkasom.
- Higgy nekem, fijam, az Úr úgy alakít mindent, hogy az jó legyen!

Bárcsak!

De inkább nem szóltam semmit, megfogtam mamus kacsóját, majd a tenyerébe csókoltam.
- Bármi legyen is anyukám, szeretlek. És esküszöm, hogy gyakrabban jövök haza.

Legalább láthatom Krisztát is.

Anya le sem tagadhatta, hogy némileg csalódott is. Még ha irreális a reménye, hogy csapot, papot otthagyok, akkor is.

- Nu, jó van! - nyelte le a könnyeit, amitől összeszorult a szívem. - Majd lészen, ahogy lészen! - húzta ki magát. - Megyek, megcsípem apádat, mert ha rajta múlik, munkásnadrágban meg gumicsizmában gyün.
A képzeletemben megjelent apus meg a piszkos kék kertésznadrág, ami stílusosan bele van gyömöszölve a méregzöld lábbelibe, és elnevettem magam.
- Legalább hűen tükrözné az egyéniségét.
Mamus arcán őszinte, szeretetteli mosoly jelent meg.
- Mindig is dilinyós vót, pont, mint te - paskolta meg a kezem. - De egy dologban sosem vétett, mindig két marokkal ragadta meg a boldogságát.

A szemembe szúró érzés költözött egy megfoghatatlan intuícióval, miszerint nekem is hasonlóképp kéne élnem. Mamus persze félreértelmezte az arckifejezésem.
- Jaj, tudom ám - sóhajtott fel keservesen -, a te gyötrelmeid után... - pittyedt le az alsóajka, mire gyengéden megfogtam az arcát.
- Azt már elengedtem. Nem olyan régen, hogy elég idő teljen el azóta, de... - Még magam is meglepődtem, amikor magamba néztem, és az eddigi orbitális nagy űr helyén egy pislákoló csillagra leletem. A szerelmemre Kriszti iránt. - Na! - csókoltam homlokon, miközben a hangom száraz levélként reccsent meg. - Ne légy szomorú! Az életben mindennek célja van, Mamus! Én így élek!
- De...
Elmosolyodtam, majd szorosan magamhoz öleltem édesanyám apró testét.
- Nincs itt semmi „de" , add férjül a fiad, és legalább a mai naphoz vágj jó képet, Mamus. Ábelnek fontos ez. Nekem pedig... - toltam el magamtól az apró asszonyt. - Van egy picike dolgom.