Nász Ajándékba (18+) ~ [BEFEJEZETT]

Hangtalan sikoly (Lia novellája)

Sziasztok drága Olvasóim! Mielőtt belekezdtek, fontos tudnotok, hogy ez a novella ugyan kikívánkozott, de valószínűleg közel sincs, ahhoz, ami egy emberben véghez mehet hasonló esetben, így csak remélni tudom, hogy sikerül átadnom valamit Lia életének eme szakaszából. Hisz én csak elképzelni tudom, de átélni nem éltem át ilyet sosem.

Kellemes olvasást, ismerjétek meg eme csodás teremtés életútját, melyben a kalitkából kiszabadul, amiben eddig csak szárnyaszegett galamb volt, ma pedig már a legszebben szálló szabad fecske madár.

Sokat agyaltam már rajta, hogyan is írnám le kűzdelmes életem, ha egyszer olyan kis elvetemült lennék, mint Kriszti. Miket vetnék a száraz papírra? Lúdtollal, stílusosan persze, mert abból sosem adom lejebb. De ha mégis, mégis össze kéne szednem, mik vezettek oda, ahol most vagyok... Talán könnyebb lenne megérteni, hogy lett az én mesémben egy békahercegből hercegnő.

®

A dübörgő zene az ereimben lüktetett. A tömeg ugyanerre az ütemre pulzált körülöttem, akár az emelkedő mellkas. A testemben éreztem a levegő rezdülését, minden mozdulatát a többi homályba vesző alaknak. Olyan volt az egész, mint a hullámmedence, amiben nem tudod eldönteni, sodródj-e az árral vagy próbálj kapaszkodva ellenállni.

Andrist egy órája szem elöl veszítettem, amikor egy szőke, igen kiglancolt pipivel lelépett. Majdhogynem a falnál hágta meg, szóval nem hiszem, hogy a mosdónál messzebb jutottak volna.
- Nem lépünk le? - pipiskedett fel az újabb nevenincs csaj, akit megint a farkamra húzok, majd úgy dobom el, mint a használt kotont.

Jól néz ki, ínycsiklandozó vonalai vannak. Begerjeszt, de közben meg idegessé tesz, mert valami beteg faszság miatt, irigy vagyok rá. A kerek didkóira, amiket hosszasan szopogatok majd, míg sikítani nem fog.

A duzzadt szájára nézve elvigyorodtam, de ez nem volt teljesen őszinte. Tudtam, hogy akar, én is kibaszottul vágytam rá, de mindig ott bujkált valami odabent. Egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Egy feszítő, kényszeredett önámítás, hogy normális vagyok.
De nem voltam az, hiszen míg a bige háttal állva a fenekét az ágyékomnak dörgölte, a feje felett a sarokban engem figyelő faszit néztem. Az ajkába vett szívószál helyébe képzeltem magamat és kész, vége... Már állt is a cerka.

Rég tudtam, hogy ugyanannyira vonzanak a nők, mint a pasik, csak sosem volt merszem beismerni. Sokáig magamnak sem, nemhogy még anyáméknak, akiknél nagyobb konzervatív nincs is a világon.

A csaj felpipiskedett, miközben a nyelvét majdnem a torkomig nyomta, de még így is láttam a szemem sarkában, ahogy a pasi minket figyel, a szája a kelleténél kéjsóvárabb mosolyra görbült, amitől a vérem hevesebben zubogott. És amikor rám kacsintott, jelezve, hogy bizony lebuktam, azonnal elpirultam.
A szégyen minden egyes kibaszott pillanatban szíven döfött, mindenegyes alkalommal úgy éreztem, megnyílik alattam a rohadt föld.
Egy hang a fejemben azt súgta, fogadd el! Fogadd el, hogy nem vagy átlagos, hogy mindig jobban vonzottak a női dolgok, hogy mindig is az volt a kövérség mellett a második dolog, ami ellen küzdöttél, hogy elnyomd a lágy mozdulatokat, a benned rejlő nőiséget. Ha az mind kiderül...
Lehet, a barátaim elfogadnak, de a falu, anyámék biztosan nem.
Azonban már nem éltem ott, és sokszor kaptam magam azon, hogy a neten kutakodok. Igaz, csak inkognitóban, hogy senki ne láthassa.

Valami ott kukacoskodott bennem, egy érzés, egy gondolat, hogy nekem nem ebben a testben kéne lennem. Fogytam, mert azt hittem, így másként érzek majd, megnövesztettem a hajam, oldalt felnyírtam, de csak félig lettem elégedett.
Semmivel sem vagyok az.

A nőci keze a farkamra vándorolt, a testem kellemesen megfeszült, és a szívem majdhogynem kiugrott izgalmában.

Vajon milyen lenne fordítva? Milyen érzés lehet az, ha nem én, hanem ő lenne bennem?