Nász Ajándékba (18+) ~ [BEFEJEZETT]

Krisztina (1.)

A konyhaasztalnál ültem, szemben a gyermekkori szomszédommal. Igaz már eltelt azóta tíz év, hogy utoljára elmondhattuk ezt magunkról. Mármint a szomszédságot.

Andris félmosollyal hallgatta a szüleink beszélgetését, ami a nosztalgia minden szintjét megjárta már. Hol vicces élményekkel, hol kellemetlen bakikkal emlegetve fel a régen elmúlt gyermekkorunk.
– Emlékszel, amikor Krisztike felmászott a szilvafára? – kérdezte András bácsi pajkos mosollyal ráncos arcán, mire apukám hangosan felnevetett.
– Arra gondolsz, amikor leszakadt alatta az ág?

Naná, hogy arra gondolt!

A fejemet rázva támasztottam a tenyerembe a homlokom, mert éreztem, ez nem fog jól elsülni.

– Jaj, szegény kis pára! – jajdult fel Irénke néni, mert persze az ő emlékezetével sem volt gond ebben a pillanatban.

Bezzeg, amikor anya a múlthéten vissza akarta kérni a dagasztótálat. Na, akkor... Elveszett picurkát a „hová is tettem"-ben.

– Egy hétig kentük Betadinnal a sebet az oldalán - sóhajtotta anya -, és az a csodaszép ruha...
- Úgy festett, mint akit jól helybenhagytak - vetette oda újfent András bácsi. - Szinte csak a bugyija maradt rajta.
- Csak nyolc éves voltam - motyogtam, mert azért mégsem egy szál ciciben szaladtam fel a kertvégéről. Hozzáteszem, sírva.
Andris szeme felém siklott.
- Erre én is emlékszem. Azért másztál fel a tetejébe, hogy megmutasd, ügyesebb vagy nálunk, fiúknál.

Ebben volt némi igazság, de valójában neki akartam imponálni, mert a bátyja azt állította, hogy azért nem játszik velem, mert a lányos dolgokat szeretem.

Ma már nem lennék ilyen hülye.

A szüleink jóízűen felnevettek, én pedig összehúztam a szemem.
- Jobb is voltam. Laci még csak fel sem mert mászni.
Andris mosolya széles lett, amitől a szemeiben csillant vissza a jókedve.

Az idő, amit külföldön töltött előnyére vált. Sehol sem volt már az a nyegle kölyök, helyette viszont kisimult, miközben férfiassá is vált. A teste pedig izmoktól duzzadt, amitől elképesztő formája lett. Vonzóvá vált.

Eszméletlenül jó pasivá!

Élénk kék szeme az enyémbe fúródott, ahogy kicsit közelebb hajolt az asztal mellett.
- Persze, mert kövér volt, és ha alattad leszakadt... - rántotta meg a vállát. - Meg beégni sem akart előtted. Totyogós korunk óta beléd volt esve.
- És lásd, mi lett belőle! - kuncogtam, mire értetlen pislogással csúszott még közelebb.
- Mire gondolsz? Mesélj csak!
Meglepődtem, hogy nem tudja, hisz az anyukája a falu pletykarovata, és hogy pont a gyermekkori nagy barátjáról nem mesélne el egy ilyet. Elképzelhetetlen!

Vagy mégsem?

- Laci már Lia.
- Mármint? - vonta össze a szemöldökét, miközben belekortyolt a fehérborába.
- Tudod! Szedett hormonokat. Még meg is műtötték úgy három éve, azóta Varga Kornélia néven éli a napjait.

Andris megállt a kortyolásban, majd ahogy felfogta a gyermekkori barátja életében bekövetkezett nagy változást, sugárban köpte ki a még a szájában lévő italt, majd kapott aztán köhögőrohamot, amin felnevettem.

Persze anya rosszallással rázta meg a fejét.
- Mit ülsz ott? Verd hátba szegény fiút, mielőtt megfullad!
Szófogadóan paskolni kezdtem Andris hátát, amiben a köhögéstől megfeszültek az izmok. A tenyerem izzott az érintésétől, annyira jól esett.

Hajjaj! Ideje lenne valakit összeszedni, Kriszta!

De anyám így is kiakaszt. Alig múltam harminc, de szerinte maga vagyok a léhűtő, könnyűvérű nők mintapéldánya, csak mert nem volt még két évnél hosszabb kapcsolatom.