- A gyorsaságodon kéne dolgozni.
- Fussak pár kört, vagy mi ?
- Dehogy - rázta meg a fejét -, a gyorsaság nem csupán attól függ, hogy milyen gyorsan visznek a lábaid. - magyarázta nekem Derek, miközben a kanapéján ültünk. - Fontos a látás.
- A látás ?
- Igen - bólintott - Fel kell mérned futás közben, hogy mi milyen távolsagra van tőled és más dolgoktól. Ha az erdőben mész, akkor nyilván kerülgetni kell a fákat, tudni kell, hogy melyik kettő között férsz el, mikor lehet könnyen irányt váltani. Ha nem vagy képes felmérni ezeket, halott vagy.
- Azta, igazán pozitív motiváció. - forgattam meg szemeim, majd feltettem a lábam az ölébe, míg végigfeküdtem a kanapén
- Vidd innen a büdös lábad ! - lökte le azonnal, mire én a földre kerültem.
- Áu ! Így kell bánni a barátnőddel ? - kérdeztem viccből, közben pedig a sajgó hátsómat fogtam, mintha az elmulasztaná a fájdalmat. Visszahuppantam a kanape puha anyagára, majd egy párnát vágtam hozzá. Meglepődötten, felhúzott szemöldökkel nézett hol rám, hol a kezemben tartott párnára. Egy óvatlan pillanatban ő is megfogta a kanapén lévő másikat és ütni kezdett vele. Döbbenetemben nem tudtam védekezni és reagálni, így hanyatt vetődtem az ülőalkalmatosságon. Nem hagytuk abba egymás püfölését, viszont Derek erősebbnek bizonyult, amit amúgy nem is csodálok. Gondosan felépített izomzata segítségével könnyedén lefogta két kezem, majd így folytatta a harcot.
- Oké, feladom ! Elég ! Győztél ! - kiabáltam hangosan nevetve, mire végre elengedett.
- Megzavartunk valamit ? - hallottuk meg hirtelen Scott hangját és azonnal felültem. Felsőm megigazítottam, ugyanis a nagy csatában az egyik válla a hátamon, míg a másik a kulcscsontomnál volt.
- Ti tényleg nem ismeritek azt a fogalmat, hogy kopogás. - morgott mellettem Derek. Sokáig tartott a jó kedve.
- Azt hittük éppen egymást végzitek ki, olyan hangok szűrődtek ki. - érvelt Lydia. Stiles még véletlenül se vette le rólam a tekintetét, szigorúan és ítélkezően méregetett engem. A veszekedésünk és a titkom fényre derülése óta - ami 4 napja volt - nem láttam. A közös óráinkra szimplán nem járt be, a suliban meg nagyon ügyesen került engem. Még hozzájuk is elmentem, de egyértelműen nem volt otthon. Feladtam, hogy valaha is sikerül majd megbeszélni a történteket.
- Minek jöttetek ?
- Találtunk pár dolgot, meg akartuk veled is beszélni. - válaszolta Scott, és az asztal felé sétált. A morcos farkas felállt mellőlem, én pedig közöltem, hogy akkor indulok is, mert nem szeretnék zavarni.
A hihetőség kedvéért adtam a barátom arcára egy puszit, a többieknek meg szimplán intettem.
Már az épület előtt jártam, amikor megragadták a csuklóm, ezzel megállítva a tovább sétálástól.
- Celeste, várj !
- Mit akarsz ? Megint a fejemhez vágni mindent, ami az eszedbe jut ? - karba tett kézzel és hasonló szigorú nézéssel vártam a válaszát, mint ahogyan pár perce ő is figyelt engem.
- Nem, én... Bocsánatot szeretnék kérni amiatt. Kicsit sok infó volt hirtelen és nem gondolkoztam.
- Komolyan azt hiszed, hogy ennyivel el lesz intézve ? - nevettem fel gúnyosan. Stiles elpillantott rólam, kezeit pedig zsebre tette. - Gyilkosnak neveztél és ha ez még nem lenne elég, teljesen biztos is voltál ebben.
- Én nem akartam, csak...
- Mégis megtetted ! - szóltam indulatosan közbe mondandójának
- Tudom, nagy hibát követtem el, de mindenki így reagált volna ! - csak nagyobb szarba kevered saját magad, Stiles.
- Igen ? Megkérdezzük, hogy Scott mit gondol róla ? Megkérdezzük Lydiá-t ? Vagy Isaac-et ? Esetleg Kirá-t ? - ismét nem nézett a szemembe, tudta, hogy nekem van igazam. - Azt hittem vagyunk olyan jóban, hogy elmondhatom neked. Hogy rád bízhatom a titkom. De úgy tűnik, hogy tévedtem.
- Celeste, nem azzal van a bajom, hogy megbíztál bennem, hanem, hogy barátok vagyunk. - mondta nyugodtan
- Azta, oké. Felőlem akár nem is beszélhetünk és... - nem hagyta, hogy végig mondjam, ajkait az enyémekhez érintette. Két meleg tenyere óvatosan csúszott a derekamra, gondolom, hogy ne tűnjön rámenősnek. Az én kezeim is automatikusan ölelték át nyakát, miközben ajkaink lassan mozogtak egymás ellen.
- Derek, lopják a nőd ! - hallottam fentről Isaac hangját. Persze, ablakon keresztül leskelődni kell.
- Javítom, hogy csak barátok. - motyogta még mindig közel az arcomhoz, miután elhúzódott.
- Akkor ? - kérdeztem rá halkan, s felnéztem gyönyörű mogyoróbarna szemébe.
- Én kedvellek téged. Nagyon is.
- Stiles én nem hiszem, hogy jelenleg képes lennék egy kapcsolatra. - vallottam be az igazat
- A többieknek nem muszáj elmondani, ha nem akarod. - úgy látszik, hogy akkor te nem hallottad Isaac-et - Haladhatunk lassan.
- Igen, az jó lenne. - bólintottam rá utóbbi ajánlatára, bár még mindig van mit megbeszélnünk. A fiú adott egy puszit a homlokomra és szorosan megölelt.
•••
- Nem, Bella, nem Jacob miatt nem voltam Forks-ban. - bizonygattam igazam, de a lány hajthatatlan volt sajátjával szemben.
- Én pedig nem hiszek neked. De lényegtelen, mizujs arra délen ? Biztos történik ott minden nap valami érdekes.
- Igazából tényleg van valami. - válaszoltam sóhajtva
- Ne kelljen már harapófogóval kihúzni belőled ! - sűrgetett Bella türelmetlenül
- Van itt egy vérfarkas, aki olyan, mint a la pushiak és elvileg ismer engem.
- De te nem tudod, hogy ki lehet az ?
- Nem, nem láttam a külsejét és a hangja se volt ismerős. - gondterhelten támasztottam a fejem az ágyam háttámlájának, miközben letettem a laptopot magam mellé.
- Ha gondolod körbe kérdezgethetek, hátha tudnak valamit a srácok.
- Jacob lehetőleg ne tudjon erről.
- Az elég nehéz lesz, ugyanis mostmár ő is falkavezér. - tájékoztatott, mire én tágra nyílt szemekkel néztem magam elé.
- Tessék ?
- Igen, ezt a kis részletet elfelejtettük említeni, míg itt voltál.
- A mai nap tele van meglepetésekkel. - mondtam sóhajtva ismét - Mindegy, a lényeg, hogy tőle személyesen ne kérdezz semmit.
- Ugyan, ilyennek ismersz ?
- Igen, pont ezért kérlek meg külön. - mindketten felnevettünk, majd az anyaként betöltött mindennapjairól kezdett mesélni.
Örültem, hogy végre boldogok és nincsen semmi, ami jelenleg felborítja az életüket. Edward sose várta, hogy majd egyszer teljes életet élhet, mégis csodával hatájos módon olyan életet él, mint bármelyik más ember. Van egy szerető családja, felesége és egy gyönyörű kislánya. Nagyon szerencsés, hogy ez mind megadatott neki, míg itt vagyok én, aki először beleszeretett egy vérfarkasba aztán pedig egy emberbe, mikor már én is vérfarkas voltam. Fordult a kocka. És ebben a pillanatban értettem meg mindazt, amitől Jake is óvni akart engem.
A bevésődés irányíthatatlan, így hiába akarsz te egy bizonyos személlyel lenni, ha a sors mást képzelt el hozzád. A farkas ösztönök felülkerekednek, amit meg lehet érteni, de mégis fáj a másik félnek. Én már csak tudom. Szerintem még olyannyira semmiben sem reménykedtem, mint abban, hogy soha az életben ne vésődjön be nekem senki. Normális ez egyáltalán ? Valószínűleg nem, hiszen pont az lenne a lényeg, hogy tovább vigyük a vérfarkas géneket. De már a hónapok, sőt évek múlásával megtanultam, hogy körülöttem semmi sem normális.
______________
Heyho
Kicsi késéssel de megérkezett a 14.rész. Az elmúlt két hétben nehogy azt higgyétek, hogy csak lógattam a lábam wattpadon; elkezdtem egy tiktok által ihletett Útvesztő fanfic-et és ízelítőként és kárpótlásként a sok kihagyásért kaptok egy részletet belőle ♡
Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, nem tudjátok mennyire fel tudja dobni a napom ♡
~Szonja