Megbántam, hogy hallgattam Emmára.
Hülyeség az egész.
Ha választanom kellene, Oliver és a tanulás között, Olivert választanám.
Ezt akkor is tudtam.
Talán csak nem akartam bevallani magamnak.
Úgy visszacsinálnám.
De nem lehet... Vagy talán mégis?
Szombat, 08:50
Későn keltem. Ennek egyetlen oka az, hogy sokáig fent voltam az este, és sírtam.
Nem tudom, mit gondolhat most rólam Oliver.
Hogy fogok ez után a szemébe nézni.
Hiszen olyan sok hülyeséget csináltam, amióta itt van.
De Ő, Ő soha nem koptatott volna le így. Mindig elnézte a butaságom és olyan kedves mindig.
Én meg...
-Jó reggelt királylány! -nyitott be.
Nem lehettem szép látvány kócos hajjal és kisírt szemmel.
-Szia! -köszöntem mosolyogva.
-Minden rendben?
-Persze miért?
-Csak mert látom, hogy sírtál.
-Á, hogy az! Semmiség. -mondtam.
-Rendben, ha te mondod. Csináltam kávét. Lejöhetnél meginni.
-Adsz egy percet?
-Neked még kettőt is. -mondta mosolyogva.
Nos, igen. Erről beszéltem.
Olyan kedves...
Felvettem egy pólót, és egy szürke melegítőt, mivel a héten elfelejtettem mosni, így nem volt más.
-Nem mostál igaz? -nézett rám nevetve.
-Nem. De legalább kényelmes a ruha.
-Gyakrabban is öltözhetnél így. -mondta Oliver huncut mosollyal.
-Remek. Akkor gyakrabban hagyom ki a mosást. -mondtam nevetve.
-Remek ötlet! Jut eszembe itt a kávé! -tolt elém egy bögrét.
Nem láttam a kávét, ugyanis a tetejére tejszínhabot nyomott.
-Oliver. -kezdtem.
-Igen?
-Sajnálom hogy tegnap bunkó voltam, csak tudod...
-Ugyan Nora, mindenkinek van rossz napja. -vágott a szavamba.
-Tudom, de nem...
-Nora! Semmi baj!
-Akkor jó.
Könnyebben ment mint gondoltam, és még csak magyarázkodnom sem kellett.
-Nora, volna egy kérdésem. -lépett közelebb Oliver.
-Igen? -néztem rá.
Erre elmosolyodott.
Talán csillogott a szemem? Vagy a hajam volt még kócos?
-Min mosolyogsz? -kérdeztem.
-Rajtad. -mondta egyszerűen.
-Azt észrevettem.
-Eljössz velem ma este moziba? -hagyta abba a vigyorgást.
Ez hirtelen jött
.
-Ez lenne a kérdés?
-Igen.
-Miért hívsz meg moziba, amikor tegnap bunkón visszautasítottam?
-Nora, Nora, Nora. Kislány vagy még.
-Mi a fenéről beszélsz? Tizenhét vagyok!
-Igen, tudom. De úgy viselkedsz, mint egy kislány.
-Mivan? -néztem rá értetlenül.
-Azért mert egyszer rossz napod van, és visszautasítasz, még nem fogok haragudni rád.
-Valóban?
-Valóban! -mondta, majd annyira közel lépett, hogy belevesztem a ragyogó, zöld szemeibe.
-A te hibád Oliver. -mondtam nevetve.
-Az enyém? -lépett el tőlem.
-Igen. Mert teljesen elveszed az eszem. -mondtam mosolyogva.
Oliver újra közelebb lépett és megcsókolt.
-Akkor? Este egy mozi?
-Nem is kérdés! -mondtam izgatottan, majd a nyakába ugrottam.
Reggeli után kimostam az összes szennyest.
Durva, hogy ennyi ruha összegyűlt azóta, amióta nem mostam. Sok volt így egyszerre, de az én hibám.
Délután, 16:40
-Nora! Kész vagy már? Ideje in...-nyitott be Oliver.
Csak egy alsónemű és egy melltartó volt rajtam.
-Oo, bocsi, én nem... vagyis... sajnálom...
-Kimennél? -néztem rá elvörösödve.
-Eszem ágában sincs. -mondta vigyorogva.
-Haha.
Ezután oda dobtam az egyik zoknim.
-Jól van, jól van. Megyek már.
Gyorsan felöltöztem és elindultam le.
-Kész vagyok. -lépkedtem le a lépcsőn.
Oliver ingben állt a nappaliban. Fekete haját beállította, de még így is kócos volt. Neki ez nagyon jól állt.
Fekete farmernadrág volt rajta fehér inggel, és természetesen sport cipő.
Felém fordult, végig nézett rajtam és elmosolyodott.
Én is pontosan ugyanezt tettem.
Olyan volt, mint a filmekben.
A lány lesétál a lépcsőn, és az igaz szerelme ott áll lent.
Legalábbis remélem, hogy az én esetemben is az igazi áll lent.
-Wow! Csinos vagy! -lépett mellém mosolyogva és egy puszit nyomott az arcomra.
Fekete szoknya volt rajtam, és egy piros csipkés felső.
A hajam kivasaltam, a sminkem pedig csak egy vörös rúzsból állt.
-Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz. Jól áll az ing. -mondtam.
-Ezzel arra utalsz, hogy többször kellene inget viselnem?
-Vedd úgy, ahogy akarod.
Romantikus filmet fogunk nézni.
Persze, mi mást?
Oliver választotta a filmet, én pedig csak az előzetest láttam.
Mindössze annyit tudok a filmről, hogy egy olyan lányról szól, aki beleszeret a bébiszitterébe. Majd pedig, ahogy az előzetes mutatta, elveszítik egymást.
Hmm, milyen találó...
Az odaút kellemes volt.
Az autóban One Direction ment. Mint kiderült, mindketten imádjuk.
Beszélgettünk arról is, hogy milyen izgatottak vagyunk a film miatt.
-Azért választottam ezt a filmet, mert lassan eljön az idő, hogy apukád haza jön és nekem mennem kell. -kezdte.
-De ez nem azt jelenti, hogy el kell válnunk. Vagy de?
-Nem dehogy. Legalábbis én nem szeretném. De szerintem apukád nem venné jó néven.
-Nem érdekel apa.
Ezzel le is zártuk a témát. Legalábbis egy ideig...
° ° °
-Mekkora popcornt vegyünk? -kérdezte Oliver, a pulthoz lépve.
-Nagyot.
Ez nem is kérdés. Film nézés közben folyamatosan rágcsálok. Szóval nálam, egy jó filmezés minimum egy zacskó popcornnal kezdődik.
-Oké. Inni mit kérsz?
-Pepsit.
Kicsit otthagytam Olivert, és megnéztem, hogy mit írnak a filmről.
Semmi olyat, amit eddig ne tudtam volna.
Csalódottan lépkedtem vissza.
A moziterem szinte üres volt.
A film alatt egyszer sem szólaltam meg, de még csak a popcornt sem pusztítottam, úgy ahogy általában.
Valószínűleg azért, mert lekötött a film.
Olyan volt mintha rólam szólna.
Néha, amikor amolyan igazán romantikus jelenet volt, elképzeltem milyen lenne, ha ez velem is megtörténne.
Ez sajnos csak egy film.
Néha elkalandozott a tekintetem Oliverre.
Volt, hogy összenéztunk teljesen véletlen.
A film vége felé a vállára dőltem és úgy néztem tovább.
Igazán szomorú vége lett.
Nem elég, hogy el kellett mennie a fiúnak, de út közben meghalt egy balesetben, a lány pedig nem tudott erről, azt hitte, hogy csak ott hagyta, minden egyéb ok nélkül.
Volt egy idő ugrás a végén.
A lány tíz évvel később jött rá az igazságra.
Nem szoktam sírni a romantikus filmeken, de ez nagyon meghatott.
Oliver is észrevette és átkarolt.
Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a mi "filmünk" happy end-el végződne.
De ki tudja...
-Hogy tetszett a film? -kérdezte Oliver, már az autóban.
-Klassz volt, megható és nem olyan, mint azok a tipikus romcsi filmek. -kaptam felé a fejem.
-Örülök, hogy tetszett.
-Neked hogy tetszett?
-Nagyon tetszett, bár az idő ugrás nem fogott meg annyira, de azt leszámítva imádtam.
-Nekem nagyon tetszett az idő ugrás. Sok filmben van.
-Sok filmet ront el.
-Dehogy.
Vitatkoztunk még ezen egy kicsit.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy már az utcánkba kanyarodunk be.
Oliver leállította a kocsit, de nem szálltunk ki.
Megvártuk a naplementét.
Meseszép volt, és olyan romantikus.
Miután bementünk együtt vacsoráztunk.
Úgy volt hogy mekibe megyünk, de egyikünk sem kívánta, így a pizza mellett döntöttünk.
-Köszi a mai napot. -mondtam.
-Ugyan.
-Nem Oliver, tényleg. Valójában csak vigyáznod kellene rám, de te mégis... -megakadt a szavam, nem tudtam hirtelen mit mondjak.
-Ne viccelj, ez a dolgom.
-Nem egészen. -nevettem. -Ciki lenne ha apa megtudná.
-Amiről nem tud, az nem fáj neki.-mondta nevetve.
-Okos.
-Kérdezhetek valamit? -mondta végül.
-Persze. Csak nyugodtan.
-Oké. Hogy is kezdjem? Khmm... figyelj Nora, nagyon kedvellek, és annyira jó itt, veled... szóval... lennél a ba...
~Ring Ring~
A telefonom volt.
Megnéztem és ekkor a mosoly az arcomra fagyott...