A kapcsolatom Maximussal igen hullámzó volt. Az elején beszólogattunk egymásnak és csak egy egyesség miatt találkoztunk. Ő késztetést érzett arra, hogy felrója nekem a legapróbb hibámat is, miközben a sajátjairól megfeledkezett. A legnagyobb szerencséjére azonban mindezt eltűrtem, mert Juniper visszatartott. És talán az is, hogy az én bolond fejemmel elkezdtem valamit érezni iránta. Ez pedig valószínűleg kölcsönös volt, mert az első csókunk után az otthonába vitt.
- Most, hogy megtehetem, őszinte szeretnék veled lenni, Max.
- A te szádból olyan édesnek hangzik a nevem - markolta meg derekam két oldalát, majd miután megpaskolta hátsó felemet, kikerülve a konyhába ment.
- Ez komoly, ne vicceld el.
- Ugyan cicám, a sok komoly dologtól mélyebb ráncaid lesznek, mint amilyen mélyen én hatolok beléd - húzta ajkait pimasz mosolyra, miközben egy margaritát kevert.
- Maximus! - csaptam meg egy konyharuhával, mire gyors reagálással elkapta az anyagot és megmarkolva azt megfordított, hogy hátam testének simuljon és nyakam előtt megfeszítette a konyharuhát.
- Bocs, reflex volt - nyomott puszit hajamba, majd elengedett és egy szívószálat tett a hosszú pohárba, amit kezembe nyomott. Karját kitárva a harmadik emelet felé terelt, míg ő egy pohár vízzel gondoskodott magáról, hisz Juniperért még el kell mennie.
- Pokoli jó ez a margarita - vigyorodtam el, miután belekortyoltam az italba. Annyira ízlett a koktél, hogy egyetlen szívással megittam az egészet, majd könyörgő pillantással esedeztem a következőért. - Mi a titkod?
- A minőségi tequila. Nem utolsó sorban a mennnyisége, ami háromszor nagyobb, mint amit az eredeti recept ír. Lent van még a turmixban, szolgáld ki magad.
Úgy tettem, ahogy Maximus ajánlotta ― nem kellett volna.
A turmixban még körülbelül négy adag margarita táncolt, amit sajnálatos módon különleges íze miatt a szívószálam segítségével elfogyasztottam. Időt, ami alatt ez az örömet okozó tevékenység lezajlott nem tudnék határozni, mert úgy a fele után a fejembe szállt és elvesztettem az időérzékemet. Arra eszméltem, hogy kissé kótyagosan, kezemben a turmixgéppel járom a lakást és a középső szintre érve hihetetlen felfedezőkedvvel vizslattam Maximus szextárgyait. A kötelek és szíjak túl egyszerűnek látszódtak, ezért a vörös bőrkanapéra ültem, ami túl kényelmetlennek bizonyult. Barna íriszeim így hát az ággyal szemeztek, azonban spiccesen a nyolc méter nyolcvannak is tűnik, szóval inkább a közelebbinek ható szexhintában foglaltam helyet, amit valószínűleg nem tervezéskor kilőtt célnak megfelelően használva hintáztattam magam, akár gyerek a játszótéren, továbbra is kezemben tartva a turmixgépet, számban pedig a szívószálat.
- Magnolia, te meg mi a francot csinálsz? - hallottam Maximus hangját, mikor tengelyem körül forogtam. Széles mosollyal arcomon forgattam addig a hintát, hogy szembekerüljek a férfival aki idő közben egészen közel sétált hozzám.
- Olyan kibaszott dögös vagy - nyúltam előre, hogy egy csókra húzzam, de elvétettem a távolságot, így egyensúlyomat elveszítve a földre buktam. Harsány nevetésben törtem ki, amit ő csak egy rosszalló morgással és égbe szaladó szemöldökökkel illetett. - Elmehetnél felső nélküli pultosnak. Én minden nap a bárodban lennék és a nektárodra vágynék, uram.
- Amikor azt mondtam szolgáld ki magad, arra gondoltam öntesz magadnak egy pohárral, nem arra, hogy megiszod az összeset. Öt perc leforgása alatt - karjaiba kapott, hogy felcipeljen a felső szintre, s míg ő gondoskodóan ellátta bajomat, én vidámparkban érezve magat, hátrahajtott fejjel sikoltoztam.
- Az idő relatív mennyiség, uram.
- Uram? A többi nő apucinak hív, erre te leuramozol. Ha holnapra ősz hajszálaim nőnek, az miattad lesz, Magnolia.
- Nem akarlak szörnyetegnek nevezni, mert nem vagy az. Te vagy a szépség. Te vagy Belle.
- Apucit mondtam, nem szörnyeteget, te kis sükebóka - nevetett fel nehézkesen az ágyba dugva, majd szinte fejem búbjáig betakart.
- Az egy és ugyanaz. Nem kellene, de az. Kiabálnak veled, megütnek, aláznak, amikor te csak jót akarsz nekik. Az apák szörnyetegek, Belle. Kivétel nélkül.
- Nem minden apa szörnyeteg. Én például... - szavait elnyelte az álom, ami fejbevágva nyomott el.
▱ ꧁♚❦♛꧂▱
Sötétkék takaró tekeredett lábamon, hajam félig vizesen terült szét a párnán és szám nyomán egy nyáltócsa kerekedett. Megtöröltem száraz ajkaimat, majd halántékomat masszíroztam, ahova élesen nyilalt a másnaposság fájdalma. Másnaposság...
Ijedten néztem magamra, hogy viselek e ruhát, de megnyugodtam, amikor az utolsó emlékemként élő öltözéket pillantottam meg. Azonban a helyiség ismeretlen volt, ahol ébredtem, így óvatosságból körbecsekkoltam, mielőtt kiléptem volna az ajtón. Fehér IKEA-s bútorok sorakoztak, a szoba fő árnyalata ugyanakkor a kék volt, mely az ágytakarón kívül még a képkeretek színében nyilvánult meg.
Szemeimet dörzsölve néztem a vidám családi képeket, majd megakadt a szemem egy esküvői fotón. Az első gondolatom, azután, hogy magamban megjegyeztem, Maximus milyen piszkosul jól fest öltönyben, az volt, hogy Maximus mi a réti varjúért csókolózik a menyasszonnyal az oltárnál? Idővel tisztult a kép a fejfájásom erősségének redukciójával, addig azonban azzal nyugtattam magam, hogy biztosan valamilyen haveri tréfa a dolog. Kezdve azzal, hogy templomban készült a kép, nem egy elhagyatott raktárban, lövöldözés közben, vagy tudom is én hol csatáznak a drogbárók.
- Tudtam, hogy nem jó ötlet itt elaltatni.
Ijedten fordultam meg, mert Maximus hangja megszakította eszmefuttatásomat, amit a legnagyobb csendben végeztem addig.
- A sok gyűrű az ujjaidon... Az egyik eljegyzési? - kérdeztem és csak ekkor vettem észre, hogy könnyek fojtogatnak. Maximus fáradtan ült le az ágyra és gyűrűsujjáról levéve az ékszert, játszadozott vele kerülve a szemkontaktust. - Magyarázatot várok!
- Ülj le, Lia - paskolta meg a lepedőt maga mellett. - Négy évvel ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal. Gyönyörű volt, kedves, a szó kimeríthetetlen értelmében bájos. Életemben először szerelmes voltam. Éppen ezért hajlamos voltam hibák elkövetésére, mint például a házasság vagy, hogy bevezettem a drogkarterek mindennapjaiba. Bevetésekre cipeltem, anyagot szállíttattam vele, fegyvert adtam neki. Aztán Rodriguez kiszimatolta a gyenge pontomat és gondoskodott róla, hogy rátapintva megbetegítsen. Yolanda meghalt. De azt az ellenségeink nem tudták, hogy egy része tovább élt köztünk; Juniper. A lányunk.
Maximus szavai villámcsapásként cikáztak át testemen és rázták meg minden porcikámat. Sokkos állapotban néztem rá, értetlenül pislogtam, hogy gondolataim ködjében tisztán láthassak, de csak elnyílt ajkakkal próbáltam megemészteni, hogy Juniper valójában Maximus lánya, aki ennyi idősen nem elég, hogy apává vált, még kedvesét is elveszítette.
- Magnolia - tette kezét combomra, de gyors mozdulattal lesöpörtem onnan.
- Ha nem itt aludtam volna el, mikor szándékoztad volna velem megosztani a tényt, hogy van egy gyereked és egy néhai feleséged? - kérdeztem és a bennem felgyülemlő indulatok vezérleve felpattantam az ágyról és kiabálni kezdtem vele. - Hogy tudnék ezek után bízni benned?
- Eddig sem nagyon bíztál bennem, nincs mit veszítenem - szaladt ki a száján, de amint meglátta az arcomon átfutó árnyat, mentegetőzni kezdett. - Ne haragudj, ezt nem kellett volna.
- Ne gyere utánam! - kiabáltam rá és becsaptam magam után az ajtót, hadd essenek le a boldog családi képek a falon, míg én könnyekben kitörve rohantam le a lépcsőn.