◈𝐶𝑎𝑛𝑑𝑦 𝐿𝑎𝑛𝑑◈ | •*ᵈᵒᵗᵃᵉ*•

✨ 3 ✨

Tegnap Doyoungnak csapatot kellett cserélnie, mert balhé volt a manók között. Lehet elsőre komolytalanul hangzik, de még bunyóztak is. Mikor rájuk találtunk a raktárban, az egyik a falat támasztotta, miközben a másik a vállát ütögette nagy erővel. Jó, ez nem az a fajta plázai bunyó, ahol két böhöm ember egymásnak megy, de önkénteskedő manóknál már ez is nagy durranás, szóval mindenki le volt döbbenve. A sebesültet hazaküldték, de Doyoungnak így is át kellett mennie "kontrollálni" a támadót. Aki amúgy egy végtelen aranyos kínai srác, nem hittem volna, hogy bárkinek is tudna ártani, a gyerekek is nagyon szeretik. Épphogy felérte szegény szerencsétlen áldozatot, vagy három fejjel alacsonyabb mindenkinél. Nem mintha az én dolgom lenne, csak annyiból érint, hogy így nem láthatom Doyoungot, és minden egy nappal elcsúszik. Ma megint be akartam volna próbálkozni a csókkal, de így, hogy nem is látom esélyem sincs. Talán ebédszünetben el tudom csípni.

A délelőttöm ugyanúgy telt, mint tegnap, vagy tegnap előtt. Sok nyavalygó gyerek, annál több idegbeteg szülő. Annyiban talán más volt, hogy Doyoung kiesése miatt kaptunk egy új társat közénk, aki történetesen krampusz. Jaehyunnak hívják, Yuta ismeri, elvileg jóban is van vele, de a köszönésen kívül egyszer se láttam beszélni őket. Nem mintha én többet társalognék velük. Leginkább abból állt az elmúlt három óra, hogy mi cukiskodunk a gyerekeknek, Jaehyun kezünkbe adja a cukorpálcát meg a szórólapot, amit mi továbbítunk a szülőnek, míg ő megcsinálja a képet. Tökéletes az összhang, mind a hármunkon látszik mennyire szabadulni akarunk.

- Végem van, ha még egyszer fel kell sorolnom a rénszarvasaim nevét valakinek. Az előbb is kifelejtettem az utolsó kettőt, így a kislánynak behazudtam egy Mézest és Kalácsot - súgta oda nekem Taeil a szusszanásnyi szünetünkben, mikor csodák csodájára nem állt a sorban senki.
- Egész jó vagy az improvizálásban. Még hihető is.
- Megfulladok ebben a szakállban.
- Kibírtál benne három és fél órát, ez a hátralévő húsz perc meg se kottyan.
- Nagyon optimista tudsz lenni, ha nem rólad van szó - mondta sértődötten Taeil - Ha ennyire biztos vagy benne, akkor próbáld ki te magad.
- Rendben. Holnap cseréljünk - válaszoltam tök nyugodtan.
- Hogy mi? - kerekedtek ki Taeil szemei.
- Holnap szívesen lennék Mikulás. Uuuu, Markyt is behívhatnám, és akkor az én ölembe ülne.
- Te most komolyan beszélsz?
- Szerinted hülyeség?
- Végülis... Ha Doyoung rábólint én átadom a helyet. Egy hete ezt csinálom, már fájnak a lábaim.
- Szupi, akkor ezt megbeszéltük.

A sorban hirtelen beállt egy család két gyerekkel, szóval nem sokáig tudtam örülni új szerepemnek. Viszont meglepően a két kislánnyal nem volt semmi baj. Sőt, az egészet szinte Yuta intézte. A gyerekekkel teljesen más, mint amúgy, velük elbeszélget, kedves, illedelmes és mosolyog. Ma csak akkor láttam nevetni, mikor meghallotta a raktárban történt verekedést.

- Egész jól csinálja - sétált mellém Jaehyun.
- Ugye? Nem értem miért szokott mindig olyan mufurc lenni.
- Mert tegnap még úgy volt, hogy a barátja gépe nem ér ide. De ma reggel kapott egy üzenetet a pasijától, hogy mégis itt lesz, így együtt tudnak ünnepelni Szentestén.
- Ohh... Ezt nem tudtam. De örülök, hogy végül tudnak találkozni. Az egyik haveromék is így vannak, csak ők a két ünnep között lesznek távol, de az még egy fokkal szerencsésebb.
- És te hogyan fogsz ünnepelni? - húzódott hozzám közelebb.
- Valószínűleg a családommal. Egy kész káosz lesz, a szüleim átjönnek hozzám, egy csomót kell majd készülődnöm.
- Akarod, hogy segítsek levezetni a stresszt? - karolt át.
- Jesszus, te ugye nem?.. Bocs, de nem. Én is hajtok valakire. Talán más valaki élne ezzel a lehetőséggel..
- Ezt meg hogy érted? Mit gondoltál, mit akarok?
- Hát, öhm... Izé. Érted. Nem?
- Tavaly kaptam egy masszázs készletet egy jó barátomtól, de azóta a szobámba hevert, hogy odaadta. Idén megint jönnek, és valahogy el kell tűntetnem, ha rákérdez. Szóval kell? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Nem. Köszi.
- Ha meggondolod magad, vagy ismersz valakit aki örülne neki, szólj. Még teljesen bontatlan, csak nincs szívem kidobni. Ebédszünetig itt vagyok.
- Rendben - néztem rá, még mindig nagy szemekkel. Ez fura volt. Néha elfog a kíváncsiság, hogy Doyoung honnan gyűjtötte össze ezt a sereget.