Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

26. rész: Mérgező szavak

Akiko Yumiko futonjánál ült, és orvosi táskájába pakolta vissza a sztetoszkópját épp. Ranpo az ajtóban állva figyelte komolyan társát, és egy szót sem szólt. Az orvos érezve a köztük levő feszültséget, inkább jómaga tette fel a kérdéseket.

-Mit gondolsz, mikor került beléd a bomba?- Yumiko zöld szemeit barátnőjére emelte, majd sóhajtott.

-Nagyjából másfél éve. És nem a gyomromban volt, hanem a torkomban. Azt is tudom, hogy került oda, és miért. Az elkövetőt is tudom. - Akiko meglepve nézte a beteget, Ranpo pedig cöccögve nézte az ajtófélfát.

-Akkor miért nem szóltál nekünk róla?- hangjából érezni lehetett, hogy mérges, s a lányra sem nézett egyszer sem. Yumiko lehajtotta fejét, majd elkezdte a történetet.

-Még a maffiánál tették be. Én voltam a kísérleti nyúl. Úgy volt, hogy mindenki kap egyet, hogy ne árulhassák el azt, akinek dolgoznak... Haku tette be nekem, de eddig nem volt még távirányítója. Ezek szerint, már van...-Akiko bólintott egyet, majd a földön levő aktát felemelve, Lydia holttestének képét Yumiko elé helyezte, ki felvont szemöldökkel mutatott a hullára.-Őt ismerem! 

-Tényleg? -lepődött meg a kékhajú, Yumiko pedig undorodva kezdte azt szugerálni.

-Még jó hogy! Ő volt az, aki be akart záratni New York-ban, csak mert olyan ember flörtölt velem, aki neki imponált. Nem nagyon volt kedves, de ezek szerint a karma visszaüt. -vont vállat, majd elemezni kezdte a sérülést. - Hmm, a szervek jórésze sérült, és a nyitott hasfal is teljesen megrongálódott.

-Kibelezték, nincs ezen mit szépíteni.-morogta a nyomozó, a barna hajú azonban megrázta fejét.

-Nem-nem. Nézd csak, Akiko! A gyomor lehet, hogy nincs bent, de a szervek jelentős része bent található, csak részben! És, a belsőségeknél kisebb égési jegyeket is vélek felfedezni. Ő, felrobbant. Mégpedig belülről. A patológus már megvizsgálta a szöveteket? 

-N-nemtudom, még nem érkezett semmi új...- rázta fejét Akiko, Yumiko pedig bólintva elemezgette tovább a képet. -Téged...nem ráz meg, hogy majdnem felrobbantál..?

Yumiko a nőre nézett, majd elgondolkodva rázta meg fejét.

-Rengetegen akarnak megölni. Az durvább, hogy kihánytam, nem az, hogy volt bennem. De, jó hogy beteg voltam, igaz? -nevetett, és Ranpo felé nézett, ki szemforgatva sétált el az ajtóból, nagy valószínűséggel a konyhába. Az Írónő mosolya mintha tovatűnt volna, szomorkásan hajtotta le fejét, és hunyta le szemeit. Akiko megsimítva hátát állt fel, majd kisétált kollégájához, ki a konyhapulton támaszkodott.

-Most miért csinálod ezt vele? -kérdezte idegesen, egyben suttogva, nehogy barátnője meghalljon bármit is. A feketehajú nem szólt semmit, így folytatta.- Nem ő tehet arról, hogy majdnem meghalt, képzeld! És egy beteggel nem így kell bánni-

-Hazudott nekem, Akiko.-nézett a nőre, smaragd szemeiből pedig sütött a csalódás, a düh, és az árulás. Lassan kezdte ingatni fejét, majd folytatta. -Hazudott mindenről! Hogy tudnék így neki hinni? Csak bajt okozott, eddig, amíg itt volt! 

-Hogy mondhatsz ilyet?! Csak a sokk miatt mondhattad ezt, vagy te is begolyóztál?- kérdezte az Orvosnő, immáron jómaga is felhúzva magát, Ranpo pedig gúnyosan hümmögött egyet.

-Képzeld, rájöttem, hogy a hazugságokkal nem lehet mit kezdeni! -vont vállat, teljes testével Akiko felé fordulva, ki kikerekedett szemekkel nézett Ranpo felé. A férfi először nem értette, míg meg nem hallotta a bejárati ajtó nyitódását. Lefagyva fordult a tárgy felé, de csak beteg társának alakját látta, amint becsukja az ajtót.- K-Kollegina.....!