Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

21. rész: Sherlock.

A nap folyamán nem történt semmi érdekfeszítő. Yumiko nem volt hajlandó Ranpo-hoz szólni, a fiú pedig titokban próbált minél hamarabb örömet okozni a lánynak egy kis kölyökkel. Azonban akármelyik újságot nézte, egyik fajta sem tetszett neki. "Ha már közös lesz, olyan leszen, ami nekem is tetszik!"-gondolta, majd sóhajtott egyet. Nem akart egy hatalmas állatot, mégiscsak lakásról van szó, de a kicsik aggresszívabbak. Ekkor eszébe jutott nagynénjének chiwawa-ja, mely mindig aggresszívan ugatott, és vicsorgott rá. Az emléktől a végig futott rajta a hideg. Csak kell lennie valami megoldásnak! Azonban nemsokára letelt a munkaidejük, és hazafele indulva, a lány karbafont kezekkel rá se nézett. 

-Kollegina, egy ilyen kis dolog miatt ignorálsz?-értetlenkedett, az Írónő pedig mérgesen mérte végig. 

-Megígérted! Azt mondtad, lehet! De most nem! És mérges vagyok, meg csalódott! -fújta fel durcásan arcát, majd elfordította a fiú felől fejét. A nyomozóban pedig ekkor tudatosult: Azt a négylábút minél hamarabb be kell szereznie, mert a végén még a sínek elé is kidobja őt.

Hazaérve Yumiko lefürdött, és egyenesen a szobájába ment, maga után behúzva ajtaját, Ranpo pedig megforgatta szemeit. Esküszik a világra, egy kutyát jobban szeretne, mint őt valaha fogja szeretni. Jómaga is gyorsan lefürdött, majd ágyába feküdve gondolkodott. Mégis milyen kutyus lenne számukra tökéletes....?

Yumiko álmában egy mezőn járt. A nap gyönyörűen sütött, egy felhő sem volt az égen. Előtte egy domb terült el, s körülötte erdő. Füttyentett egyet, majd egy közepes méretű, zsemlebarna szőrmók futott felé szélsebesen, le a dombról. Egyenesen ráugrott, így mindketten a földön kötöttek ki, ő azonban ezt nem bánta. Nevetve simogatta állatát, és kezdett el vele játszani, majd felpattant, és kiáltva mondta neki, hogy "gyere", és elkezdett vele futni...

S ekkor felkelt. Legszívesebben felzokogott volna, azonban a problémáihoz képest ez semmiség volt. Nagyon régóta áhított egy kis társra, mióta az eszét tudja. Viszont valaki mindig beleavatkozott terveibe... "Hülye Ranpo!"- morgott magában.-" Pedig annyira megörültem!" 

Ekkor pedig eszébe jutott. És ha csak úgy szerez egyet? Nem lesz lelke elküldeni az állatkát. Csak nincs kőből a szíve! 

Ezzel a gondolatmenettel kászálódott ki az ágyból, és egyszerre nyitotta ki ajtaját a nyomozóval. Haragudott rá, még mindig, épp ezért csak biccentett, és már indult is a fürdő felé, hogy átöltözhessen.

Ranpo fáradtan sóhajtott. Csak nem fog megbékélni ez a nőszemély? Unottan nyomta be a kávéfőzőt, és készített két kávét, egyet természetesen kollégájának. Ha tovább fogja folytatni, akkor vesz neki egy plüsskutyát, hogy legyen boldog azzal, csak szólaljon meg végre! Vagy ő maga beöltözik kutyának, ugat egy párat, és ennyi! 

-Lehet felbérelem Atsushi-t, hogy ugasson egy párat a képességét használva...-motyogta ajkához emelve bögréjét.

-Atsushi egy Tigris.- jött ki az Írónő, és elvette saját börgéjét.- Nekem igazi kell, nem holmi mű utánzat! 

-És mihez kezdenél vele? -Yumiko amolyan "ezt komolyan kérded"-fejjel tekintett a kérdezőre, majd szabad kezével elkezdett számolni.

-Első: Szeretgetném, és ölelgetném. Második: Tanítanék neki sok trükköt, és nagyon okos lenne. Harmadik, nem lennék egyedül, és mindig jönne velem mindenhova...-kezdte sorolni az okait, Ranpo pedig közbevágott.