Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

8. rész: Elrontott gyilkosság

Dazai ötlete gyökeres változást okozott. Azzal, hogy a két nyomozót sikeresen megkedveltette egymással, nemcsak a belső viszályoknak a számát csökkentette, hanem a bevételt is növelte. Ugyanis, az első közös együttműködésük után Yumiko és Ranpo azóta folyamatosan együtt oldják meg az újabb és újabb bűnügyeket, és általában nagyon hamar végeznek is. Mert nem igen kapnak profi gyilkosságot. Úgy tűnik, az emberek kifogytak a lehetőségekből, amelyeket az élet felkínált nekik, és leblokkoltak.

-Unatkozooom~! -jelentette ki Ranpo, és hátradöntötte fejét megtámasztva széktámláján. Ez a hirtelen kötődés,-ha hívhatjuk így a kapcsolatukat, amely egy hete alakult ki- az iroda berendezését is megváltoztatta. Nem, nem a hatalmas rendetlenségre gondolok itt, hanem arra, hogy Yumiko immáron véglegesen Ranpo asztalához költözött, amit bizonyít a fiú mellett álló üres szék is. Jelenlegi társa, az Írónő, hirtelen ihletet kapva bevonult az egyik üres szobába, és teljesen bezárkózott. Másszóval itthagyta. Kissé unottan sóhajtott, és elkezdett hintázni székével. 

-Mi az, hiányzik Yumiko-chan?- kérdezte szórakozottan Dazai, és a csukott ajtó felé nézett- minden bizonnyal fél óra múlva visszatér közénk~

-De így nincs kit szivatnom! -nyafogott a fekete hajú, és kibontott egy cukorkát. Hát, igen, ebben nem változtak. Továbbra is egymást inzultálják, amikor csak tudják. A hunyorgó sunyi mosolyra húzta ajkait, majd abbahagyva a hintázást felállt székéről, és "osonva"- már ha a magasra emelő lábait, mely mozdulatsort a rajzfilmes betörőknél figyelhetünk meg- megállt az ajtó előtt, és kezét a kilincsre tette. Majd pár másodperc múlva kicsapta az ajtót, és beordított volna a lánynak, ha az nem fojtja belé a szót.

-Oh, Ranpo-san! Pont végeztem!- mosolygott rá a földön ülő lány, és becsukta bordókötéses füzetét, tollát pedig bőrdzsekije belsejébe rejtette.- Van valami új ügyünk?

Ranpo kissé csalódottan nézett a lányra. Zavarni akarta, hogy az Író idegeire menjen, és kiakadjon. De ez nem sikerült számára, így durcásan elmormogott egy "nem"-et, és visszaült helyére. Jelenlegi kapcsolatukat kissé Dazai és Kunikida kapcsolatára hasonlíthatjuk, azonban Yumiko előszeretettel adja vissza ezeket a csínytevéseket kollégájának, és a többi ott dolgozó életébe ezzel hoznak még jobban fényt. Yumiko kisétált a szobából, és helyet foglalt társa mellett, aki sértődötten bontott ki egy tábla csokoládét.

-Nem félsz, hogy egyszer cukorbeteg leszel?- kérdezte furcsálva a barna hajú lány a nyomozót, aki zöld szemeit szűken kinyitva nézett rá szúrósan.

-Nem leszek. Nem fogok neked örömöt okozni ezzel! -nyújtotta ki nyelvét, az említett kolléganője pedig homlokráncolva pakolgatott lapjai között.

-Nem azért mondtam, mert ez minden vágyam, hanem mert nem akarom, hogy majd rosszul legyél, vagy netalántán fájdalmaid legyenek. -vont vállat, Ranpo pedig elejtette barnakockás édességét, és elképedve nézett az újonc nyomozóra. Törődik az egészségével? Hisz nem is ismerik egymást jóformán, csupán egy hete dolgoznak normálisan együtt... És aggódik érte? Félti? Pár percig elgondolkodva, és meglepődve nézett maga elé, megpróbálva megfejteni a hirtelen meghökkentő mondat tartalmát. Talán van egy cukorbeteg ismerőse..? Vagy Ranpo hasonlít az eltűnt ikertestvérére? Van egyáltalán testvére? Így tanakodott, amíg az iroda által beszerzett telefonok el nem kezdtek csörögni. Dazai megnyomott egy gombot a készüléken, majd füléhez emelve azt, minden csörgés elcsendesült, csupán a kötéses hangját lehetett hallani.

-Persze, küldjük őket. Viszonthallásra. -nyomta ki később a barna hajú fiú, és Yumikora, majd Ranpora nézett. - Van egy új ügyetek.

Ranpo kizökkenve pillanatnyi elmélkedéséből, felvette csokoládéját, és asztalának fiókjába tette, majd a szokásos öntelt mosolyával indult meg a kijárat felé, gondolván, Yumiko biztos tudja, merre induljanak. A barna hajú lány kikapva Dazai kezéből a cetlit sietett a nyomozó után.