Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

22. rész: A kis nyomozó!

Ez az éjszaka minden volt, csak nyugodt nem. Ebből is látszik, hogy Yumiko-nak még nem volt kiskutyája. Ahogy gondolta, felkeltette őt, mikor el kellett intéznie ügyeit....De nemcsak akkor. Mikor épp beszundított volna, ráugrott, nyaldosta- mely aranyos volt a lány szerint, de az alvás fontosabb- És rengetegszer megugatta a hirtelen zajokat. Majd-mikor elkezdett unatkozni, és látta, hogy mindenki sikeresen alszik- Odament új csipogós játékához, és elkezdte a lehető leghangosabban szólaltatni, mire az Írónő nyüszögve nyúlt volna a kölyök felé, hogy elvegye a játékot, ekkor azonban Ranpo tépte fel az ajtót.

-Nem hallgattatod el, megeszem! - Yumiko meglepetten pislogott nagyokat Ranpo-ra, majd kitört belőle a nevetés. -Komolyan beszéltem! Visszük vissza! 

-Ne! Nem visszük! -vette el gyorsan tőle a játékot, és ölelte magához Sherlock-ot védelmezően, Ranpo pedig sóhajtott.

-Látom, nem volt még kutyád. -a lány megrázta a fejét, a nyomozó pedig leguggolt hozzá, és megsimította Sherlock buksiját.- A csipogós játékokat vedd el tőle estére. És, ha fel akar kelteni, tűnj mérgesnek, hogy tudja, ezt nem teheti. Emellett tanítsd jómodorra...

-Ranpo, neked volt már kutyád?- lepődött meg, a fiú pedig válaszra sem méltatva indult el saját szobája felé.-Hé, Ranpo!

-Hallgattasd el, ennyi a lényeg.-csukta be ajtaját, Yumiko pedig összenézett Sherlock-al.

-Jó kis morci. De igaza van, nem csinálhatod ezt!-dorgálta meg a kutyát, aki nyüszített egyet, majd visszatette fekvőhelyére.-Most pedig, hadd aludjak én is! 

Az éjszaka további része nyugodtan telt Ranpo részéről. Nem hallotta, hogy a kis kölyök valami életjelet produkálna, és ez neki jó volt. Egészen addig, amíg meg nem hallott egy "Menj, Sherlock, ébreszd fel" suttogást, kis futólépteket, majd valami nedveset arcán.

-Sherlock fúj! -ült fel száját törölgetve Ranpo, majd mérgesen kuncogó társára nézett.-Ez lesmárolt!

-Nem ez, hanem ő! És csak puszit adott! -nevetett, Ranpo pedig a már ölében fetrengő kölyköt kezdte el simogatni.- Amúgy, jó reggelt! 

-Neked is...-motyogta a fiú, a lány pedig gyorsan kiment, hogy elkészíthesse a reggelit. Ranpo ezalatt felemelte Sherlock-ot, hogy egyszinten legyen fejével, és komolyan kezdett vele beszélni.-Na idefigyelj kölyök. Tudom, hogy aranyos vagy, és "kis ártatlan", de azt most szeretném tisztázni, hogy Ő az enyém, és meg se próbáld velem felvenni a versenyt, mert elviszlek Dazai-hoz és azt nem éled túl az biztos....

A kutyus nagyokat pislogott, majd megnyalta Ranpo arcát, aki ezt egy "igennek" vette, így már nyugodtabb lett egy kicsivel. Nem gondolta volna, hogy egy kiskutyát fog halálosan megfenyegetni...

-Kész a kaja! Gyertek! -kiáltott Yumiko, Ranpo pedig mosolyogva tette le a barna szőrmókot a földre.

-Nyomás, Sherlock!-tolta meg kicsit a fenekét, hogy induljon meg, a négylábú pedig elindult Yumiko felé, aki leguggolva várta, hogy feléfusson kiskedvence, majd elkezdte puszilgatni azt. Ranpo kiérve egy ideig nézte az egészet, majd mikor felállt Yumiko, odament hozzá, szorosan megölelte, és egy puszit nyomott arcára, miközben Sherlock-ot nézte. 1-1. 

-R-Ranpo, mivan veled? -lepődött meg elvörösödött arccal az Írónő, majd a szendvicset szájába tömőre nézett értetlenül. -Meg se vársz?

-Mgam Hdm Mfh.- mondta teli szájjal, majd ment vissza a szobájába, Yumiko szerint öltözni. Ez aztán furcsa volt. Ő is gyorsan megette saját adagját,megvárta, míg SHerlock is végez, majd kivitte, hogy el tudja végezni dolgát, végül gyorsan felöltözött, és kinyitva szobájának ajtaját, Sherlock állt a fürdő ajtaja előtt, és csóválta farkát. Yumiko-ban pedig ekkor tudatosult...