Ezt felvetted?

II.

Erik akkor tudta, hogy elege van a tanulásból, amikor a Harry Potter és a bölcsek köve nézése alatt egész végig azt járt a fejében: hogyan kacsintott rá az a kígyó Harry-re? Hiszen a kígyóknak merev tekintete van, képtelenek a pislogásra.

Ekkor tizenkét éves volt.

Hat év elteltével már konyított valamennyit a filmes technikákhoz, hogy meg tudja válaszolni ezt a kérdést, de a tanulással nem állt le. Pedig Erik mindent megtett, hogy elterelje a figyelmét a tanulásról: belekezdett a huszadik sorozatba, amit két rész után abbahagyott, felkutatta, biztosan nincsen-e a házuknak legendája, futni járt, elhatározta, hogy megörökíti a házukban élő szellemet, megtanult chilis babot főzni, elhívta a szomszédját kamerát nézni...

Apropó, kameranézés. Talán oda kéne figyelnie Nándira, ha a fiú már rááldozta a hétfő délutánját.

– A sportkamerák egész olcsók – magyarázott Nándi a sorok között mászkálva. – Előnyös, mert viszonylag jó a felbontásuk, meg máskor is tudnád használni.

Erik bólogatott párat, végignézett a fényképezőgépeken, és úgy tett, mintha minden gond nélkül meg tudná mondani, melyek a sportkamerák, ha valaki pisztolyt szorítana a fejéhez, és kényszerítené rá.

– Igen, az lehet – húzta össze a szemöldökét az árakat vizslatva. – Bár őszintén, nem hiszem, hogy máskor túl nagy hasznát venném. Bármi fontos történik, elfelejtem felvenni.

– Azt azért majd ne felejtsd el felvenni, ha felbukkanna a szellem a szobádban – pillantott hátra Nándi visszafojtva a vigyorát.

Erik mosolyogva megingatta a fejét, de legbelül örült, hogy a szomszédja ilyen jól veszi ezt az elvetemült ötletét. Tisztában volt vele, mennyi az esélye, hogy lencsevégre kapjon egy kísértetet, de a fantáziáját nem hagyta nyugodni az ötlet, amióta pénteken meghallgatta Nándi meséjét a házukról. A fiú meg sem próbálta leállítani az agymenését, az egész hétvégét átbeszélgette vele arról, milyen jelei vannak a szellemeknek, és bár Erik nem tett szert egy másik emberre, aki hisz a szellemekben, legalább nyert egy szomszédot, aki kíméletes volt vele, ha nagyon nagy hülyeséget talált ki.

Megállt, amikor Nándi felvett egy fényképezőgépet, majd óvatosan átvette. Megforgatta az ujjai között, de előbb még meglökte a karjával a fiú vállát.

– Könnyen beszélsz úgy, hogy nem te ébredsz minden éjjel jéghidegre meg kopogásra a padlás felől!

– Talán sokat segítenél magadon, ha becsuknád éjszakára az ablakodat! A padlásotokon élő szellem is azért dörömböl, mert túl hideg van – szállt be ő is a lökdösődésbe.

Legalábbis általában kíméletes volt vele.

– Ó, szóval nem is a szellemektől kéne félnem – vigyorgott rá, amint megtaszította a vállával –, hanem a szomszédomtól, aki azzal tölti az éjjeleit, hogy az ablakomat bámulja?

– Ó, én meg azt hittem, hogy nem félsz a szellemektől, csupán – tartotta fel Nándi a mutatóujját – edukációs szempontból akarod lefilmezni őket!

Erik felnevetett.

– Nem ezt a szót használtam!

Nándi rávigyorgott, majd hirtelen oldalra kapta a fejét, amikor egy biztonsági őr megköszörülte mellettük a torkát. Összefonta a mellkasa előtt a karját, és kihúzta magát, mintha csak leplezni próbálná, mennyivel alacsonyabb kettejüknél – Nándinál nem is volt nehéz alacsonyabbnak lenni, a srác úgy nézett ki, mint akit a kamaszkor addig nem hagyott békén, amíg el nem érte a százkilencven centit.