A Lecter ügy (BBC Sherlock x NBC Hannibal)

5. Fejezet

Will Grahemet Rosamund sírása rázta vissza a valóvilágba. A kislány hangos, figyelemfelkeltő sírásával jelezte, hogy Ő bizony felkelt, és kéri az apja szerető ölelését.
Sherlock halkan sóhajtva forgatta meg az acélkék szemeit. Sajnálta hogy Will kiugrott a fejéből, mert ő olyan jót szórakozott rajta, míg elemezte. Dobolni kezdett az ujjaival a fotelja karfáján, hogy tovább feszítse a húrt, mert tudta, ha megteszi, az előtte ülő szemüveges férfi vagy felrobban, vagy visszavonul a menedékébe. Holmesnak mindkettő megfelelt volna, csak hogy többet tudhasson meg a férfi agyáról, vagy annak működéséről. 
John egy halvány, gúnyos mosolyt villantva tette le a kannát és a két csészét Holmes és Graham közé. Halkan köhintett egy párat, majd Sherlocknak és az új "társuknak" hátatfordítva indult meg a lánya szobájába. A fotelba mélyedt nyomozó halkan, méltatlankodva morogva nézett barátja után. Nem hozott cukrot és tejet. John mindig ezt csinálja amikor meg van sértődve, és ezt Sherlock is jól kitapasztalta már. 

- MRS.HUDSON! - Kiáltott Sherlock inkább a nőért, minthogy fel kelljen állnia. Elveszítette volna Willt, ha ő maga viszi oda a hiányzó hozzávalót.
Alig pislogtak kettőt, máris hallani lehetett az öreg nő gyorsan kopogó lépteit, majd pont harmadjára pislogtak, mire az mosolyogva dőlt be hozzájuk az ajtón.

- Igen, kedvesem? - mosolyogta vidáman. Az arca lisztes volt, a rajta lógó kötény pedig csokis, és eperlekváros. Sütisütés közben ugrasztotta fel Sherlock.

- Ideadná a tejet? - rá sem nézett Holmes a nőre, igyekezett tartani, vagy legalább is keresni Willel a szemkontaktust. Megörült, amikor pár másodpercre sikerült is, viszont Sherlockot az nem érdekelte, hogy a traumatizált, beteg nyomozónak az a kereken másfél másodperc pokolian, s lassan telt el. Mintha órák lettek volna.
Mrs.Hudson fújtatott egyet, majd beslisszanva az ajtón a konyhába indult, közben pedig halkan pusmogott valamit az orra alatt. Minden bizonnyal kedvenc nyomozónkat osztotta ki a fejében.

- Sherlock! Hányszor mondjam még el, hogy nem a házinénijük vagyok? - annak ellenére, hogy az öreg nő így vélekedett róla, kikereste a tejet az ételes hűtőből, majd a cukrot is magához vette - legalább is remélte hogy az a cukor - a kisszekrényből, és letette a teáskanna melle. Megállt Wil mellet, majd mosolyogva tette a vállára a kezét. Will lassan pillantott a kezeire. Szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát, de fogalma sem volt arról, hogy hogy is kéne ezt kimondania, ezért inkább kerek, riadt szemekkel nézett maga elé, miközben reszketegen vette a levegőt. A feje fájni kezdett, a tenyerei pedig azonnal vízben kezdtek úszni. Csendesen tépkedte a saját ujjait. Az előtte ülő kócos nyomozó jókedvűen, izgatottan mosolygott. Érdekelte, hogy vajon mi lesz akkor, ha tovább feszül a férfi? Talán kést ragad? Elájul? Rohama lesz? Sikítani fog, vagy talán elmenekül? Az utolsót Sherlock kizárta a lehetőségek közül, hisz Graham levegőt alig bírt venni, nem hogy a lábát mozdítsa. Voksát a lehetséges rohamra tette, mivel ahogy olvasta a "különleges ügynök" aktáját, megakadt a szeme egy csodálatos kis apróságon. Will Gahamnek már voltak rohamai, egy bizonyos agyvelőgyulladás kapcsán.

- Köszönöm, Mrs.Hudson... de most magunkra hagyna, kérem? Egy igen fontos kikérdezés alatt áll a leendő társam. - John az elhangzott szóra kidugta a fejét Rosamund szobájából - Ne aggódjon, John. Maga az igazi. Nem lesz lecserélve. - Sherlock oda sem nézve intette le Watsont, majd felszusszant ahogy a nő elhagyta a szobát, s szóra nyitotta a száját.

- Kikérdezés? - szólalt meg halkan Will, miközben felnézett Sherlockra. - Ez engem inkább emlékeztet az elmém kizsigerelésére, mint kihallgatásra. - remegve szusszant egyet, összekulcsolta az ujjait, majd ölébe ejtette kezeit. - Mondja csak... Jól szórakozik? - Will pontosan tudta, hogy mit fog válaszolni erre a férfi, de ez csak úgy kicsúszott a száján. A feje fájdalmasan lüktetett, és úgy érezte, ha még egy kicsit hagyja a férfit, hogy analizálja, kurkásszon az agyában, felrobbant volna. Mielőtt Sherlock megszólalhatott volna, Will nyelt egy nagyon, majd megnedvesítette az ajkait. - Látja, hogy min mentem keresztül. Le tudja játszani a fejében. Nem elég ennyi? Tudom, hogy kíváncsi... És tudja ki az még magán kívül? Hannibal Lecter, aki addig fog vadászni, ölni, amíg vagy el nem kapjuk, vagy Ő nem kap el miket. És az utóbbit maga sem akarja tudni, hogy milyen lehet.