A Lecter ügy (BBC Sherlock x NBC Hannibal)

4.Fejezet

Anglia, London 2019. 10. 02 napkelte

John halk horkolása, és Rosie egyenletes szuszogása furcsamód, de segítette Sherlockot a gondolkodásban.
A társa hátra döntött fejét figyelte, majd levezette szemeit a férfi nyakára, onnan pedig az alvó csöppségre, aki az apja mellkasára dőlve aludta az igazak álmát.
Dr. Watson hangjával keveredett a lentről felszűrődő edények hangja, és a víz halk csobogása. Mrs.Hudson felkelt, és a reggeli teájuknak fogott hozzá.
Sherlock lehunyta a szemeit, és az ügyre koncentrált.
Egész este ugyan abban a pózban ült a foteljében, most pedig megmozgatva a begyepesedett izmait, a térdére dőlt.

- A helyszínen nem találtak semmi nyomot. Se hajszál, se a cipője talpáról leesett sárdarab, sem pedig a feleség körme alatt egy árva bőrdarabka. Védőruha volt rajta. Uralkodott az áldozatokon. - egy halvány mosoly kúszott fel Holmes vékony, és sápatag ajkaira - Egy igazi csúcsragadozó... - halkan felszusszanva hátradőlt, a kezeit pedig a karfára helyezte mind a két oldalon, majd lapozni kezdett a fejébe épített szakácskönyvben. Talált is jó pár receptet a hozzávalókhoz, így azt is tudta, hogy mik lehetnek a következő céljai... - Belsőszervekre utazik. Kelleni fog neki egy tüdő, és egy szív is... Ízletes Skót ételt készít... Mit gondol John...? Hozzunk haza Rosamundnak is egy kicsit? - nem érkezett válasz. A partnere még mindig a lóbőrt húzta. lehet, hogy jobb is hogy nem hallotta, ugyanis ez a vicc igen csúnya volt... Még csak a gondolata is annak, hogy egy alig két éves kislány más emberből falatozzon, elég vérfagyasztó és ijesztő volt... Habár az még gyomorforgatóbb, hogy ezt Sherlock félig komolyan is gondolta.
Elgondolkodva meredt Johnra és annak a mellkasán szunyókáló kislányra. Eddig a család gondolata is feleslegesnek festett neki... De elnézve Rosiet és a legjobb barátját, valami megváltozott a fejében. 

Halk, és egyenletes léptek csapták meg Sherlock fülét, de nem akart felnézni, hogy üdvözölje a jövevényt. Éppen lefoglalta a a csonka családnak meredt bámulása.
A teáskanna és a csészék halk, éles csörömpölése felismerést biztosított a nyomozónak, hogy a hívatlan vendég bizony nem más, mint a cserfes vén hölgy, aki kiadta nekik a lakást.
  Három... Kettő... - számolt vissza magában Sherlock.

- Jaj, drága Sherlock! olyan jó így látni magukat! Igazi család! - olvadozott kuncogva az öreg hölgy - aki nem is olyan ritkán, elég idegesítő.

- Egy... - sóhajtott fel halkan a nyomozó, majd felnézett Mrs.Hudsonra. - Ma hamarabb hozta a megszokottnál a teánkat. Eddig mindig pontos volt... A kezdetektől elnézve persze. - elgondolkodva végigfuttatta a tekintetét a nőn, minden egyes apró jelet alaposan átszelve. Mrs.Hudson különösen jól festett azon a reggelen. Fiatalabbnak és fittebbnek tűnt. Egy bíborvörös, zöld levelekkel díszített ruha ömlött a testére, az arcán pedig a megszokottnál is több festék volt felkenve. - Kit várunk? - pattant fel Sherlock ültéből, hoigy megigazítsa az öltönyét, és hogy belekóstolhasson a teájába.
A "nem vagyok a házinénijük!" orcájára felkúszott egy halvány pír, majd öntudatán kívül legyezni kezdte magát, akár csak egy huncut tinédzser.

- Oh, Sherlock... Milyen kíváncsi! -halkan felkacagva annak a fotelnek dőlt, amelyben Dr.Watson még mindig az igazak álmát aludta. A nyomozó szinte látta maga előtt, hogy a társa miről is álmodhat éppen. Az álom látásában a férfi arckifejezése is segédkezet nyújtott. A csatatéren lehetett.
Sherlock sajnálta, hogy John alszik,mivel így kimarad ebből a ritka pillanatból. Mrs.Hudson úgy viselkedik, mint egy tizenéves csitri.l

- Nem. Csaki én érzem annak a jelentősségét, hogy kinek akarja kiadni a másik lakást. Nem tudom, hogy tudta-e, de a Scottlandyard egyik legbefolyásosabb segítőjét szállásolja el ebben az épületben... No meg Johnt. - mutatott az éppen ébredező férfira. Eddig nem érdekelte volna egy ilyen dolog, mivel az csak egy újabb kaland lehetőségét jelentette volna neki, de mivel a látásmódja a kislány miatt változott, erre most muszáj volt felhívnia az idős hölgy figyelmét.