Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Tizenhetedik fejezet

Luca vacsora közben figyelte Ignácot, aki nem egyszer feldőlt mosakodás közben, de nem adta fel és újra megpróbálkozott az adott terület nyalogatásával. Több-kevesebb sikerrel összejött is.

− Bonifác nem akarsz segíteni neki? − kérdezett rá mosolyogva.

A kandúr egyik hátsó lába épp az égnek állt ültében, de a neve hallatán felnézett és szemrehányó pillantást küldött a lány felé, hogy ezt nem gondolta komolyan, ugye? Luca vette a lapot.

− Értem, nem kedveled Ignácot − és még mindig mosolygott.

~ Kapcsolatban vagy vele? − szemrevételezte felváltva őket a kismacska.

~ Nem.

~ Akkor miért beszél hozzád úgy, mintha tudná érted, amit mond?

~ Mert az emberek szeretik azt gondolna a kis kedvencük érti, amit mondanak nekik, és fordítva is ugyan ezt hiszik.

~ Furcsák az emberek.

~ Azok. Majd megszokod.

− Gyere Ignác. − Hajolt le Luca a kis macskáért. − Megmutatom hova kell pisilni és kakilni.

~ Majd én eldöntöm hova fogok! − morcoskodott, de hagyta magát cipelni és beletenni az alomtálba is.

Maga alá szagolt és el is húzta az orrát, mert bizony Bonifác már járt arra. Ráadásul a kis granulátum kölyök a mancsára tapadtak. Kényeskedő léptekkel ment a széléig és evickélt ki a tálból.

~ Ez borzalmas!

~ Tartsd magad a szabályokhoz! − figyelmeztette Bonifác, aki jobbnak látta nem lemaradni. ~ Ha nem fogod tudni ellátni a feladatod, amivel Lucifer megbíz, akkor igen rövid életű leszel.

~ Lucifer rövid idő alatt...

~ Persze, persze! − Vágott közbe Bonifác. ~ Rá fog jönni mennyivel jobb vagy nálam és lecserél.

~ Így lesz! − erősködött a kölyök és harciasan fordult szembe a kandúrral, aki nem akarta kiábrándítani, aztán eszébe jutott valami.

~ Ahhoz előbb bizonyítanod kell. − Jegyezte meg gonoszan. ~ De ha azt sem tudod elvégezni, amit rád bízni készül, miért is venne maga mellé?

~ Hah! Csak figyelj!

~ Figyelek. Mutasd meg milyen cuki tudsz lenni, amivel behízelegheted magad az embereknél. − Bonifác fensőbbségesen nézett le kistestvérére.

Persze tudta Lucát amúgy sem lesz nehéz lenyűgöznie, de ezt nem kellett az orrára kötnie. Hadd higgye, hogy sikereket ér el. És legalább a lánynak sem akar ártani. Legalábbis egy darabig.

Ignác el is fordult a bátyjától és Luca felé indult, aki figyelte a kis bársonytalpút, aki most a lábának dörgölőzött.  Leguggolt és megsimogatta a hátát. Bonifác nem viselkedett így, de tőle nem is várhatta el. Felnőtt macska, és valószínű Luc mellett nem is úgy nőtt fel, hogy ilyenre igénye lenne. De most ő legalább kiélheti magát kicsit.

− Van kedved játszani Ignác? − A kismacska kérdőn nézett fel rá.

Luca felállt és a konyha felé indult, majd az egyik ritkán használt alsó szekrényben nekiállt kutatni. Ide rakta be, amiket egyszer hirtelen felindulásból vett, mondván ő tartani fog macskát. Előkerült egy bot, aminek a végéről madzagon egy kis puha labda és tollak lógtak le.

Ignác követte a lányt és most érdeklődve nézte mit tart a kezében. Luca meglengette kicsit, hogy felhívja rá a figyelmét, majd a nappali felé indult. Követte, egyrészt kíváncsi volt, másrészt azok a színes tollak eléggé ingerlően hatottak az érzékeire.