Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Harmadik fejezet

Bonifác már rettenetesen unta magát, így leugrott a radiátorról. Semmi neszt nem keltett, így Lucára a frászt hozta, mikor hirtelen az asztalán termett és ráhasalt a billentyűzetre és vele együtt a kezére.

- Na! Bonifác! - méltatlankodott a lány.

Nem elég, hogy nem tudott dolgozni, de még csak nem is látott semmit a termetes macskától. Nagy nehezen kiszabadította az egyik kezét és a telefonjáért nyúlt. Elkerekedett a szeme mikor meglátta mennyi az idő.

- Ejha! Már le is járt a munkaidőm? Sőt kicsit még rá is húztam.

A kék szemek megrovón felé fordultak, sőt mintha elvárták volna, hogy köszönetet mondjon, amiért jeleztek ideje indulni. Nem mintha Bonifác vette volna a fáradtságot arra, hogy leszálljon Luca másik kezéről, amit szintén sikerült aztán kiszabadítani.

- Gyere Bonifác! Sietnünk is kell egy kicsit, hogy időben odaérjünk! - azzal már vette is a kabátját.

A kandúr kíváncsian nézte, nem tudta mire gondol, de aztán egy farokcsapás után méltóztatott felállni és a lány által kinyitott ajtó felé venni az irányt.

Szinte már senki nem maradt az irodákban. Sokan kihasználták, hogy nincs a főnökasszony és idő előtt leléptek. Csupán néhányan maradtak, akiknek amúgy is tornyosult a munka és nem akarták még inkább maguk előtt tolni a teendőket.

Luca intett a portásnak, aki anélkül jelzett vissza, hogy felnézett volna. Kicsit hihetetlennek is tartotta, hogy senki nem vette észre a vele lévő termetes macskát. Azért holnap valahogy el kell érnie, hogy Bonifác ne jöjjön vele.

Kint feltámadt a szél, így nyakik felhúzta a kabátját és már bánta, hogy sálat nem hozott magával. Na de majd holnap.

Nem hazafelé vette az irányt, hisz el akarta vinni Bonifácot az állatorvoshoz egy kivizsgálásra. Persze célszerűbb lett volna egy hordozóba, bár kételkedett benne, ami neki van abban beleférne a kandúr. Ráadásul amilyen súlyos abban nem is biztos, hogy tudná tartósan cipelni. Na meg megfordulni sincs ideje, mert akkor nem ér vele oda zárásig.

Bonifác továbbra is kitartóan tartotta vele az irányt és láthatóan nem szándékozott semerre sem elcsavarogni. Ennek Luca nagyon örült, bár nem tudta mit fog csinálni vele a rendelőbe, ha lesz ott néhány kutya is.

Hátranézett és azt látta a kandúr megtorpan és gyanakodva néz rá. Rájött volna hova tartanak? Az állatok megérzik az ilyet, pedig ő még csak igyekezett nem is nagyon rágondolni.

- Gyere Bonifác! - invitálta, de a fekete bársonytalpú nem mozdult. - Gyere nincs semmi baj!

Mosolygott rá és lehajolt hátha azzal magához tudja édesgetni, de semmi. A kék szempár egyértelműen a tudtára adta ne nézze hülyének. Luca óvatosan visszalépett és remélte Bonifác nem most fog sprintelni, mert esélytelen utolérnie. És azt sem akarta, hogy netán egy autó kereke alá kerüljön.

- Gyere! - kérte és végigsimított a fejen és a háton. - Semmi rossz nem fog történni.

~ Ezt csak azért mondod, mert nem a te seggedbe dugnak hőmérőt - és Bonifácnak esze ágában sem volt még egy lépéssel közelebb menni az orvosi rendelőhöz.

Semmi szüksége rá. Soha még csak nem is járt egyben sem, de azért tudott róla néhány dolgot. Amúgy sem tudnának ott vele mit kezdeni, hisz nem hétköznapi macska.

- Légyszíves! - próbálkozott tovább Luca.

Kezét a macska mellső lábai mögé tette és megpróbálta felemelni, de valahogy most még nehezebbnek tűnt, mint eddig. Sőt, mintha a mancsai odaragadtak volna a betonhoz, mert egyik sem emelkedett el, csak a teste görbül felfelé.