Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Huszonnyolcadik fejezet

Luca lassan ébredezett, fáradtnak érezte magát, mint aki még álmában sem pihent. Az oldalán feküdt, a nyakának a hátán szundikáló Ignác támaszkodott, Bonifác mellette feküdt, Luca átölelte őt és magához fogta, mint egy plüsst.

Mikor lefeküdtek Bonifác tőle függetlenül gömbölyödött össze. Rémlett Lucának, mintha rémálma lett volna, melyben Reginát valami üldözte és ő hiába kiabált neki, hogy erre fusson, itt biztonságban lesz, az unokatestvére nem hallotta őt. Talán Bonifác megérezhette és akkor bújhatott mellé.

Nézte a kandúrt Luca, majd elmosolyodott. Bonifác távolságtartó tudott lenni, de amikor Lucának épp szüksége volt rá, akkor mindig jött és bújt, biztosítva őt a támogatásáról. Eddig is tudta, de most már egyre inkább, hogy nagyon fog neki a kandúr hiányozni, ha egyszer Luc elviszi innen.

Nem nagyon akart megmozdulni és bármelyik macskát felkelteni, pedig nem ártott volna felkelni és összekészülni, ha Luc felbukkanna. Ugyan a férfi nem mondott pontos időpontot, hogy mikor jön Regina bőröndjéért, de valószínűsítette nem délben állít be. Az unokatestvére, ha felébred biztos rendbe szedné magát és tisztát is venne. Luca ismerte annyira Reginát tudja, két egymást követő napon nem fogja ugyanazt a ruhát felvenni, de mégcsak hasonlót sem.

Azon gondolkodott Luca, hogyan szökhetne meg, amikor a nyakánál Ignác hatalmasat ásított mellé pedig nyújtózkodni kezdett. Mind a négy lábát kinyújtotta, amennyire tudta, mancsának ujjait széttárta a karmait pedig kimeresztette. Az egyik hátsó pedig sikeresen elérte Bonifácot és nekifeszült a fejének.

A kandúr mogorván nyitotta ki a szemét, de nem mozdult, míg Ignác vissza nem húzta a lábát, aztán ő is hatalmasat ásított, a kék íriszpár utána Lucára szegeződött. Lucának az lett az érzése a kandúr épp azt próbálja felmérni ő hogyan érzi magát, ami abszurdnak tűnt, de legalább megmozdulhat.

− Jó reggelt − köszöntötte őket Luca.

Elvette a karját, majd a hátára fordult, ettől viszont Ignác elvesztette a támasztékát és az oldalára gördült. Nem zavartatta magát, még mindig álmosan újabbat ásított és most így nyújtotta a lábait. Bonifác is csatlakozott hozzá, mert a hátsóját felnyomta a mellső mancsait pedig előre nyújtotta, a karmait ő is kieresztette.

− Na-na! A takaróm! − figyelmeztette Luca és legnagyobb meglepetésére a kandúr behúzta őket és úgy folytatta a lábai átmozgatását, most éppen a hátsókat egyesével.

Luca kiült az ágy szélére és kihúzta magát. Nemcsak fáradtnak, de megviseltnek is érezte magát, minden tagja elgémberedett, nagyon régóta feküdhetett ebben a pózban. Mély levegőt vett, majd elindult kifelé, Bonifác nyomában maradt.

− Első a mosdó − motyogta Luca.

~ Ahogy mondod − értett egyet Bonifác.

~ Nekem is kell! − pattant le az ágyról energikusan Ignác is és már szedte a lábait.

~ Utánam − morogta Bonifác.

~ De nekem jobban kell és nem hiszem, hogy örülnél neki, ha a takarítani kéne Lucának utánam − és mint egy kis bakkecske, ugrándozva előzte meg Ignác Bonifácot és Lucát.

~ Jól van − engedett neki és megjegyezte magában, gyorsan tanul Ignác és már tudja mivel zsarolhatja meg őt.

Annyira azért Bonifác nem örült, hogy Ignác az első, mert aztán kerülgetheti az ő kupacát. Vajon Luca nem akar még egy alomtálcát kitenni? Nem valószínű, meg miért is tenne, hisz Ignác csak ideiglenesen van itt. Túléli valahogy ezt az időszakot és utána nem kell senkivel sem osztoznia.